Új Néplap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)

2006-07-01 / 152. szám

2006. JÚLIUS 1„ SZOMBAT SPORT WfllIAUB Streetball-viadalt rendeznek Szolnokon az l. szolnoki Tiszavirág Fesztivál során vasárnap ut­cai kosárlabda-bajnokságot rendeznek. A szervezők reggel 9-től a 2-2 elleni já­tékon túl büntető- és három­pontos-dobó versenyre is várják az érdeklődőket a Táncsics Mihály utcába, a Szigligeti Színház előtti tér­re. A négy korcsoportban mérkőző csapatok létszáma 2+1 fő lehet. Jelentkezni va­sárnap reggel 8.30-9 óra között a helyszínen lehet. ACIaas Hungária tekézői a nyerők izgalmas, döntővel ért vé­get az amatőr tekebajnok­ság küzdelemsorozata. Vé­gül 12 csapat küzdelméből a Claas Hungária VTSK ke­rült ki győztesen. A nyertes legénység 20 pontot gyűj­tött, míg mögöttük a Szolnoki MÁV férfi és női együttese egyaránt 19 pont­tal zárt. A bajnokcsapat tag­jai: Futó Ferenc (csapatveze­tő), Kalics György, Héja Lász­ló, Gonda József. Elődöntőbe jutott a Varga-Hiríing duó bejutott az elődöntőbe a kétpárok versenyében a könnyűsúlyú kétpárban vi­lágbajnok Varga Tamás-Hir- ling Zsolt duó a meghívásos angliai Henley-regattán. A '"magyarok magabiztosan előzték meg az angol Scoon-Atkins párost. A mai elődöntőben ismét egy brit duó lesz Vargáék ellenfele, majd az esetleges siker után a vasárnapi fináléban az olimpiai és világbajnok szlovén Luka Spik-Iztok Cop egység várhat rájuk. Négy között a házigazdák labdarúgó vb A németek bírták jobban az idegek harcát Benkő Zoltán a pótválogatón i$ legyőzte Vereckei Ákost Pénteken már a legjobb négy közé jutásért léptek pályára a csapatok a né­metországi labdarúgó-vi­lágbajnokságon. Géléi József A szurkolók által talán az egyik legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapást rendezték meg pénteken kora este a futball vi­lágbajnokságon. Az első ne­gyeddöntő akár vb-finálénak is beillett volna, hiszen a házigaz­dák és az argentinok is titokban a végső győzelemben remény­kedtek. A két együttes rendszeresen „összefut” a világbajnoki soro­zatokban, ám míg 1986 és 1990-ben csak a döntőben talál­koztak, most egyikük már a leg­jobb négy közé sem került be. Németország-Argentína 1-1 (0-0,1-1,1-1) tizenegyesekkel: 4-2 Berlin, 72 000 n., v.: Lubos Mi­chel (szlovák) A Gólsátor programja SZOMBAT 15.00: Asztrológiai tanács­adás. 16.30: Kreatív játszóház. 17.00: Negyeddöntő: Anglia— Portugália. 21.00: Negyeddöntő: Brazí- lia-Franciaország. VASÁRNAP ■ . 16.00: Szkanderverseny. 17.00: Kreatív játszóház. 18.00: Sörivó, sörcsapoló, sör­felismerő verseny. 19.00: A Hárem Lányai, has­táncbemutató. 20.00: Jazz Klub: Horváth Kornél és Enver Izma­ilov koncertje. A Riquelme lecserélése okozta hiányt megérezték az argentinok a negyeddöntő hajrájában Gólszerzők: Klose (80.), ill. Ayala (49.) A tizenegyespárbajban Leh­mann kivédte Áyala és Cambi- asso lövését, s mivel a németek nem hibáztak, ők jutottak az elődöntőbe. A pénteki második negyed­döntő, az Olaszország-Ukrajna összecsapás lapzártánk után ért véget. Ma újabb két mérkőzést ren­deznek Németországban. Kora este az eddig meglehetősen har­matos játékot nyújtó Anglia a négy piros és 16 sárga lapot ho­zó „fociháborúból” továbbjutó Portugáliával meccsel. Az eddi­gi formák alapján az ibériaiak tűnnek esélyesebbnek, ám nem szabad elfelejteni, hogy a játék­mester Deco, valamint az egyik szűrőember, Costinha eltiltás miatt nem áll Scolari kapitány rendelkezésére, és kérdéses a combsérüléssel bajlódó Christi- ano Ronaldo szereplése is. Rá­adásul egyéniségekben, mécs­esét ledönteni tudó játékosok­ban a britek sem szűkölködnek. Beckham, Gerrard vagy Rooney szinte egymaga képes a legjobb négy. közé rúgni Angliát. A nyolcaddöntőben -rá sem lehe­tett ismerni a francia válogatott­ra, mely megérdemelten jutott tovább Spanyolországgal szem­ben. Zidanéknak most nehe­zebb dolguk lesz, hiszen a 21 órakor kezdődő találkozón az eddig pontveszteség nélkül álló Brazíliával