Új Néplap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-23 / 197. szám
2006. AUGUSZTUS 23., SZERDA MEGYEI TŰKOR 3 #K113h3B Csataszög vizsgáztak Két tájgondnok vizsgázott le sikeresen a Foglalkoztatás a szociális gazdaságban a Tisza mentén című Regionális Operatív Program keretében. Mint a polgármesteri hivataltól megtudtuk, ők augusztus végéig nem irányított szakmai gyakorlat keretén belül kaszálnak, füvet nyírnak, valamint bokrok és cserjék rendbetételét végzik. MGA Hunyadiéira leszerelték a település külterületén ismeretlenek leszereltek egy trafót, melyből három réztekercset, valamint összesen 150 liter hűtő olajat tulajdonítottak el. A lopással okozott kár megközelíti a másfél millió forintot, mrfk Jászapáti BÉRLAKÁSOK A település önkormányzata 7 millió forintot nyert az Otthonnal az otthonért elnevezésű pályázaton. Ezt az összeget három bérlakás kialakítására fordítják a vállalkozók házában, ia $Z0ln0k FELTÖRTÉK Két gépkocsit törtek fel fényes nappal a megyeszékhelyen. A Tóth Ferenc úton álló Ford tehergépkocsi ajtóüvegét betörte az ismeretlen tolvaj és kiemelt egy pénztárcát a benne lévő készpénzzel és iratokkal együtt. A Dobó úton parkoló Suzukiba is hasonló módon jutott be az elkövető. A járműből mobiltelefont, pénztárcát és iratokat vitt el. MRFK Tiszaígar tanévkezdés Augusztus 24-én, csütörtökön tartják az általános iskolában a tantestület alakuló ülését, ahol megbeszélik a tanévkezdéssel kapcsolatos kérdéseket, illetve kitűzik a tanévnyitó ünnepség időpontját. B. A. Tiszaszentimre felújítás Mind az iskolát, mind pedig az óvoda épületét sikerült kifesteni a nyár folyamán. A tantermek padlózatát leparkettázták és felcsiszolták. A felső tagozat számára uniós minősítésű bútorokat vettek, melyek a testmagassághoz állíthatók a helyes testtartás érdekében. A beruházásra szánt ösz- szeget az önkormányzat pályázaton nyerte, ba Zagyvarékas elismerés Megyei testnevelési és sportdíjjal ismerték el munkásságát a közelmúltban Lezega Mihálynak, a helyi Damjanich János Általános Iskola és Óvoda nyugalmazott testnevelő tanárának, rá JEGYZET BÁN JÁNOS Súlyos tévedés FORRÁS: SZIGLIGETI SZÍNHÁZ halottak, kómában fekvő, életveszélyes sérültek, fejetlenség. Augusztus 20-án, a közelgő vihar miatt senki sem állította le a fővárosi ünnepséget, csak a VIP-vendégek kaptak SMS-fígyelmeztetést A meteorológus e-mailje olvasat- lan maradt, a védelmi bizottság elnöke, Demszky Gábor elfejtette teljesíteni kötelességét. Máshol magától értetődően lefújták a tűzijátékot, nem is lett katasztrófa, csak Budapesten. Felelős nincs. ä forint mélyrepülésben, az ország adósságállománya a csillagokban, megítélésünk a béka feneke alatt. Szakértők is az infláció, a munkanélküliség jelentős növekedésével, a vállalkozások helyzetének radikális romlásával, csődhullámmal számolnak. Akik minderről tehetnek, akik eddigi „munkájukkal” maximálisan hozzájárultak a jelenlegi helyzethez, most széttárják karjaikat, és arra kérnek minket, hogy viseljük el még pár évig a megszorításokat, hisz baj van. Persze, hogy baj van. Többek között éppen nekik köszönhetjük. Felelős persze nincs. határainkon túl a magyar újra szitokszó lett. Meghur- éöltatás, fizikai bántalmazás, lenézés, gyűlölködés erősödik ellenünk Szlovákiában, Romániában, Szerbiában. Érdemes volt pár éve Erdély román megszállásának ünnepén koccintgatni velük! A nemzeti együttérzést, büszkeséget tudatosan rombolják. A kormány szavakban keménykedik, tettekben szűkölködik. felelős persze nincs. Úgy tűnik, ebben az országban mindent meg lehet csinálni következmények