Új Néplap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-11 / 160. szám
2 MMMMMMMMMMMW 2006. JULIUS 11, KEDD Jól működik az ügyeleti betegellátás a kistérségben Megyénkben egyre nagyobb gondokat okoz a központi orvosi ügyeletek fenntartása. A gondok ellenére azonban akadnak pozitív példák is. A munkaidőn túli betegellátást a Tiszazugban a Kunszentmártoni Többcélú Kistérségi Társulás működteti immár egy éve. A szolgáltatás üzemeltetését egy Pest megyei cég végzi. A térségben két bázisközpont található, az egyik Ti- szaföldváron, a másik Kunszent- mártonban, ezért egy időben a két központban két orvos látja el a betegeket. Az ügyeletet végző orvosok részben helyiek, de Szolnokról és Budapestről is érkeznek szakemberek. Az egészségügyi dolgozókat foglalkoztató társulás a térség ellátására két autót is vásárolt. Az egyik gépjárművet, az orvosi műszereket és felszereléseket pályázati pénzből vették, és ugyancsak ilyen forrásból újították fel a Kunszentmártonban található ügyeletéi központot is. Az egészségügyi szolgáltatást nyújtó ügyeleti rendszer a kistérség 10 településen látja el a betegeket. Egyedüliként Cibakháza nem csatlakozott a rendszerhez, ott helyben oldják meg az ügyeleti ellátást - tudtuk meg Molnár Bálinttól, a társulás elnökétől. Érdekesség, hogy korábban komoly vitákat váltott ki a tiszazugi települések között az ügyelet működtetése, ám mára megszűntek az ellentétek, a közös cél érdekében együttműködnek az érintett önkormányzatok. ■ Búza Edina Kompkötélnek ütközött egy kishajó a Tiszán A Tiszán a Nagykörű és Fegyvernek között közlekedő komp kötelének ütközött egy kishajó a hét végén. A vízi jármű utasai — egy szegedi házaspár — nem vették észre a vízből kiálló vontatókötelet, s nagy sebességgel nekihajtottak. Az ütközés miatt a kishajó felborult, a komp révésze mentőcsónakkal kisegítette a vízbe esetteket A süllyedő hajót a partra húzták, személyi sérülés nem történt. A rendőrség vizsgálatot indított az ügyben. ■ M. G. MEGYEI TÜKÖR Szeretjük a külföldi turistákat, de ha nem tudják megértetni magukat, tőlünk nem mindig számíthatnak komoly segítségre. Felvételünk illusztráció. Kiszolgáltatott turisták nyelvtudása külföldieket nálunk is elég könnyen átejthetik FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Azzal a nő odalépett hozzám és kedves mosollyal megszólított. — Mit tet-szik ke-res-ni? — kiabálta az arcomba egészen közelről, tagolva. Az angol nyelvű válasz után még szélesebb lett az arcán a mosoly, amikor elismételte a kérdését. Miután ekkor sem járt sikerrel, az eladóhoz fordult. — Mondja, fiam, nincs magánál egy toll meg egy kis papír? Odaadom ennek az embernek, hogy rajzolja le, mit szeretne. Elő is kerültek a kért dolgok. — Raj-zol-ja le, mit ke-res itt az üz-let-ben, jó? — Ugyan már, ez nem vezet sehova - szólt bele a kissé kilátástalan kommunikációba egy férfi. - Ha ordítoznak vele még azt hiszi, hogy ennyire barátságtalanok vagyunk. Ezután az eladó magyarul megkért, hogy próbáljam elmutogatni, hogy mire lenne szükségem. Kezét-lábát használva végül elég jól leírta, mit is szeretne. Alkalmazva az ő technikáját angol szavak és kifejezések kíséretében széles kézmozdulatokkal próbáltam elmagyarázni, mi után kutatok a könyvesboltban.- Megvan! - csapott a homlokára hirtelen a férfi vevő, aki az imént is belefolyt a társalgásba. — Valamilyen lexikont keres. — Ugyan már, hová gondol! — legyintett az idős nő. - Szótárat szeretne, hogy elsajátíthassa a nyelvünket. Hozzon valaki gyorsan egy magyar-angol szótárt. Mivel jó Ötletnek tűnt, az eladó elszaladt beszerezni egyet.- Hogy van az, hogy mit akar? - tudakolta a középkorú férfi. A szótár az idős hölgy kezébe került, aki lapozgatni kezdte. Hosszú csend következett.- Itt van mindkét szó - közölte váratlanul. - Mondják csak azt neki, hogy „vat vant”. Az elég komoly nyelvtani hiányosságokkal küzdő mondatot végül senki sem ismételte meg.- Hiszen térkéidegen nyelveket tanulók száma a megyében a 2004/2005-ös tanévben Általános iskola Gimnázium Felsőoktatási intézmény Angol 18 292 fő 5 962 fő 1093 fő Német 10 232 fő 2 948 fő 568 fő Francia478 fő 93 fő Orosz 73 fő 45 fő 52 fő A diákok sokféle nyelvet tanulnak A legnépszerűbb világnyelvek, mint például az angol vagy a német mellett kisebb ismertségnek örvendőeket is tanulnak a diákok megyénkben. A 2004/2005-ös tanévben olaszt és spanyolt a felső- oktatási intézményekbe járó hallgatók közül nyolcvanon, illetve tizennégyen tanultak. pet, útikönyvet keres! — ugrott be az eladónak. Mindezt tört angolsággal mondta el, mire bólogatni kezdtem. S már szaladt is a kért dolgokért. A többiek tanácstalanul néztek össze. — Ez egy angol turista, semmit sem tud magyarul. Én biztosan többért adnám neki azokat a könyveket, mint amibe kerülnek - jegyezte meg a vásárlók egyike, a középkorú férfi. Azután valamennyien kimentek az üzletből. Az eladó pedig visszatért a kért kiadványokkal. S pontosan annyi pénzt kért értük, amennyibe azok kerültek. Az Alföld ízeivel készülnek majd a Művészetek Völgyébe „Mi fér egy udvarba? És egy cipóba?” címmel a Szolnoki Főiskola Véndiák tanétterme és több szolnoki művészeti együttes vesz részt ismét Magyarország egyik legnagyobb és legszínvonalasabb összmű- vészeti fesztiválján, a Művészetek Völgyében, Taliándö- rögdön. Erről tartott tájékoztatót tegnap a Szolnoki Főiskolán Gregor Zoltán és Szutorisz- Szügyi Csongor. A Véndiák tanétterem mellett lesz egy Szolnok Színpad is, ahol minden este hat órától szolnoki fellépők szórakoztatják a látogatókat és ezzel egy időben az alföldi ízeket kedvelők meg is vacsorázhatnak. Az ételek mellett italokkal is kínálják a vendégeket a Koktélkertben, ahol megkóstolhatják a barátság koktélokat, melyeket dinnyében szolgálnak fel, egyméteres szívószállal. Akik pedig a filmeket részesítik előnyben, a TISZApART Mozi szervezésében filmvetítéseket láthatnak és találkozhatnak néhány alkotóval is. ■ H. Zs. Jövő héttől ítélkezési szünet a bíróságokon Július 17-től augusztus 18-ig ítélkezési szünetet tartanak mégyónk bíróságai. Mint azt dr. Sándor Géza, a'megyei bíróság elnökhelyettese, sajtószóvivő elmondta, ilyenkor az Országos Igazságszolgáltatási Tanács ajánlására adják ki egy időben a bírák és igazságügyi alkalmazottak évi rendes szabadságát.- A bíróságok tevékenységét ez alapvetően annyiban érinti, hogy tárgyalásokat nem tartanak, kivéve azokat az ügyeket, ahol a törvényi határidő azt megköveteli. Nem szünetel azonban az ügyfélfogadás, a beadványok feldolgozása, valamint a nem peres és a sorón kívüli ügyek intézése. Ez vonatkozik a cégbíróság tevékenységére is. Az ítélkezési szünet nem érinti az ügyfelekre vonatkozó határidőket - tette hozzá az elnökhelyettes. ■ Mészáros Géza Megkérdeztük olvasóinkat Ön szerint megrövidrdk-e a turistákat? nagy Attila, Jászszerttandrás:- Szerencsére még nem volt olyan tapasztalatom, hogy árusok, vagya vendéglátósok megpróbáltak volna átejteni. A környéken egyébként szerintem nem is jellemző ez a dolog. Az persze nem volna jó, hogy ha arról lenne nevezetes az ország, hogy mennyire károsítja meg az ide érkező turistákat. ROMHÁNYI ANNA, Szolnok:- Még nem tapasztaltam ilyet, de hallottam róla. Sűrűn megfordulok olyan helyeken, ahol sok a turista. Időnként lehet hallani történeteket arról, hogy a rövid nyár alatt akarnak meggazdagodni a kereskedők. Ezért pedig mindent elkövetnek. Főleg a gyerekek zsebpénzével élnek vissza. juhász Péter, Karcag:- Mivel emberek dolgoznak a pult másik oldalán is, ők is lehetnek fáradtak, idegesek, s , rosszul számolnak. Nyilván vannak, akik több pénzt akarnak keresni, ezek a szélhámosok ezt tudatosan teszik. Szerintem ha tiszteljük a másik munkáját, emberi hangon beszélünk, ilyen nem fordul elő. DR. CSOÓR GYÖRGY, Szolnok:- Szerintem előfordul ugyan, de nem általánosan jellemző. Leginkább a vendéglátóhelyeken lehet ilyesmit tapasztalni. Én ugyan még nem kerültem olyan helyzetbe, hogy átverje nek valahol Legfeljebb csak véletlen folytán lehet túlszámlázás, másként nem tudom elképzelni. Idén az abonyi fúvósok érdemelték ki a díjat Tizenegyedik alkalommal adták át nemrégiben a város érdekében legtöbbet munkálkodóknak járó kitüntetést Abonyban. Bugány János A helyi önkormányzat kuratóriuma ezúttal a beérkezett javaslatokból a Csáki Kálmán karnagy által irányított Abonyi Fúvószenekari Egyesületet tartotta a legérdemesebbnek a rangos elismerésre. A közösség egyébként valaha a Bihari János Zeneiskola növendékeiből verbuválódott. Eleinte jobbára csak helyi ünnepségeken szerepeltek, ám később - ahogy a fúvós tanszakok oktatása bővült az intézményben - országosan elismertté vált az együttes, amely koncertzenekarrá fejlesztését követően immár több mint két évtizede, mintegy huszonkét éve lépett ki a nemzetközi zenei életbe. Az időközben megalakult ma- zsorettcsoporttal együtt azóta is állandó és sikeres résztvevői különféle hazai, valamint külföldi zenekari versenyeknek, bemutatóknak. Mindezek, azaz a hosszú esztendőkön át tartó eredményes és sikeres munkájuk alapján érdemelték ki az Abonyiak Abonyért Díjat.