Új Néplap, 2006. június (17. évfolyam, 127-151. szám)

2006-06-09 / 133. szám

2006. JÚNIUS 9., PÉNTEK 17 TŰKOR SZOLGALTATAS wmmmmmmmmmmmmmmmmßmmmmmmmmm wmm iwiiwwmwiihiwííw mm a TISZA TAXlB fa 0-24-ig Ingyenes kiszállás, kedvezményes tarifával! _________Személy- és tehertaxi, autómentés. Ma radhat a MÁV-tanmííhely Szolnokon szakképzés Bezárás fenyegette a megyeszékhelyi bázist az átalakítások miatt Már két éve húzódott a MÁV tanműhelyeinek sorsa, mikor végre döntés született: a szolnoki to­vább folytathatja a szak­képzést. Bozsó Anikó A MÁV Zrt. Szolnoki Tanműhe­lye egykoron látott már szebb napokat is. Országos szinten összesen tizenhat tanműhelyt működtető nagy vállalatnál hét műhely sorsa vált bizonytalanná a 2004/2005-ös tanévtől.- Körülbelül két éve kezdtek el azon gondolkodni, hogy or­szágosan csökkentik a tanulók létszámát, egyúttal a tanműhe­lyek számát is. — mondta el Bar- hács Mihály, a szolnoki tanmű­hely vezetője. — Alapvetően azért volt szükség erre a lépés­re, mert a MÁV nem kívánt részt venni az iskolarendszerű szakképzésben úgy, mint az el­múlt években. A kiindulási tervek szerint hét műhelyet bérbe akartak ad­ni. Erre azért volt szükség, mert egyik hónapról a másikra nem szüntethetnek meg egyetlen in­tézményt sem szerződésszegés Az intézményben tanuló diákok egyre inkább keresett szakmákat sajátíthatnak el, melyek nélkülözhetetlenek lesznek hosszú távon a gazdaságnak nélkül, mivel köü őket a tanuló- szerződés. Végül azonban csak a szentesi esetében volt sikeres a bérbe adás.- Február végén közölték ve­lünk, hogy idén már nem kerül sor beiskolázásra, azaz bezár­nak végleg. Aztán jött a mentő ötlet. Ha a Járműjavító Kft. pá­lyázat útján elnyeri a Stadler- járművek javítási lehetőségét, tovább működhet a tanműhely is. Mindez március elején tör­tént. Mivel a pályázatot meg­nyerték, lehetőség nyílt a tal­pon maradásra is. A jövőre néz­ve számos szép terv teszi lehe­tővé, hogy ne fenyegesse ismét a bezárás veszélye az intéz­ményt. Ezek közé tartozik, hogy talán egy mozdonyvezetőszi- mulációs-rendszert telepítenek Szolnokra. E kérdés még nyi­tott, mivel az egyik budapesti tanműhellyel versenyeznek a lehetőség megnyeréséért.- Mindezeknek köszönhető­en szerencsére idén is sor ke­rülhet a beiskolázásra. A eljö­vendő évekre pedig fejlődhet a felnőttképzés rendszere is. A csökkentéseket persze mi is megéreztük. Az eredeti 15 fős oktatógárdából nyolcán marad­tunk. A kétséges helyzetű hat intézményből végül ötöt bezár­tak, a szentesit pedig bérbe ad­ták. így végül csak tíz MÁV-tan- műhely maradt országosan - mondta el összegzésül a tanmű­helyvezető. Mindemellett érdekes hely­zet állt fenn az átalakítások mi­att. A bezárás kapcsán a MÁV, mint fenntartó, elbocsátotta a tanműhely dolgozóit. A végső döntés szerint viszont tovább működhetnek. A kollektív szer­ződés azonban kimondja, hogy elbocsátott dolgozót két éven belül nem vehetnek vissza. Ezért a MÁV Járműjavító Kft. sietett a segítségükre, és a