Új Néplap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-13 / 162. szám
Akár hónapokat is csúszhat a főpostaátadás FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Hogy bármiféle követelése lesz-e a Magyar Postának a kivitelezővel szemben a módosítások miatt, erre nem kaptunk választ. Ráadásul jelenleg pontos időpontot egyik fél sem tudott mondani arra vonatkozóan, hogy a lakosság mikor veheti igénybe a postai szolgáltatásokat a Baross úti felújított épületben. Bubori Ferenc, az 1-es számú posta vezetője reményei szerint azonban várhatóan minderre augusztus közepén kerülhet sor. A tapasztalatokat is megosztják egymással a résztvevők Hétszázmillióból állítják helyre a megrepedt partszakaszt A tavaszi árvíz komoly kárt okozott, illetve riadalmat keltett Tiszavárkonyban. Az Endre király út és a Tisza-part közötti rész akkor ugyanis megrepedt a folyón levonuló hatalmas víz- mennyiség miatt. Attól lehetett tartani, hogy esetleg leomlik a part. Sőt, az út egy részét is fenyegette a veszély. Fennállt a lehetősége annak is, hogy az is leszakad, a település vezetése azonnal több hatóságnak is jelezte a problémát, sürgős beavatkozást kérve. A településnek végül sikerült elérnie, hogy bevegyék a helyreállítási tervbe az ő igényüket, tudtuk meg a község polgármesterétől. Mint Mészáros Zoltán elmondta, állami forrásból, az árvízi helyreállítási program keretében összességében hétszázmillió forintot biztosítanak a munkálatokra. A tervek már el is készültek, s mindezek mellett megkötötték a kivitelezői szerződést. A munkálatok elvégzésének üteme a mindenkori vízállás függvénye. De mindenképp azt szeretnék, ha mielőbb befejeződne a helyre- állítás. Jelenleg úgy vélik, hogy október közepére elkészülhetnek vele. Persze hogy ezt sike- rül-e megvalósítani, az most még nem tudható biztosan, hiszen nem kevés tennivalóról van szó. Ugyanis közel hatszáz méteres szakasz helyreállítását kell elvégezni, tájékoztatta lapunkat Mészáros Zoltán. ■ Molnár G. Attila EGYEI TÜKÖR 2006. JULIUS 13., CSÜTÖRTÖK ■WRiBaaawHiii Első alkalommal adta be pályázatát határon túli pedagógusok továbbképzésére a Jász-Nagy- kun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet. A kurzus témája a közoktatási intézmények önértékelési rendszerének kialakítása, valamint továbbfejlesztése. — A képzést az Oktatási Minisztérium is támogatja. Az így nyert összeg jó része az ellátásra, az utazásra, továbbá az országismereti kirándulásokra megy - mondta el lapunk érdeklődésére Szabó Győzőné, az intézet igazgatója. — A vendégek messzi tájakról jöttek a szolnoki programra. Összesen három régióból érkeztek a kollégák: Ukrajna, Erdély és a Vajdaság területéről. A harminc főből álló csoport tagjai elsősorban intézményvezetők vagy helyettesek, illetve tanügy-igazgatási központok szakemberei. A résztvevők utalványaik segítségével Budapesten vásárolhatták meg szakkönyveiket. Az eseménysorozat idején, az egy hét leforgása alatt az elméleti ismeretek átadása mellett más egyéb céloknak is szeretnének megfelelni. Ugyanis a meglévő tapasztalatokat kívánják megosztani a résztvevőkkel. Az oktatók egyébként a hazai minőség- biztosítási rendszer kiépítésében több évig dolgoztak minősített tanácsadóként. A további tartós kapcsolatok kiépítésének