Új Néplap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-29 / 176. szám

2006. JÚLIUS 29., SZOMBAT 3 Jászberény elhúztak Egymil­lió nyolcszázezer forint. Ennyi kára származott egy jászberé­nyi lakosnak. A városhoz közeli bekerített tanyáján tartotta két quad motorját, melyeknek hűlt helyét találta a minap. A késő éjszakai órákban ugyanis is­meretlen tettesek ellopták azo­kat. MRFK Jászjákóhalma új pad a tele­pülésről elszármazottak szerve­zete (Jákob) által a 2002-es Jász Világtalálkozóra épített, a Máriakertben álló csobogó mel­lől korábban ellopták az egyik padot. Miután azt időközben nem pótolták, ezért a Jákob gyűjtést indított, és a hét végén, a Jakab-napi búcsún ismét felál­lítják az ülőalkalmatosságot. A kertbarátok pedig a díszkövek közötti részt tisztítják meg a fű­től, gyomtól, bgy Karcag felveszik Rövid távú hitelfelvételről döntöttek a városi önkormányzati képviselők a mi­nap. A mintegy 90 millió forintos beruházással elkészült, utófinan­szírozott karcagi szennyvíztelep beruházáshoz szükséges ön­részt, saját anyagi forrás hiányá­ban csak így tudja biztosítani a város, ta Kunhegyes BÁNHATJA Egy hely­beli lakos a minap egy kéziko­csival szemétet szállított a Dó­zsa György útról. A Tiszaszent- imreí úti vasúti átkelőn túl az út­testre borította a hulladékot, és mint aki jól végezte dolgát in­dult vissza. Ekkor csípte fülön a szemfüles járőr. A férfi elismerte cselekményét, ugyanis megsér­tette a hulladékgazdálkodás rendjét, ezért az elkövetett bűn- cselekmény miatt bíróság elé ál­lítják. MRFK Szolnok ADÓ-ÓRÁK Az Adó- Órák soron következő rendezvé­nyére augusztus 2-án, a szoká­sostól eltérően korábban, délután 1 órától kerül sor az APEH központi ügyfélszolgála­tán. Az új adótörvényekről tarta­nak tájékoztatást az adóhivatal szakemberei, ta Törökszentmikiós támogatják Az önkormányzat kiírta azt a ta­nulmányi pályázatot a 2006/2007-es tanévre, amely­ben 10 szerencsés 10 hónapon keresztül részesül az erre a célra a 2007-es költségvetésben elkü­lönítendő kétmillió forintból. A pályázatok beadási határideje: 2006. szeptember 30. ta MEGYEI TÜKÖR JEGYZET Görögnek lefelé az árak szezon A sok eső, a hideg tavasz nem kedvezett a hazai dinnyének A piacon a nyár jelenti az igazi szezont. Ilyenkor leggazdagabb az áruvá­laszték gyümölcsökből, időszerű finomságokból. Lassan az őszibaracko­kon, ringlókon kívül a dinnyehalmok uralják az asztalokat. D. Szabó Miklós Végre valahára megjelent a ma­gyar görögdinnye is. Érdekes­ségképpen nem Hevesről, Csányból, hanem délkeletről, Meggyesbodzásról hozták őket. Általában sötét színűek, öt-hat kilósak. Ezek a magyar fajták. A görög görögdinnyék világoszöld csíkozásúak, és nem ritka köz­tük a tizenöt, húsz-, olykor a hu­szonöt kilós sem. Az árakról el lehet mondani: csak lassan görögnek lefelé most még elég húzósak Mert például egy húszki lós görög eredetű gö­rögdinnye háromezer forint körüli. Ezért sokan vannak úgy mint Lengyel lm réné Margit né­ni — Nekem 1 egy gerezd bőven elég, az 57 ezer forintos nyugdíjamhoz képest még sok is az érte kiadott 230 forint. Azt tapasztaltam, hogy általában az idei görögdinnyék jók, édesek, noha ezek még nem magyar föl­dön termettek. Kiss