Új Néplap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)
2006-06-20 / 142. szám
12 2006. JÚNIUS 20., KEDD TÜKÖR SZOLGÁLTATÁS Veszélyes a leghosszabb nap? hagyomány A parázson járást ne erőltessük Tetemes belvízkár Tíszasülyön felmérés Rengeteg pénz kellett a védekezésre is Az év leghosszabb napján, azaz holnap nem árt majd vigyáznunk. Ilyenkor ugyanis megnyílnak a különböző világok közötti kapuk. Ráadásul akad olyan szertartás is, amelyet nem érdemes kipróbálnunk. Molnár G. Attila — Rengeteg néphagyomány fűződik a napfordulóhoz. — Magyarországon június 21-én 14 óra 26 perckor következik be a napforduló. Ekkor a Ráktérítőről nézve pontosan a fejünk fölött delelne a központi égitestünk. Szerdán csaknem 16 órán keresztül tartózkodik majd a horizont felett a Nap, tudtuk meg Újlaki Csabától, a szolnoki TIT Uránia bemutató csillagvizsgálójának vezetőjétől. Holnaptól tehát ismét zsugorodni fog a nappalok hossza. A szakember elmondta, rengeteg néphagyomány fűződik ehhez a jeles égi eseményhez. A néphagyomány például azt tartja, hogy ekkor kinyílnak a különböző világok közötti kapuk. A tündérnép pedig átjön a mi valóságunkba. A tűzgyújtás is lényeges része az e csillagászati jelenséghez fűződő szertartásoknak. Ennek fő célja a sötétség legyőzése, az ártó, gonosz szellemek elűzése. Az ilyenkor a lángok közé vetett almának például gyógyító hatása van. Szent Iván éjszakáján például éjfélkor olyan anyagot kell a tűzbe dobni, ami erősen szikrázik. Vajat, olajat, zsírt, esetleg olajos magvakat. A hagyomány szerint ha a bedobott anyag lángra lobban, s nem fröcsköl szét, a dolgok jóra fordulnak. Amennyiben viszont a szikrák szétröppennek, az események kedvezőtlen fordulatot vesznek. Ha pedig eloltja a tüzet, az betegséget jelent. Amikor a lángok elalszanak, a hagyomány szerint mezítláb kell végig futni az izzó parázsszőnyegen. Ez a megtisztulás, az önmagunk feletti uralom jelképe. Újlaki Csaba azonban az efféle veszélyes mutatványokról természetesen mindenkit lebeszélne. A sötétség határán amikor A Nap 0-6 fokkal tartózkodik a horizont alatt, polgári szürkületről beszélhetünk. Ezután 6-12 fok esetében navigációs, míg 12 és 18 között csillagászati szürkületet jegyezhetünk fel. Végül 18 fok alatt már teljes a sötétség. Érdekesség, hogy Magyarország legészakibb részén holnap éppen 18 fokkal bukik majd a látóhatár alá a Nap. Nagyon jelentős károkat szenvedett Tiszasüly az ár- és belvíz miatt, tudtuk meg Bak- say Endre polgármestertől. Mint elmondta, 141 magán- tulajdonú ingatlanban állapítottak meg valamilyen károsodást belvíz és fakadóvíz miatt, összesen 8 millió 935 ezer forint értékben. Emellett egy ingatlan károsodása az árvízre vezethető vissza. Hat önkormányzati tulajdonú ingatlan is a belvíz áldozata lett. A felmérések alapján a helyre- állításra, javításra ezeknek az esetében mintegy 2,2 millió forintra lenne szükség. Ezzel azonban sajnos még nem ért véget a település veszteségeinek listája. Ugyanis az utakban is komoly kár keletkezett. Az adatok szerint ezek összege mintegy 31,9 millió forintra tehető. A polgármester közölte, a különféle munkálatok, szivattyúzás, árokásás más területektől vették el a községben az erőt és a pénzt. így a megyei vis maior kerettől mintegy 1,3 millió forintot igényeltek a védekezés költségeire. ■ M. G. A ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (1054, Budapest, Zoltán u. 16., a továbbiakban árvereztető) a kincstári vagyonnal való gazdálkodásról szóló 58/2005. (IV.4.) Korm. rendelet vonatkozó fejezetei alapján árverés keretében értékesíti a Magyar Állam tulajdonában és az árvereztető vagyonkezelésében lévő alábbi vagyonelemeket: Észak-Alföldi Regionális Igazgatóság Szolnoki Kirendeltség s-sz Ingatlan dmc Hrsz Terület m2 Megnevezés Tul.h. Kikiáltási ár Bruttó Ft ÁFA Ft 1. Szolnok, Újszászi u. 8495 5309 Árverési előleg (ajánlati biztosíték) üsszege: 240 000 Ft. beépítetlen tér. 1/1 2 400 000 400 000 2. Szolnok, Újszászi u. 8496 5306 Árverési előleg (ajánlati biztosíték) összege: 240 000 Ft. beépítetlen tér 1/1 2 400 000 400 000 3. Szolnok, Újszászi u. 8497 5309 Árverési előleg (ajánlati biztosíték) összege: 240 000 Ft. beépítetlen tér. 1/1 2 400 000 400 000 4. Töiükszentmiklós, Táncsics u. 1 1912/1/A/8 42 Árverési előleg (ajánlati biztosíték) összege: 210 000 Ft. egyéb helyiség 1/1 2 100 000 350000 5. Törökszentmiklós,Táncsicsu. 1 I912/I/A/9 60 Árverési előleg (ajánlati biztosíték) összege: 288 000 Ft. egyéb helyiség l/l 2 880 000 480 000 6. Törökszentmiklós, Táncsics u. 1. 1912/1/A/10 23 Árverési előleg (ajánlati biztosíték) összege: 110 000 Ft. raktár 1/1 1 098 000 183 000 7 Mezőtúr, Petőfi u. 53. I949/A/I 53 Árverési előleg (ajánlati biztosíték) összege: 423 000 Ft. lakás l/l 4 230 000 0 8. Mezőtúr, Petőfi u. 53. 1949/A/9 12 Árverési előleg (ajánlati biztosflék) összege: 69 000 Ft. iroda 1/1 684 000 114 000 9. Jászkísér, belterület 2127 6740 Árverési előleg (ajánlati biztosíték) összege: 170 000 Ft. ipar telep 1/1 1 698 400 283 000 A felsorolt 1-9. sorszám alatti ingatlanok: per-, teher-, és igénymentesek, és az 58/2005. (IV.4) korm. rendelet 50 §. (1) bekezdés szerint a lefelé licit engedélyezve van. Az árverés időpontja : 2006. július 3. 10 óra. Az árverezőnek személyesen, vagy képviselője útján az árverés időpontját megelőzően legkésőbb 1 órával kell jelentkeznie az árverésen való részvételre. Az árverés és jelentkezés helye: Kincstári Vagyoni Igazgatóság Észak-Alföldi Regionális Igazgatósága Szolnoki Kirendeltsége 5000 Szolnok, Baross út 20.1. em. Az árverésre jelentkezés határideje: 2006. július 3. 9 óra. Az árverési eljárással kapcsolatban, valamim az ingatlanok megtekintésének lehetőségéről felvilágosítás kérhető: Szabó Józseftől - telefon: 56-422-029, 56-422-410, fax: 56-422-544. Az árverési liirdetmény teljes szövege a Magyar Közlöny Hivatalos Értesítőjének 2006. június 14-én megjelent 24. számában, valamint a KVI honlapján (www.kvi.hu) az „Árverések, értékesítés, pályázatok” címszó alatt olvasható. Bármilyen furcsán hangzik is, az egyik legmagyarabb britpop-zenét a Heaven Street Seven játssza. Ezt több albumon is bebizonyították már, és legújabb CD- jük mind hangzásban, mind szövegében folytatja ezt a sort. Az új gitáros (Ábrahám Zsolt) ebben igen nagy segítségére volt az együttesnek, hiszen a gitárhangzás meghatározó az egyes számokban. Ugyancsak változatosak a csapat által megszólaltatott műfajok: elek- tro pop, elektro-soul, egy kis szving, nem kevés funk-rock, rengeteg dallam és slágertéma, kifinomult hangzás. A frontember-énekes Szűcs Krisztián vezetésével egységes, nagyon jó, szövegében is erős album született. (Heaven Street Seven: Tüdőm, hogy szeretsz titokban. Kiadó: Magneoton) ■ B. Gy. Mit ír ma a horoszkópja? IKREK (V.21-VI. 21.). Alkotótevékenységekre és szórakozásra helyezi ma a hangsúlyt. Este regényes szerelem várja. RÁK (VI. 22—VII. 22.). Egy komolyabb problémával találja szemben magát, ám gyorsan felismeri, hogy mit kell tennie. Ha ezen túl lesz, akkor egy viszonylag nyugodt időszak következik az életében. OROSZLÁN (VII. 23-VIII. 23.). Június hátralévő napjait szentelje a kirándulásnak, utazásnak, szórakozásnak. Családja jó partner ehhez. Ne zárkózzék el egy kisebb kaland elől. SZŰZ (Vili. 24—IX. 23.). Új hírek, új ajánlatok. Ezt jelenti Önnek a nyár. Az új ajánlatok közül az egyik különösen megkapó. Gondolja át, eleget tud-e tenni valamennyinek. MÉRLEG (IX.24-X.23.). Összeütközésbe kerül békés természetű barátjával, és rájön, hogy talán nem kéne mindig foggal-körömmel kitartani az igaza mellett. SKORPIÓ (X.24-XI.22.). A médiában sokat emlegetett betegségek jellemző tüneteit véli magán felfedezni. Tévedését csak akkor fogja belátni, ha orvos nyugtatja meg. NYILAS (XI. 23—XII. 21.). Újfajta munkalehetőséget kínálnak fel Önnek, amelyben lehetősége lesz sokat utazni. Ne használja ki baráti kapcsolatait főnöke érdekében! BAK (XII. 22-1.20.). Önt magával ragadják a társadalmi tennivalók, találkozók a barátokkal, és olyan csoportokkal, akikkel közös céljaik, tennivalóik vannak. www.astronethu VÍZÖNTŐ 0. 21-11. 20.). Tele van lelkesedéssel egy új szakmai elképzelés kapcsán, ami szakmai tudásának és ismereteinek a legjavát igényli. Partnere elgondolkodtatja Önt a jövőről. HALAK (II. 21-111.20.). Egy üzleti ügy, amelyről folyton azt remélte, hogy egyszer csak bejön, végül is egészében az Ön saját, teljes részvételével valósul meg. KOS (III. 21—IV. 20.). Egy fontos ügy esetében gondos körültekintésre van szükség. Elmélkedjen ezen, meditáljon el olyan kérdések felett, amelyeket meg akar oldani. BIKA (IV. 21—V. 20.). Fontos ügyek esetében tulajdonítson kellő és megfelelő figyelmet a részeltkérdésekre, ezek fontosságára és megfelelő mélységére. Többet akar tudni? Gondja van? Hívja Herczeg Katát a 06 (90) 520-000-ás közvetlen számon. A hívás díja 432 forint/perc. MŰSORAJÁNLÓ SZOLNOK TV 6.00 Aktuális (ism.); 6.30 Aktuális (ism.); 7.00 Notesz (ism.); 7.30 SzolnokSport (ism.); 8.00 O.K.É. (ism.); 8.30 Aktuális (ism.); 9.00 Képes képújság; 17.00 HTV: Uniós sikereink titka — sorozat; 17.30 Képes Képújság; 18.05 Hírek; 18.15 Stopper - időt kér a sport; 18.45 Rajzfilm gyerekeknek; 19.00 Aktuális; 19.30 O.K.É. — Oktatás, Kultúra, Életmód; 20.00 Aktuális (ism.); 20.30 HTV: Hírháló — az ország hírei; 21.00 HTV: Galaktikus támadás — amerikai fantasztikus film; 23.00 Képes Képújság. szolnoktv@szolnoktv.hu ZOUNOK TV 18.00 ZTV könnyűzene; 18.15 Híradó; 18.30 Éjjeli menedék I. rész; 19.00 Híradó; 19.15 Éjjeli menedék II. rész; 19.30 Fenékig tejfel; 19.45 Híradó. zounoktv@zounoktv.hu MR SZOLNOK 5.30-9.00 Jó reggelt, Alföld! — benne: 5.39 Falurádió; 6.00, 7.00 Kossuth Krónika; 6.30, 7.30, 17.30 Alföldi Krónika; 8.00 BBC- világhíradó; 8.10 Reggeli magazin; 9.05 Napközben; 12.00 Déli Krónika; 15.00 Alföldi magazin; 18.00 Esti Krónika; 18.30-22.00 Nemzetiségi műsorok. radlo.szolnok@mail.datanet.hu RÁDIÓ 2000 06.05 Ébresztő — reggeli, zenés műsor. Benne: félóránként hírek, időjárás; 08.05 Napról napra — zenés, információs magazin. Benne: óránként hírek, időjárás; 10.05 Élő kívánságműsor; 12.05 Délutáni magazin. Benne: óránként hírek, időjárás; 17.05 Aréna. Zenei beszavazó műsor. Napi kínálat: friss hírek, információk; helyi aktuális témák. radlo2000@chello.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Álomzóna: zenés éjszakai műsor. 05.00 Hungáriadó: magyar zenei válogatás. 06.00 Vekker: reggeli ébresztő műsor. 10.00 Terefere: délelőtti magazin műsor. 11.00 InterAktív: SMS- és élő telefonos kívánságműsor. 13.00 Juice: délutáni „üdítő” zenés műsor. 15.00 Hazafelé: délutáni „hazavezető” műsor. 17.00 Szilencium: információs, zenés műsor. 18.00 InterAktív: SMS- és élő telefonos kívánságműsor. 21.00 Aktív Chart: válogatás a világ zenei listáiból. 22.00 Aktív Night: éjszakai zenei válogatás. aktlv@aktlvradio.hu JÓKAI MÓR regénye nyomán, írta: CS. HORVÁTH TIBOR rajzolta: FAZEKAS ATTILA KMA'JOA' jdftEGGBir, IOM6, AZZ/ÍA/ Atmí/VZ ZÁQJZM SZOBÁMBA,ÉS ALUDJOM.