kft. alkalmazásában kerültek visz- sza a tanműhely dolgozói. Országos versenyek győztesei az elmúlt évekhez hasonló­an idén is szép eredményeket értek el a tanműhely diákjai. Tizenhárom tanuló jutott be a szakma kiváló tanulója el­nevezésű megmérettetésre he­gesztő, géplakatos és villany- szerelő szakmákból. Közülük heten a versenyen elért kima­gasló eredmény miatt meg­kapták a szakmunkás bizo­nyítványukat. OKI’S bizonyítványok szerezhetők AZ INTÉZMÉNYBEN jelenleg négy OKJ-s képesítést biztosí­tó szakmát lehet elsajátítani. Ezek a géplakatos, a villany- szerelő, a hegesztő és az elektronikai műszerész szak­mák. NESZTOR KF1 r Szolnok, Abonyi út 1/C. 1 ■ Tel.: 56/512-412 www.nesztor.hu Szalonunk nyitva: hétköznap 7-20, szombat-vasárnap 9-18 óráig 1 1 1 | ———-------1 i------------------------------------------1 IMIM Ma elkezdődik az, amire rég­óta - az igazi rajongók leg­alább négy éve - vártak a lab­darúgás szerelme­sei: a németorszá­gi világbajnokság. Sajnos mi, magya­rok, megint nem vagyunk ott, ám ettől függetlenül azért min­denkinek megvan a kedvenc nemzeti tizenegye, amelynek szurkolhat. S ha már szurko­lás, akkor ehhez segítséget is ad számos CD, amelyek a vb- re időzítve jelentek meg. Ilyen a Fociláz 2006 is, ame­lyen a legismertebb focihim­nuszok, a lelátó slágerei csen­dülnek fel egy pörgős, folya­matos mixben. A számokat magyar énekesek - Lui, Timo, Keresztes Ildikó, Faith Ildikó - adják elő, és megszó­lal a La Copa De La Vida, We Will Rock You, Y Viva Espana, Carnaval De Paris is. (Fociláz 2006. Kiadó: Warner Records) ■ B. Gy. Mit ír ma a horoszkópja? ikrek (V. 21-VI. 21.). Olyan dolgok­kal foglalkozik, amelyek tetsze­nek Önnek, ezért élvezetesnek találja. Szikrázó jókedve van, és büszkeséget is érez a maga által elért eredményekért. rák (VI. 22-VII. 22.). Temérdek munkája ellenére remek a hangulata. A legnagyobb si­kert akkor éri el, ha hosszú tá­vú programot dolgoz ki, és megbarátkozik a focirajongók népes táborával. OROSZLÁN (VII.23-VIII.23.). Szereti a teátrális jeleneteket, amikor saját munkabírását, kitartását emelheti ki mások előtt. Néha pihenni is kell. szűz (VIII.24-IX.23.). Kezdődik a fo­ci vébé, és Ön gyorsan feltalál­ja magát. A kényelmetlen hely­zeteket igyekszik elkerülni. Ne sértődjön meg, ha mostantól kevesebb segítséget kap. mérleg (IX. 24—X. 23.). Korán kell kelnie, ha látni szeretné a kele­ti égen a Vénuszt, az Ön ural­kodó bolygóját. A korai kelés­sel viszont megelőzhet egy családon belüli viszályt. skorpió (X. 24—XI. 22.). A Mars, az Ön társuralkodója a Rák csil­lagképben jár. Ne reméljen si­ma átmenetet akkor, amikor egy szerelmi kapcsolatot meleg barátsággá akar átalakítani. nyilas (XI. 23-XII. 21.). Szerencsés Jupiter egy személyes ügyben nyújt Önnek ma segítséget. Kel­lemes, hogy még a nehéz fel­adatok is elvégezhetőek tréfál­kozva is. bak (XII. 22-1.20.). Külsőleg igyek­szik megőrizni nyugalmát, de belülről kétséget érez. Türel­metlensége munkáján is meg­látszik, igyekezzen