Új Néplap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-15 / 164. szám
2006. JÚLIUS 15., SZOMBAT KULTÚRA V , * '! Nemes gesztus az első hazai népművészeti filmszemle Egy nemes gesztus dicséretét zengeném. Ha valaki azt mondja nekem, hogy egy tiszántúli település, mely még csak nem is város, egyszer filmszemlét rendez, méghozzá országosat, ha ki nem is röhögöm, de tamáskodva fogadom az ötletet. S lám, megszületett a „csoda”: Rákóczifal- ván a hagyományok fesztiváljához kapcsolódva megtartották a népművészeti filmek első hazai szemléjét - vezérelvén népinemzeti hagyományaink tiszteletétől, valamint film iránti rajongásuktól. Olyan alkotások találkozhattak itt a közönséggel, s szánhattak egymással versenybe is, melyek tárgya kifejezetten népünk művészete, de akár kihalófélben lévő népi mesterségek világa is — életre kelvén a film vásznán, feltámadva dobozsírjukból, ahová a forgalmazás - a televízió közömbössége is - eltemeti őket. Pedig micsoda értékeket képviselnek, szépségeket kínálnak! ■ Nemes, bátor, mondhatni „kurucos tett” is ez a szemle. A bemutatott alkotások között például Csorba Judit Döroty- tya egy bútorkészítő asztalos munkáját hozza emberközelbe pontos, hiteles, alapos ábrázolással (I. díj), Tan János pompás filmtrilógiában a magyar fazekasság történetét, mindennapjait tárja elénk, egy másik filmjében meg azt mutatja fel, nemzeti jelképeink — akár a Szent Korona is - mily formában vannak jelen a magyar nép művészetében (II. díj). Surányi Z. András, ő meg egy elragadóan humoros székelyföldi fazekas portréjával bűvöl el (III. díj). S a híres székely néptáncos, Mundruc Mátyás István is úgy marad meg számunkra, ahogyan Sztanó Hédi kamerái rögzítették. És sorolhatnék más példákat. Nemcsak nemes, bátor, mondhatni „kurucos tett” is ez a szemle - főszervezője a magát kuruc hagyományőrzőnek nevező egyesület - a Rákóczi-ha- gyományaira oly büszke településé, mely ilyenformán is igyekszik feszegetni-tágítani provinciális határait a kultúrában. És amely első lépésként is több, mint ígéret, tovább bővítve, idővel akár a nemzetközi filmünnepek sorába is léphet. Már ezúttal is volt bolgár vendége. ■ V.M. A felszarvazott férj (Petridisz Hrisztosz), a mama (Sztárek Andrea) és a feleség, a csalás „áldozata” (Jelinek Erzsébet) Könnyed, sikamlós játék bemutató Nyári színház egy alkalomra átalakított udvarban Klasszikus vígjáték a 16. század elejéről, Machiavelli Mandragórája — mai szemmel, mai változatban. Valkó Mihály Méghozzá a szolnoki Szoba- színház takaros játszótérré ügyesen kialakított udvarában — színpad nélkül, a csupasz térben néhány jelzett díszlet csupán, ám ez nem kelt hiányérzetet -, ahol pajzán és sikamlós komédiát játszanak. Egy tudós olasz szerzeményét, aki tudományával nem érvén el korábban sikereket — egyébként tőle származtatják a később igen elhíresült életelvet, mondást, miszerint a cél szentesíti az eszközt - elkeseredésében vígjátékot ír, hogy kortársait megnevettesse, mondván: oly rövid az élet, s benne oly sok a bú. Nos, így lehet ezzel Karczag Ferenc is, aki verbuvált magának egy társulatot, és rendezőként is felvállalta a Mandragora színre állítását, hogy ő is nevettessen bennünket. (Egyébként megfordult már a mű Szolnokon, akkor a Damjanich Múzeum udvara adott neki helyet.) A komédia humora - jól tudjuk - eléggé ki van téve az időnek, szótára gyakran kell hogy változzék. Jól tudta ezt Pozsgai Zsolt is drámaíró lévén, akinek mai szellemben történt átdolgozásában