Új Néplap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-29 / 176. szám
6 2006. JULIUS 29., SZOMBAT • • TISZASULY Életet menthet a lélegeztetőkészülék A környékbeli településekkel összefogva pályázott Ti- szasüly életmentő készülék telepítésére és üzemeltetésére. A lélegeztető adott esetben több község lakosainak is pótolhatatlan segítséget nyújthat. A katolikus templom a község gyöngyszeme AZ írásos emlékek tanúsága szerint 1311-ben már állt a tiszasülyi templom. A tető- szerkezet és templombelső nemrégiben újult meg, melyhez az önkormányzat pénzügyi csoportja a pályázatírásban nyújtott segítséget. A közeljövőben talán arra is lehetőség nyílik, hogy az egyházi épület külsejét is felújítsák. Hamarosan elkészül a település piaccsarm Tiszasüly idén is bemutatkozik lehetőségek A turizmus és az ökogazdálkodás jelenthe Kettős szorításban éli mindennapjait Tiszasüly. A nehéz helyzetben lévő mezőgazdaság, az ipar hiánya, a jelentős munkanélküliség mellett ugyanakkor csodálatos természeti környezetet találunk a településre érve. az uniós elvárásoknak megfelelően kiépített, fedett piaccsarnok hamarosan fogadhatja a vásárlókat. Jelenleg már szó szerint az utolsó simítások folynak, a parkolót építik a közel 20 millió forintos beruházás keretében. Jelenleg már a parkoló építése zajlik a piaccsarnoknál Az oldalt szerkesztette: Szilvási Zsuzsa Fotók: Mészáros János A nyári szünetet kihasználva alaposan megújul a tiszasülyi Iskola épülete. A munkálatoknak köszönhetően a tanévkezdésre megújult, megszépült környezet várja majd a kisdiákokat. Ezek határozzák meg Tiszasüly esélyeit és jelenlegi helyzetét. A kicsiny község mindent megtesz azért, hogy értékeit minél szélesebb körben megismerjék. A hátrányos helyzetű település a rendszerváltozás egyik igazi veszteseként szinte teljes egészében a nulláról kezdte jövőjének építését. A mezőgazdaság nehéz helyzete itt halmozottan érvényesül. Ipar gyakorlatilag nincs a községben, így az önkormányzatra sokkal nagyobb teher hárul, hiszen polgárainak megélhetési problémái a fejlődés lehetőségeit is behatárolják.- Sajnos a régi üzemekből alakult kisvállalkozások számára a talpon maradás sem egyszerű feladat — mondta lapunknak Baksay Endre polgármester. Ennek ellenére a község vezetése és képviselő-testülete igyekszik felkutatni a megélhetési forrásokat és a fejlődés lehetőségeit. Az egyik ilyen lehetne az a páratlan természeti környezet, melyet a Tisza hozott létre. Igaz persze, hogy akad még jócskán tennivaló, amíg a maguk javára fordíthatják a sü- lyiek a folyó csodáit.- Komoly problémát jelent, hogy nincsenek munkalehetőségek a településen. Az önkormányzat közcélú, illetve közhasznú munkásként folyamatosan foglalkoztatja azokat a süBaksay Endre lyieket, akik leginkább rászorulnak. Az árvízi védekezésnél harmincán dolgoztak egy hónapon át, jelenleg 15 fő tevékenykedik a parlagfűprogram keretében hat hónapos időtartamban — tudtuk meg Pál Imre jegyzőtől— Emellett négy tájgondnokot, falugondnokot, tanyagondnokot és művelődési szervezőt foglalkoztatunk. Mindezeken túl pályázati segítséggel egy tanoda beindításán fáradozunk, amely helyben nyújtana tanulási lehetőséget azoknak a felnőtteknek, akiknek nincs meg legalább az általános iskolai végzettségük. Az ő felzárkóztatásukat speciálisan képzett tanárok segítenék. Az általános iskolás korú diákok számára iskola melletti különleges napközit kínálnánk, amely "szintén a felzárkóztatást segítené, illetve 9-10. osztályt is indítunk majd.- Gazdasági téren a turizmus mellett az ökogazdaság jelenthet kitörést — veszi át a szót a polgármester. — így egy halfeldolgozó létesítése várható, valamint 10 hektáros területet biztosít az önkormányzat egy energiafű-termelési technológia kikísérletezéséhez, amelyhez a szarvasi kísérleti intézet biztosítja a hátteret. A település vezetői sokat tettek azért, hogy a lehetőségekhez mérten fejlődjön Tiszasüly. így az elmúlt három év alatt közel háromszázmillió forintot nyertek különböző pályázatokon. Az egyik legnagyobb siker, hogy végre sikerült kiváltani a tartályos gázt, azonban hamarosan a megemelt gázár fog gondot okozni. Az útfelújításra benyújtott pályázatok sajnos már korántsem bizonyultak sikeresnek, közel ÍOO millió forint értékben pályázott sikertelenül a település. Ugyanígy a hulladéklerakó rekultivációjára benyújtott anyagot sem támogatták az illetékesek. Elkészült viszont a játszótér, megújult a ravatalozó, megtörtént a községháza nyílászárócseréje és akadálymentesítése, illetve az orvosi rendelő akadálymentesítése. A legnagyobb munkálatok azonban a nyári szünetet kihasználva az iskolában zajlanak. A teljes tetőcsere mellett ugyanis új burkolatot kap az épület, a tanév■ A mezőgazdaság nehéz helyzete itt halmozottan érvényesül. kezdésre tehát megújult, megszépült környezet várja majd a kisdiákokat. Bármennyi probléma sújtja is a tiszasülyieket, a hagyományos falunapra évről évre előteremtik a szükséges anyagi fedezetet. így idén is színvonalas programokkal várják a helyiéül Pál Imre két és a községbe visszatérő elszármazottakat. A különleges próbatétel futókból és kerékpárosokból álló csapatokra vár. A szolnoki Millér-part és Tiszasüly közötti összesen negyven kilométert úgy kell megtenniük, hogy minden csapatban a szükségesnél egyel kevesebb kerékpár van. Valakinek tehát mindig futnia kell... HÍRSÁV Tiszavirág-fesztivál - Tiszasüly, augusztus 4-5. Augusztus 4. (péntek) 16.00 Lovas kocsis felvonulás, melyet egy lovas nyit. Őt a helyi DIVINE tánccsoport mazsorett- együttese követi, a felvonulók csapatát pedig ugyancsak a tánccsoport zászlódobáló csapata zárja lovas kísérettel. 16.30 Megnyitó a művelődési házban, beszédet mond Pál Imre jegyző. 17.00 Népi játékok a Móra parkban fiúk-lányok párviadala, családok vetélkedője: rönkdobás, favágás, kötélhúzás, karikavezetés, gólyalábas váltófu- tás-szénaboglyázás, sörcsúszda, kispályás focibajnokság, erős emberek vetélkedője. 18.00 Táncos műsor a DIVINE tánccsoport, valamint Vámos Mariann és csapata aerobik- és fitneszbemutatója. 18.30 Divatbemutató a Jeanette Ruházati Kft. kollekciójából. 20.00 Utcabál hajnalig, melyhez a Blue Sky együttes szolgáltatja a zenét. Augusztus 5. (szombat) 7.30 Lovas kocsis felvonulás. 8.30 Találkozó a polgármesteri hivatal előtt. 8.40 Felvonulás a Szent László- templomhoz. 9.00 Szentmise. 9.00 Indul a Bicogó m aratón Szolnok-Millér, Dóba, Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly útvonalon. 9.40 Felvonulás a templomból a Móra parkba, a felvonulókat az Abonyi Fúvószenekar és Ma- zsorettcsoportja kíséri. 9.50 Honfoglalás dalrészlet a filmből, előadja a Kossuth nyugdíjasklub népdalköre. 10.00 Falunapi köszöntő, elmondja Baksay Endre polgármester. 10.15 Tiszasülyről elszármazottak és helybéliek találkozója- ünnepi egyesületi közgyűlés, a Tiszasülyért Egyesület Díj és egyesületi érmek, elismerések ünnepélyes átadása a művelődési ház nagytermében, köszöntőt mond és a díjakat átadja Nagy Lajos egyesületi elnök, a Tiszasüly Községért kitüntető címeket és emlékérmeket átadja Baksay Endre polgármester. Kert a Szolnoki Művészeti Egyesület Kert művészeti csoportját és kiállítását bemutatja Pogány Gábor Benő szobrászművész. Faluházköszöntő, séta a faluházhoz, a kiállítások megtekintése, zászlóavatás, felvonás, „Nem ördöngösség” címmel a jászkiséri Csete Balázs honismereti szakkör játék- és kézműves-bemutatója. 10.00 szabadtéri programok. Grillázstorta-bemutató, főzőverseny a művelődési ház mellett, aszfaltrajzverseny gyermekeknek a Móra park aszfaltozott részén, folytatódik a kispályás focibajnokság, igény szerint női és öregfiúk mérkőzés, hagyomány- őrző játékok a Móra parkban a sportcentrum közreműködésével, helyi pedagógusok, óvónők segítségével, gyermeksarok kreatív játékok kisebb gyermekeknek a művelődési ház aulájában, a SKÍZ 2000 Kft. bemutatója, traktorosverseny a művelődési ház mögötti füves pályán. 10.30 Bodrogközi és alföldi nóták — Kossuth nyugdíjasklub népdalköre. 10.50 Az abonyi fúvószenekar és mazsorettcsoport előadása. 11.20 Általános iskolások és óvodások műsora. 11.30 Bicogó maraton befutó a verseny résztvevőinek érkezése a művelődési ház elé. 12.00-15.00 Jó ebédhez szól a nóta - közös babgulyásebéd. 14.30 Eredményhirdetések (főzőversenyek, focibajnokság, Bicogó maraton) 14.40 Bemutatók - Jászkiséri Tűzoltóegyesület bemutatója, lovas íjászat, íjászat a kijelölt helyen. 15.00 Bábszínház gyermekműsor a művelődési házban. 15.00 Győri Szabó József nótaénekes műsora. 16.00 Groovehouse együttes sztárvendégek műsora. 17.00 A Tisza Táncegyüttes műsora a művelődési házban. 18.00 Tombola. 21.00 Utcabál hajnalig, a zenét Odrok Norbert szolgáltatja. Kiállítások: a művelődési házban a Szolnoki Művészeti Egyesület, a Kert művészeti csoportjainak kiállítása, Csótó Péter ak- varelljei, a faluházban épített környezetünk emlékei, ahogy a Tiszát mi látjuk, régi mesterségek, iparosok nyomában, gril- lázstortabemutató Az oldal a kiadó és az önkormányzat együttműködésével jelenhetett meg. A költségeket az önkormányzat viseli.