Új Néplap, 2006. július (17. évfolyam, 152-177. szám)
2006-07-10 / 159. szám
9 2006. JULIUS 10., HÉTFŐ LABDARUGÓ -VILAGBAJNOKSAG fociláz A németek csalódottak, a portugálok büszkeségüket feledve zokognak, az argentinok kárörvendenek, az olaszok és a franciák együtt úsznak az örömmámorban. München békés világfalu képét mutatja a labdarúgó-világbajnokság finisében. EGYÜTT SÍRT ÉS NEVETETT A VILÁG München különleges ünnepi hangulatban töltötte a világbajnokság utolsó napjait. A karneválban ott forgott tudósítónk is. Bánky Bea München utcáin nem látni olyan focidrukkert, akinek legalább a zoknija vagy a hajgumija ne árulkodna nemzeti identitásáról a Németország-Olaszország vé- bé-elődöntő napján. A merészebbek fekete-piros-sárgára pingált arccal isznak előre a medve bőrére valamelyik hangulatos bajor sörözőben. A világbajnokság jó ürügyet szolgáltat arra, hogy büntetlenül élhessék ki feltűnési viszketegségüket: csíkosra festett punkfrizura, német zászlóból varrt szoknya - a fiúkon is. A fellobogózott autók és erkélyek sem számítanak ritka látványosságnak errefelé: mintha a németek presztízskérdést csinálnának abból, kinek van nagyobb és/vagy több zászlaja. Érzékelhető, hogy az ország minden egyes polgára teljesen biztos Lelkesítés síppal, megafonnal abban, hogy a házigazdák válogatottja nyeri el a világbajnoki címet. Miközben a dortmundi Westfalenstadionban a jegyüzérek 2500 eurót szurkoltatnak le a későn kapcsoló drukkerekkel, München bajor sörözőinek tulajdonosai valószínűleg minden idők egyik legnagyobb bevételével zárhatják a kasszát. A meccset a legendás müncheni olimpiai stadion óriáskivetítőjén követjük. Felcsendül az olasz himnusz, a dortmundi aréna szurkolói füttykoncerttel jelzik megvetésüket, ami nem túl sportszerű dolog, mondhatni bunkóság. A nagy mellénynek nagy ára van, bár ezt a németek még nem tudják. Azóta közismert: a végig döntetlen meccs hosszabbításának első két percében az olaszok két kapufát, az utolsó kettőben pedig két gólt lőnek. A 72-es olimpia helyszíne gyorsan kiürül, csak két argentin nem átallja a németekkel telezsúfolt lelátó kellős közepén kifejezni kárörömét. Egy hónapos örömünnep után a németeket hideg zuhanyként érte, hogy csapatuk nem jutott be a döntőbe. A szombati győzelem kárpótolta őket. A városban tartózkodó olasz drukkerek tülköléssel-dudálás- sal, önmaguk és nemzeti lobogójuk kocsiablakon való kilóga- tásával ámokfutnak München forgalmasabb utcáin - már ahol a dugó nem szorítja őket sebességkorlátok közé. A nagy ünneplésre felkészült belváros szinte üres, a bajor fővárosra rátelepszik a csalódottság. Az óváros hangulatos utcácskáin kisebb csoportokba verődött olaszok masíroznak diadalittasan. Ré- szegültségük győzelemmámortól eredeztethető, merthogy alkoholt nem kapni. A sörözők tulajdonosai jobbnak látták lehúzni a rolót, így legfeljebb csak a törökök üzemeltette éjjel-nappalikban lehet üveges frissítőket vásárolni. A bajor város lakói egyébként fegyelmezetten veszik tudomásul, hogy válogatottjuk legfeljebb a harmadik helyért futhat a stuttgarti stadion gyepén. Az utcákon kószáló néhány német fiatal sportszerűen azt mondja: igaz, csalódottak a végeredmény miatt, de el kell ismerni, hogy az olaszok egyszerűen jobban játszottak. Egyedül egy vehemensebb „brünhilda” ugrik majdnem neki a kissé talán provokatív módon ünneplő olasz fiúknak, barátnője azonban eltéríti szándékától. Talán „a pápa német, de az Isten olasz” mondat bőszítette fel a hölgyet. „Szerinted mennyi esélyünk van rá, hogy bejussunk?” - kérdezi kollégám másnap estefelé, miközben a Marienplatzon átverekedjék magunkat a portugál és francia szurkolók hadseregén. Francia drukker portugál karszalaggal: a meccs előtt nem dúlt háború remben turkálnak, kedvesen afelől érdeklődnek, honnan érkeztünk, majd jó szórakozást kívánnak a mérkőzéshez. Korábban el sem tudtam képzelni, milyen érzések keríthetik hatalmukba Mick Jaggert vagy Robbie Williamst, amint koncertjük közben farkasszemet néznek több tízezer emberrel. Most, hogy életemben először bejutottam egy vébé-elődöntőre, egy űrkorszaki stadionba, ahol óó ezer ember figyeli lélegzet-visszafojtva a játékot (onnan, ahol