Új Néplap, 2006. augusztus (17. évfolyam, 178-204. szám)

2006-08-16 / 191. szám

14 HIRDETÉSEK 2006. AUGUSZTUS 16., SZERDA Pályázat Tiszafüred Kistérség Többcélú Társulása munkaszervezetének vezetői állására Tiszafüred Kistérség Többcélú Társulása a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény és a 14/2005. (X. 25.) számú társulási határozat alapján önálló költségvetési szervként működő szakmai munkaszervezetének vezetői állására pályázatot hirdet. A pályázó feladata: •A munkaszervezet irányítása, munkál tatói jogkör gyakorlása, • A tanács döntéseinek előkészítése, végrehajtása, • A munkaszervezet képviselete. • A tanács feladat- és hatáskörébe tartozó közigazgatási feladatok ellátása. A pályázó szakmai önéletrajzának tartalmaznia kell: • A többcélú kistérségi társulás tanácsa munkaszervezetének létrehozására, szervezeti rendjének kialakítására vonatkozó elképzeléseit. . Pályázati követelmények: • Felsőfokú közgazdasági, vagy igazgatásszervezői, vagy állam- és jogtudományi végzettség • Területfejlesztési és közigazgatási szakterületen szerzett szakmai tapasztalat • Kiváló szervező és jó kommunikációs készség • Felhasználói szintű számítástechnikai ismeret • Legalább egy idegen nyelv (angol, német, francia) tárgyalási szintű ismerete • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány • B kategóriás jogosítvány A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: • Tiszafüred Kistérség Többcélú Társulása települései, a társulás által ellátott feladatok, illetve intézmények ismerete • A pályázatírás terén jártasság, • Pénzügyi-számviteli gyakorlat. Az állás 2006. október 1-jétől tölthető be. A kinevezés határozatlan időre szól. A bérezés tekintetében a Kjt. rendelkezései az irányadóak. A pályázatot a megjelenéstől számított 15 napon belül "TKTT" jeligével az alábbi címre kéijük élj uttatni: Tiszafüred Kistérség Többcélú Társulása Tiszafüred, Fő utca 1.5350 A pályázat elbírálási határideje: a pályázat beérkezésétől számított 30 nap. A pályázattal kapcsolatos tájékoztatás személyesen a Tiszafüredi Polgármesteri Hivatal "A" épület 26. sz. irodájában (Tiszafüred, Fő utca 1.) vagy telefonon az 59/510-514 telefonszámon kérhető. ________________________________________________________________-»1032­Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt. közleménye Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Zrt. átfogó korszerűsítési progra­mot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatási biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. Ezért: ■ Mezőhék településen a Petőfi út és a Mártírok út területén, 2006. augusztus 28-án 8 órától 13 óra 30 percig, • Tiszaföldváron a Kurázsi Fő út 67. számtól Cibakháza felé, a Kurázsi I. út 45.számtól végéig,a Kurázsi II. út 45. számtól végéig, Sajó út, Vas út, Füzér út, a Malom út a Kinizsi körút és a Remény út között, a Honvéd út, Bajcsy Zs. út a Nefelejcs-Remény között, a Körösi Cs. S. út, az Árvái j. út és Kossuth út között, Bacsó B. út a Bem út és Bajcsy Zs. út között, 2006. augusztus 28-án 8 órától 15 óráig, ■ Cibakházán a Kossuth út az Árpád út-Temető út között, a Zrínyi út az Árpád út Temető út között, Árpád út a Zrínyi úttól a TÜZÉP-ig, a Temető út, a Hősök tere, az Öregszőlő I. út 1-19. számoknál, az Öregszőlő II. út, Öregszőlő III. út 1-11. számoknál,a Cibak Imre tér a 4. számtól a Temető útig, 2006. augusztus 29-én 8 órától 15 óráig, ■ Szolnokon a Szajol (Szolnok) Alamand, a Labda út, Simon tanya és környéke, a Gyékényes út, Bagoly út, Harkály út és a Cinke úton, 2006. augusztus 30-án 8 órától 13 óráig áramszünet lesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás korlátozás miatt megértésüket kérjük. Gon Új Néplap Kiadja az Axel