Új Néplap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-29 / 100. szám

2006. ÁPRILIS 29., SZOMBAT 3»ü KULTÚRA m. 13 A zenekar a legfontosabb feladatok „Nem maradt időm, hogy magamról meditáljak” Báli József vezényelt a Szolnoki Szimfonikus Zenekar megalakulásának évfordulója alkalmából tartott jubileumi hangversenyen A Szolnoki Szimfonikus Zenekar alapító karmestere az itt töltött 44 év alatt kitörölhetetlenül beírta magát Szolnok zenei életének történetébe. Pályájáról kérdez­tük, és arról, hogy mi köti immár évtizedek a városhoz. Hogy a józanság és a tisztesség győzzön a hazugságokon Több mint 80 év történetét fog­lalja Össze ÉLETPÁLYÁM CÍmŰ könyvében a szerző. S mivel személyes sorsa összefonódott a huszadik század jelentős tör­ténelmi eseményeivel, az olva­só áttekintheti, újragondolhatja a közelmúltra vonatkozó isme­reteit, tapasztalatait. Mizsei Béla Jászberényben született, 1922-ben. A Jászság­hoz kötődnek meghatározó gyermek- és ifjúkori emlékei. Innen indul és ide tér meg, va­lahányszor elkomorul körülötte a történelem. Gyermekkora a tanyai élet­forma keretei között telt el. Ah­hoz, hogy ez a pálya kinyíljon, szükséges volt, hogy a négy­gyermekes parasztcsalád nem kis áldozattal a fiú taníttatása mellett döntsön. Érettségi után, 1940-ben megkezdhette jogi ta­nulmányait Budapesten. Az egyetem mellett tájékozódik a forrongó politikai mozgalmak­ban, keresi a helyét azok között, akik a parasztság sorsának ja­vítását kívánják szolgálni. 1945-ben kővetkezőt be életé­nek nagy eseménye: kisgazda- párti nemzetgyűlési képviselő lesz. Ő az egyik legfiatalabb, s nyilván az egyik legsebezhetőbb képviselő is. Szerencsére még időben sikerül „kilépnie az aré­nából”, mint írja, „mielőtt becste­len, megalkuvó vagy mártír” lett volna. Visszavonul, befejezi ta­nulmányait, s jogászként dolgo­zik. Egészen 1956-ig tart ez a (vi­szonylagos) nyugodt élet, amikor újra politikai szerepet vállal. Az eredmény: 1957 márciusában ha­lálra ítélik. A halálos ítélet „boldo­gító életfogytigra” változtatása után változatos börtönévek követ­keznek: franciául tanul, amint le­hetőséget kap rá, fordítói munkát vállal. 1963-ban szabadul. „Har­madszor érkeztem haza. Most ... a biztos halál küszöbéről szaba­dultam meg. Majdnem mártír let­tem, de becstelen soha.” Az élet újrakezdése az adott körülmények között nem volt könnyű. Kertészetben dolgozik. A nyolcvanas évek társadalmi változásainak idején újra be­kapcsolódik a politikai életbe, de rövidesen visszavonul. Ön­életírása kordokumentum és ta­nulságos olvasmány. (Kossuth Kiadó, 2006.) ■ Szakálos Ilona Bistey András- Kisgyerekkorom óta éle­tem része a zene. Apám ko­rán meghalt, ötéves voltam, amikor „örököltem” a hege­dűjét. Azt a hegedűt gyorsan tönkretettem, mégis akkor találkoztam először a zené­vel. Később zongorázni ta­nultam. Egy dél-magyaror- szági faluban, Csátalján lak­tunk, napi 2-3 kilométert gyalogoltam egy tanítómhoz, aki zongorázni tanított. Ké­sőbb a bajai tanítóképzőben folytattam, ott már komo­lyabban tanultam zenélni, nevezetesen zongorázni, oboázni, és ismerkedtem a hegedűvel is. Játszottam a ta­nítóképző zenekarában, éne­keltem a kórusában, és ak­kor határoztam el, hogy éle­temet a zenére teszem föl. Egyik tanárom javasolta, hogy próbálkozzam a zene- művészeti főiskolával, ahová 1957-ben fői is vettek karve­zető szakra. 1962-ben végeztem, és rögtön Szolnokra jöttem. Szegény voltam, a szüleim korán meghaltak, a nagybá­tyám segítette a tanulmá­nyaimat, és fontos volt, hogy itt tanári állás­hoz jutottam, ahol nyáron is kaptam fizetést. Éneket tanítot­tam a Tiszaparti Gimnáziumban, a Varga Ka­talin Gimnáziumban, majd zongorát és szolfézst a zene­iskolában. Bekapcsolódtam a kórusmozgalomba. Kóbor Antal karmester mellett né­ha vezényeltem, majd meg­alapítottam és vezettem a Bartók Béla Kamarakórust, amely ma is működik, bár az én utam később elvált az énekkartól. Egy évig a szín­házban korrepetitori mun­kát is végeztem. Nagy ambí­ció volt bennem, sokat dol­goztam. A ’60-as évek közepe táján felkért Kálló Sándor, a szak­szervezeti művelődési ház igazgatója, hogy alapítsam meg és vezessem a város szimfonikus zenekarát. Ilyen kezdeményezések már korábban is voltak, de rövid idő után mindig szétszóró­dott az együttes. Ez nagy ki­hívás volt, természetesen el­vállaltam, és 1965-ben meg­alakult a zenekar. Egy szim­fonikus zenekar vezetése teljes embert kíván, ezért abba kellett hagynom a kó­rusvezetést. A kezdés ne­héz volt, de a dolgok fokozato­san, évről évre rendeződtek. A zenekar a zeneiskola taná­raiból és a színházi zenészek­ből alakult, fizetést akkor még senki sem kapott, illetve én kaptam egy minimális tiszteletdíjat a munkámért, amely a vezénylésen kívül gyakorlatilag mindenféle ad­minisztrációs és szervezőte­vékenységet is jelentett. A helyzetünk és a mun­kánk színvonala egyre ja­vult, bár voltak még nehéz periódusok, például megkí­sérelték a zenekart a szín­házhoz csatolni, hatszoros fizetéssel csábítottak oda ze­nészeket, de ezt is túléltük. Nagy előrelépés volt, amikor az Országos Filharmónia is foglalkoztatni kezdte az együttest, fellépéseket szer­vezett nekünk. Telt házak előtt bérletes hangversenye­ink voltak olyan kisvárosok­ban is, mint Karcag vagy Kisújszállás. Növekedtek a feladatok, de javultak a kö­rülmények is, már kaptunk anyagi támogatást a költsé­geinkre, majd némi próbadí­jat is fizethettünk a zené­szeknek. A '70-es évek közepétől fél- hivatásos lett a zenekar, 1996-tól pedig elnyertük a hi­vatásos státust, azaz a zené­szek egy része már főállás­ban van nálunk. Mások ugyan mellékállásban, de vállalva minden kötelezettsé­get. Már nem kell mindennel foglalkoznom, Patkós Imre művészeti titkár sok terhet levesz a vállamról, de persze még így is ketten végezzük, amit egy nagy zenekarnál 10- 15 fős stáb csinál. Nagy vára­kozással tekintünk vala­mennyien a Városi Művelő­dési és Zenei Központ felújí­tása elé, bízunk benne, hogy az új, remélhetőleg nagysze­rű hangversenyterem újabb impulzust ad a város zenei életének fejlődéséhez. Programajánló a megyében május 1. és 6. között HÉTFŐ Mesterségek művészete nap és nemzetek tánca fesztivál­napot rendeznek Karcagon. Helyszíne a helyi Déryné Mű­velődési és Ifjúsági Központ. KEDD A Liszt Ferenc Kamarazene- kar ad hangversenyt az ér­deklődő zeneszeretőknek a Szolnoki Galériában 19 órától. SZERDA A jászberényi Déryné Műve­lődési Központban megte­kinthető a Gyöngyösi Műhely képzőművészeti kiállítása. A tárlat május 5-ig fogadja a vendégeket. CSÜTÖRTÖK Az Edward rézfúvóskvintett hangversenye lesz Kunhe­gyesen, melynek helyszíne a Városi Könyvtár és Közműve­lődési Intézmény. PÉNTEK A csetneki magyar csipke múltja és jelene címmel nyí­lik kiállítás 15 órai kezdettel a szolnoki Damjanich János Múzeumban. Megnyitja: Er­dei I Lilla, az Iparművészeti Múzeum muzeológusa. A tár­lat június 3-ig tekinthető meg. SZOMBAT Az Antik hetek rendezvény- sorozat keretében A római lé­gionárius, az ókor elit katoná­ja című előadást hallgathat­ják meg az érdeklődők Szol­nokon a Hild Viktor Városi Könyvtárban. RÉKASY ILDIKÓ Tudni kell Tudni kell jól születni, tudni kell jobban élni, az ugróiskolában vonalra sose lépni, tudni kell úgy szeretni, hogy imádjanak érte, mindig csak annyit adni, amennyi még megérje, tudni kell cserbenhagyni, hogy az ember megéljen, tudni kell, hogy forogni mindig a fény felé kell. ■ ...a dolgok fokozatosan, évről évre rendeződtek. Tárca Egy reggellé vénült hajnalon a leánytestbe bújt Május kibontja varkocsát, s elindul, hogy a fa­lakról, a fákról egyenként fejtse le az Április ernyedt ujjait. Átsuhan a szolnoki járdák vízzel telt horpaszain, majd meg-megtorpan, hogy virág­mintás szoknyájában a kiraka­tok üvegtükrén illegesse magát. Incselkedve nyelvel a járókelők­kel, ismerős arcokat fürkész, hogy feloldódjon a találkozás örömében, de igazából nincs, akivel sejtelmesen összeakad­na a tekintete. Aztán sarkon for­dul, és felnyalábolja a szellemi zálogházak kapui előtt sorjázó kacatokat. Ráfér a városra a lel­ki lomtalanítás... Illatok csordulnak, nehezül az akác is. A varjak messze jár­nak már. Az útszéli ostorfák kamaszos hevülettel súgják ágról ágra a hírt: végre a Kossuth térre lib­bent a Május. Vonulása jeladás, rikító sárgára vált az árvácska, az aszfaltrepedésekben megbú­vó gyermekláncfű. Aranyban mért esőcseppek hullanak a tik­JURKOVICS JÁNOS Tavasz és kadt virágágyásra, kipufogófüst keveredik az ázott föld szagával. A múzeum előtt a Május szó­ba elegyedik egy panaszos ké- regetővel, pénzt dob koszlott kalapjába. Ä szökőkutaknál lát­ni véli a vízben megmártózó vargás diákok apályos-dagályos jókedvét. Eltűnődik: még nem sejtik a maturálok, hogy hama­rosan nyakukba szakad a nyári magány, s majd csak nyögve si­mulnak ráncos hétköznapjaik. Húsz év múlva a mostani „bilin- cses” iskola mint napsugár a felhők hasadékán bukkan elő az emlékezet bugyraiból. A tér szeglete felé tart a Május. Vis­szaviszi a megyei könyvtárba az esztendeje kölcsönzött könyve­Május két. Késedelméért pironkodva hallgatja a dorgálásokat. Fogad- kozik, ígér, tisztítótűzbe kergeti lelkiismeretét, hogy megbocsá- tassék neki. Mint mélyhegedű húrja, ja- jong a délután. A Kertváros irá­nyába végeláthatatlan autóka­raván dübörög. A Május meg­szédül a forgatagtól. A híd kor­látjára könyököl, s kék szemé­vel a Tiszát pásztázza. A távol­ban mállik a fény, nyújtózva araszolnak az árnyékok. A korzóra ereszkedik a Má­jus. Muszáj szaporáznia lépteit: a természet örök forgószínpa­dán jelenése gyufalobbanásnyi- ra szabott. Fagylaltot vesz a fe­hér köntöst öltött gesztenyefák alatt, korsójába artézi vizet tölt. Ábrándos szemű lányt és fél­szeg fiút pillant meg egy pádon. Melléjük telepszik, hallgatózik. Mintha folyó és partja pörölne: sugdolózásukba ablakkocogta- tó kín és szárnyas öröm, komor felleg és kék ég vegyül. Tenye­rük izzad, szívük vadul kalapál, majd kihagy a dobbanás. Mi ez a delejes vonzalom, ez a zúgó, feneketlen örvény? A város zsong még egy kicsit. Házaira madártávlatból les az alkony, de fenn, a magasban már gyúlnak a fürtökben lógó csillagok. A Verseghy park ned­ves füvén mosolyogva hajtja álomra fejét a szép Május. A magával cipelt szerelmet már szélnek eresztette. Minden külön értesítés he­lyett.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents