Új Néplap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-21 / 195. szám

2 ME GYEI TŰKÖ R 2006. AUGUSZTUS 21., HÉTFŐ Özönlöttek a drukkere labdarúgás Lehet folytatása a Fradi szolnoki vendégjátékának Ez a meccs szerencsére lement balhé nélkül FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A drukkerek zöme azonban a szolnoki vasútállomásra érke­zett. Délután egy órától fél háro­mig szinte ontották a vonatok a szurkolókat. Fogadtatásban nem volt hiány, hiszen hatalmas rendőri erők je­lezték, hogy itt nem lesz balhé. Nem is volt, bár a vendéglátósok és kereskedők óvatosak voltak, hiszen az aluljáróban lévő keres­kedők is elpakolták portékáikat, nehogy valaki kárt tegyen ben­nük. Egy Pista nevű kereskedő el­mondta, hogy ők jól jártak a Fra­di vendégjátékával, hiszen hét közben szépszámmal adtak el zöld-fehér színű mezeket és sá­lakat, de a szombat délutáni tö­meget nem vállalták. A sokasággal nem volt baj, csupán néhány szemetes edény borogatására futotta erejükből, amúgy énekeltek, dicsőítették csapatukat, ellenben szidták az Újpestet, saját elnöküket, Inán- csy Miklóst, és Kisteleki István MLSZ-elnököt is szapulták ren­desen. A rend őrei az állomás elé ér­kező drukkereket a buszokra te­relték, és szirénázó rendőrautók kíséretében szállították őket a Ti- szaligeti Stadionba. A létesítményben régen nem látott tömeg volt kíváncsi az NB II-be száműzött Ferencváros vendégszereplésére. Legalább tí­zezren foglaltak helyet a lerob­bant létesítményben. A lelátón sem volt baj a Fra- di-táborral. Miután a félidőben 3-1-re vezettek kedvenceik, egy húszfős szurkolói csapat észrevette, hogy elnökük, Inán- csy Miklós a VIP-korláton kö­nyököl. Hát, kapott hideget-me- leget.- Elnök úr, mit szól a mocsko- lódáshoz? - kérdeztük. — Nem .értem őket, nem tudom, mit akarnak, nemcsak rajtam mú­lott, hogy itt tart a Ferencváros - válaszolt. 5-2-re győzött a Fradi, közön­sége pedig már bajnokként ün­nepelte Lipcseiéket. A rendőrség azonban nem ünnepelt, hanem szakszerűen terelte a szurkoló­kat a tiszaligeti sétányra, ahol is­mét különbuszok várták a fiata­lokat, szállították őket az állo­másra. Fél órával a meccs'lefújá- sa után a drukkerek nagy része a vasútállomáson toporgott és várta a Budapestre induló sze­relvényeket. Azok persze késtek, de fél hét körül a budapesti hívek nagy ré­sze elhagyta Szolnokot, amelyet szombaton balhémentes övezet­nek nyilvánítottak. Úgy tűnik, hogy lesz folytatá­sa a Fradi szolnoki vendégjáté­kának! A hírek szerint október 14-én a zöld-fehérek Jászberény elleni idegenbeli fellépésének is a Tiszaligeti Stadion lesz a hely­színe. ■ V.Cs. A FOTÓKAT MÉSZÁROS JÁNOS KÉSZÍTETTE A biztonságért rendőrök feleltek, mégpedig Jól A bemelegítés a hőségben sem árt Rohamoz a Fradi, de mégis a Szolnok szerez vezetést Bár színes meccs volt, nem ártott egy kis füstbomba A fradísták szervezetten tiltakoztak a Fradi-vezetés ellen Fradi, Fradi, Fradi — zengte a kórus Veszélyben többször is forgott a Szolnok kapuja Békés meccs volt, semmi balhé nem tört ki Szűcs Tibor rendőr alezredes is ügyelt a biztonságra Szárnyalhat a zöld sas. Fradi-drukkerek érkezése. A szurkolókat már a vasútállomáson rendőrök várták Minden rendben Csak néhány üveg sör folyt ki a buszon NEM TÖRTÉNT olyan ese­mény, amelyhez a mi be­avatkozásunk szükséges lett volna - mondta Veres Éva. A megyei rendőr-főka­pitányság sajtóreferense hozzátette, a szurkolók a meccs után sem randalíroz­tak. Hasonló eseménytelen hétvégéről számolt be Nagy András, a mentők szolgálat- vezetője, aki elmondta, nem hívták ki őket sem vereke­déshez, sem súlyosabb bal­esethez. - Az összes autó­buszt átnéztük, amely az­nap este a szurkolókat szál­lította - mondta Menkó Mi­hály, a Jászkun Volán helyi személyszállítási üzletágá­nak igazgatója. — Különö­sen nagy kárt nem okoztak, bár néhány üveg sör szét­folyt az egyik járaton. De már azt is feltakarították. köszöntötték a mérkőzést követően Fradi focistái megköszönték a szurkolóknak a biztatást Lipcsei Pétert Ez a mozdulat sok mindent elárul Békében lement a meccs, hazamentek a legények. Csak az egyik buszon ömlött ki egy kis sör.

Next

/
Thumbnails
Contents