Új Néplap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-21 / 143. szám
13 2006.június2i„szerda MEGYEI TŰKOR — HIRDETÉS Közelebb vitték az iskolát a gyerekekhez oktatás Csilléi Béla: nem tetszett, hogy lenéznek néhány fiatalt, mert szegény vagy éppen cigány ... ■ Csilléi Béla igazgatóként, kutatóként sem távolodott el a diákoktól, napi kapcsolatban van az intézmény valamennyi tanulójával Éppen tíz éve, hogy Szolnokon elindult egy iskola, ahol hátrányos helyzetű cigány és nem cigány gyerekek tanultak együtt. Az intézményt megálmodója, igazgatója Csilléi Béla Apáczai-díjas és akadémiai kutatói díjas pedagógus doktori disszertációvá formálta az elmúlt évek tapasztalatait. Teleki József- Mit jelent önnek a doktori cím? - kérdeztük az igazgatót.- Egy pedagógus kutatói pályafutás elismerésére szolgál. De a Hegedűs T. András Középiskolának is szóló elismerés. J Annak a pedagógiai program- i nak a sikere, amely arról szól, | hogy ha a diák eltávolodott az | iskolától, akkor az iskolát kell I közelebb vinni a gyermekhez.- Miért a nehézsorsú gyerekekkel kezdett el foglalkozni?- Pályám elején szakmunkásképzőben tanítottam. Borzasztóan nem tetszett, hogy lenéznek néhány fiatalt, mert szegény vagy éppen cigány, nem hiszik el róluk, hogy képesek tanulni. Többségük kimaradt az iskolából. Egy kísérlet során - melyet barátommal és segítőtársammal, dr. Kerékgyártó T Istvánnal végeztünk —, megállapítottuk, hogy ezek a INGATLAN ________ TÖ RTELEN működő szépségszalon családi házzal együtt sürgősen eladó. T.: 20/439-1865.-------------------------------------------------------------------------*225577* SZOLNOK ispán krt.-on II. em.-i, 49 m!-es, felújított lakás eladó. Tel.: 20/914-1966.-------------------------------------------------------------------------•226397' * SZOLNOKON, a Mikszáth K. úton II. emeleti, 75 m! lakás extrákkal, zárt udvari parkolási lehetőséggel eladó. Tel.: 06-56/371-352, 06- 30/943-4326.-------------------------------------------------------------------------*230845" SZOLNO KON, a Vegyi-ltp.-en 64 m!-es, 3 szobás, felújított, k-i fekvésű lakás, új nyílászárókkal eladó. Érd.: 20/251-3981.-------------------------------------------------------------------------*232004* SZOLNOK, Városmajor úti 43 m!-es, felújított, fsz.-i lakás eladó. Érd.: 56/230-094.-------------------------------------------------------------------------*233038* SZOLNOKON, a Százados úton a Mercedes szalon mellett 2407 m!-es, két utcára nyíló, teljesen lebetonozott telek eladó. Érd.: 20/9358-359. gyerekek is befolyásolhatóak. Ha többet foglalkozunk velük, szeretettel közeledünk hozzájuk, nagyobb az esélyük arra, hogy szakmát, érettségit szerezzenek. A kísérleti osztályunkból három év alatt egyetlen diák sem maradt ki. Az újabb kísérletünkben már a cigány fiatalokkal foglalkoztunk. Ismét bebizonyosodott, hogy ha többet foglalkozunk a gyerekekkel, akkor nagyobb esély van NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4673-------------------------------------------------------------------------* *233487* SZOLNOKON, a Remete úton 3 szobás, étkezős, 2. emeleti társasházi lakás eladó. 20/381-7056.------------------------------------------------------------------------*233678* LO VAS I. úti pontházban 1 szobás, igényesen felújított lakás eladó. T.: 20/216-7092. —---------------;----------------------------------------------------*233755* JÄS ZLADÄNY0N családi ház eladó (felújításra szoruló). 57/453-421, 56/450-541.-------------------------------------------------------------------------*233796* SZANDASZŐLÓS, Nagy Lajos úton 3 szobás családi ház eladó. Érd.: 20/462-5334.----------------;-------------------------------------------------------*233867* * ELADÓ Szolnok központjában egy 77 m2-es, 1 + 2 fél szobás, felújítást igénylő lakás garázzsal. Megtekinthető június 24-én 9-12 óráig. Időpontegyeztetés a 06-30/9305-948-as telefonszámon. Irányár: 15 M Ft.