Springer-lYlagyarország Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája. Főszerkesztő: BÁN JÁNOS Kiadóvezető: KIRÁLY ERNŐ Főszerkesztő-helyettes: Laczi Zoltán Felelős szerkesztők: Baranyi György, Molnár G. Attila Tóth András A szerkesztőség és kiadó címe: 5001 Szolnok, Mészáros L. u. 2. Levélcím: 5001 Szolnok, Pf. 105. Szerkesztőségi telefon: (56) 516-700 Szerkesztőségi telefax: (56) 516-740 Kiadói telefon: (56) 516-712 Kiadói telefax: (56) 516-710 e-mail: ujneplap@axels.hu Készült: AS-Nyomda Kft. Szilády Üzem 6000 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: (76) 482-192 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN Új Néplap 0865-915x Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az előfizetői példányok kézbesíté­sét az Axel Springer-Magyar-or- szág Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodájának terjesztőháló­zata végzi, az árusítás a KŐRÖSHÍR Kft. árushelyein ke- resztül történik. Terjesztésvezető: Jánosi Imre Telefon: (56) 516-703 Telefax: (56) 516-730 Előfizetés a kiadónál Telefon: 06-80 200-690 hétköz­nap 16.00 óráig, más időpontban üzenetrögzítőn az 516-703-as tele­fonszámon. Telefax: (56) 516-730 valamint a területi ügynökségeknél és a ki­adó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10404508-45018367 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetés díja: egy hónapra 1650 Ft negyedévre 4950 Ft félévre 9900 Ft egy évre jß 800 Ft Hirdetési vezető: Tóth Imre Telefon: (56) 516-731 Telefax: (56) 516-720 e-mail: hird.szolnok@axels.hu Telefonos hirdetésfelvétel: (56) 516-716 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvény­pályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyil­vántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárul­nak ahhoz, hogy azok felhasználá­sával a Társaságunk érdekeltségé­be tartozó cégek, amelyek az ada­tok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harle­quin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtó- terjesztő Kft.), előfizetéses megren­delését teljesítsük, akcióira, kiadvá­nyaira és egyéb szolgáltatásaira fel­hívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlá­tozását, illetve törlését. Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Lapunkban a cikkek végén megjelenő fekete háromszög fizetett hirdetést jelent. Az Új Néplap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak az Új Néplapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ________OKTATÁS________ FI GYELEM! Személy- és vagyonőr tanfolyam in­dul Törökszentmiklóson 2006. szept. 2-án, Ti­szaföldváron 2006. szept. 3-án. Érdeklődni: 20/569-8463. Építsük együtt karrierjét! Népszerű képzéseink: • Pénzügyi, számviteli ügyintéző • Mérlegképes könyvelő • Adótanácsadó, adószakértő • Pénzügyi-számviteli szakellenőr • Személyügyi ügyintéző, gazdálkodó • Kereskedő, vállalkozó, boltvezető • Minőségirányítási belső auditor • Ingatlanközvetítő, értékbecslő • Társasházkezelő, ingatlankezelő • Számítógép-kezelő • Becsüs (ékszer, festmény, műtárgy) • Közbeszerzési referens • Marketing- és reklámügyintéző Kedvezmények: • kamatmentes részletfizetés • 30 % SZJA kedvezmény A képzés helye: Szolnok Perfekt Gazdasági tanácsadó Oktató és Kiadó ZRT. Szolnok, Verseghy park 8. E-mail: szolnok@perfekt.hu ÁLLAMILAG elismert dajkaképzést indít Kasza Szakképző. 06-1/276-5918.-------------,-----------------------------------------------------------------------------*239233* ECDL Start számítástechnikai tanfolyamok szept. 2. - dec. 16. szombaton 8.00 h -13.00 h * szept 4-dec.6. hétfőn és szerdán 13.00 h -16.15 h vagy 16.30 h -19.45 h. 36.000 Ft- 30 %/fő (vizsgadíjjal). Érd.: KARAKTER KFT. 56/513-900.