Bálint érthet valamit a fi­nom termékhez, mert évek óta foglalkozik velük. A jó dinnye ismérve A sárgadinnye akkor érett, ha megszagolva tipikus dinnyeil- latá. Fontos a formája is, hogy ne legyen horpadt, iitődött. a görögdinnye kopogtatva olyan hangot ad, ágy kong, mint a bőr rendőrcsizma. Aki viszont nem volt zsaru, és fogalma: sincs erről a hangról, vágy ke­ressen rendőrt, esetleg bízza / ­a választást *>*»*- ­az eladóra. Árak a szolnoki piacon a görög görögdinnye kilója 148 Ft . a magyar görögdinnye kilója 128 Ft i • p a sárgadinnye kilója 398-450 Ft 1 1 il ü lehet kapni darabra is, 200-250 Ft : • 1 \ Ehhez kérem erő is kell, mert egy ekkora görögországi görögdinnye még Kiss Bálint kezében is üti a húsz kilót — A sok eső, meg a hideg ta­vasz nem kedvezett a hazai ter­melőknek. Jellemző, hogy az el­ső szállítmány még csak most érkezett Meggyesbodzásról. Ki­sebb, mint a külhoni, általában sötétzöld színű, és öt-hat kilós.-Meglékelik?- Ezen is szigorítottak. Valami olyasmit hallottam, hogy az előírások szerint előbb meg kell mosni a héját, azután lehet nekirontani a nagykéssel. Mi, meg a többi árus is gerez­dekre vágja őket, becsomagol­juk, mert így jobban viszik az emberek, hiszen egy egész sok­ba kerül. A sárgadinnye ára tapasztala­taink szerint még lassabban gö­Büntetés a dinnye lékelése miatt lapunk értesülései szerint a tisztiorvosi szolgálat bünte­tést szabott ki Kunszentmártonban az egyik üzletben azért, mert félbe vúgm árulták a diny- nyét A kisváros piaci árusai közül többen hasonlóról tájékoztattak, el­mondásuk szerint a hatóság munka­társai vizsgálták a napokban a köz­kedveltgyümölcs árusítását. rög lefelé. Ráadásul ezek szebb­je még fóliás, kell még neki két hét, hogy a szabadtéri uralja tel­jesen a kínálatot. Hogy azért a lényegről is es­sék szó, megkérdeztünk néhány jászsági és kunsági dinnyeter­melőt: vajon tőlük mennyiért ve­szik meg az ízletes termék kiló­ját, pakolják a teherautókra, vagy kamionokba. A nevük el­hallgatását kérők közül többen állították, hogy a sárgáért nekik kilónként kétszázat fizettek, míg a görögért általában hatvanegy­hatvanöt forintot kaptak. Hogy aztán a piacra érve ezek a szá­mok szaknyelven fogalmazva okafogyottak, teljesen mások lesznek, azt bárki megtapasztal­ja, ha vásárol ezen ízletes ter­mékből. £ m TÓTH ■Ufeüdfefcfll ANDRÁS Jó nekünk a Balaton is Tíz Éve nem látott hatalmas vendégforgalom van a Bala­tonnál - jelentették hírügy­nökségek az örvendetes hírt. Aki a napokban akar szállást foglalni, az könnyen pórul járhat, mert minden hely elkelt, betelt. BÁR SEMMILYEN érdekeltsé­gem sincs a Balaton part­ján, nem vagyok balatoni szállodás, panziós, vendég­látós, árus, számomra pompás ez a hír. Azt gon­dolom, végre itt az ideje, hogy ismét az őt megillető méltó helyére tegyük gyö­nyörű tavunkat, és végre meg is becsüljük! mert szerintem a Bala­ton hírét saját ma­gunk rontottuk le. Azok, akik ven­dégriasztó, szem­telen árakon kí­nálták portékái­kat, illetve azok a tu­dósítások, amelyek ezt túllihegve próbálták dráma­ira festeni a helyzetet. In­kább dicsőítették az Adriát, hogy ott milyen jó, hogy mi­lyen csodás autópálya vezet oda, meg hogy minden mi­lyen olcsó, még a benzin is. AZTÁN RÁJÖTTÜNK, hogy ípiudez süket duma volt. Bár tényleg csodás az Adri­ai-tenger, megtudhattuk egy horvát újságíró révén, hogy ott is átvágnak bennünket, magyarokat, meg hogy nem is olcsó semmi sem, és még a benzint sem adják sokkal kevesebbért, sőt. Ráadásul mire lezúgunk az Adriára, az annyi benzinpénzt emészt fel, mint egy egyhe­tes balatoni pihenés. RÁ KELLETT JÖNNÜNK, hogy a nyaralás, legyünk bárhol, utazzunk is el az Adriára, vagy egészen máshova, sú­lyos pénzekbe kerül, és bár­hol átvághatnak minket. az évek során a csodás tóba is visszatért az élet, azaz megtelt ismét vízzel, magya­rul mindenkit visszavár! A vendéglátósokkal együtt. A régiósításon veszít Megkérdeztük olvasóinkat Szolnok, mondja a Fidesz Mit szól a Jászapáti—Fradi meccshez? Nem a közigazgatási reformra, hanem annak módjára mondott nemet a Fidesz - állította tegna­pi sajtótájékoztatóján a párt szolnoki önkormányzati képvi­selője. Hegmanné Nemes Sára kifejtet­te: a kormányjavas­latnál erőteljeseb­ben csökkentették volna a parlamenti, illetve a megyei és a fővárosi képviselők számát. A Fidesz gazdasági szempontú ésszerűsítéseket szükségesnek tart a megyék­ben, ám azok megszüntetésével nem ért egyet. A megyei hatáskörű hivata­lok tervezett régiósításán vesz­teni fog Szolnok. Azzal ugyanis, hogy a központok elkerülnek a megyeszékhelyről, kiüresedik a város, és jól képzett köztiszt­viselők lesznek munkanélküli­ek, vagy költöznek más településre - vélte a képviselő. Hegmanné a szolnoki önkor­mányzatban is hiá­nyolta az MSZP együttműködését. A legutóbbi ülés előtt már a ko­rábbi években megszokott frak­cióegyeztetés is elmaradt. Pedig több olyan ügy volt, mint példá­ul a hitelfelvétel, mely hatással lesz a következő ciklusra is. ■ T.J. tóth János, Jászapáti: - Az, hogy Jászapáti egy osztályban játszhat a Fradival, azt hiszem, soha többet nem történik meg még egyszer. Amikor majd idejön jászapátiba a Ferencváros, bizony kimegyek én is szurkolni a csapatnak. A nyitómeccsen bármi megtörténhet, lehet vereség, döntetlen, de még győzelem is az eredmény. TÓTH istvánné. Jászapáti: — Annak, aki a Fradit szereti, biztosan nagy élmény lesz az, hogy majd tavasszal itt, élő­ben is láthatja kedvenceit Sze­rintem egy kicsit drága a belé­pőjegy így sok nyugdíjas nem tud kimenni a mérkőzésekre, de az is biztos, hogy rendkívül sok futballkedvelő van a tele­pülésen, így lesz „keletje" a mérkőzéseknek. ILLÉS József, Jászapáti:- Örülök annak, hogy egy osztályban játszhat a Fradival Jászapáti, ugyanakkor nagyon sajnálom az FTCt azért, ami történt a csapattal. Jászapátin most egy' rendkívül jó, fiatalokból álló csapat jött össze, így akár meglepetést is okozhat Nem tudom, hogy a Fradi botránya mennyim befolyásolja a zöld fehérek játékát BALOG ÁGNES, Szolnok- Nem nagyon érdekel a ma­gyarfoci. De véleményem sze­rint hatalmas verekedés lesz a meccsen. Bár a jászapáti csapatot sem kell félteni sze­rintem. Kiállnak ők magu­kért. Van nekik is legalább olyan heves szurkolótáboruk, mint a Fradinak. Inkább el­nézegetem a franciák játékát Zidánnal az élen. ■ Jól képzett köz- tisztviselők lesznek munka- nélküliek, vagy költöznek más településre.

Next

/
Thumbnails
Contents