én ülök, legalább 50 ezer fejet számolhatnék ösz- sze), és a kiáltások, a buzdító nóták egyszerre törnek fel több tízezer torokból. Nos, most már kezdem kapiskálni, milyen érzés rocksztárnak lenni. Egyedül az a fehér galamb érezheti magát kissé furcsán, amelyik betéved a stadionba, és élő békeszimbólumként röpköd körbe-körbe a több tízezernyi - főképp francia és portugál - szurkoló előtt. A portugál szektorban hangos jókedvvel várjuk a kilencórás kezdést. A bordó„Fifti-fifti" - felelem tárgyilagosan. Merész vállalkozók vagyunk, de bízunk a jó szerencsénkben, hogy ezúttal a helyszínen, és nem egy müncheni sörkert plazmatévéjéről nézhetjük a Portugália-Franciaország találkozót. Talán az itáliai sokktól apatikussá vált németeknek köszönhetően - akiknek elegük lett a fociból, és igyekeznek túladni jegyeiken - nem is volt olyan nehéz dolguk azoknak a szerencselovagoknak, akik megkíséreltek az utolsó pillanatban belépőt szerezni a bajor főváros két éve felépült, ufószerű új stadionjába. A szó szerint heringesdobozzá alakult metrószerelvényből kiszabadulva még szinte levegőért kapkodunk, amikor a feketepiaci szereplők az orrunk alá dugdossák az eladásra kínált jegyeket. Egy méterre a metrószerelvénytől még 400 euró a tarifa, de ahogy közeledünk az Allianz Arénához, úgy csökkennek a jegyárak. Egy középkorú portugál által bemondott összegre, az egyébként a jegyen is szereplő 150 euróra végül rábólintunk. El sem akarjuk hinni, hogy bent vagyunk, bár még vár ránk egy háromnegyed órás procedúra: a tömegnek három biztonsági kapun kellett átjutnia, miközben egyesével és jó alaposan megmotoztak bennünket, kipakoltalak a táskáinkat és méü szemüvegtokunkba is belekuk- kantanak. Nem tudom, hogy a németek hogyan csinálják, de egyáltalán nem kellemetlen az ellenőrzés. Miközben a neszeszezöldbe öltözött drukkerek állva, portugál sáljaikat és lobogójukat a magasba emelve köszöntik válogatottjukat. A felső sorokban ülve ráláthatunk az egész pályára, így még laikusként is megállapítható: a portugálok távoli lövésekkel próbálkoznak, mert legalább három csatárukat lefoglalja, hogy fogják Zinedine Zidane- t. A franciák védelmén azonban szinte lehetetlen áttörni, és ha egy portugál az ellenfél hálójának közelébe tereli a labdát, nincs kinek átpasszolni, de kapura lőni sem lehet, az előbbi okokból. A kezdeti lendület akkor törik meg végképp, amikor Zidane úgy veri a hálóba a büntetőt, hogy az csak úgy zörög. A portugálok ezután feltűnően sokat hemperegnek a gyepen, szeretnének ők is 11-est rúgni, de a 16-oson belüli szimulálással csak időt vesztenek. Néhány komoly gólhelyzetet is kihagynak, például azt, amikor a kis Ronaldo szabadrúgásakor a francia kapus ölébe száll a labda, majd visszapattanva róla az érkező Figo előtt landol, aki néhány méterről fejel fölé. „Figo, Figo!” - kap a fejéhez néhány szurkoló mellettem. Le a kalappal a portugál drukkerek előtt: az utolsó percekig harsogják, hogy „Portugal olé”, ám ezúttal nem segít a lelkesedés, a franciák egygólos győzelemmel vonulhatnak az öltözőbe. A döbbenet másodperceit követően megjelennek az első könnycseppek a mellettünk álló fiatal portugál drukker szemében. Próbálom egy darabban tartani, de csak a könnyeit nyeli, és síri hangon hajtogatja: „micsoGall ünnep bajor sátorban da veszteség”. Az elkeseredés szele a büszke portugálokat is megcsapja, nem egy férfit látok magába roskadva zokogni. Vigasztalásra azonban nem sok idő marad, el kellett érnünk az első metrószerelvényt, megelőzve a három kisvárost is kitevő tömeget. Ez nem kis feladat, akadályfutásban bizonyára komoly helyezést érnénk el. A meccs után a városháza előtt széliünk le a vonatról. A Marienplatzon rögtönzött utcai zenéstáncos mulatságon veszünk részt, ahol olaszok és franciák együtt ünnepelnek. Dél-amerikai kongás adja az ütemet a skót duda fájdalmas dallamaihoz. A németeknek szemmel láthatóan elegük van már az egész felhajtásból. Akármennyire rohanunk a stadionból a város szívébe, még éjfél sincs, de nyitott sörözőket, vendéglőket már nem találunk, csupán egy bajor éttermet, ahol közük velünk: három perc múlva zár a konyha. Azért egy bajor nudli és búzasör még belefér.