igénye is felvetődött a pedagógusokban. E cél érdekében képzéseket, valamint szakmai programokat szerveznek majd a jövőben. ■ 0. A. Pálmai Lászlót jelöli az SZDSZ polgármesternek Önállóan állít polgármesterje- löltet Szolnokon az SZDSZ. A párt taggyűlése a közelmúltban döntött arról, hogy Pálmai Lászlót indítja a városvezetői posztért. A jelölést a múlt héten jóváhagyta a szabaddemokraták országos ügyvivő testületé is. Pálmai László neve nem ismeretlen a megyeszékhelyen, hiszen a tavaszi, parlamenti választásokon a párt képviselőjelöltje volt. ■ T. J. Bérlevonás jár a késésért ellenőrzés Emberéletek múlhatnak a közutak állapotán Debreczeni István (balra) és Kovács Tibor egy kamion tachográfját elemzik. Ez alapján is döntenek a jármű és vezetője sorsáról. FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Most aztán időt és energiát is veszítettem, a tulajdonos meg fizetheti a bírságot — legyint egy nagyot az izzadságtól csűrömig átázva a felpaprikázott járművezető, aki a tengelysúlymérésen „bukott meg”. Egy másik póruljárt sofőr, Gyurik Mihály a menetírójával „akadt fenn” az ellenőrzésen.- Levon a béremből a tulajdonos, mert nem tudtam időben megtenni az utat az áruval — panaszkodik, pedig ő maga is tudja, hogy a fuvarozók egy része rendszerint belehajszolja alkalmazottait a pihenés nélküli vezetésbe. — Naponta mintegy 16-18 járművet tudunk ellenőrizni. Ennek nagy részét az ellenőrzés után, ha nem követett el szabály- sértést, minden retorzió nélkül el is engedjük — világosít fel munkájáról Kovács Tibor, a Közlekedési Felügyelet közúti ellenőre. Kollégájával együtt, Debreczeni Istvánnal végzi a feladatát a tűző napon. Tengelysúlymérést végeznek, valamint ellenőrzik a műszaki állapotot és a tachográ- fot is. S bár ilyenkor a vizsgálat alá vont sofőröknek emelkedik meg a pulzusa, egy-egy ellenőrzés nem kis veszéllyel jár számukra sem. Ugyanis igaz, hogy immáron kijelölt ellenőrző pontokon állítják meg a járműveket, mégis, olykor a hátuk mögött néhány centivel zajlik a félelmetes forgalom. — Vannak, akik nem szimpatizálnak a munkánkkal, pedig nekünk nem cél a büntetés. Egyre többen megértik, hogy közlekedésbiztonsági szempontból az ő érdekük is, hogy vigyázzunk az utak állapotára. A10, illetve 11,5 tonna súlyra méretezett utakban a kelleténél nehezebb gépjárművek rendkívüli rongálást végeznek. S ez nem csupán a költséges útfelújításokat eredményezi, hanem akár tragikus balesetekhez is vezethet. A menetírók esetén pedig nem mindegy, hogy a vezető hogyan közlekedik, valamint mennyit pihen. Hiszen a gyorsan hajtó és a fáradt járművezető ugyancsak a közlekeNagyszabású európai uniós ellenőrzés AZ európai unió tagállamaim kiterjedő nagyszabású közlekedésrendészeti akció van érvényben keddtől a mai napig. Mint arról Kovács Agnes, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense érdeklődésünkre beszámolt, az EU úgynevezett TISPOLpmgram- jának egyik része a napokban zajló közúti ellenőrzés. Az akcióban a rendőrség, a Közlekedési Felügyelet, illetve a polgárőrség vesz részt, és elsősorban az autóbuszokat, valamint a nagyobb teherjárműveket mnják vizsgálat alá. A tapasztalatok szerint ilyenkor egyéb szabálysértőket, sokszor körözött személyeket is ß- lön csípnek a rend és a biztonság ellenőrei ■ Tengelysúlymérést végeznek, valamint ellenőrzik a műszaki állapotot és a tachográfot is. désbiztonságot, a maga, és persze mások életét is veszélyezteti — mutatnak rá az ellenőrzések fontosságára a közúti ellenőrök. A sofőrök naponta maximum kilenc órát tölthetnek egyhuzamban a volán mögött, a pihenési idő legalább 11 óra. A heti munkaidő nem haladhatja meg az 56 órát és a sofőrnek kéthetente kötelezően 45 órát kell megszakítás nélkül pihennie. A nemzetközi buszsofőröknél megszűnt az a lehetőség, hogy akár 12 napot is vezessenek szünnap nélkül. ■ Mészáros G. A megye közúti járműállománya 2003 2004 2005 Motorkerékp. 5212 5441 5742 Személygépk. 85828 87873 92008 Autóbusz 633 599 805 Teherszállító 13839 13588 13988 FORRÁS: KSH \ GYORSSZAVAZÁS ■ Ön szerint hatásosak-e a közúti ellenőrzések? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: y^*'' í jfr www.uineDlap.hu Fidesz: a betegellátást veszélyeztetik a reformok Megkérdeztük olvasóinkat Elég hatásosak a közúti ellenőrzések? BODNÁR LÁSZLÓ. Szolnok- Semmi értelme az egésznek. A motorosok tökéletes példái ennek. A belvárosban bőgetik a gépeiket, mndalíroznak az éjszakában. Folyton versenyez- getnek, ami persze elvileg tilos. Tavasszal beindulnak, és semmi sem fogja meg őket egészen őszig. A belvárosban lakom, így ki vagyok ennek téve. gulyás ferencné, Karcag:- Magam is nagyon sokat vezetek. Nagyon sokszor találkozom gyorshajtókkal, alkalmanként ittas vezetőkkel, akik a forgalomban nagy veszélyt jelentenek a gyerekekre. A szabálytalankodók kiszűrésére még több ellenőrzés kellene. A határozottabb fellépéssel javulna a közlekedési fegyelem. szászi károly Jászberény.- Évek óta nem állítottak már meg a rendőrök közúti ellenőrzésre. Egyébként hasznosak az ellenőrzésnek, ha sikerül kirívóan nagy szabálytalanságot elkövető járművezetőt megállítani Hatékony akkor lehet az ellenőrzés, ha egy bűncselekmény elkövetőjét még forró nyomon, akarják elkapni. SEBESTYÉNNÉ SZALAD MÁRIA, Szolnok: - Kint lakunk a Pletykafaluban, ahol nagyon szeretnek motorozgatni a Fiatalok. Annak ellenére, hogy sűrűn ellenőrzik a környéket a rendőrök, mégis megteszik ezt nappal és éjjel is egyaránt Valahogy mindig elkerülik egymást. En csak kerékpárral járok el a boltig. A kormány reformjai az egészségügy működésében több helyen is ellátási zavarokat okoznak. Az országos folyamat hatásai megyénkben is tapasztalhatók, véli a Fidesz. Illés Anita A Gyurcsány-csomag intézkedései megyénk egészségügyi folyamataiban is éreztetik hatásukat, s nem választhatók el az országos változásoktól - jelentette ki dr. Kovács László, a Fidesz-MPSZ szolnoki egészségügyi kabinetjének vezetője. Tegnap tartott sajtótájékoztatóján a politikus hangsúlyozta, hogy a folyamat egyértelműen a betegellátás rovására megy, valamint semmibe veszi az egészségügyi dolgozókat. Drágul a gyógyszer, a betegellátás, ezzel pedig a legszegényebbek esélyegyenlőségét csökkentik. Megyénkben az aneszteziológia, a pszichológia, a patológia szakterületein mutatkozik orvoshiány. A munkaidő túllépése, az alapellátásban a központosított ügyelet kialakítása is problémát jelent. Térségünknek mind az öt kórházra szüksége van, egyes osztályok átalakításában azonban várhatóak változások - tájékoztatott a kabinetvezető.