Új Néplap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-30 / 203. szám

12 HIRDETÉS — SZOLGALTATAS 2006. AUGUSZTUS 30., SZERDA Kicsinosítják Szolnok belvárosát felújítás Október közepére készülnek el a munkálatokkal az építők Hamarosan a szolnoki Kossuth tér egy újabb épülete szépülhet meg. A napokban ugyanis a városháza homlokzatá­nak felújításához is hoz­záláttak a szakemberek. A közbeszerzési eljárást egy szolnoki építőipari vállalkozás, az N+N Kft. nyerte el. A társa­ság szakemberei pedig már au­gusztus elején munkához lát­tak az I-es számú irodaháznál, azaz a volt Néplap-székháznál. Az elmúlt napokban pedig megkezdték a városháza csino­sítását is. Benedek Henriette, a polgár- mesteri hivatal program- és vá­rosfejlesztési osztályának veze­tője elmondta: első lépésben mindkét épületen felújítják a homlokzatot, valamint a város­háza épületében és kicserélik a nyílászárókat. Ezekkel a mun­kálatokkal a tervek szerint ok­tóber közepére végeznek a kivi­telezők. A felújítások azonban nem fejeződnek be. Hiszen jö­vő év közepéig teljesen aka­Hamarosan a szolnoki városháza homlokzata is megújul dálymentesítik mindkét épüle­tet. A városháza főépületében már korábban is beszereltek egy lépcsőliftet, most az udva­ri épületet és az 1-es számú iro­daházat is ellátják a mozgás­korlátozottak épületben törté­nő mozgását megkönnyítő lif­tekkel. Mindezzel párhuzamo­san mozgássérült-mosdókat is kialakítanak. Ugyanakkor az I- es számú irodaház tetőszerke­zetét is felújítják majd. A közelmúltban elkészültek a Kossuth tér átalakításának ki­viteli tervei is, és már zajlik a közbeszerzési eljárás. A Kos­suth tér építéséhez kapcsolódó­an szinte az egész belváros for­galma jelentősen átalakul majd. Hiszen például az Eötvös téren körforgalmi csomópontot alakítanak ki, több helyen jel­zőlámpás kereszteződés segíti az autósokat, de változik egye­bek mellett az Ady Endre, a Só­ház, a Pólya Tibor út és a Szol­nok ispán körút közlekedési rendje is. A beruházásoknak jö­vő év végére kell elkészülni. Mint ismeretes, a belváros re­habilitációjához 980 millió fo­rintos európai uniós támogatást nyert az önkormányzat. Mindez azt jelenti, hogy a beruházás tel­jes költségének mindössze tíz százalékát kell saját forrásból előteremtenie a városnak. ▲ Még nem késő! Használjon t napraforgó állományszárítására • A készítmény használatával a termés a lehető legkisebb veszteséggel és a legjobb minőségben takarítható be. A készítmény I. forgalmi kategóriájú, felhasználásával és beszerzésével kapcsolatban forduljon növényvédő szakmérnökéhez. További információ: Aranyos Csaba Jász-Nagykun-Szolnok megye területi képviselő - 06 20 366-5313 syngenta APROBAIM O R I A Keresse az újságárusoknál! KÖNYVAJÁNLÓ Olajos ügyek, korrupt zsa­ruk, az olajezredesektől a po­litikai alkukig. A kötet az egy­kori „olajszőkítéshez” köthe­tő bűncselekményeket és a rendőri korrup­ciót dolgozza fel. Sándor Ist­ván, azaz a Papa elmondja, hogy a kisemberek azért nem mer­nek beszélni, mert őket fiziká­lisán tönkrete­szik. A félelem nagy úr. Ben­ne tudat alatt sincs félelem, mert ebben élte le az életét. Ha félt volna bármikor, akkor abba kellett volna hagynia a munkáját. A szerző reméli, a könyv segít felejteni a rossz reflexeket. Szólni kell arról, ami bennünket bánt. A mellé­beszélésről, a hazudozásról, a sumákolásról. (Kármán Irén: Szemben a maffiával — „Papa” nyomoz) ■ B. Gy. Mit ír ma a horoszkópja? szűz (Vili. 24—IX. 23.). Ön megbízha­tó jellem, igazi támasz a baj­ban. Érdemes megfogadni az Ön tanácsát. mérleg (IX.24-X.23.). Hó végén is rengeteg dolga akad, de egyál­talán nem zsémbeskedik emi­att. Bizonyítani akar, hogy minden körülmény közt lehet számítani Önre. SKORPIÓ (X. 24—XI. 22.). Egy meg: hitt mosolyt küldenek ma Ön felé, amivel talán kezdhet va­lamit. Ha nem akar azonnal mindent, akkor kitartása meg­hozza gyümölcsét. NYILAS (XI. 23—XII. 21.). A Hold és a Jupiter kapcsolata jóval ke­csegtet. Ha netán nincs mun­kája, akkor most adja be pá­lyázatát a kiszemelt állásra. BAK (XII. 22-1.20.). A bolygók pénz­ügyeit jó irányba befolyásol­ják, de semmiképpen ne vár­jon nagy előrelépést e téren. Vigyázzon egészségére, te­gyen meg mindent testi-lelki fittségéért. vízöntő (1.21-11.20.). Ön nyitott, könnyen létesít társas kapcso­latokat, akkor is, ha azok az üzlettel állnak összefüggés­ben. E tulajdonsága most igen nagy hasznára válik, ha ki­használja a lehetőséget. halak (II. 21-111.20.). Környezete nem segítőkész. A feszültsé­get feloldhatja egy kis vidám­sággal és kreatív ötletekkel. A mai napon újból felbukkanhat egy régi szerelme. kos (111. 