Új Néplap, 2006. május (17. évfolyam, 101-126. szám)

2006-05-09 / 107. szám

2006. MÁJUS 9., KEDD SPORT 15 Reformokat sürget az elnökjelölt Németh László Atomvárosi negyeddöntő kosárlabda Ma este folytatódik a Paks—Olaj párharc Nem sikerült a bravúr, elbúcsúzott a magyar csapat Reformok bevezetését sürgette a Magyar Kosárlabdázók Orszá­gos Szövetségének három hét múlva esedékes tisztújító köz­gyűlése előtt Németh László el­nökjelölt. - Gátat kell szab­nunk az esztelen költekezésnek és a szivárványkergető szakmai álmoknak. Az MKOSZ-en belül rendezetlenek a jogviszonyok, illetve a ligák működése, ráadá­sul a szövetségnek saját vagyo­na sincs. Az átláthatatlan hely­zetet mutatja, hogy a jelöltsé­gemre vonatkozó hivatalos be­adványra mindmáig nem érke­zett érdemi válasz. Csupán egy kézzel írt levélben érdeklődtek, hogy miért szeretnék három napon belül visszaigazolást kérni - mondta az Angliában élő üzletember, akinek bemu­tatkozó sajtótájékoztatóján a stábjából is többen megjelen­tek. Németh kifejtette, hogy a férfi és női liga egyelőre nem reagált az egyeztetésre vonatko­zó ajánlatára, ám Bodrogváry Iván főtitkárral már folytatott megbeszéléseket. - Ha én nye­rek május 29-én, természetesen hazaköltözöm, de egyébként így is előbb érek Budapestre Manchesterből, mint Patonay Imre edzőbarátom Körmendről - mondta az MTI-nek a koráb­ban a szigetországi férfi váloga­tottat is irányító szakember. Né­meth sikere esetén felkéri örö­kös tiszteletbeli elnöknek a je­lenleg irányító, és vélhetően új­ra harcba szálló Bartha Feren­ciét, aki Szerinte minden elisme­rést mégérdemel az elrfiúlt 15 évben végzett munkájáért. Esetleges vereségéről pedig csak annyit mondott: utólag vi­gasztalhatja majd, hogy ő leg­alább megpróbálta. Utoljára öt­ven éve fordult elő, hogy a sportág vezető posztjára többen jelentkeztek. ■ MTI Kovács Mariann megőrizte bajnoki címét Debrecenben rendezték a Kö­télugró Diákolimpia országos döntőjét. A 260 induló között szép eredményeket ért el a me­gyénket képviselő 20 szolnoki, illetve kisújszállási sportoló. A VI. korcsoportban induló szol­noki Kovács Mariann (Széche­nyi I. Gimnázium) magabiztos és hibátlan versenyzéssel védte meg bajnoki címét. Tempera­mentumát, kreativitását hűen tükröző szabadon választott gyakorlata méltán aratott elis­merést a szakemberek és a né­zők körében. Az V. korcsoport egyéni összesített versenyében harmadik helyezést ért el a szolnoki Fekete Brigitta (Verse­ghy F. Gimnázium), Diszterhöft Orsolya (Vásárhelyi P. SZKI) pedig a negyedikként zárt. A korcsoport formációs csapat- versenyében a dobogó harma­dik fokára állhatták fel a szol­noki lányok. ■ Németh G. Harmadik helyezettek Németi Katalin, Karosai Eme­se, Diszterhöft Orsolya és Fe­kete Brigitta. EDZŐK: Szekeres Julianna, Diszterhöft Herbertné. Az olajosok olimpiát megjárt litván erőcsatára, Andrius Jurkunas (labdával) lehet az Atomerőmű SE elleni páros csata egyik kulcsfurája Ma este hat órakor a paksi ASE-csarnokban találkozik egymással a Szolnoki Olaj és az Atomerőmű SE gárdá­ja. Ez lesz a felek harmadik összecsapása a három győ­zelemig tartó párharcban, melyben 1:1 az állás. Varga Csaba Egyre izgalmasabbak a negyed­döntők a férfi bajnokságban. Az Olaj-Atomerőmű párharcához hasonlóan szintén l:l-es döntet­len az állás a Körmend—Kecske­mét, az Albacomp-Kaposvár csatában. Kivétel a Debrecen- PVSK (0:2) összecsapás, mely­ben az utóbbiaknak már csak egy győzelem kell az elődöntőbe jutáshoz. Az