Új Néplap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-30 / 151. szám
12 MEGYEI TŰKOR — SZOLGALTATAS 2006. JUNIUS 30., PENTEK Kamerák figyelik a belvárost fejlesztés Folynak a Kossuth téri közbeszerzések A megújuló szolnoki Kossuth tér nyugalmát térfigyelő rendszer is biztosítja majd Térfigyelő rendszer kiépítése is szerepel a szolnoki belváros megújításának terveiben. A munkálatok a közbeszerzési eljárások lezárulta után indulhatnak el. Több éve már, hogy felmerült a megyeszékhely központjában egy térfigyelő rendszer kiépítésének szükségessége. Sokáig azonban úgy tűnt, hogy csupán egy óhaj marad a közbiztonságot jelentősen javító kamerák megjelenése a köztereken. A szolnoki belváros megújulásával, a Kossuth tér rendezvény- térré történő átalakulásával azonban ez az álom is valóságHALLGAT Nem sok olyan előadó van, aki ért a gyerekek nyelvén, és úgy szól hozzájuk, hogy abból ne „jópofizó gügyögés" legyen. Az egyik ilyen jó példa a 100 Folk Celsius együttes, amely a mai napig is készít gyermekeknek szóló albumokat. Méghozzá olyan dalokkal, amelyek kedvesek, humoros szövegűek (és szólnak is valamiről), remekül lehet rájuk bulizni. A 100 Folk Celsius gyereklemezei emiatt is nagyon népszerűek, köztük az a Tv Maci című, amely még 1989-ben jelent meg, s amelyet most korszerűsítve, bó- nuszdalokkal újra kiadtak. Úgyhogy aki akkor volt gyerek, ismét felfedezheti, a mostani gyerekek pedig megismerhetik. (100 Folk Celsius: Tv Maci. Kiadó: Hungaroton) m B. Gy. gá válhat. A rendszer kiépítésének költségét is tartalmazza ugyanis az elnyert, 980 millió forintos uniós támogatás. Hogy pontosan hova és hány kamera kerül, az a közeljövőben dől majd el. Jelenleg ugyanis még folynak a különböző közbeszerzési eljárások. Benedek Henriette, a polgár- mesteri hivatal osztályvezetője érdeklődésünkre elmondta: néhány közbeszerzés már sikeresen lezárult. így a kiviteli tervek elkészítésére kiírt pályázatot az engedélyes terveket is készítő Lenzsér és Társa Kft. nyerte. A tér kiviteli tervei már el is készültek. Munkához látott a Főmterv Rt. is, amely cég a szolnoki belváros közlekedési rendjének és csomópontjainak felülvizsgálatát végezte el. A napokban indult el a Kossuth tér két épületének - a városházának és az 1. számú irodaháznak — felújítására és teljes körű akadálymentesítésére a közbeszerzési eljárás. Az ehhez kapcsolódó ajánlati felhívás a Közbeszerzési Értesítőben a közel múltban már meg is jelent. A Kossuth térhez kapcsolódó közutak és közlekedési csomópontok átalakításának közbeszerzési kiírásait viszont most készítik elő, de hamarosan az is megjelenik. Az építkezések, a kivitelezési munkálatok csak ezeknek a közbeszerzési eljárásoknak a lezárta után kezdődhetnek meg. (x) Krisztina párja olimpikon szépség A gyűrű már megvan, jöhet az esküvő Amikor Polgár Krisztina combközépig érő, érdekesen szabott szoknyájában, bronzbarnán belibben a szerkesztőségbe, a másnapi lap készítése egy-két percet késik. Mindenki vet rá egy pillantást... D. Szabó Miklós Kriszti törökszentmiklósi és november 30-án lesz húszéves, jelenleg a nyíregyházi főiskola másodévese. Tizenhat évesen tűnt fel, amikor a Dalma Dance Klubban táncolt, és csak úgy érdekességképpen elindult a Tisza-tavi szepsegverse nyen, amelyet megnyert. Mindez nem akármilyen sikersorozat nyitánya. 2003- ban a Kárpát-medence szépe, 2003-ban és rá két évre a Miss Balaton első udvarhölgye, 2004-ben Horvátországban egy nemzetközi szépség- versenyen Miss Adriává koronázták. Ugyanebben az évben Debrecenben a Fáma szépe. Szerepelt mint öt legszebb kiválasztott lány a Rettegés foka tévéjátékban, amely felvételeinek helyszíne Buenos Aires volt. Ezt is megnyerte, még a pókok, kígyók molesztálását is kibírta. Még tavaly november 30- án, a tizenkilencedik születésnapNÉV: Polgár Krisztina SZÜLETÉSI IDŐ: 1986. november 30. szeme színe: fekete magassága: 172 centiméter SÚLYA: 54 kilogramm MÉRETEI: 92-63-91 HOBBI: autóvezetés, mozi, görkorcsolya, strand, és Attila kedvenc étele: brassói; roston sült csirke KEDVENC ITALA: koktélok programja: nyári ruhák divatbemutatói, Debrecenben pedig ősztől egy jó hírű kaszinó háziasszonya változás: múlt év decemberétől szőkéből barna lett a haja (egy ideig) tervei: néhány év múlva két gyerek Mit ír ma a horoszkópja? ján eljegyezte Zubor Attila gyorsúszó olimpikon, magyar bajnok. Ebből kifolyólag hol itt lakik, hol ott, hetente §§ kétszer-háromszor megteszi kocsijával a Törökszentmik- lós—Budapest utat. Fontos még leírni, hogy minden porcikája eredeti, természetes, nem vetette és veti alá magát különböző szépítészeti műtéteknek. Egyébként barátságos, kedves lány, nem szállt el az esze a nagy népszerűségtől. Úgy döntött, decemberben még indul a Miss Hungary versenyen. A szigorú ítészek------másodszor választották ho Krisztinát a világ száz legszebb nője közé RÁK (VI.22-VII.22.). Odafigyel a a kerti partira meghívott vendégeire. Mielőtt begyújtaná a faszenet, és kézbe venné grillező eszközeit, pontos tervet dolgoz ki. A szórakoztatás az Ön feladata! OROSZLÁN (VII. 23-VIII. 23.). A hét utolsó munkanapján úgy érzi magát, mintha folyamatosan akadályba ütközne. Néhány régi gond újra jelentkezik, szűz (VIII.24-IX.23.). Beleveti magát a munkába, mert kell a pénz. Párja azon van, hogy kirángassa egy kicsit a munkából, és részt vegyenek egy családi programon. A pénzből sosem elég. mérleg (IX. 24-X. 23.).Június utolsó napján is igen sok tennivalója lesz, pedig egész hónapban alig állt meg pihenni. Rangsorolja feladatait, és a szerint haladjon. skorpió (X. 24—XI. 22.). Izzik a szerelemben, mégis fontolóra kell vennie egy kapcsolatát. Ha továbbra is ezen az úton kíván haladni, rámehet a magénélete. Megéri? NYILAS (XI.23-XII.21.). Már korán reggel nagy élvezettel veti magát a munkába. Az is lehet, hogy a zsigereiben őrzi kaszafenő Péter-Pál ünnepét. bak (XII. 22-1.20.). Teendőiről készítsen listát, és vegye őket sorra. Ne hagyja figyelmen kívül az Önnek tett ajánlatokat, mert akadhat közöttük olyan, amelyre később sokat építhet karrierjében. vízöntő (1.21-11.20.). A társasági élete változatlanul aktív. Lehet, hogy ismét ég a gyertya mindkét vége. Nehéz lesz összeegyeztetnie a munkaügyi gondjait magánügyeivel. mvw.astronet.hu halak (II. 21-111.20.). A pénzügyek jó iránya örömre ad okot. Személyisége újból reflektorfénybe kerül. Szent Iván havának utolsó napja a szerelemé. KOS (III. 21—IV. 20.). Mindent nagyon könnyen elintéz, lerendez, ötletei jónak bizonyulnak. Ne hagyja, hogy bárki feltételeket szabjon Önnek, ha tudja, hogy azok feleslegesek. bika (IV. 21—V. 20.). Egyáltalán nincs kedve nagyobb munkához látni, szinte rá kell beszélni egy kis aktivitásra - ami pedig Önnél kivételes helyzet. Ne hagyjon cserben senkit! ikrek (V. 21—VI. 21.). Személyes ügyei kedvezően alakulnak, így optimistán tekint a jövőbe. Találkozhat egy rég nem látott baráttal, akivel most hosszan elbeszélgethet. Többet akar tudni? Gondja van? Hívja Herczeg Katát a 06 (90) 520-000-ás közvetlen számon. A hívás díja 432 forint/perc. asBscmm SZOLNOK TV 6.00 Aktuális (ismétlés); 6.30 Aktuális (ismétlés); 7.00 O.K.É. (ismétlés); 7.30 Agrár iránytű (ismétlés); 8.00 Kaleidoszkóp (ism.); 8.30 Aktuális (ismétlés); 9.00 Képes Képújság; 17.00 HTV: Dokumentumfilm; 17.30 Képes Képújság; 18.05 Hírek; 18.15 Napra-forgó - családi magazin; 19.00 Aktuális; 19.30 Négy keréken- magazin autósoknak; 20.00 Aktuális (ismétlés); 20.30 HTV: Hírháló - az ország hírei; 21.00 HTV: Végső elhatározás- amerikaifilmdráma; 23.00 Képes képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu ZOUNOKTV 18.00 ZTV könnyűzene; 18.15 Híradó; 18.30 Miért? - közéleti magazin; 19.00 Híradó; 19.15 Éjjeli menedék I. rész (ismétlés); 19.30 Éjjeli menedék II. rész (ismétlés). zounokh@zounoktv.hu RADIO 2000 06.05 Ébresztő - reggeli, zenés műsor. Benne: félóránként hírek, időjárás; 08.05 Napról napra - zenés, információs magazin. Benne: óránkénthírek, időjárás; 10.05 Élő kívánságműsor; 12.05 Délutáni magazin. Benne: óránként hírek, időjárás; 17.05 Aréna. Zenei beszavazó műsor. Napi kínálat friss hírek, információk; helyi aktuális témák, programok; riportok, magazinműsorok, telefonos játékok; pletykák, érdekességek. radio2000@chello.hu MR SZOLNOK 5.30-9.00 Jó reggelt, Alföld! - benne: 5.39 Falurádió; 6.00,7.00 Kossuth Krónika; 6.30, 7.30,17.30 Alföldi Krónika; 8.00 BBC-világhíradó; 8.10 Reggeli magazin; 9.05 Napközben; 12.00 Déli Krónika; 15.00 Alföldi magazin; 18.00 Esti Krónika; 18.30-22.00 Nemzetiségi műsorok radío.szolnok@mail.datanethu ______AKTfVRÁDfÓ______ 00 .00 Álomzóna: zenés éjszakai műsor; 05.00 Hungáriádé: magyar zenei válogatás; 06.00 Vekker: reggeli ébresztő; 10.00 Terefere: délelőtti magazin; 11.00 InterAk- tív: SMS- és élő telefonos kívánságműsor; 13.00 Juice: délutáni „üdítő” zenés műsor; 14.00 Hazafele: délutáni „hazaveze- tő”; 16.00 Aktív weekend: hétvégi zenés műsor; 18.00 InterAktív: SMS-és élő telefonos kívánságműsor; 21.00 Tornádó: mixes bulizenék; 23.00 Aktív night: éjszakai zenei válogatás. aktiv@aktivradio.hu írta: CS. HORVÁTH TIBOR rajzolta: FAZEKAS ATTILA ÓNDRjSSSY iGYJZffi CSAK AMA f/GYii fit, HOGY BWMCYY/TZ MÖGÖTT ffimut 2 TITKOS AJTÓ.A KÖVfTKiZÓ PiRCBfN KOSKÓTÁTA/T,mit>iSUt . Df TÜsrZfi/TyHA mCTKiDVi ASSZONYKíZi/ílTAlMSGKAlK/.'i