Új Néplap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-05 / 155. szám
KRIMI — BULVÁR — TÉVÉ 2006. JÚLIUS 5., SZERDA A legnagyobb cigarettafogás összesen 24 950 karton magyar adójegy nélküli cigarettát találtak a vámosok, amikor egy Kiskunhalas melletti kamionparkolóban tehergépkocsit ellenőriztek. A 150 millió forint értékű füstölnivalót lefoglalták. Meghalt egy német autós Uzsánál életét vesztette a helyszínen a német autós a Veszprém megyei Uzsa községben. A férfi a Balaton irányába haladt, amikor egy teherautó megelőzte, ezt követően ő akarta megelőzni a teherkocsit, ám nekiment a teherautónak, majd egy kőkerítésnek ütközött. Ittasan halálra verte anyját belehalt sérüléseibe egy 78 éves somogymeggyesi asszony, akit fia ittas állapotban bántalmazott. Egyelőre nem ismertek a bűncselekmény körülményei, amit tudnak: az 56 éves férfi veszekedett az édesanyjával. A férfit őrizetbe vették, a rendőrség halált okozó testi sértés miatt indított eljárást ellene. @ további hírek: www.reggel.hu Keith és a magyar lányok koncert Az ELP egykori vezetője már nem borogatja a Steinwayt Világsztárok kerülgetik egymást Budapesten. Fellépett Pink, Sting, Depeche Mode, jön Robbie Williams, Eric Clapton, és már landolt az ELP alapító tagja. Keith Emerson ma este a Millenárison játszik új zenekarával. Dalia László- Nemrégiben Carl Palmer lépett fel Budapesten a zenekarával, ezek szerint hamarosan Greg Lake is befuthat?- Régóta külön utakon járunk, de egyikünk sem vonult vissza. Én most turnézom az új zenekarommal, és ősszel szeretnék egy lemezt is készíteni.- Járnak még rockzenészek a londoni Királyi Zeneakadémiára, vagy már nem divat klasszikus zenét tanulni?- Én sem jártam az Akadémiára, a lexikonokban tévesen jelent meg ez az adat. Ugyanakkor 14 éves koromtól zongoraleckéket vettem és akkor fedeztem fel Bartókot, Muszorgszkijt és másokat, akiket később feldolgoztam.- Igaz az a pletyka, hogy hajszálon múlt egy Jimi Hendrix, Mitch Mitchell, Greg Lake és Keith Emerson supergroup? Keith Emerson: ma is játszom klasszikusokat, pedig már nem divat- A hatvanas évek végén a Marque ügynökséghez tartoztunk, mármint a Nice, Jimi Hendrix és a Pink Floyd is, s együtt turnéztunk. Akkor Jimi volt a leghíresebb, az ő neve szerepelt nagybetűkkel a plakátokon, de nagyon együtt voltunk. S az ügynökségnek valóban volt egy ilyen ötlete, de aztán mégsem álltunk össze, s amikor jött Palmer az Atomic Roosterből, felállt az Emerson, Lake és Palmer.- Feldönti még a zongorát, és kihúzza a húrokat?- Már nem, ahhoz nagyobb hely kell. Tréfán kívül, most csak a zenéről szól majd a buli.- Hajdan az ELP saját Boeing- gel szállította a felszerelést, és ön vezette a gépiét. Ült mostanában a pilótafülkében?- Nem. Akkoriban sem sokat vezettem a gépet, mert utána nagyon fárasztó volt fellépni.- Három napig itt van Budapesten, mire kíváncsi, vagy csak gyakorolnak?- Amikor a kilencvenes években itt játszottunk, egy órára kiültem egy kávéház teraszára és elámultam, milyen szépek a magyar lányok. Azóta többektől is hallottam, hogy a legszebbek a világon. Hát most ismerkedni is lesz időnk. Gyurcsány és Hiller szembenéz a diákokkal Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Hiller István oktatási miniszter is szerepel az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT), amelyet idén Zamárdiban rendeznek meg július 18-22. között. Idén az EFOTT szervezői több újdonsággal is várják a részt vevőket. Elsősorban a médiafalu, a mozisátor jelenti az idei EFOTT ■ Zamárdiban lesz majd az idei EFOTT július 18. és 22. között. újdonságát, de sosem látott karibi hangulatot varázsolnak a Ba- laton-partra a ska és a reggae zenekarok is. „Gondoltak azokra is, akik a drumm & bass stílust kedveleik, ezért holland és angol dj-k is a vendégek között szerepelnek, de külön színpadot kapnak a Tribute zenekarok is, ahol ABBA-, Doors- és például U2-rajongók élvezhetik kedvenc slágereiket” - emelte ki Pató Sándor, az EFOTT főszervezője. A kulturális és turisztikai programokról Weninger László elmondta, a Civil Faluban 40 szervezet mutatkozik be a fesztiválon. Túrákat is szerveznek kerékpárral vagy gyalogosan, megmutatják a környezetet a kilátóból vagy a tájházak és a Hadtörténeti Múzeum hűvöséből. ■ F. K. televízió-műsor A tvr-hét AJÁNLÁSÁVAL DÉLELŐTT RT L KLUB 1HHHH VIASAT 3 HUH üröTniHHHHH spekthŰMH 6.00 Disney-rajzfilm 6.30 Reggeli - Süss fel, nap! 9.00 Receptklub (Ismétlés) 9.10 Top Shop 10.15 Delelő - Fényes nap Vidám magazinműsor 11.35 Receptklub 11.45 06-81-603-000 6.00 TotalCar 6.25 Tények reggel 6.55 Mokka 9.05 Szóda Telefonos játék 10.00 Teleshop 11.20 Hajrá, skacok! (mexikói sorozat-99.) 11.50 Észbontó 5.50 NAP-KELTE 9.00 Napló ’56 © 9.05 Szünidei matiné 10.00 Kölyökidős kalandok 11.00 Pláza © (olasz sor. - 230/33-34.) 12.00 Híradó délben Benne: Körzeti híradók 5.50 NAP-KELTE 9.00 Válaszd a tudást! 11.05 Föld és tűz 12.00 Híradó délben 13.00 Héthatár 13.40 Kívül-belül 13.45 Domovina 14.15 Srpski ekran 6.00 TV Shop 7.00 A liliomlány (ismétlés) © 8.00 Kojak (ismétlés) © 9.00 Halálblztos diagnózis © (ismétlés) 10.00 Gyilkos sorok © 11.05 Vadmacska © (venezuelai sorozat) 7.00 Hírek; EU-járat 7.45 Világhíradó 8.00 Hírek - Prizma 8.35 Szünidei matiné 9.10 Skippy kalandjai (13.) 9.35 Charly - Majom... © 10.30 Bűvölet (ismétlés) © 11.30 Kívánságkosár 6.00 Tudomány és elektronika 6.40 Dinasztiák (4.) © 7.40 Mit ültet Matt? (3.) 8.15 Órásmesterek 9.15 Szárnyalni Kanada egén 10.25 Irány a nagyvilág! © 11.20 Ép testben ép lélek 11.55 Kapa, kasza, karácsony DÉLUTÁN 13 .20 Itt a gyémánt hol a gyémánt? © (francia vígjáték, 1958) 82' Fsz.: Louis de Funes 15.35 Csacska angyal 16.30 Sue Thomas - FBI 17.30 Döglött akták© (amerikai krímisorozat) 12.45 Howard, a kacsa © (amerikai vígj., 1986) 106' Fsz.:Tim Robbins 15.00 Anita, a bűbájos bajkeverő 15.30 Jó barátok 16.00 Pacific Blue © 17.00 Lisa csak egy van 17.30 Hetedik mennyország 13.00 Nemzetiségi magazinok 13.55 Max, a zsaru (portugál krimisor. - 52/28.) 14.55 Kormányváró 15.21 Mozi zongorára (30/23.) 15.25 Szerelmek SL-Tropez-ban 16.20 Református műsor 16.30 Tanúságtevők 14.40 Petrovics Emil: 1. kantáta 14.55 Kívül-belül 15.00 Sírjaik hol domborulnak? (1.) 15.25 NAP NYUGTA 18.00 Kalandos nyár © (francia sorozat -142/22.) 12.10 A liliomlány © (amerikai-mexikói sorozat) 13.10 Kojak © (amerikai krimisorozat) 14.15 Halálbiztos diagnózis© (amerikai krimisorozat) 15.15 Gyilkos sorok © (amerikai krimisorozat) .............................V........................ 14 .00 Kikötő (ismétlés) 15.00 Szövetségben a fákkal 15.30 Equator Klub (ismétlés) 16.00 A harmadik bolygó (spanyol sorozat-26/7.) 16.25 Masszázsvarázs 16.35 Négyzetméter 17.10 Charly - Majom... © 12.25 Aphrodité könnye 13.30 Veszélyes vadvilág (5.) ® 14.25 Tudomány és elektronika 15.00 TELEF0RTUNA 16.05 Mit ültet Matt? (3.) 16.40 Úgy szeretlek, majd megeszlek (3-4.) ESTE 18 .30 Híradó Esti kiadás 19.00 Fókusz © Közszolgálati magazin 19.45 Barátok közt (magyar sorozat) 20.25 Labdarögó-vb Elődöntő (élő) (Hosszabbítás tehetséges!) 23.05 Labdarúgó-vb összefoglaló 23.40 Reflektor© 18.30 Tények Hírműsor Skandinávíottó-sorsolás 19.00 Jóban Rosszban (magyar sorozat) 19.30 Aktív Magazin© 20.10 Columbo- Szemfényvesztő © (amerikai krími, 1976) 85' Fsz.: Peter Falk, Robert Loggia, Jack Cassidy, Bob Dishy, Nehemtah Persoff 17.00 Életképek 17.35 A NAGY Vita© 18.10 Híradók 18.25 Esti mese 18.50 Szomszédok (magyar sorozat) 19.30 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.05 ESTI PIKOLÓ Az aranyember © (magyar film. 1962) 107' 18.50 Esti mese Varjúdombi meleghozók: Süni és barátai: Zénó 19.10 Membrán 19.35 TS-Junior birkózó-Eb Összefoglaló 20.05 Híradó este Sporthírek. Időjárás 20.35 Kultúrház 21.00 Angyal a jobb vállon © (tádzsik-ol.-svájci film) 89" 16.20 Baywatch © (amerikai akciófilm-sorozat) 17.25 Ally McBeal © (amerikai sorozat) 18.30 A Simpson család © (amerikai rajzfilmsorozat) 19.00 Nevess csak! © 20.00 Szex és New York light (amerikai sorozat) © 21.10 Miami helyszínelők ® (amerikai krimísorozat) 18.00 Híradó. Sport 18.30 Váltó 18.45 Mese 19.00 Bűvölet© 20.00 Amerikai nagybácsi (olasz sorozat - 8/4.) 94' © 21.35 Híradó. Sport 22.00 Kikötő 22.05 Közbeszéd 22.40 Epstein éjszakája © (német-osztrák-svájci film) 17.40 Zamatos Európa (ismeretterj. sorozat) 18.50 Arkhimédész titka (angol dok.-fifm) 19.50 Bob Geldof Afrikában (dók.-sorozat, 1-2.)© Szomália és Tanzánia: Ghána és Bhután 21.10 A melltartófrontról jelentjük © (ismeretterjesztő film) ÉJJEL 23 .55 A rózsa vére © (amerikai misztikus thriller, 2002-2/2.) 122' Stephen King regényéből Fsz.: NancyTravis, Matt Keeslar, David Dukes 2.15 Éjjeli randevú 21.55 Doktor House © (amerikai sorozat-16.) Súlyos eset Fsz.: Hugh Laurie 23.00 10-8 - Veszélyes őrjárat © (amerikai krimisorozat - 4.) 24.00 így készült... © 22.00 Szerda este 22.35 Kultúrház 23.00 Kultúrház - nyár 23.25 Híradó. Időjárás 23.45 Arábiái Lawrence- Egy veszélyes ember © (angol történelmi film, 1990) 22.35 Filmidő Ki volt Schmidt Éva?© (magyar portréfilm) 23.30 Záróra 0.15 Mozi zongorára (23.) 