Olaj, mint oly sok­szor a bajnokságban, ismét vert helyzetből fordított, és legyőzte a címvédő paksi csapatot. Arra még az atomvárosban sem emlé­keznek, hogy együttesük mikor dobott ilyen kevés pontot, a múlt szerdán 66, míg szombaton mindössze 62 pontig jutottak el Cziglerék. Mindez leginkább Pór Péter csapatának szervezett védekezé­sére utal. Ne feledjük, az alapsza­kaszban is a szolnokiak kapták a legkevesebb pontot. Nyilván az atomosok mindent el fognak kö­vetni, hogy az elkövetkezőkben megbontsák az olajosok védeke­zését. Ráadásul a paksiak to­vábbra is élvezik a pályaelőnyt, hiszen számukra elég csak a ha­zai meccseiket megnyerni. Ellen­ben az Olajnak legalább egyszer idegenben is győznie kell a to­vábbjutáshoz. Ehhez viszont jó­val eredményesebb támadójáték­ra lesz szükség, mint amilyet az elmúlt mérkőzéseken mutattak. TUdjuk, hogy a Paks kosarába nem könnyű süllyeszteni a lab­dákat. Ám ha Sabaliauskas és Jurkunas is elkapná végre a fona­lat, rögtön nagyobb lenne az esély a diadalra. Bíróküldés és jegyelővétel A felek harmadik összecsa­pását a Valovics—Cziffra—Pál­lá bírótrió fogja dirigálni A jegyeket az Olaj KK tiszaligeti irodájában ma délig lehet megvásárolni, telefon: 56/420-988. Megyénk hosszútávfutói a dobogón atlétika Kedves Roland második, Borhiné Tokai Erzsébet a harmadik lett Az esőcseppekből és a szikrázó napsütésből éppúgy nem volt hiány, mint ahogyan a futókból sem, hiszen 3100 résztvevő állt rajthoz a 6. Klubrádió Hegyvi­dék Félmaraton és Váltón a mi­nap a Normafánál, A több mint 1500 versenyző délelőtt vágott neki a dimbes- dombos terepnek, nekik a 21,097 kilométeres távon túl a 316 méternyi szintkülönbség­gel is meg kellett küzdeniük. Az élenjárók számára a kicsit több mint 3 perces kilométere­ket a Békéscsabai AC atlétája, Benedek Zsolt diktálta, aki rajt­cél győzelmet aratott l:06:59-es idejével. Benedeket követte a Mezőtúri VSI futója, Kedves Ro­land (\:\0:36).- Nem vagyok hegyi futó, és igazán a felkészülésemben sem fektettem hangsúlyt a terepfu­tásra - mondta a célba érkezés után. - Ezért az eredményem elég jónak mondható. Néhány hete eltörtem a karom, így még gipsszel kellett futnom, ami megnehezítette a dolgom. A hölgyek mezőnyét a Micro SC futónője, Kovács Krisztina vezette be a célba 1 óra 27 perc 24 másodperces idővel. Második helyen a BHSE futó­nője, a tavalyi első helyezett Benkó Gabriella végzett (1:29:25). Harmadikként a kisújszállási Borhiné Tokai Er­zsébetet üdvözölték a célban (1:32:46).- Futhattam volna picit jobb időt is, de a 3. helyezés kárpó­tol. Sajnos nem tudtam edzeni a hegyi terepre, az Alföldön élek, ott gyakorolok. Tudatosan fog­tam vissza magam az elején, hi­szen ismerem a pályát, és tud­tam, hogy nagyjából a 9. km környékén meg fog gyűlni a ba­jom az emelkedőkkel. Ezért ide próbáltam összpontosítani az energiát — tudtuk meg a még pihegő futónőtől. A BSI következő eseménye a 18. Libresse Női Futónap és Mozgásfesztivál május 20-án, szombaton, ahol a hölgyeké a fő szerep, de az urakat is szeretet­tel várják. Hétfőn este lejátszotta utolsó csoportmérkőzését a magyar U17-es labdarúgó-válogatott a luxemburgi Európa-bajnokság nyolcas döntőjében. Ahhoz, hogy együttesünk az elődöntő­be jusson, nyernie kellett volna. Magyarország-Spanyolország 0-2 (0-1) Mondorf, 500 n., v.: Thomas Einwaller (osztrák) Magyarország: Balikó —Szeke­res, Lengyel, Debreceni, Présin­ger- Gál (Tóth, 47), Busái, Ko­mán, Szabó - Dudás, Németh. Szövetségi edző: Both József. Gólszerzők: Ramos (18.), Krkic (76., tizenegyesből) Kiállítva: Lengyel (69.) Helyzeteit tekintve megérde­melten nyert a spanyol együttes és jutott az elődöntőbe. A kiál­lításig mezőnyben egyenrangú partnerek voltunk, de Németh egyszemélyes csatársorként kevés veszélyt jelentett az ellen­fél kapujára. A magyar váloga­tott így az 5-8. helyen végzett. A wadokaios hölgyek ismét remekeltek A csehországi Jicin városa adott otthont az ifjúsági korosztály nemzetközi Eb-válogató verse­nyének. Tizennyolc ország ösz- szesen 350 versenyzője, lépett tatamira a kétnapos rendezvé­nyen. A szolnoki Wadokai iudo Klub kiválóságai ezúttal sem maradtak adósak a tőlük meg­szokott jó eredményekkel. Erdő fyi Lilla a 40 kg-osok fináléjában szlovák ellenféllel találkozott, ahol ippon értékű győzelmével a legfényesebb medálnak örül­hetett. Karakas Hedvig (52 kg) is hozta legjobb formáját - cseh, francia és lengyel ellenfelei sem tudták őt igazán megszorongat­ni. Hegedűs Dóra az 57 kg-osok között szintén aranyéremmel hagyhatta el a tatamit, miután a fináléban egy lengyel dzsúdós- nál bizonyult jobbnak. Dávid Zsuzsanna (70 kg) sem okozott csalódást, a döntőben horvát el­lenfelének esélyt sem adott a végső győzelemre. Külön öröm, hogy a magyar nemzeti váloga­tott hat aranyérméből négyet a szolnoki wadokaios hölgyek szereztek. ■ N. G. Remek szolnoki szereplés a válogatóversenyen evezés A Juhász-Samu duót csak a világbajnok Pethő-Haller páros tudta megelőzni A minap rendezték meg Velen­cén a sportág idei első válogató­ját ifjúsági és felnőtt verseny­zők részére. A szolnokiakat a Tisza Evezős Egylet és a városi sportiskola legjobbjai képvisel­ték a háromnapos regattán. Kö­zülük Simon Béla, Juhász Adri­án és Vinkó Gáspár az U 23-ás „A” válogatott, míg Tóth Ádám, Úri Szabó Olga és Dezséri Dóra az ifjúsági „B" válogatott tagja. Óriási sikernek számít az ifjú­sági négyes kettős győzelme a felnőtt mezőnyben, valamint a Juhász Adrián-Samu Szilárd duó második helyezése a két­szeres világbajnok Haller-Pe- thő páros mögött. Eredmények: Ifi korm. kettes: 1. Simon Béla (Szolnok)-Kele- men Áron (Baja), ...4. Bajnóczki Bence-Bíró Bence, 5. Palócai Ádám-Szabó Tamás. Ifi egypán...2.Juhász Adrián. Ifi egypár: ...11. Dezséri Dóra, ...12. Úri Szabó Olga. Felnőtt kormn. négyes: 1. Simon Bé- la-Kelemen Áron (Baja)-Tol- nay Béla (Győr), Kalmár Gergő (Győr). Ifi kettőpár: 1. Juhász Ad­rián (Szolnokj-Samu Szilárd (Győr)-Tóth Adám (Szolnok), Lugosi Roland (MTK). Felnőtt korm. n. kettes: ..2. Vinkó Gáspár (Szolnok)-La- banc Attila (Szeged). Serdülő korm. n. kettes: .2. Bajnóczki Bence-Bíró Bence, 3. Palócai Ádám, Szabó Tamás. Serdülő egypár:...5. Tóth Eve­lin. Felnőtt egypár: ...5. Jakab Ta­más. Felnőtt korm. n. négyes: 1. Simon Béla-Kelemen Áron (Ba­ja)-Tolnay Béla (Győr)-Kalmár Gergő (Győr). Felnőtt korm. n. kettes: 1. Vinkó Gáspár-Labanc Attila. Serd. korm. négyes: 1. Bajnóczki Bence-Bíró Ben- ce-Palócai Ádám-Szabó Ta­más, korm: Molnár Márk. Fel­nőtt kettőpár:...2. Juhász Adri­án, Samu Szilárd. Serdülő korm. négypár: ...2. Bajnóczki Bence, Bíró Bence, Palócai Ádám, Szabó Tamás, korm.: Molnár Márk. Serdülő egypár: ...3. Tóth Evelin. Ifi kett& pár: ...3. Tóth Ádám-Lugosi Ro­land. Ifi kettőpár..,.3. Dezséri Dóra-Úri Szabó Olga. Edzők: Molnár Dezső és Molnár Csaba. ■ Varga Cs. Az U 23-as vébére készülő válogatott Simon Béla (balról), Kalmár Ger­gő, Tolnai Béla, Kelemen Áron és Molnár Dezső edző

Next

/
Thumbnails
Contents