nélkül. Legalábbis egyesek azt hiszik. Flalkan, és udvariasan jegyzem meg, hogy tévednek. Súlyosan tévednek. FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A színidirektor nem köntörfala- zott a társulat előtt, kimondta: sokkal nehezebb körülmények között kell dolgozniuk a következő szezonban, mint eddig. — Ezek dacára a színház évtizedes nimbuszán nem eshet csorba. Amikor ezt a posztot elvállaltam, az igényesség és a népszerűség mellett tettem le a voksomat. A színház fennállása óta ugyanis mindig értékes darabokat mutattak be. Pár hónapja a színidirektor egy aranykornak jellemzett évadot, korszakot zárt le. Azóta a színház teljes állományát egyetlen dolog foglalkoztatta, mi lesz a pénzükkel, megélhetésükkel.- Kénytelen vagyok másodállást keresni - panaszolta az egyik színházi alkalmazott, aki aláírta szerződését, bár lénye- : gesen kevesebb fizetést ajánlottak fel neki, mint korábban. — Többen elmentek. Van olyan is, aki elfogadta a szerződésben foglaltakat, de rájött, abból a bérből nem tudja eltartani a családját. Valószínűleg erre hivatkozva többen itthagynak bennünket. Persze munkát találni nem könnyű manapság. Másoknak a színház az életük, ők akkor is maradnak, ha semmit sem kapnak munkájukért cserébe.- A nézőket nem az érdekli, mi folyik a színfalak mögött - hívta fel a színészek figyelmét az igazgató. - Ők a darabra kíváncsiak. Arra, hogy érdemes-e bejönni a színházba. Puskás Ferenc mondása a „ kis pénz, kis foci, nagy pénz nagy foci” morális válságot tükröz. Ez a mondat színházi ember szájából nem hangozhat el - tette hozzá Szikora János, aki a megnyitón célzott arra, előfordulhatnak bérfizetési problémák. - Ennek elkerülése a cél, a feladat megoldásakor azonban olyan változások történhetnek, amelyek mindenkit érinthetnek. A szomorú tények % V Költség- és létszámcsökkentés a művészeti intézményekben július 1-jei határidővel kellett a színlelt szerződéseket felszámolni. A szolnoki színházban az igazgató klasszikus megoldást választott a patthelyzet megoldására. Státuszt, létszámot, valamint a produkciós költséget csökkentett annak érdekében, hogy az így keletkezett megtakarítással tudjon segíteni azokon, akik maradtak. Júliusban tizenegy embertől vált meg a színház. gyerekeket a rendező Molnár László. A mesejátékot a szintén Szolnokon j átsző Mészáros István színész írta. Nagy dobásként jel- s lemezte Szikora János azt az ősbemutatót, amelyet decemberben láthat a közönség. Nógrádi Gábor, Koltai Róbert és Dés László Sose halunk meg című filmjének színpadi változatában a főszereplő különös figurája, Koltai Róbert idézi fel a hatvanas évek szellemiségét. Világsikerre számító darabot rendez Szikora János, aki pár éve elérte, hogy a fiatal orosz szerzőpáros, üleg és Vladimír Presznyakov kizárólag a Szigligeti Színháznak írjon darabot. A keserédes, napjainkban játszódó történet megérkezett, az Özönvíz előtt groteszk játék premierje február 10-én várható. Áprilisban adóellenőrzés lesz a színházban. A valóság helyett Gogol Revizorában a színpadon. A polgármester szerepétien Mikó Istvánt (áthatjuk. ■ Fodor Beáta A színidirektor úgy érzi, megkötötték a kezét. A státusz- és költségcsökkentés csak rövid távú megoldás az anyagi gondokra. mellett az igazgató örömmel mutatta be az új kollégákat és lelkesen beszélt a bemutatásra váró darabokról. Ezek alapján úgy tűnik, idén is érdemes volt sorban állni a bérletekért. Az első darab premierjét szeptember 23-án, szombaton tartják. Bertolt Brecht A Szecsuáni jólélek című példázatával kezdődik az év. A színházak között