láthatjuk ezúttal a 16. század eleji darabot. Ami e bemutató újdonsága, külön érdekessége is egyben. Nemcsak nyelvileg kozmetikázza, s tűzdeli tele friss szójátékokkal, fúr- farag is rajta, tömöríti, részeket hagy el - nincs prológ, szerepeket is kiiktat a játékból -, viszont más elemeket meg beleilleszt hatásosan (lásd a vizelettel való humorizálás mulatságos fel- tupírozása). A befejezés előtti nagy, „szeretkezési” jelenet megoldását ugyanakkor nem érzem a legötletesebbnek, valahogy sutának tűnik, nehézkesen körülményesnek. Vaskos odamondo- gatásokkal - „Pofa be” -, dé- vaj célzásokkal, vérbő gúnyolódásokkal teszi még harsányabbá az eredeti humorát, némi túlzással azt is mondhatnánk: az ötlet A reneszánsz vígjáték vaskosan röhejes, szinte vásári komédia formáját ölti. ugyan a Machiavellié, de a hang már az övé. A reneszánsz vígjáték vaskosan röhejes, szinte vásári komédia formáját ölti. Egyes kiszólásaival pedig - gyenge forint, szőlő-, házügyek, betegeskedő gazdaság — napjaink viszonyaira is céloz, s ezzel még közelebb hozván az amúgy is hozzánk közeli históriát. Közben a felhangzó mai olasz slágerek hangulatilag is ez irányba, a maiság irányába igyekeznek hatni. A cselekmény egy nagy átverés körül kering-csapong a felszínen, s középpontjában egy durva átverés, „bűnös" csalás áll, egy kurta eszű pénzember mulatságos fel- szarvazása. Hogy miként? Elmesélésével nem szeretném elvenni az előadás kenyerét, tessék megnézni. Csupán azokat említem meg, kik részesei ennek a galárd műveletnek: elsősorban a bankár szép feleségére „szomjazó” szerelmes fiatalember (Callimaco) - Barabás Botond játssza nagy elánnal, olykor már-már túl is habzóan, alakoskodása hamis doktorként viszont eléggé színes; aztán egy minden hájjal megkent fickó, ravasz kerítő (Ligurio) - Molnár Lászlónál alkalmasabbat aligha találhatnánk erre a szerepre, kellően agyafúrt, ugrál és ugráltat másokat, „zamata” van ennek a figurának; a felszarvazott bankár (Nicia) - Petridisz Hrisztosz, kellő mód naiv és együgyű; továbbá egy megvesztegethető, léha szerzetes (Timoteus) - Mészáros István remeklése, aki tobzódik a játékban; no és az igencsak szabadszájú lotyó, iszákos mama (Sostratra) - Sztárek Andrea, aki az est legnagyobb sikerét aratja: elragadóan ordenáré. És végül az erkölcsös és csinoska feleség (Lucrezia) - főiskolásként Jelinek Erzsébet hozza színre, illúziót keltő. Jó tempójú előadás, a rendezés nem fújja fel a darabot, meghagyja végül is annak, ami, könnyed, szórakoztató játéknak. S ha nem is gurulunk egész este a nevetéstől, derülünk, mosolygunk, s pukkanó kacajok apró tüzei is villannak a nézőtéren. Kellemes színház - akár hűsítő is lehet ebben a nyári forróságban. Tárca Idén 85 éve született Papi Lajos szobrászművész. Emlékkiállítása a szolnoki Damjanich múzeum udvarán látható. 1961 augusztusában kerültem Kisújszállásra. Néhány hónap múlva meglátogattam a lakásán Papi Lajost, a város közismert szobrászművészét. Akkoriban rendszeresen kerestem az alkalmat, hogy olyan emberekkel ismerkedjem meg, akiknek a tapasztalatait és a véleményét felhasználhatom az épülésemre. Valamivel több mint két évtizedes ismeretségünk során rá- éreztem az egyéniségére, szobraival egybeeső habitusára. Mivel minden helyzetben magát adta, nem volt nehéz megismerni. Ennek ellenére a reagálásai kiszámíthatatlanok voltak. Ha örült, féktelen jókedve támadt, ha pedig úgy vélte, hogy igazságtalanság érte, a haragja is megfékezhetetlen és viharos volt. Szeretett