0.20 Bűvölet (104/28.)© 1.15 Membrán 22.10 X-akták © (amerikai sci-fi sorozat) 23.10 A halottkém ® (amerikai krimisorozat) 0.10 Latin szeretők © (amerikai erotikus sorozat) 1.10 A Simpson család © 24.00 A világörökség kincsei (német sorozat) 0.20 Kada koncert 2 0.20 Bűvölet (olasz tévéfilm sorozat) 1.45 Csoda a farkasokkal (francia-olasz kalandfilm) 22.05 Jeanne d'Arc © 23.00 A holnap harci eszközei (angol sor., 9-10.) © 24.00 Szerelem a vadonban © (francia természetfilm) 1.00 Borkorzó (francia sorozat, 17.) LJÁNLÓ 11 113 ikfüí Ml n| ■p; lip :.\ 23.55 A rózsa vére - amerikai misztikus thriller 20.10 Columbo - amerikai krimi 23.45 Arábiái Lawrence... - angol történelmi film 21.00 Angyal a Jobb vállon - tádzsik-olasz-svájci film 20.00 Szex és New York... - amerikai sorozat 24.00 A világörökség... - német sorozat 21.10 A melltartófrontrol... - ismeretterjesztő film HÍR TV IHHHHHH MAGYAR ATV M hálózat WKKKKM FILMMÚZEUM WM spoRTt MINIMAX IHÜlÉi. bisCOVEÍ^llHHÍ 9.05 Keresztmetszet 10.05 Lapzárta. 11.05 Ismétlések. 15.05 Különkiadás-portré. 1535 A Monarchia izei. 16.05 Hírvilág 1635 Soroló. 17.00 Híradó. 1730 Esti gyors. 19.00 Híradó. 1930 Esi gyors. 20.05 Lapzárta. 21.00 Híradó21.2135 Reporters. 22.05 GyógyHír. 22.40 BBC-híradó. 23.05 lapzárta. 12.05 Laci bácsi konyhája. 12.40 Közvetlen ajánlat. 13.50 Kvízaréna. 16.20 Közvetlen ajánlat 17.00 Lad bácsi konyhája. 1725 Zamatos utazások. 18.00 Fórum. 19.00 Híradó. Időjárás. 1935 Egyenes beszéd. 20.05 A helyettesítő tanár (fr. sor.). 21.00 Friderikusz most 22.05 Dominó. 23.00 Híradó. Sport. 6.00,8.00,12.00 Hírháló. 1330 Trendline. 14.00 Dokumentumfilm. 1430 Eur-óra. 15.00 Grand prix. 16.00 Pénzhalász. 17.00 Gyógyulj velünk! 1730 Csacska angyal. 1830Jasper, a dög (angol vígj.). 2030 Hírháló. 21.00 Merénylet a levegőben (am. akciófilm) 23.00 Mindörökké Júlia! 24.00 Hírháló. 12.05 Privát filmek. 14.00 Dokumúzeum. 1430 Kockázat 1530A papa kedvence (am. film). 1655Andy Griffith-show. 17.25 Super- fantozzi(ol.film). 19.00Abuszon. 1930 Koncertfelvételek az A38 hajóról. 20.00 Monty Python repülő cirkusza. 2030 A nő. 21.00 Álombrigád (magyar film). 22.40 Koncertfilm. 9.15 K. 0. Tv. 10.15 May Club. 10.45 Mountainbike. 1145 Kalandsport. 12.15 Légből kapott. 13.00 Wimbledon. 14.00 Tenisz. Wimbledon, 9. nap. 21.00 Mai helyzet. 21.15 Fallabdamagazin. 2145Triatlon. 22.15 Arany pillanatok. 2230 Horgászsport. 2330 Kö- lyökfociliga. 24.00 Légből kapott. 600 Rajzfilmek. 1600 Apu és én. 16.05 Hunyor-major. 1630 Bicsi Bocs. 1640Noddy kalandjai. 1555 Bob és Böbék utazásai. 17.05 Andersen, a mesemondó. 1735 Maya és Miguel. 1600 Maszkabál. 1605 Miss Spider. 1835 Sharon naplója. 19.00 Bing és Bong. 19.05 Hunyor-major. 1935 A Mézga család. 11.00 Amcsi motorok. 12.00 Flúgosfutam. 13.00 Halott ember meséi. 14.00 Roncstelepi csaták. 15.00 Eszement tudomány. 1600 Egyszeregy ilyetvezetni! 17.00 Amerikai hot rodok. 1600 Az építészet csodái. 19.00 Állítólag... 20.00 Amcsi motorok. 21.00 Hogyan készült? 22.00 Tűzlovagok.