21-IV. 20.). Fontos üzleti tárgyaláson vesz részt, amit könnyen tönkre tehet egy he­ves vita. Vigyázzon, fogja vissza magát, ne legyen fele­lőtlen. mm.astonet.hu bika (IV. 21—V. 20.). Jól kezdődik a napja. Biztató híreket kap a tá­volból, melyek nagymérték­ben megnövelik önbizalmát. Délután azonban már nagyon fáradt lesz ahhoz, hogy maxi­málisan teljesítsen, így több­ször is hibázhat. ikrek (V. 21—VI. 21.). Mai napja tele van fordulatokkal, ezért jól te­szi, ha mindenre felkészül. Hallgassa meg mások vélemé­nyét is, mielőtt fontos döntést hozna. rák (VI.22-VII.22.). Akikben eddig megbízott, ma csalódást okoz­nak Önnek. Utálja a felesleges perpatvarokat, de ezúttal lehe­tetlen kitérni előlük. OROSZLÁN (VII.23-VIII.23.). Az Oroszlán-jegyű heves vérmér­sékletű ember, aki erős érzel­mekkel ég. Vidámságot, derűt, életigenlést sugáróz magából. Többet akar tudni? Gondja van? Hívja Herczeg Katát a 06 (90) 520-000-ás közvetlen számon. A hívás dija 432 forint/pere. SZOLNOK TV 6.00 Aktuális (ism.); 6.30 Aktuális (ism._); 7.00 SzolnokSport (ism.); 7.30 O.K.É. (ism.); 8.00 Kaleidoszkóp (ism.); 8.30 Aktuális (ism.); 9.00 Képes képújság; 17.00 HTV: Délvidéki várak és kastélyok 2. rész: Baranyai várak; 17.30 Képes Képújság; 18.05 Hírek; 18.15 Kapocs - az Észak-Alföldi Régió magazinja (ism.); 18.45 Rajzfilm gyerekeknek; 19.00 Ak­tuális; 19.25 Mérleg percek; 19.30 Agrár Iránytű; 20.00 Aktuális (ism.); 20.30 HTV: Hírháló - az ország hírei; 21.00 HTV: Végzetes erő 2. rész: A visszatérés - amerikai katasztrófafilm; 23.00 Képes Képújság. szolnoklviszolnoktv.hu ZOUNOK TV Esti Krónika; 18.30-22.00 Nemzetiségi műsorok radio.szolnok@mail.dataneLhu RADIO 2000 ____ 06 .05 Ébresztő - reggeli, zenés műsor. Benne: félóránként hírek, időjárás; 08.05 Napról napra - zenés, információs maga­zin. Benne: óránként hírek, időjárás; 10.05 Élő kívánságműsor; 12.05 Délutáni mag­azin. Benne: óránként hírek, időjárás; 17.05 Aréna. Zenei beszavazó műsor. Napi kínálat: friss hírek, információk; helyi ak­tuálistémák, programok; riportok, maga­zin műsorok, telefonos játékok; pletykák, érdekességek. radio2000@chello.hu AKTÍV RÁDIÓ 18.00 ZTV könnyűzene; 18.15 Híradó; 18.30 Sajtóklub I. rész; 19.00 Híradó; 19.15 Sajtóklub II. rész; 19.45 Híradó. zounoklv@zounoktv.hu MR SZOLNOK 5.30-9.00 Jó reggelt, Alföld! - benne: 5.39 Falurádió; 6.00, 7.00 Kossuth Krónika; 6.30, 7.30,17.30 Alföldi Króni­ka; 8.00 BBC-világhíradó; 8.10 Reggeli magazin; 9.05 Napközben; 12.00 Déli Krónika; 15.00 Alföldi magazin; 18.00 00.00 Álomzóna: zenés éjszakai műsor. 05.00 Hungáriadó: magyar zenei válo­gatás. 06.00 Vekker reggeli ébresztő mű­sor. 10.00Terefere: délelőtti magazin mű­sor. 11.00 InterAktív: sms- és élő telefonos kívánságműsor. 13.00 Juice: délutáni „üdítő” zenés műsor. 15.00 Hazafelé: dé­lutáni „hazavezető’' műsor. 17.00 Szilenci- um: információs, zenés műsor. 18.00 In- terAktív: sms- és élő telefonos kívánság- műsor. 21.00 Aktív Chart válogatás a világ zenei listáiból. 22.00 Aktív Night: éjszakai zenei válogatás. aktiv@aktivradio.hu írta: CS. HORVÁTH TIBOR rajzolta: FAZEKAS ATTILA /! vzuATÓwsrc# y/güi megáus/wa bapónam,Ő maga pedig páiepynoz s/er. A HARMADFOKÚ TOR TÚRÁT IS K/ÁllTA, KEGyElMES UBAM.NEM EBEDE MEGA WEM. P/lűÁElAN MEG/ir/uiwDorrsfá/ £wez MASON ló TÖNMErmm l/lEM mTg pópp/eeseben is p/epán lamoz/p.Ma foiyrArji/M, orr MAI MEG A M/NZÓ- PADON. ’ BÍRÁKNAK J/NCSKÖNNYŰDOIGUK. A YÁDWIEPA SEMMIT SEM IEMET RÁBIZONYÍTÓ n. Bűne csupán annyi, hogyne ópapemásomba páyauami. fz/pr...

Next

/
Thumbnails
Contents