meccseinek. Benkő Zoltán legyőzte Vereckei Ákost a pénteki, szegedi kajak­kenu pótválogatón, így csakúgy mint 1000 m-en, 500-on is ő képviselheti majd Magyaror­szágot k-l-ben a jövő csütörtö­kön rajtoló racicei Európa-baj- nokságon és az augusztus 17- én kezdődő szegedi vb-n. Az első szelektáló, szolnoki viadalon Benkő, majd a múlt hét végén, az ob-n Vereckei győ­zött ezen a távon, ezért kellett úgynevezett szétlövést rendez­ni. A négyesben kétszeres olim­piai bajnok Vereckei számára bizonyára fájó a mostani vere­ség, mert így elvesztette az esé­lyét arra, hogy sorozatban ha­todszor is megnyerje ezt a szá­mot a kontinensviadalon. A má­sik pótválogatón, c-1 200 m-en Bozsik Attila haladt át elsőként a célvonalon. Itt nem alakult ki igazi verseny, miután ellenfelé­nek, Foltán Lászlónak 50 m után eltörött a lapátja. Angyal Zoltán szövetségi kapitány az esettel kapcsolatban az MTI- nek azt mondta: sajnálja a ver­senyzőt, de nem ír ki újabb for­dulót. A kenu négyeseknél a vá­logató második fordulójában, 1000 m-en a Hüttner Csaba ve­zette kvartett diadalmaskodott, megelőzve a vasárnapi első via­dalon győztes, Metka Márton fémjelezte egységet, így ezen a távon újabb csata következik az Eb- és vb-csapatba kerülésért. Vendégsikerek az újszászi páros országos bajnokságon lábtoll-labda A házigazdák versenyzői szoros, izgalmas meccseken maradtak alul vetélytársaikkal szemben Újszászon rendezték a lábtoll-labdázók 7. páros országos bajnokságát, amelyen hat egyesület hetven versenyzője küz­dött a bajnoki címekért. Fehér János Az egész napos viadalon nem­csak az ellenfelekkel, hanem a nagy meleggel is meg kellett küzdeniük a résztvevőknek. A bajnokság, mint eddig szinte mindig, a nagykanizsaiak sike­reit hozta. Mindhárom szám­ban az ő nyakukba kerültek az aranyérmek. Az újszásziak ke­ményen küzdöttek, két ezüst­Ma már a hölgyek is magas szinten művelik a sportágat és négy bronzéremmel zárták az ob-t. A férfiak mezőnyében nem kevesebb mint 24 duó lé­pett pályára, és küzdött az ér­mekért. A döntőbe jutásért ví­vott mérkőzéseken a Boros Péter-Nózsi Péter, és az Ézsiás Tamás-Tóth Gábor páros egyaránt két játszmában ma­radt alul borjádi, il­letve nagykanizsai ellenfelével szemben. így mindkét újszászi duónak meg kellett elégednie a bronzéremmel. A nőknél a he­tedik bajnoki címét megszerző nagykanizsai Budavölgyi Vero- nika-Gozdán Ágota kettős mö­gött Szabó Nóra-Varga Rita ezüst-, Fehér Judit-Kapás Ág­nes páros pedig bronzéremmel fejezte be a versenyt. Izgalma­san alakult a késő éjszakába nyúló vegyespáros-viadal. A legjobb négy közé két újszászi csapat küzdötte be magát. Kapás Ágnes-Ézsi- ás Tamás három játszmában nyert a klubtárs Varga Ri- ta-Nózsi Péter ellen. Szabó Nó- ra-Tóth Gábor szintén három játszmában jutott tovább a bor­jádi Darnai Adrienn-Kleics Dá­vid ellenében. A bajnoki címet azonban a nagykanizsai Buda- völgyi-Hartai páros szerezte meg, amelyik előbb az elődön­tőben Kapásékat, majd finálé­ban Szabóékat is legyőzte. A második nap egyéni rang­listaverseny várt a páros küz­delmekben alaposan elfáradt 39 férfi, illetve a 15 női játékos­ra. Most is a férfi egyéni sike­rült jobban az újszásziaknak. A döntőben Tóth Gábor két rop­pant szoros szettben épp hogy alulmaradt Hartai Attilával szemben, a bronzérmeken pe­dig Bogár László és Nózsi Péter osztozott. A nők versenyében a párosban is remeklő Kapás Ág­nes érte el a legjobb eredményt az újszásziak részéről. Tetsze­tős játékkal végzett a harmadik helyen, és könyvelhetett el érté­kes ranglistapontokat. ■ Izgalmasan ala­kult a késő éj­szakába nyúló vegyespáros-vi­adal. Official Partner yGeRmmY *2006 Tudta, hogy. ...David Beckham az első angol, aki három vb-n is gólt szerzett? ...a portugál kapitány már 11 vb meccset nyert megszakítás nélkül? ...a brazil kapitány sosem volt profi labdarúgó? A 197 Tudakozó Plusz tudja, és a világbajnoksággal kapcsolatos többi kérdésre is választ ad.

Next

/
Thumbnails
Contents