négy éve fennálló partneri kapcsolatnak köszönhetően a Budapesti Operettszínházzal közösen készülő Mária főhadnagy nagyoperettben Balázs Péter játssza az egyik főszerepet. Októberben egy drámaíró-pályázaton díjat kapott előadással lepi meg a VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@ujneplap.hu A Szolnoki Szigligeti Színház munkatársai 2006-ban (fő) Színész, táncos 32 Súgó, ügyeié, segédrendezö 10 Alkotók (rendező, dramaturg, tervezők) 7 Műszaki, adminisztratív dolgozó 84 Összesen 133 Sebestyén Éva utolsó évadjára készül A 80. életévéhez közeledő Sebestyén Éva úgy döntött, ez lesz az utolsó évad, amit a színpadon tölt - Öreg már a szívem ehhez a stressz- hez -fogalmazott a megnyitó előtt a művésznő. - Csodálatos éveket töltöttem itt, de manapság másról szól a világ körülöttünk Ezzel az évaddal búcsút mondok az elmúlt ötven esztendőnek Bérgondok a színházban Házelnök a piaccsarnokban látogatás Szili Katalin Tiszafüredre látogatott tegnap Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke. Délelőtt felkereste a Piac téri buüksor árusait, majd a piaccsarnokban is járt. A városban tett útja során többekkel szót is váltott a különféle aktuális kérdésekről. Volt, aki a nyugdíjakkal, megint mások az ország jelenlegi helyzetével kapcsolatban kérdezték Szili Katalint. A házelnök mindezek után össze is foglalta tiszafüredi útjának tapasztalatait. Rámutatott, az itt élőkkel folytatott beszélgetései során hallott néhány kritikus megjegyzést is, de olyanokat is, amelyek alapvetően a türelemről, továbbá a megértésről szólnak. ■ Kulcsár Beáta több kérdést is kapott Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke tegnap Tiszafüredre látogatott. Képünkön Deli Antal zöldségessel köszöntik egymást. Inkább fiatalok építkeznek karcag Négyszáz négyzetméteres ház is készül Az elmúlt évben Karcagon két társasházat adtak át a városközpontban. Daróczi Erzsébet Ide már be is költöztek a lakók, a Nagyvénkerti lakóparkban tavalyról áthúzódik 2x22 lakás építése, s idén eddig 22 új lakásra és két társasházra kértek építési engedélyt. A kamattámogatás eltörlése miatt az elmúlt hetekben nem nőtt rohamosan az építési kérelmek száma a hivatalban.- Július végéig a polgármesteri hivatal építési műszaki irodájához 114 építési kérelem érkezett, ebből 22 új lakásra és kettő társasház építésére, a többi pedig meglévő lakások bővítésére, korszerűsítésére, melléképületre, garázsra, üzletre, gazdasági épületre, kerítésre vonatkozott - tudtuk meg Nyes- ter Ferenc irodavezetőtől. Az építendő lakások zöme 100 négyzetméteres, 2-3 szobás, nappalis, fürdőszobás, garázszsal. Kevés a tetőtér-beépítéses, inkább Eltérő négyzetméterár A most készülő társasházakban 165-170 ezer forint a négyzetméterenkénti fizetendő összeg, a lakások nagysága 38-119 négyzetméter közötti. így akár 6,5 millió, de 15 millió is lehet az ár. földszintes, kertes házak készülnek. A legnagyobb magánház 400 négyzetméteres lesz, s van több 120-130 négyzetméteres is. Az északi és déli külvároson 50 négyzetméteres villanynyal, vízzel ellátott, a város többi pontján általában összközműves lakások épülnek. Karcag településrendezési terve határozza meg övezeti besorolással utcánként az épület és építménymagasságokat a földszintes és a tetőteres lakások esetében. Az építtetők többsége fiatal, kisgyermekes házaspár, a befektetők által készített társasházakban már az idősebb korosztály is vásárol lakást. Az új lakások építésének többszöröse a meglévő házak bővítése, korszerűsítése. megélhetés Mindenkit a invoje foglalkoztat a Szigligetiben