hát meg­nyugodni. www.astronethu vízöntő p. 21-11.20.). Élete most korántsem tűnik olyan csodá­latosnak. Vigyázzon, belekeve­redhet olyan érzelmekbe, vagy áramlatokba, amelyek nem válnak hasznára. halak (II. 21-111.20.). Egy olyan gonddal foglalkozik, ami túlsá­gosan lefoglalja nappalait és éj­szakáit. Próbálja megoldani, minél előbb, hogy megnyugod­hasson. kos (lll.21-IV.20.). Találkozik vala­kivel, aki szimpatikus lesz Ön­nek. Úgy érzi, hogy a sors ke­gyeltje. Örömét leli a szerelmi kapcsolatában. bika (IV.21-V.20.). Sok új dolog tör­ténik környezetében. Úgy dönt, hogy nem akar időt paza­rolni vagy szerelmi vesztesé­get elszenvedni. Partnere éle­tében nem akar túlzott szere­pet vállalni. Többet akar tudni? Gondja van? Hívja Herczeg Katát a 06 (90) 520-000-ás közvetlen számon. A hívás díja 432 forlnt/perc. SZOLNOK TV 6.00 Aktuális (ism.); 6.30 Ak­tuális (ism.); 7.00 O.K.É. (ism.); 7.30 Négykeréken (ism.); 8.00 Kaleidoszkóp (ism.); 8.3Ó Aktu­ális (ism.); 9.00 Képes Képúj­ság; 17.00 HTV: Stílus — élet­módmagazin; 17.30 Képes Kép­újság; 18.05 Hírek; 18.15 Napra­forgó - családi magazin; 19.00 Aktuális; 19.30 Bűnmegelőzési magazin (ism.); 20.00 Aktuális (ism.); 20.30 HTV: Hírháló - az ország hírei; 21.00 HTV: Nem mind arany, ami fénylik - spa­nyol dráma; 23.00 Képes képúj­ság. szolnoktv@szolnoktv.hu ZOUNOKTV 18.00 ZTV könnyűzene; 18.15 Híradó; 18.30 Éjjeli menedék I. rész (ism.); 19.00 Híradó; 19.15 Éjjeli menedék II. rész (ism.); 19.45 Híradó. zounoktv@zounoktv.hu MR SZOLNOK 5.30-9.00 Jó reggelt, Alföld! — benne: 5.39. Falurádió; 6.00, 7.00 Kossuth Krónika; 6.30, 7.30, 17.30 Alföldi Krónika; 8.00 BBC-világhíradó; 8.10 Reg­geli magazin; 9.05 Napközben; 12.00 Déli Krónika; 15.00 Alföl­di magazin; 18.00 Esti Krónika; 18.30-22.00 Nemzetiségi műsorok. radio.szolnok@mail.datanet.hu RÁDIÓ 2000 _____ 06 .05 Ébresztő - reggeli, ze­nés műsor. Benne: félóránként hírek, időjárás; 08.05 Napról napra - zenés, információs magazin. Benne: óránként hí­rek, időjárás; 10.05 Élő kíván­ságműsor; 12.05 Délutáni ma­gazin. Benne: óránként hírek, időjárás; 17.05 Aréna. Zenei beszavazó műsor. Napi kínálat: friss hírek, információk; helyi aktuális témák. radio2000@chelio.hu AKTÍV RÁDIÓ 00.00 Álomzóna: zenés éjszakai műsor; 05.00 Hungáriadó: ma­gyar zenei válogatás; 06.00 Vekker: reggeli ébresztő; 10.00 Terefere: délelőtti magazin; 11.00 InterAktív: sms- és élő te­lefonos kívánságműsor; 13.00 Juice: délutáni „üdítő” zenés műsor; 14.00 Hazafele: délutáni „hazavezető”; 16.00 Aktív wee­kend: hétvégi zenés műsor; 18.00 InterAktív: sms- és élő te­lefonos kívánságműsor; 21.00 Tornádó: mixes bulizenék; 23.00 Aktív night: éjszakai ze­nei válogatás. aktiv@aktlvradio.hu regenye nyomán, írta: CS. HORVÁTH TIBOR rajzolta: FAZEKAS ATTILA Mszznnzm moDMKőm.' NIKID TUDNOD Kfll, HOt AT 4 TTTKi AMGÚTJMUVM 4T4P4D BfJÖTT/ ' WCSÍRT. S 2Z0N/fT£tM£N£-, xüiHersz. £r AKKOR VISZONT-, UTÓD /)ZT/S, AKIT ANNYI­RA VÄGYSZ V/SZONT- MTN/'

Next

/
Thumbnails
Contents