Új Néplap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-02 / 128. szám

MOZAIK WStöW" Megyei döntő. A hagyományos természetismereti, környezetvédelmi verseny megyei döntőjét tegnap rendezték Tiszapüspökiben. Tizenöt csapat negyvenöt versenyzője vett részt a megmérettetésen. Képünkön Pacsai Norbert vezetésével növénymeghatározást végeznek a gyerekek. Világtalálkozóra hívják a kunokat a Nagykunságba Csövekbe öltözött Felröppent a hír a napokban, hogy JAKUPCSEK GABRIELLA pucéran lesz látható egy kiál­lítás képein. A népszerű mű­sorvezető valóban nem viselt ruhát a kamerák előtt, azon­ban testét talpig csövek borít­ják, így a „lényeg” nem látha­tó. Gabi felháborodva cáfolta az aktfotókról szóló híreket. Barta László nagykunkapitány a Kunok I. Világtalálkozójára hív­ja a Nagykunságba mindazokat, akik kötődnek a kun gyökerek­hez, őslakosok, kunnak vallják magukat. A találkozót 2008 má­jusára tervezik. A szervezők ké­rik az érintettektől, hogy legké­sőbb 2006. október 30-ig jelent­kezzenek. Erre lehetőség van a kuntalalkozo@freemail.hu e- mail-címen vagy levélben a Nagykunsági Szellemi Műhely 5310 Kisújszállás, Szabadság té­ri ltp. 17. címen. „A világ komédia a gondolko­zók, és tragédia az érzők szá­mára.” (Horace Walpole) Falunapra várják a helyieket Nagyivánon Június 4-én, vasárnap délelőtt fél tízkor a nagyiváni művelő­dési házban pünkösdi faluna­pok kezdődnek. A rendezvény számos szórakoztatóműsorral, sportprogrammal és néptánco­sok találkozójával várja az ér­deklődőket. VI S3 M RCEK BARÁTNŐK BESZÉLGETNEK — Szörnyű az életem. Akárhányszor ráakadok valami jó pasira, mindig kiderül, hogy nős, vagy én vagyok férjnél... TARTÓS HIDEG •JészSWny ’ll 10 te i waíuroc 10 "C . 9”c reggeli hőmérséklet + deli felhőzet Készíttette: © zones Szánok *<1 x 9'C Ku npzgníflTör ;o n krcag . '15*0* «•c / vV“ Jász-Nagykun-Szolnok megyében ma reggel még csak erősen felhős, de napközben és éjszaka borús, esős, hideg idő lesz. Jelentős (5-10 mm) eső varható. Élénk, néha erős északi szél fúj. A jellemző hőmérséklet délutáni maximuma 11, szombat reggeli minimuma 9 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás: a hél végére felhős, esős, a Dunántúlon hideg, a Tiszántúlon hűvös Idő várható. Szombaton az ország délkeleti felén, vasárnap a nyugati ország­részben sok eső valószínű. Orvosmeteorológia: nincs fronthatás, Közlekedés-meteorológia: az időjárás ma számottevő mérték­ben nem veszélyezteti, nehezíti a közlekedést, de az eddig hul­lott esőtől sáros utakra és kiterjedt vlztócsákra számítani kell. Az előrejelzés bizonytalansága vasárnapig .KICSI". További folyamatos, helyfüggő előrejelzés; a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu) 1«*C Vizhőmérséklet Duna 13-15 X Tisza 11-18 C Balaton 16 ;,C Velencei-tó 14 C Fertő 13 ’C Tisza-tó 14 JC Pollen Nyír alacsony Eperfa Pázsitfűfélék magas magas Ebben az országban... D. SZABÓ MIKLÓS ROVATA Számomra felfoghatatlan, hogy ezek az ezüstös hajú nagyik, nagymamák olykor a lehetet­lennel is szembeszállnak, ha szeretett unokájukról van szó. Ezt tette a 72 éves Erzsiké néni, Zsóka mama is. A sókat látott, tapasztalt főorvos szerint is már csak napjai voltak hátra: marad­hatott volna a kórházban, de ha­zahúzta a szíve. Mondván, neki még el kell végezni valamit, ami nem tűr halasztást. Hazatérve odacsoszogott a szekrényhez, elővette a pamut- gombolyagokat, és elkezdett kötni. Egyetlen lányunokája érettségijére szánta a kardigánt. Pénze nem volt, de pamut igen. Az ujjakat már nehezen készí­tette el, de sok pihenéssel tíz nap alatt készen lett. Ekkor el­jött hozzá a lánya, a veje és Blan­ka, az érettségiző unoka. Felpró­bálta, a művelet könnycsep­peket csalt a szemébe, és pu­szikkal jutalmazta a nagyit. Aki a hozott galamblevesből jóízűen kanalazott. Mondták is: bizto­san jobban lesz. Csak mosolygott szelíden, és másnap délután meghalt. A tö­rékeny testet akkor terítette le a gyilkos kór, amikor az befe­jezte utolsó fontos földi külde­tését. A néhány napból tizen­egy lett, dacolva az orvosi szak- véleménnyel. Mert a szívós akarat, szeretet olykor az elmú­lást is késleltetheti. Elvégre amit Zsóka nagyi tett, aligha lehet mással magyarázni. A NADAS EUEREM és az ÚJ NÉPLAP közös szervezésében június 8-tól Szolnokon, a Pelikán Szálló és a Városi Művelődési és Zenei Központ közötti területen VARJA A LELKES W7 SZURKOLÓKAT. Óriáskivetítőn, jó társaságban élvezheti a nyár legforróbb pillanatait. NÁDAS Hűsítésről a házigazda finom ételekkel és italokkal gondoskodik. A hölgyeket étterem és a gyerekeket külön sátorban izgalmas programok (kozmetikai bemutatók, * « edénybemutatók, jósnő, asztrológus, jógamester, játszóház) várják. Ml A GÓLSÁTORBAN zajló részletes programokat, valamint a TIPP MIX szelvényt lapunkban folyamatosan közöljük! \ < Az Új Néplapban meghirdetett FOCI VB 2006 TOTÓJÁTÉK nyilvános vetélkedője: június 8.17.30, utána 19.30-tól sramlizenekar szórakoztatja a közönséget Fö TÁMOGATÓK: MŰVELŐDÉSI ÉS ZENEI KÖZPONT KHT. ISzolnok WcLLSEC Emléktábla-avatás a mérnök tiszteletére A jászkiséri önkormányzat és a Jászkisériek Baráti Egyesülete szervezésében holnap délelőtt tíz órakor a jászkiséri születésű Nemes Gerzson (1902—1988) vízépítő mérnök, a magyar víz­ügy történetének kiemelkedő személyisége tiszteletére em­léktáblát avatnak a helyi Csete Balázs Általános Iskolánál. Az ünnepséget Kiss Lajos, az isko­la igazgatója nyitja meg, avató­beszédet dr. Kertész Róbert ré­gész mond, majd Bogdán Krisz­tina, 8. b osztályos tanuló szava­latát hallgathatják meg az ér­deklődők. Ünnepi műsort a jászkiséri Pedagógus Női Kar ad Réz Ló­ránt orgonaművész közreműkö­désével a református templom­ban. ■ Tóth- Szepesik Renáta HORGASZVERSENY 2006. június 18-án 8.00 órai kezdettel a milléri horgásztavon a TISZA HORGÁSZEGYESÜLET tagjai részére. Nevezési díj: 1.500 Ft. A verseny ideje alatt fogott hal elvihető. Nevezni lehet a helyszínen Bors Attilánál, ’ ill. a Harmónia Vadász-horgászboltban *■ 2006. június 16-án 15 óráig. Sí Tel.: 56/425-225. ÓNIX CENTER DIVATHÁZ-------------------------------------------------------------------------231358­HI RDETÉSSZERVEZŐKET keresünk. 20/970- 7907. FELHÍVÁSI Tájékoztatjuk kedves vendégeinket, hogy szoláriumunkban CSŐCSERE TÖRTÉNTI Ezért szolgáltatásunkat FOKOZOTT ÓVATOS­SÁGGAL vegyék igénybe! Gyöngyház Kozmeti­ka. Szolnok, Hunyadi út 73.1: 56/414-801. 30/905-2383.------------------------------------------------------------------------*231007* JÁ SZKÜRT ÜZLETHÁZ!----------------------------------------;------------------------------*231701* 15 É VES tanya, szép erdővel, dísztavacskával, 4 hektáron eladó. Iható víz, villany, kövesút, villanypásztor van. Belvízmentes, Besenyszög- től 7 km-re. Áron alul 4,3 millió Ft. Tel.: 06- 30/205-4890.-------------------------------------------------------------•---------*231705* a HEGESZTŐ, lakatos, csőszerelő szakmun­kásokat, betanított munkásokat felveszünk. Hegesztő-vizsga megoldható. 30/535-9694.-------------------------------------------------------------------------232010­-* 231942*

Next

/
Thumbnails
Contents