--------------------------------------------------------------------------------------------*239557* HÉTVÉGI 0KJ. szaktanfolyamok: 8 osztállyal dajka, szociális gondozó-ápoló indul ősztől. Tel: 06/30/951-8061,06/30/434-1350--------------------------------------------------------------------------------------------*239628* S BIZTONSÁGTECHNIKAI tervező-szerelő (elektronikus és mechanikus) tanfolyam indul szeptemberben. Új BM-rendelet, igazolvány­csere. Érd.: 06-70/9481-038, Terminátor Te­am Kft.--------------------------------------------------------------------------------------------*240300* ECDL Start számítástechnikai tanfolyam KAR­CAGON 09.13.-12.08. szerdán és pénteken 16.15 h -19.30 h 46.000 Ft - 30 %/fó. Érd.: KARAKTER KFT. 56/513-900.--------------------------------------------------------------------------------------------*240380* S ÚSZÓNAPKÖZINK 2006. augusztus 21-25- ig várja 5-10 éves gyermekek jelentkezését Szolnokon, a Damjanich Uszodában. UGRIN. Tel: 56/370-796, 06-20/544-9083.--------------------------------------------------------------------------------------------*240712* 2 HÉT ALATT KRESZ-TANFOLYAM a Sprint Autósiskolában. Kezdés augusztus 21-én 16.30 órakor. TÖBB­SZÖRI részletfizetés! Érdeklődni: 06-70/364- 0419. OKÉV sz.: 16-0139-04--------------------------------------------------------------------------------------------*240746* NA GY SÁNDOR autósiskolája B kát. vezetői tanfolyamot indít és M, A, kát. szervez. Szol­nok, Mária út 15-17. sz. 08.21-én 17 órakor. Érd.: 30/9354-242.--------------------------------------------------------------------------------------------*241041* ALBÉRLETET KÍNÁL «SZOLNOKON, új, 1,5 szobás, bútorozatlan lakás kiadó. 06-30/340-4170.--------------------------------------------------------------------------------------------*239668* BUDAPESTI bútorozott lakás rendszerető sze­mélynek kiadó. 06-30/261-4715.--------------------------------------------------------------------------------------------*240763* «SZOLNOKON, a Szántó krt.-on 2 szobás, gázos lakás alacsony rezsivel, hosszú távra ki­adó. Irányár: 49 E Ft/hó+rezsi. Tel: 06- 70/380-5796.-----------------------------------------------------------------------———------------*240792* S SZOLNOKON főiskolához 2 percre bútoro­zott garzon kiadó. Érd.: 14-16 óráig 56/410- 941--------------------------------------------------------------------------------------------*240810* SZOLNOK, Indóház úton, 2 és fél szobás búto­rozott lakás kiadó. 20/5376-368.------------------------------------------------------------------------------------------*241010* ff i ÚJSZÁSZON családi ház kiadó alacsony bér­leti díjjal, kerthasználattal. Érd.: 06-70/5650- 502.------------------------------------------------------------------------------- *241011* __________ÁLLAT__________ »PE J kanca csödörcsikójával eladó. Érdek­lődni: 56/703-095.-------------------------------------------------------------------------------i------------*240453* «S ÜLDŐKeladók. Érd.: 56/240-028.--------------------------------------------------------------------------------------------*240698* » 2 DB palotapincsi kiskutya ajándékba elvi­hető. Tel.: 56/330-422.--------------------------------------------------------------------------------------------*240754* » M AGYARVIZSLA kiskutyák eladók. 30/585- 4793.--------------------------------------------------------------------------------------------*240761* «4 HÓNAPOS fekete, hasas tehén eladó. Érd.: 06-30/550-6075.------_-------------------------------------------------------------------------------------*241035* FR ÍZ borjúk és kecskegidák eladók. 06- 30/813-7537.--------------------------------------------------------------------------------------------*241042* MEZŐGAZDASÁG ELADÓ: 20 hektár jó minőségű szántóföld (600 AK) Kenderes határában. Irányár: 11 M Ft. Érd.: 56/376-745.-------------------------------------------------------------------------- *240757* PÉNZPIAC HITEL gyorsan! Tel: 06-20/9198-389.--------------------------------------------------------------------------------------------*236894* SZOLGÁLTATÁS KÚTFÚRÁS! Garanciával. Rozsdamentes sze­leppel! Simon László. Tel.: 56/423-807, 20/928-2209.---------. . . .----------------------------------------------------------------*181496* LA KÁSÉPÍTÉS, felújítás, burkolás, gépészeti munkák azonnal. Érd.: 06-20/9412-005.--------------------------------------------------------------------------------------------*220716* EU.-THERM műanyag nyílászárók gyártása, for­galmazása, beépítése. EGYEDÜLÁLLÓ ÁRUVÁ­SÁRLÁSI HITELRE IS. Szolnok, Mester út 8. Tel.: 56/411-342. Jenei Árnyékolástechnika Kft.------------------------- *227076* REFLEXOLÓGIÁRA (talpmasszázsra), masz- százsra (nem erotikus) várom vendégeimet. El­érhetőségem: 06-70/376-6988, Kovácsné Kóródi Zsuzsanna.--------------------------------------------------------------------------------------------*228612* KLÍMATIZÁLÁS, autóklímatöltés. 20/324-5691--------------------------------------------------------------------------------------------*231954* REDÖNYAKCIÓ! Redőny, aluredőny, szalagfüg­göny 20 % engedménnyel, 3 év garanciával. Érd.: 56/424-774, 20/472-9864.--------------------------------------------------------------------------------------------*232145* «JÓSNŐ és látó fogad. 30/3073-675.--------------------------------------------------------------------------------------------*235184* SZ0K0LAI Gázkészülék Szerviz javítás, karban­tartás. Tel.: 56/424-581,20/4230-255.--------—---------------------------------------------------------------------------*239008* BE JÁRÓNŐI munkát és gyermekfelügyeletet vállalok Szolnokon. Tel.: 20/385-6465.--------------------------------------------------------------------------------------------*240211* « KŐMŰVES munkát, vizes házak aláfalazá­sát, tetőjavítást, bádogos munkát, villanysze­relést vállalok. 1:56/334-329, —----------------—-----------------------------------------------------------------*240382* VÁ LLALKOZÁSOK könyvelését, teljes körű admi­nisztrációját vállaljuk. 06-20/5492-601.--------------------------------------------------------------------------------------------*240799* FE STÉS, mázolás, tapétázás. 20/347-4218.-------------------- *241017* «ÁPOLÁST igénylő idős néni,gondozását ott­honomban teljes ellátással vállalom. Tel: 56/429-124, 06-30/315-0811.------------------------------------------------------------------------------------------*241031* a FÜRDŐSZOBÁK felújítása, csempézése, víz­vezeték szerelése. T.: 06-30/9283-607.--------------------------------------------------------------------------------------------*241038* ____________VEGYES____________ NYÁRI vásár! Selymek, pamutok, gézek, szöve­tek fél áron 3B Méteráru Szolnok, Magyar u. 5.--------------------------------------------------------------------------------------------*240344* 100% haszonnal, mégis fél áron árusíthatja nyugat-európai áruházláncok megmaradt ter­mékeit raklapon kínálva. Nyisson üzletet vagy bővítse profilját! I: 20/982-3032--------------------------------.------------------------------------------------*240808* « CSEMEGÉS hűtőpult sürgősen eladó. Tel.: 70/313-1103.--------------------------------------------------------------------------------------------*240827* » BOLTI berendezések (pult, hűtők, mérlegek, polcok) eladók, Tel: 06-70/772-1662.--------------------------------------------------------------------------------------------*241006* BÉRLEMÉNY «KENGYELEN 100 m2-es vegyesbolt teljes berendezéssel, HCCP-vel bérbe kiadó. Bármi­lyen üzleti célnak megfelel. 06-70/772-1662.