Új Néplap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-15 / 138. szám

2006. JUNIUS 15., CSÜTÖRTÖK GAZDASAG Í - v! í! Visszaszorulhat a támogatott hitelezés különadó A meglévő ügyfélkört nem érinti a szigorítás, az újak lehetőségei viszont szűkülnek Nem jelent többletterhet a banki különadó azoknak az ügyfeleknek, akik már felvettek államilag támo­gatott hitelt. Az állam tíz- milliárdot veszített a ter­vezett új adó miatt. Tóth Marcella Nem érinti az új hitelintézeti adó bevezetése azokat, akik már fel­vettek államilag támogatott la­káshitelt - szögezte le tegnap Zádori János, az FHB kommuni­kációs igazgatója. A jövőben azonban nem biztos, hogy meg­éri a bankoknak államilag támo­gatott hiteleket forgalmazniuk. A kedden a parlament elé ter­jesztett törvénytervezet szerint nemcsak a lakáshitelekhez nyúj­tott, hanem minden költségveté­si forrásból származó kamattá­mogatás után húsz százalék adót kell fizetniük a bankoknak. Az OTP-nek a jelenleg érvény­ben lévő bankadóhoz képest mintegy 2-3 milliárd forintos többletterhet jelent évente az új adó bevezetése, míg a Földhitel és Jelzálogbankot (FHB) gyakor­latilag ellehetetleníti - vélik az TEGNAP NÉHÁNY ÓRA alatt 12 milliárd forintot veszített az állam a banki különadó ötle­te miatt. Az FHB részvényei­nek értéke ugyanis csaknem 26 százalékkal esett. A cég 53 elemzők. A bankoknak a tavalyi évben és az idén vagy nyolc szá­zaléknyi többlet társasági adót, vagy a kamatkülönbözet hat szá­százalékban állami tulajdonú - mondta el Pallag Róbert, a portfolio.hu elemzője. Az ér­tékvesztést csak elodázta, hogy kedden nem lehetett ke­reskedni a bank papírjaival. zalékát kell befizetniük a költ­ségvetésbe. Az FHB tegnapi közleménye szerint a tervezett szigorítás je­lentős bevételkiesést okozhat jö­vőre a pénzintézet számára. Emiatt szűkülhetnek a pénzinté­zet lehetőségei, hogy államilag támogatott lakáshiteleket nyújt­son ügyfelei számára. A kormány eredetileg a két év­re tervezett, a bankokra kivetett különadót akarta meghosszab­bítani, sőt ezt a biztosítókra is kibővítette volna. Ennek többlet­terheit viszont az ügyfeleknek kellett volna állniuk - sietett le­szögezni hétfőn Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke a kormányfő által ismertetett programra reagálva. A különadó végül mégis meg­szűnik az év végén, a biztosítók pedig egyelőre nem kerültek be a körbe. Veres János pénzügymi­niszter azonban leszögezte: erre is keresik az alkotmányos meg­oldást. A különadóból tavaly 36 milliárd forint folyt be, jövőre pe­dig 25 milliárdot vár a kormány. Néhány óra alatt 12 milliárdot bukott az állam HÍRSÁV Másfél milliárdot szedhetne be az APEH közel háromezer cég nem regisztráltatta magát az elektronikus adatszolgálta­táshoz, illetve adóbevallás­hoz a május 31-ig meghosz- szabbított határidőig. Másfél milliárd forint folyhatna be az államkasszába, ha az adóhatóság e cégek mind­egyikére kiróná a maximá-. lis, ötszázezer forintos mu­lasztási bírságot. Tavasszal elszállt az alma és a krumpli ára AZ ELSŐ NÉGY HÓNAPBAN ÖSZ- szességében 6,3 százalékkal emelkedtek az agrárterme­lői árak - adta hírül a KSH. A növényi termékek árai 13 százalékkal nőttek, az állati termékeké nem változott. Az alma 31,4, a burgonya 47,3 százalékkal drágult. Nem várják az alapkamat emelését az elemzők nem változtat a jelenlegi hatszázalékos alapkamaton hétfőn a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa a forintgyengülés ellenére sem - vélekednek a Reuters által megkérdezett elemzők. Devizapiaci kereskedők 266-272 forint közé várják a jövő heti euróárfolyamot. Változtatott hollandiai célállomásán a Wizz Air megszünteti a Budapestről Amszterdamba közlekedő járatát a Wizz Air, helyette szeptember 19-től Eindho- venbe repül. A váltás ala­csonyabb jegyárakat jelent. A reptérről 45-90 perc az út a környező nagyvárosokba. Magyar vevőkre várnak a Beko-termékek megnyitotta magyarországi képviseletét a Beko-termé- keket forgalmazó török Arcelik A. S. A társaság árucikkeivel 2009-re tíz- százalékos részesedést akar elérni a magyar piacon. A Hfrsávot a támogatja. HIRDETÉS O,«ositäso(f .. Va>lalati Usyfeleknek Értjük egymást www.erstehank.hu Erste Vállalati TeleBank: 06 40 222 223 Cégünk jövője biztosított Németh János. Nimbusz Kft Azt mondjam a biztosítás egv szükségeséről sz. Sokat kell fizetni, es csak akkor látja az ember értei mét. amikor káresemény történik. Ez ig;tz|le korántsem mindegy, milyen díjjal szerződünk. Ráadásul az Erste Alkuszt az Erste báni® ügyfélmenedzseremen keresztül is elérhetem Pontosan ez az, amire szükségem van!j A szoigá-'tatást a bank a 200 millió Ft éves nettó ár&éVé'elt meghaladó vállalatok részére Ritka Európában a női cégvezető Mindössze 8,5 százalékos a nők aránya az európai topvállalatok igazgatótanácsában. A legtöbb nő a skandináv vállalatok felső­vezetésében található. A norvég társaságok vezetőinek harminc százaléka nő. Svédországban 22,8, Finnországban 20, Dániá­ban 17,9 százalékos ez az arány. Portugáliában viszont a megfi­gyelt cégek egyikének igazgató­ságában sem volt nő - derül ki az European Professional Women’s Network jelentéséből. A BUX-index 2006. június 14-én NYERTESEK Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Forrás 1037 + 14,46 31 Nabi 105 +5,00 2 Hűmet 45 +4,65 2 Richter 37 005 +4,17 3 694 Phylaxia 58 +3,57 3 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft FHB 942-18,16 1686 EgiS 23 200-3,33 1505 Mól 18 700-2,63 11026 BorsodChem 2 152-2,18 726 MTelekom 805-0,86 3 412 A BUX-index az elmúlt napokban 21400 21 085 21000 21 241 70 000 20 925 \ 70 700 20146 19 800 \ 19400 19 000 ... ___ _______ . 06.02 06.06 06.07 06.09 06.12 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2006. június 14-én €/Ft $/Ft €/$ i Í i 266,88 213,58 1,25-2,58 Ft-0,97 Ft-lcent

Next

/
Thumbnails
Contents