Új Néplap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)
2006-08-22 / 196. szám
Iß 2006. AUGUSZTUS 22., KEDD ROWAN ATKINSON, AZ ELTAKARÍT CÍMŰ FILM EGYIK SZEREPLŐJE Kilenckilós sárgadinnyék. A Karcagon élő Mezei Lajos sárgadinnyéi között több méretes, 9—10 kilós termés is akad. A legnagyobb girizdes-cserhajas dinnyéje 11,5 kilós volt. A képen az édesapa és négyéves kislánya, Anita látható három, több mint 9 kilogrammos sárgadinnyével. : „Az alkotói és üzletemberi : zsenialitás ritkán jár együtt.” (Prokop Péter) miij * 'T i T ~ JUT — A barátnőimmel mindenről lehet beszélni. A fiúkkal is, de a szavaik között annyi vihogás van! (Zsuzsi, 6 éves) Horváth Ilona- főzőverseny és megemlékezés A Bercsényi Miklós Gimnázium és Kollégium ad otthont Tö- rökszentmiklóson szombaton a Horváth Ilonáról elnevezett főzőtalálkozónak. A Törökszentmiklósi Városvédő és Szépítő Egyesület, valamint a Sza- lay Könyvkiadó közös rendezvényén Horváth Ilonára emlékeznek, aki augusztus 26-án lenne 100 esztendős. Az egyik legismertebb hazai szakács- könyv írójának születésnapján a gimnáziumban—ahol éveket töltött mint vezető is - emléktáblát avatnak, majd tiszteletére a katolikus templomban szentmisét tartanak. Természetesen a főzőversenyen az ő szakácskönyveiből készített étkekkel vesznek részt a rá emléke- zők. A rendezvény vendége lesz Albert Györgyi újságíró is. ■ Fodor B. Kulcscsomókat találtak a megyeszékhelyen A napokban Szolnokon, a Városmajor és Verseghy út sarkán, valamint a Baross úton az 1-es ABC környékén egy-egy kulcscsomót találtak. Aki úgy érzi, hogy elveszítette, érdeklődhet az Új Néplap (Szolnok, Mészáros L. út 2.) portáján. VJ.VV Fórum a vasútállomás környékén élőknek 200ó. augusztus 23-án, szerdán 18 órai kezdettel a Szolnokon, a Vasúti Művelődési Házban Szabó István, a Fidesz képviselőjelöltje lakossági fórumot tart, amelyre tisztelettel hívja és várja a Jubileum téren, a Nagy Imre körúton, a Mátyás király úton, a Bajcsy úton, a József Attila úton, illetve a Százados út környékén élőket véleményük megismerése és képviselői tervei ismertetése céljából. (Fizetett politikai hirdetés) Jakupcsek Gabi megúszta A minap kisebb autóbalesetet szenvedett jakupcsek Gabriella. A koccanást szerencsésen megúszta, és nem ő volt a hibás. Csupán csak a Wolks- wagenjén keletkezett sebeket sajnálja a műsorvezető nő. Az autó eleje sérült meg, de a károsodás nem akadályozza a közlekedésben. Nem partiképes Colin A mai modern férfiideál testesítője, colin farrell a legújabb filmje készítésekor bevallotta, hogy amikor partnerét táncba kell vinnie, gondjai vannak: szörnyen tragikus látni, amikor egy ír salsát próbál járni. A partiképes híresség javára kell írni, tehát, hogy van önkritikája. egyeztessüK óráiriKat! 24 órás hálózati nyílt nap a Yamaha szalonokban 2006. 08. 25-én 18 órától elszabadulnak a lóerők... Az egész nap nyitva tartó Yamaha szalonokban 24 órán keresztül modellakeiókkal, nyereményjátékokkal / és színes programokkal várunk. / NYÍLT NAP! MEGLEPETÉSEKKEL! Zakar és Társa Kft.' SZOLNOK, Széchenyi krt. Tel.: 56/511-022, 20/215-2044, www.zakartsa.hu szker.yamaha@zakartsa.hu HA Tmtching Your Heart magasítás — Jean! Tegye a használt újságot a székre, mielőtt rááll! — Nem szükséges, gróf úr! így is fólérem a szekrény tetejét. ÁREMELÉS — Kérek másfél kiló kenyeret! — Sajnos, mától drágább. — Akkor adjon tegnapit! KÉT BARÁT — Régebben fogalmam sem volt, hogy mi a boldogság. — És mikor tudtad meg? — Az esküvőm után. De akkor már késő volt... Szociális árusítást tartanak a Vöröskeresztnél A lász-Nagykun-Szolnok Megyei Vöröskereszt Szolnok Területi Szervezeténél augusztus 23-án, szerdán délelőtt 9 órától szociális árusítást tartanak a székházukban (Mária u. 28.). Ezen a napon kedvezményesen vásárolhatnak ruhaneműt, ágyneműt és cipőt a rászorultak. VÁLTOZÉKONY IDŐJÁRÁS Jászberény '21 X 14 X hómér seldel - M telhtoel Tiszafüred .. 21 X 1«X Kunhegws — Szolnok 22 X 16 X Karcag Kisújszállás v 7 »X / Készíttette: H) zones Kunszgntreáfton Jasz-Nagykun-Szolnok megyében ma gyenge, változó Irányú szól túl. Délelőtt változóan napos-felhős. délután és á|szaka derűs idő lesz. Jelentős eső nem várhalo. A jellemző hőmérséklet délutáni maximuma 22. reggeli minimuma 14 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: péntekig - helyi záporokkal - változóan napos-telhős, az átlagosnál kissé hűvösebb idő lesz. A péntek és a szombat - kiadós esővel - erősen felhősnek latszik. A vasárnap változóan napos, szárazabb, kissé melegebb időt ígér Orvosmeteorológia: nincs fronthatás Közlekedés-meteorolőgla: a szénanathások erős, visszatart- hatatlan tűsszögésa jelentősen rontja a közlekedés biztonságát. Az előrejelzés bizonytalansága; „KICSI". További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu) Vizhőmérsékiet Duna 19-21 :’C Tisza 21-23 X Balaton 23 X Velencei-tő 24 X Fertő 23 X Tlsza-tő 22 °C Pollen Gombák magas Csalin közepes Parlagfű közepes Ebben az országban... D. SZABÓ MIKLÓS ROVATA Él egy népes réteg ebben az országban. Róluk tapasztalatból tudom, hogy még a legmelegebb hetekben sem mennek szabadságra. Két ok miatt: az egyik, hogy olyan kicsi a nyugdíj, hogy efféle luxusra nem futja. A másik a hatalmas szívükből adódik. Mert ők az Erzsi, a (Marika, a Sári, az Ica, a Kati, a Kovács, a Kiss mama, akik igazi, nyári szüneti mentsvárak. Olyanok, ahová és akikre a 3-12 éves unokákat néhány napra, olykor hetekre is nyugodtan rá lehet bízni. Pedig lehet, szegények már sokféle gyógyszert szednek, de ők is szívesen vállalják a dajka szerepet. Mert lesz kihez szólni, kire főzni, vigyázni, van, aki elmegy a boltba, esetleg vizet ad a baromfiudvar lakóinak. Olyan mamát is ismerek, aki még az esedékes augusztusi szemműtétjét is lemondta, mert az ő szeme fénye, az unoka ekkor jön három hétre. Ez az év fénypontja, amikor a nagyi úgy érzi; lám-láni, kpzel a hetvenhez is ippg.pótolhatatlan, hiszen szükség van a segítségére. A gyerekek, az unokák megelégedésére. Elvégre ahogy telnek az évek, a jó nagyiból, a gondozóból egyszer majd gondozott lesz. És lehet, hogy az unoka néz rá, mint Szolnokon a Kossuth téren az egyik nyolcvanon túli repülősre... Aggódik a tanév költségei miatt? CC Credit Személyi Kölcsön gyors és egyszerű megoldás, ha készpénzre van szüksége. Válassza a CC Credit Zrt.-t, mint pénzügyi segítőtársat! ...hogy gondtalanul kezdje a tanévet. Sanl lander C . onsum rü ZC Cred CC Credit Zrt, a Santander Csoport Tagja Kecskemét, Kápolna u. 2. Tel.: 76/507-892, 76/507-893 Híreket, információkat vár munkatársunk hétköznapokon az Új Néplap 56/516-735-ös telefonszámon. A MÓL Földgázszállító Zrt. 2006. augusztus 23-án 06.00-07.00 óráig a Berekfürdő leágazó gázvezeték rendszerén fáklyázással járó karbantartási munkát végez. A karbantártási munkát társaságunk a lakosság folyamatos gázellátásának érdekében végzi. Társaságunk Martfű gázátadó-állomásán, szakembereink felügyelete mellett végzi a gáz lefúvatását, fáklyázását. A művelet a lakosságot nem veszélyezteti, azonban erős hang- és fényhatással jár. A környék lakóitól a nyugalmuk megzavarása miatt ezúton is elnézést kérünk. A munkálatokról a helyszínen lévő szakembereink készséggel adnak tájékoztatást. Megértésüket köszönjük! ÓNIX NYÁR - 30-70 %.--------------------------------------------------------------------------------------------*241401* 8 KÖNNYŰ fizikai munkára lehetőleg férfi segédmunkásokat keresek, azonnali kezdés, fizetés megegyezés szerint. 20/9138-713.--------------------------------------------------------------------------------------------*241568* 8 AZONNALI kezdés, jó kereseti lehetőség. 70/457-8121, 70/457-8125, 70/457-8119.------------—-----------------------------------------------------------------------*241575* 8 G ÉPJÁRMŰVEZETŐT keresek Kamaz billenősre, kizárólag szerelési gyakorlattal. Tel.: 30/389-5694.--------------------------------------------------------------------------------------------*241617*