----------------------------------------------------------------------------------*241006* Törökszentmiklós , központjában, Táncsics út, Kossuth út sarok 50 m2 ÜZLETHELYISÉG KIADÓ (jelenleg divatárubolt) vendéglátáson kívül bármilyen célra. Érdeklődni kizárólag: 30/364-9882 vagy 30/395-1901 telefonon. »2006. SZEPTEMBER l-jétől hosszú távra, kedvező feltételekkel kiadó épület, alkalmas irodának, üzlethelyiségnek. Parkolási lehető­ség zárt udvarban. Érd.: 06-30/349-0712.-------------------------------------------------------------------------------------------*241008* SZ OLNOK, Ady úton 20 m! alacsony rezsijű bé­relt üzlet berendezve átadó. 20/9969-109.------------------------------------------------------------------------------------------*241034* H i R D ET ESFELVETEL FAX 56/516-7^0 \VV HIRDETESFELVETEL TELEEONOSiHIRDETESFELVETEU MUNKANAPOKON H ETKOZN ARI7f30al7i00lórái e 7130 117.00 óráig 5M5161M6 SZOLNOK, Mészáros L. u. 2. / * BÚCSÚZUNK, EMLÉKEZÜNK Mély fájdalommal - tudatjuk, hogy szerető férjem, édesapánk, nagyapánk BODI JANOS életének 69. évében elhunyt. Temetése 2006. augusztus 16-án 16 órakor lesz a szajoli temetőben. Agyászolőcsa'ád' _kÖ I1 Mély fájdalommal tudatjuk, 1J hogy BANHEGYESI SÁNDOR (született: 1944.) életének 63. évében 2006. augusztus 12-én elhunyt. Búcsúztatása 2006. augusztus 18-án 12.30 órakor lesz a szolnoki római katolikus (Körösi úti) temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NAGY IGNÁC (újszászi lakos) életének 48. évében tragikus körülmények között elhunyt. Búcsúztatásának időpontjáról későbbiekben értesítést küldünk. A gyászoló család. EMLÉKEZÜNK SANDORNE CZEGLÉDI ROZÁLIA halálának 2. évfordulójára. „Fáj a szivem, mert elhagytál, búcsú nélkül távoztál. Végleg elmentél messzi utadra, emléked örökre őrzőm magamban.” Férjed, édesanyád, Sándor család. Augusztus 18-án 19 órakor szentmise keretében emlékezünk a Belvárosi Nagytemplomban. Emlékezés édesapánk, TÓTH KÁROLY (született: 1958. január 13.) halálának 2. évfordulójára. Soha nem feledünk: lányai. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH GYÖRGY életének 97. évében elhunyt. Földi életének utolsó útja a rákóczifalvai temetőben 2006. augusztus 18-án 11 órakor lesz. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CSONTOS ISTVÁNNÉ (született: Kardos Irén) életének 61. évében elhunyt. Búcsúztatása 2006. augusztus 17-én 15 órakor lesz a Ti- szaföldvári Városi Köztemetőben. A gyászoló család, Tiszaföldvár. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ID. CSONTOS ISTVÁNNÉ (született: Bede Rozália) életének 89. évében elhunyt. Búcsúztatása 2006. augusztus 17-én 10 órakor lesz a Ti- szaföldvári Városi Köztemetőben. A gyászoló család, Tiszaföldvár, Szolnok. Fájó szívvel tudatjuk, hogy HONOS FERENCNÉ (született: Nagy Erzsébet, vezsenyi lakos) életének 65. évében elhunyt. Búcsúztatása 2006. augusztus 18-án 14 órakor lesz a tó­szegi temetőben. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk, MAJOR JÁNOS temetésén megjelentek, gyászokban osz­toztak. Külön köszönet Dr. Varga-Dudás Katalin háziorvosnak és Dr. Kaisay Kop­pány főorvos úrnak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik részt vettek FEHÉRNÉ EGRI ILONA temetésén, fájdalmunkban osztoztak. Kü­lön köszönet a Mezőfarm és a Mezőkertész Kft. vezetőinek és dolgozóink. A gyászoló család, Martfű. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett édesanyánk, ZSARNAI ISTVÁNNÉ (született: Sándor Magdolna) temetésén részt vettek, sírjára virágot, ko­szorút helyeztek, gyászunkban osztoztak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett férjem, TÓTH JÁNOS temetésén megjelentek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család, Tiszakürt.

Next

/
Thumbnails
Contents