Új Néplap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-27 / 98. szám

6 PANORÁMA 2006. ÁPRILIS 27., CSÜTÖRTÖK MAGYARORSZÁG Sólyom László keddre várja a pártok vezetőit sólyom László köztársasági elnök május másodikára meghívta a parlamentbe ju­tott pártok elnökeit, hogy az Országgyűlés alakuló ülésé­nek előkészítéséről folytas­sanak megbeszélést. Az ál­lamfő már a választások második fordulójának esté­jén, április 23-án jelezte: mielőbb tárgyalni kíván az új parlament felállításáról. MSZP: kongresszus május húszadikán május 20-RA hívta össze az MSZP országos elnöksé­ge a párt kongresszusát, amelyen döntenek a koalí­ciókötésről - mondta Hiller István, a párt elnöke. A bu­dapesti kongresszus napi­rendjén a leendő kormány- program, az MSZP kor­mányzati szerepvállalása és az SZDSZ-szel megkötendő koalíció szerepel. Lomnici: hatékonyabb a hazai bíráskodás a bírósági reform lehetővé tette, hogy a magyar legfőbb ítélkező fórum Európa egyik leglassúbb felsőbíróságából a leghatékonyabbá váljék. Mindezt Lomnici Zoltán fő­bíró jelentette ki Prágában. A Legfelsőbb Bíróság elnöke hozzátette: napjainkban már nincs egy évnél régebbi ügye a taláros testületnek. Szili Katalin fogadta a Pápai Tanács elnökét az országgyűlés elnöke szerdán hivatalában fogad­ta Renato Raffaele Martino bíborost, a vatikáni Iustitia et Pax Pápai Tanács elnökét és Juliusz Janusz apostoli nunciust. Szili Katalin el­mondta, közte és a bíboros között szóba került az ál­lam és az egyház kapcsola­ta. Renato Raffaele Martino bíboros a találkozón úgy fogalmazott, hogy az egy­ház nem avatkozhat be a politikába, de joga és köte­lessége azt a saját társadal­mi tanítása alapján elemez­ni és tanácsokat adni. A szocialisták veszteséggel zártak 2005-ben A Magyar Szocialista Párt 216 millió forintos veszteséggel zár­ta a 2005-ös évet a Magyar Köz­lönyben szerdán megjelent zá­rómérleg szerint. Az MSZP ösz- szes bevétele tavaly több mint 1,3 milliárd forint volt, míg kiadásai meghaladták az 1,6 milliárd forintot. A Puch László pénztárnok aláírásával közzé­tett beszámolóból kiderül, hogy az MSZP politikai tevékenység­re költötte a legtöbbet, több mint 911 millió forintot. Az MSZP költségvetési támogatása meg­haladta a 969 millió forintot, a tagdíjból befolyt bevétele pedig az 54 millió forintot. Egyéb hoz­zájárulások, adományok címén az MSZP-nek 294 millió forint bevétele volt. Magánszemélyek közül 2005-ben a legtöbbet, 3,5 millió forintot Kovács László uniós biztos adta. ■ É. S. Pártjukat bírálják a fideszesek vereség Illés Zoltán szerint stratégiai hibák tömkelegét követték el Kosa Lajos (jobbra) úgy véli, a következő választásokon már nem Orbán lesz a Fidesz miniszterelnök-jelöltje Egyre több a bíráló hang a Fidesz választási veresé­ge miatt a párton belül. Kosa Lajos nem tartja va­lószínűnek, hogy Orbán is­mét kormányfőjelölt lesz. Szakács Árpád-Éber Sándor Először ült le tegnap a választási vereség óta a Fidesz vezérkara azért, hogy értékelje az elmúlt na­pokat. Szijjártó Péter, az ellenzé­ki párt szóvivője kifejtette, az el­nökség konzultál a frakcióvezető személyéről. Az ülésen szóba ke­rült az önálló KDNP-frakció kér­dése is. Semjén Zsolt KDNP-el- nök ugyanakkor tegnap azt mondta: pártja előbb-utóbb frak­ciót szeretne létrehozni, ám Or­bán Viktorral egyeztetett módon, a „szövetségesi hűség jegyében”. Semjén hozzétette, minderre leg­korábban az önkormányzati vá­lasztás után kerülhet sor. Ma képviselői értekezletre is összehívták azokat a honatyákat, akik mandátumot nyertek a Fi- desz-KDNP színeiben. Miután még nincs végleges választási eredmény, így nem alakult ki a honatyák teljes listája. Éppen ezért a mai frakcióülésen nem vá­laszthatják meg a képviselőcso­port vezetőjét - közölte Szijjártó. így továbbra is kérdéses, hogy a Fideszen belül milyen munka­körben folytatja a munkát Orbán Viktor, aki felajánlotta lemondá­sát a pártelnöki posztról. Egyre több sajtóhír arról számol be, hogy frakcióvezetőként szeretne tevékenykedni. Közben nyilvánosságra kerül­tek az első olyan bíráló hangok is, amelyek fideszes politikusoktól származnak. A legmeglepőbb be­jelentés Kosa Lajos debreceni pol­gármestertől származik, aki azt közölte: nem tartja valószínűnek, hogy Orbán Viktor újra minisz­terelnök-jelölt lesz. Arra a kérdés­re, hogy mennie kell-e Orbán Vik­tornak, azt mondta: „hát ezt el­dönti a kongresszus, szerintem nem feltétlenül kell mennie”. Kosa Lajos a választási vereségről szólva azt mondta, hogy a jobbol­dal csak egészen tökéletes kam­pánnyal nyerhet, más típusú kampányt kell csinálnia, mert ilyennel nem tud nyerni. „Né­hány személyi döntést rosszul hoztunk meg” - tette hozzá. Kemény kritikát fogalmazott meg a parlamentből kieső Illés Zoltán fideszes politikus is. „Sem a személyekben, sem a politiká­jában nem volt vonzó a Fidesz, és stratégiai hibák tömkelegét kö­vette el a párt” - tette hozzá. A po­litikus Orbán Viktor pártelnöksé­gét támogatja, de úgy véli: a kong­resszuson személyi és politikai konzekvenciákat is le kell vonni. „Lojális vagyok, de hülye nem!” - jelentette ki Illés, és elismerte: ezeket a kritikákat hosszabb ide­je hangoztatja, de eddig csak a párton belül, hogy megőrizze az egységet. Szerinte éppen ezért nem került fel az országos listára, s a budapestin is olyan helyen szerepel, ahonnan nem lehetett parlamentbe jutni. A politikus úgy látja: sok eset­ben a kritikus megfogalmazások el sem jutnak a pártelnökig, mert egyesek elszigetelik őt. Kifejtette: a Fidesz körüli szövetség tele van fantomszervezetekkel - mint pél­dául a Vállalkozók Pártja -, ame­lyeket csak azért „gründoltak”, hogy néhányan bejussanak a par­lamentbe a Fidesz listájáról. Illés szerint az alelnökök egy része is fantomember, kivételként Pokorni Zoltánt és Varga Mihályt hozta fel. Koalíciós tárgyalások Balatonőszödön-A BALATONOSZODI koalíciós egyeztetésen nem személyi kérdésekről folynak a tárgya­lások, előbb az új kormány programját dolgozzák ki, s megalkotják az új Országgyű­lésnek benyújtandó törvény- javaslatokat” - jelentette ki tegnap Gál J. Zoltán, a Mi­niszterelnöki Hivatal politi­kai államtitkára. Gyurcsány Ferenc kormányfő konkrét ja­vaslatokkal érkezik a zártkö­rű egyeztetésre, amelyekről 8-10 plenáris és szekcióülé­sen egyeztetnek a kormány tagjai, illetve az MSZP és az SZDSZ vezetői és szakértői. KUNCZE GÁBOR SZDSZ-elnök kedden négy sarokpontot ne­vezett meg, amelyeket pártja szerint a kormányprogram­nak tartalmaznia kell. Ezek: a tisztességes piaci versenyre épülő gazdaságpolitika, az egészségügy átalakítása, az oktatási reform folytatása, valamint a szociálpolitika te­rületét érintő elképzelések. Csökkentenék a parlament és az önkormányzati képvise­lők létszámát is - e kettőről az ellenzékkel is megállapod­nának a liberálisok -, módo­sítanák a médiatörvényt, el­lenőrizhetővé tennék a párt­ós kampány finanszírozást is. az MSZP Új Magyarország programjának első száz lé­pése szerint a szocialisták 20 százalékkal csökkente­nék az állami vezetők, s 12-re a tárcák számát. Gyur­csány hétfőn kijelentette, hogy a kormány mindent megfog tenni, hogy 2010-re bevezethessék az eurót. Csernobil: Európa emlékezik katasztrófa Kiadatnák a hazai orvosi anyagokat Kecskeméten megismétlik a második fordulót „Ki kell adni azokat az anyago­kat, amelyek 1986 májusában Budapesten készültek arról, hogy a csernobili katasztrófa kö­vetkeztében milyen mértékű su­gárzás ért több száz embert” - nyilatkozta az adatvédelmi biz­tos egy televíziós műsorban. Péterfalvi Attila az atomerőmű­ben történt tragikus baleset hu­szadik évfordulója alkalmából a Duna II-Autonómia csatorná­nak elmondta: név nélkül közöl­ni lehet, hány személyt vizsgál­tak, milyen állampolgárok vol­tak és mekkora sugárterhelést kaptak. A vizsgálatokat a Központi Fi­zikai Kutatóintézetben és a Su­gárbiológiai Intézetben végezték el magyar állampolgárokon, akik a katasztrófa idején kiküldetés­ben, szolgálati úton vagy ösztön­díjjal voltak a Szovjetunióban és Lengyelországban. A két intézet­ben nemzetközi egyezmény alap­ján sok ukrán, belorusz és orosz személyt is megvizsgáltak. A csernobili erőmű négyes reaktorában történt robbanás áldozatainak számáról a mai napig csak becslések vannak, amelyek igen nagy eltéréssel határozzák meg a közvetlen és közvetett hatások miatt elhalá­lozott emberek létszámát. A hi­vatalos adatok négy és negy­venezer közé teszik az áldozato­kat, a Greenpeace közelmúlt­ban kiadott jelentése ugyanak­kor azt állítja, eddig 93 ezer, a jövőben további százezer ember halhat bele a fokozott sugárter­helés következtében kialakult betegségekbe. Nem tudni pon­tosan, hány magyar áldozatot szedett a robbanás azok közül, akik akkor Kijevben vagy a Csernobil környékén tartózkod­tak, és hányán haltak meg a ka­mionsofőrök, vagy a sugár- szennyezett vasúti vagonokat tisztító munkások közül. A tragédia évfordulójáról Eu- rópa-szerte megemlékeztek, Ki­jevben hússzor kongatták meg a harangokat. A Magyar Termé­szetvédők Szövetsége a Föld Ba­rátai európai szervezetének kez­deményezésére kilenc magyar városban gyűjtött aláírást az atomenergia felhasználása elle­ni tiltakozásul. ■ Meg kell ismételni a második fordulót Kecskeméten, a Bács- Kiskun megyei 2-es számú egyé­ni választókerületben - határo­zott első fokon az illetékes helyi választási bizottság. A Duna-Ti- sza közi megyeszékhely 2-es vá­lasztókerületében csekély szava­zattöbbséggel nyerte meg a vá­lasztások második fordulóját a város jelenlegi országgyűlési képviselője, a fideszes Horváth Zsolt. Ellenfele Szécsi Gábor pol­gármester volt, akit az SZDSZ és az MSZP közösen indított. Az MSZP helyi szervezete már a választás éjszakáján leszögez­te: nem fogadja el az eredményt, választási kifogást jelentve be. Többek között kifogásolták, hogy a választás előtti pénteken tömegével jelentek meg olyan megtévesztő tartalmú szóróla­pok a városban, amelyek szerint Szécsi Gábor visszalépett. Ez nem volt igaz, és a félrevezető tartalom miatt rendőrségi bünte­tőeljárás is indult. A választókerületi választási bizottság végül 4-3 arányban úgy döntött, hogy helyt ad a kifogás­nak, és a kecskeméti 2-es körzet­ben elrendeli a választás megis­métlését - kivéve a külföldön le­adott szavazatokat. Az új válasz­tást május 7-re írták ki. Horváth Zsolt, a Fidesz országgyűlési kép­viselője bejelentette, hogy felleb­beznek, mert a döntést megalapo­zatlannak tartják. ■ Bálái F. I. HIRDETÉS

Next

/
Thumbnails
Contents