enni, inni, ének- és zeneszó mellett mulatni, szerette a nők társaságát. Akiket becsült és szeretett, azok között sok, nagyon sok színt tudott kijátszani emberségéből, „konok kun” voltából. Műtermébe egyszer sem toppantam be úgy, hogy könyv lett volna a kezében, mégis, a vele folytatott beszélgetések arra vallottak, hogy ismeri a magyarság múltját, a kultúra eseményei és értékei mély nyomot hagytak benne. Papi Lajos szerette a szülőváSZENTI ERNŐ rosát, és ragaszkodott hozzá. Az ottaniak közül valónak érezte magát. A kisújiak róla alkotott vélekedése vegyes volt, mivel életvitele sok tekintetben nem illeszkedett a munkába járók szokásvilágába. Alkalmi munkákból élt, mivel a hatvanas években, de még a hetvenes évek első felében is alig kapott komolyabb megbízást. Életében, szobrászi pályáján meghatározó szerepet játszottak a hazai és a külföldi művésztelepek. Ezek közege nagyon jól megfelelt emberi és művészi alkatának. Olyan emberek társaságában lehetett, akikkel mindenről szót válthatott, akik ösztönzőleg hatottak rá, mint ahogyan ő is befolyással bírt másokra. Az alkotótelepek művészvilágában bizonyíthatta, és bizonyította is tehetségét. Fölfigyeltek rá, a kapott díjak, elismerések bekapcsolták őt az országos művészeti életbe, és szülővárosában, de a megye határain belül is növelték a tekintélyét. A hetvenes években ért révbe. A szakmai elismertség, a művészvilágba kerülés (tagja lett a Művészeti Alapnak) számtalan belső feszültséget oldott ki belőle. Ebben a felívelő szakaszban kapott a várostól műtermes lakást. Papi Lajos legnagyobb erénye az volt, hogy amit élmény és gondolat formájában összesűrítettek benne az évek, azt át tudta menteni a szobraiba, mert szerette az anyagot. Az emlékezés méltósága Programajánló a megyében július 17. és 22. között HÉTFŐ A szolnoki Napsugár Gyermekházban működő Kézművesházban próbálhatják ki ismét a korongozás tudományát az érdeklődők kilenc órai kezdettel. KEDD A szolnoki Napsugár Gyermekházban működő Kézművesházban kreatív kézműves-foglalkozás lesz kilenc órától. SZERDA A nagykörűi Szabadtéri Színpadon tartják Homoky András tokaji borász bemutatója. Az ízvadászat este fél nyolckor kezdődik. ★ * * A szolnoki Napsugár Gyermekház szabadtéri bábelőadásainak sorában kezdődik 14 órától Bartha Tóni Bábszínházi előadása, ahol Rózsa Sándor és a Betyárok Jancsija című darabokat nézhetik meg a fiatalok. CSÜTÖRTÖK Siketek Nemzetközi Homok- foci-bajnokságot szerveznek az abádszalóki strandon. A program egész napos szórakozást nyújt mind a játékosoknak, mind a nézőknek. PÉNTEK A jászberényi Belvárosi Általános Iskola Sportcsarnokában rendezik meg a regionális bútorkiállítást. A tárlat vasárnapig tart nyitva. SZOMBAT A tiszafüredi Szűcs fazekasfamília bemutatkozik az Abádszalóki Nyáron. A kiállítás a helyi iskola Galériájában lesz, amelyet dr. Füvessy Anikó nyit meg. __________ 13 Gy urcsek Ferenc: Szerelem Emlékezetem szerint a hetvenes évek vége felé romlott meg az egészsége. A betegség drasztikusan eltérő életvitelre kényszerítette. Ezt a drámát már nem tudta szoborban megjeleníteni. Az élet fintora, hogy míg teli volt energiával, visszafogták a mostoha körülmények. Amikor pedig már minden együtt volt a maradéktalan művészi kibontakozáshoz, betegsége eresztette le a sorompót. Aki eredendően hiteles műveket hagy maga után, azzal a feledés nem bánik el. Papi Lajost bástyaként védik a szobrai. Szellemi értékeihez, hagyatékához egyedül az emlékezés méltósága illik.