------------------------------------------------------------------------*233868* * SZOLNOK, Vízpart körúti építési telek eladó. Érd.: 30/562-0510. rá, hogy az iskolarendszerben maradnak.- Ekkor jött létre az „Integrált Oktatásért” program és iskola?- Igen, ekkor. Szerettük volna az elért eredményeket szinten tartani. Hatvan diákkal 1996 nyarán el is indult a szakiskola. Ma már a nappali tagozaton 250 gyerek tanul, 150 levelezés diákunk van. Második szakmát szereznek, érettségiznek, egyetemre járnak a gyere* BESENYSZÖGÖN régi típusú felújításra váró parasztház sürgősen eladó. Irányár: 1,2 M Ft. Tel: 06-70/217-2996. __________________________________________*234038* JÁSZLADÁNYI gázos ház eladó. 20/9385-485.-------------------------------------------------------------------------*234033* »SZOLNOKON beépíthető tetőtérrel műhely eladó. 06-20/442-3051.-----------------------------------------------------------------------*234222* EL ADÓ Szolnok, Na® Imre krt-i 2 szobás, 57 m!- es, társasházi lakás 7.1 M Ft Tel.: 20/380-5940.------------------------------------------------------------------------*234296* EL ADÓ Szolnok, Ady E. úti 37 m2-es, 1.5 szobás, társasházi lakás 5.3 M Ft. Tel.: 06- 20/380-5940.----------;-------------------------------------------------------------*234296* EL ADÓ Szolnok, Jósika úti 66 m!-es, 3 szobás, gázos lakás 8.5 M Ft. T.: 20/9928-505. '-------------------------------------------------------------------------*234298* GARÁZS SZOLNOKON, a Széchenyin új garázs, kedvező áron eladó. Érd.: 30/9257-699. __________JÁRMŰ 8 FORD Transitokat vásárolnánk 1995-2003. évjárat között, 9 személyeset, készpénzért. Tel.: 30/2180-787.-------------------------------------------------------------------------*215014* Sándor Service FORD márkakereskedés és szerviz S 5310 Kisújszállás, Deák F. u. 69-75.S 59/520-750, t./f.: 59/322-300 NISSAN VANETTE CARGO mikrobusz eladó. 30/9286-625.-------------------------------------------------------------------------*232956* »SUZUKI Sedan 1.3 GLX 16V 2002. metál- zöld, gyönyörű, részletre is eladó. 20/9175-372.------------------------------------------------------------------------*234307* OP EL Vectra friss műszakival szép állapotban sürgősen eladó. Tel.: 06-30/3496-115. I.ár: 480 E Ft. *234221* ASTRÁT és Vectrát vennék. 30/740-2080.------------------------------------------------------------------------*234044* GÉ PEK MTZ, JUMZ traktorokat, JUMZ, E0, BH tolólapos árokásókat veszünk üzemképesen, üzem- képtelenül, akár papírjai nélkülit is, helyszínen készpénzfizetéssel. 30/9988-777.-------------------------------------------------------------------------*227244* ÁLLÁST KÍNÁL BETANÍTOTT munkásokat keresünk szolnoki bőripari kft-hez. Érd.: Trenkwalder-Multiman Kft. 5000 Szolnok, Bercsényi utca 10., 56/510-950.------------------------------------------------------------------------*216587* »A RÁKÓCZI Sütöde felvételre keres péket, vagy betanított péket. Jelentkezni lehet telefonon: 56/441-042, vagy személyesen: Rákóczi- falva, Szent László király út 30/A. keink. A PHARE és az Oktatási Minisztérium támogatásával felzárkóztató, tehetséggondozó kollégium jött létre. Mindemellett megpróbálunk egy olyan programot elkészíteni, amellyel lehetőség nyűik arra, hogy más települések, vagy akár régiók átvegyék ezt az oktatási formát. A Hegedűs T. András Középiskola ugyanis egy olyan oktatási intézmény, amely a cigányság integrációját segíti. Duna House, Magyarország legnagyobb franchise ingatlanközvetítő hálózata, szolnoki irodájába keres jó kommunikációs készségű, nagy munkabírású ingatlanértékesítőket.- Kiemelt kereseti lehetőség,- változatos csapatmunka,- önálló hivatás. A fényképes önéletrajzokat várjuk:- kormos.anita@dh.hu -fax: 56/412-109 Honlapunk: www.dh.hu INGATLANIRODA azonnali kezdéssel felvesz munkatársakat, átképzéssel! 06-1-210-4673 »SZEMÉLY-, VAGYONŐR tanfolyam. A tanfolyam elvégzése után munkalehetőséget biztosítunk (július végén). Érd.: Terminator Team Kft. 06-70/9481-038.------------------------------------------------------------.■...........*233442* KE RESKEDELMI cég biztos megélhetést adó területi képviselői állást kínál. Profi hátteret szervezett napi programot biztosítunk, sakraf@vipmail.hu-----------------------------------------------------------------------*233589* AZ EGÉSZ világon sikeres, Ma®arországon jól bevezetett német kéztisztítók, bőrvédők, bőrápolók értékesítéséhez munkatársakat keresünk. Tel: 20/9738-242, infó: www.fito-trade.hu —-------------------------------------------------------------------*234025* NÉ METORSZÁGBA, géppel történő saslikfűzés- re, na® gyakorlattal rendelkező hölgyeket keresünk. Tel: 06-1/450-1298.-------------------:----------------------------------------------------*233641* 8 LAKATOSOKAT, CO-hegesztőket, AWI-, AFI- hegesztőket és CO-minősített hegesztőket felveszek. Érd.: 06-20/471-0308.-------------------------------------------------------------------------*233719* HENTESEKET felveszünk vidékre. Szállás ingyenes. 06-30/324-9768.-------------------------------------------------------------------------*233756* SÖRÖZŐBE pultost keresünk. Szakképzettség előny. Szolnok, Horog u. 27.-------------------------------------------------------------------------*233772* 8 MINIPLASZT Cserkeszőlő Kft. felvételt hirdet titkárnői álásra angolnyelv-tudással kereskedelmi ismeretekkel. Érdeklődni: Na® Diána 56/568-410.-------------------------------------------------------------------------*233782* BUDAPESTI hipermarketekbe, 12 órás szolgálatokra vagyonőröket keresünk. Szállás megoldott! Tel.: 06-30/525-5910.-------------------------------------------------------------------------*233797* 8 GYAKORLATTAL rendelkező BÉRSZÁMFEJTŐ jelentkezését várjuk 8 órás állás betöltésére szolnoki székhelyű termelő vállalathoz. Jelentkezéseket „Precíz munka-234308’’ jeligére a kiadóba kérjük.------------------------------------------------------------------------*234308* 8 LEHETŐLEG férfi munkaerőt keresünk fizikai munkára azonnali kezdéssel. 30/339-5427.-------------------------------------------------------------------------*233827* — Sikeres ez a törekvése?- Iskolánkban minden gyerek tanul cigány népismeretet, így a diákok között nyoma nincs etnikai ellentéteknek. Ugyanakkor vizsgáljuk, hogy az iskola nyitott szelleme, és a tudás, amit kaptak, befolyásolja-e értékválasztásukban a fiatalokat. Az adatok azt bizonyítják, hogy amikor ide érkeznek, az egyéni boldogulás, a pénz megszerzése, a munkátlanság a NEMZETKÖZI fuvarozást végző cég, martfűi telephellyel keres az Unió és Magyarország közötti fuvarozáshoz pótos járműszerelvényekre gyakorlattal rendelkező gépjárművezetőket. Érdeklődni lehet munkaidőben az 56/580- 639-es telefonszámon.------------------------------------------------------------------------.*233817* A BÁLLÁ Bútor Kft. szolnoki üzlete eladói munkakörbe keres szakképzett, számítástechnikai ismeretekkel és kereskedelmi gyakorlattal rendelkező munkatársat. Fényképes önéletrajzot az alábbi címre kérjük eljuttatni: Bállá Bútor Kft. 3503 Miskolc Pf. 117.-------------------------------------------------------------------------*233852* KFT. C0-hegesztöket keres hosszú távú munkára Nógrád me®ébe. Szállás, napi előleg, utazási költség megoldott. Nettó: 180 E Ft. Tel: 20/968-4802.------------------------------------------------------------------------*233858* VIL LANYSZERELŐ szakembereket keres bejáratott vállalkozás ipari villanyszerelésre. Fizetés mege®ezés szerint. Érdeklődni: 16 óra után 20/9708-358.------------------------------------,-----------------------------------*233872* IF A teherautóra gyakorlott sofőrt keresek. Érdeklődni a 30/9834-730 telefonon. —------------------;--------.--------------------------------------*234031* NÉ METORSZÁGI csontozásra gyakorlattal rendelkező henteseket keresünk. 20/330-9214-------------------------------------------------------------------------’234040* f ■ > Fémipari jártassággal rendelkező, németül jól beszélő gépészmérnököt keresünk műszaki vezetői jj beosztásba, szolnoki ? munkahelyre. írásos pályázatokat ,,Nyár-234316" jeligére a kiadóba kérjük leadni. 8 BÜFÉKOCSIRA dolgozót keresek. 20/486- 5684 —---------------------------------*234041* PÉNZÜGYI s zóig, cég keres számlaképes üzletkötőket ügynöki munkára, magas kereseti lehetőséggel. 20/257-5474.----------------------—-----------*234048* 0PAR Kft (Martfű) horizont-marós munkakörbe forgácsoló szakembert keres, valamint targoncást, minősített hegesztői, esztergályost. Bérezés mege®ezés szerint. Érd.: 56/580-611.-----------------------------------*234046* SZ OBAFESTŐT, vállalkozót keresek- szolnoki munkára. Érd.: 56/426-435.-------------------'----------------*234056* SZ OLNOKI székhelyű kft. keres építőipari gyakorlattal rendelkező, önállóan dolgozni tudó, regisztrált mérlegképes könyvelőt könyvelői és munkaügyi feladatok ellátására. Érd.: 30/390-9178. .lms, ANGLIAI munkavégzésre, angolnyelv-ismeret- tel munkatársakat keresünk vagyonőr, munkagépszerelő, targoncavezető pozícióba. Érdeklődni a 06-76/999-632-es telefonszámon.-------------------------------------------------------------------------*234291* legtöbbször választott fogalmak. Az iskolában eltöltött évek alatt ez átváltozik közösségi érzéssé, felelősségtudattá.- A megfogalmazott pedagógiai célok megvalósulni látszanak. Mennyire változtak meg azok az érzései, amelyek munkára ösztönözték? — Változatlanul nem tudom elfogadni, hogy tehetséges diákok szegénység, etnikai előítélet, vagy más miatt ne kapjanak életesélyt. Ezért is esély lett a kezdő program neve. Az Integrált Oktatásért pedig arról szól, hogy cigány és nem cigány fiatalok képesek-e együtt élni. Ez az évtized azt bizonyítja, hogy igen. És azt is, hogy egy remek nevelőtestület csodákra képes. Kutatások igazolják, hogy az integrációs folyamat megerősíthető, és megvalósítható. A pedagógia-neveléstudományi doktori elismerés megtiszteltetés, de nem érzem, hogy egy út lezárása lenne. Dr. Csilléi Béla született: Budapesten, 1955-ben ISKOLAI VÉGZETTSÉG: matematika-pedagógia szakos egyetemi diploma KEDVENC KÖNYV: Svejk KEDVENC FILM: Ryan közlegény megmentése hobbi: vasútmodellezés és az utazás MINŐSÍTETT hegesztőket keresünk szolnoki telephelyre kiemelt bérezéssel. 20/476-6020.------------------------------------------------------------------------*234059* Ép ítőipari vállalkozás ArchfCAD tudással rendelkező munkatársat keres építész rajzolói állásra, szolnoki munkahelyre. ■ Érdeklődni: 30/272-6553. g DINAMIKUSAN fejlődő szolnoki kft. kereskedelmi részlegére marketing ügyintézői munkatársat keres. Elvárásaink: főiskolai va® egyetemi marketing végzettség, kiváló kommunikációs készség, dinamikus, megnyerő fellépés, na® teherbírás angolnyelv-tudás. Előnyt jelent: minimum 3 éves gyakorlat. Jelentkezés módja: Várjuk szakmai önéletrajzát - lehetőség szerint fényképpel - 2006, július 5-ig a kiadóba „Mar- keting-234057” jeligére.---------------;---------------------------------------------------------*234057* 8 BELFÖLDI munkára billenős tehergépkocsira, gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőt, valamint uniós munkára gyakorlott nemzetközi gépkocsivezetőket veszünk fel. Érdeklődni lehet: munkanapokon 9-16 óráig a 30/3830- 160-as telefonszámon.-------------------------------------------------------------------------*234226* BIZTOS megélhetés, stabil német háttér! Üzletkötőket keresünk a me®ében, lehet nyugdíjas is, háztartási eszközök forgalmazására. Cégünk Ingyenes betanítást nyújt. Fizetés: alap + jutalék! Elvárások: jó megjelenés és kommunikációs készség, vállalkozói igazolvány (kiváltható sikeres felvétel után is), gépjármű, mobiltelefon. Jelentkezés telefonon: 30/350-1667-------------------------------------------------------------------------*234227* ELEKTROMOS bekötéshez, gyártósori összeszereléshez értő, kemény forrasztásban jártas szakmunkásokat keresünk jászsági munkára. Bejárás Szolnokról megoldott Érd.: 06-30/363-3891.-------------------------------------------------------------------------*234299* 8 DOLGOZNI is akaró lehetőleg fiatal kőművest és szobafestőt keresek azonnali munkára hosszú távra. Tel.: 56/372-845. —;----------- *234241* PÉ NZINTÉZET EU-normás szolgáltatásai értékesítésének irányítására 2-3 fő munkatársat keres, alkalmazotti jogviszonyba. Az ideális jelölt felsőfokú végzettségű, rendelkezik vezetői és/va® pénzügyi tapasztalattal. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a seguens@chello.hu címen.-------------------------------------- *234246* 8 ŐSI kínai receptek alapján készült étrendkiegészítők forgalmazásához munkatársakat keresünk. Jutalék: 43 %. Ö6-30/508-8978.-----------------------------------------------------------------------*234240* DISZ PÉCSERI, árukiadói munkakörbe keresünk középfokú végzettséggel, három műszakos munkarendbe munkavállalókat jászsági munkahelyre. Pályakezdők jelentkezését is várjuk. Bejárás Szolnokról megoldott. Érd.: 06- 30/363-3891.-------------------------------------------------------------------------*234299* (Folytatás a 14. oldalon.) A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve Jogi felelősséget nem vállal Üj Néplap Kiadja az Axel Sprlnger-Magyarország Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája. Főszerkesztő: BÁN JÁNOS Kiadóvezető: NÁNAI TIBOR Főszerkesztő-helyettes: Laczi Zoltán Felelős szerkesztők: Baranyi György, Molnár G. Attila Tóth András A szerkesztőség és kiadó címe: 5001 Szolnok, Mészáros L u. 2. Levélcím: 5001 Szolnok, Pf. 105. Szerkesztőségi telefon: (56) 516-700 Szerkesztőségi telefax: (56) 516-740 Kiadói telefon: (56) 516-712 Kiadói telefax: (56) 516-710 e-mail: ujneplap@axels.hu Készült: Szilády Nyomda Kft. 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: (76) 482-192 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN Új Néplap 0865-915x Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyar-or- szág Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a KŐRÖSHÍR Kft. árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: Jánosi Imre Telefon: (56) 516-703 Telefax: (56) 516-730 Előfizetés a kiadónál Telefon: 06-80 200-690 hétköznap 16.00 óráig, más időpontban üzenetrögzítőn az 516-703-as telefonszámon. Telefax: (56) 516-730 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10404508-45018367 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetés díja: egy hónapra 1650 Ft negyedévre 4950 Ft félévre 9900 Ft egy évre 19 800 Ft Hirdetési vezető: Tóth Imre Telefon: (56) 516-731 Telefax: (56) 516-720 e-mail: hird.szolnok@axels.hu Telefonos hirdetésfelvétel: (56) 516-716 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Sajtó- terjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését, felhasználásuk korlátozását, illetve törlését. Kéziratokat és fotókat nem örzünk meg, és nem küldünk vissza. Lapunkban a cikkek végén megjelenő (X) fizetett hirdetést jelent. Az Új Néplap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak az Új Néplapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk.