Új Néplap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-24 / 95. szám

2 MEGYEI TÜKÖR 2006. ÁPRILIS 24.. HÉTFŐ Kampánycsend- sértések adták a legtöbb munkát a bizottságoknak Teljes szocialista fölény választás Megyénkben és országosan is hengerelt az MSZP Az igazi ítéletet a közvélemény mondja ki a vitás esetekről Rosszul lett a szavazatszedő bi­zottság egyik tagja Jászalsó- szentgyörgyön. A voksolást azonban nem kellett felfüggesz­teni, helyét ugyanis egy póttag vette át. A választási bizottsá­gok ugyanakkor tegnap majd egy tucatnyi kifogást bíráltak el. Jászberényben például azért emeltek kifogást, mert kereske­delmi hirdetéssel válogatás nél­kül ragasztottak le választási plakátokat. A legtöbb bejelen­tés azonban kampánycsend- sértéssel volt kapcsolatos. Számos országos ügy helyi hullámverése is munkát adott a bizottságoknak. így például Szolnokon is bejelentették a választási értesítőhöz hasonlí­tó MSZP-s szórólapot. A kifo­gást azonban — az Országos Választási Bizottság (OVB) ha­tározatához hasonlóan - eluta­sították. A hasonló fideszes szórólapnak utolsó mondatát, mely szerint Botka Lajosné lis­táról már bejutott a parlament­be, megtévesztőnek találta a bizottság. Felelőséget azonban nem tud­ták megállapítani, mert a szóró­lapon nem tüntették fel annak készíttetőjét. Jeleztek ugyanak­kor sms-es és telefonos kam- pánycsendsértéseket is, melye­ket a jogszabályoknak megfele­lően az OVB-hez továbbítottak. Több egyéni választási bi­zottság asztalára került az a fi­deszes beadvány, mely azt kér­te, hogy ne várjanak a külföld­ön leadott szavazatokra. Mint ismeretes, minden egyéni vá­lasztókerületben ki kellett jelöl­ni egy szavazókört, ahol ké­sőbb, a külföldön leadottakkal együtt számolják meg a vokso- kat. A beadványokat mindenütt elutasították, miután az OVB közleményben figyelmeztetett, hogy törvénysértő, ha utólag számolják meg a külképviseleti szavazatokat. ■ TJ Újszászon a művelődési házban kialakított 3. számú szavazókörben is sokan adták le voksukat tegnap A területi választási bizottság­nak kevesebb ügyben kellett el­járnia, mint négy éve. Pontosan mennyivel, arról nem rendelke­zett adatokkal dr. Sélei Imre. A választási bizottság elnöke pe­dig arra számított, hogy több munkájuk akad, mivel a jogsza­bályok kiszélesítették azt a kört, amelyik kifogást nyújtha­tott be. A fellebbezések nyomán továbbkerült határozataikat minden esetben helybenhagyta az Országos Választási Bizott­ság, illetve a bíróság. A törvény­széknek két esetben kellett ál­lást foglalnia. Az egyik esetben Jászapáti­ban egy civil szervezet osztott csomagokat, amit nem ítéltek a kampány részének. A másik az országos sajtót is megjárt MSZP-s adatbázis ügy, melyben a bejelentés határidő lejárta után érkezett. A szakember em­lékeztetett rá: a törvény nem ad lehetőséget büntetésre választá­si bizottságoknak. Azok csupán a jogsértést állapíthatják meg, illetve annak folytatásától eltilt­hatják az elkövetőt. A bizottsá­gok döntései minden esetben nyilvánosságra kerülnek, így az igazi ítéletet a közvélemény mondhatja ki. ■ TJ Fidesz-KDNP győzelem Abonyban Pest megye ló-os Abottyt is ma­gában foglaló egyéni választó- kerületében három jelölt indult a második fordulóban. Az ur­nákhoz a jogosultak 59,48 szá­zaléka járult. A legtöbb szava­zatot, 50,89 százalékot dr. Czira Szabolcs (Fidesz-KDNP) szerez­te. Tóbiás József (MSZP) a vok- sok 45,88 százalékát kapta. Bizalom a szocialistáknak Mszp Teljes örömmámorban úszott a Tófenék úti iroda Nincs öröm, sem csüggedés fidesz A tisztes vereség erősíti, hogy értelmes a munka „Belehúztunk, belehúz­tunk” — skandálták teli torokból az MSZP szolno­ki irodájában összegyűl­tek a Tófenék úton vasár­nap este. Szilvási Zsuzsa Piroslik az ég alja! - ezzel fo­gadták az irodába érkezőket es­te kilenc körül. Ekkor már egy­értelművé vált, a még kérdéses választókerületek mindegyiké­ben a szocialista párt jelöltje di­adalmaskodott. Az utóbbi hetek feszültségét lassan felváltotta a felszabadult mosoly, amikor pe­dig bejelentették a televízióban, hogy Orbán Viktor telefonon gratulált Gyurcsány Ferencnek, hangos ovációban tört ki az iro­da. Egyesek még azt is felvetet­ték, hogy át kellene menni a fideszesekhez. Pass Lajos, a kulturális örök­ség minisztériumának államtit­kára némiképp a háttérbe hú­zódva ünnepelt. Megcsináltuk! — skandálták az MSZP aktivistái a győzelem biztos tuda­tában. Botka Lajosné és Iváncsik Imre (jobbra) erre koccintottak.- El sem tudom mondani, mennyire örülök - mondta szé­les mosollyal. - A mostani győ­zelem azt jelenti, hogy az embe­rek bizalmat szavaztak ne­künk, s így folytathatjuk az el­kezdett munkát. Botka Lajosné egymás után fogadta a gratulációkat.- Rendkívül meghatódtam, nem számítottam rá, hogy az el­ső fordulóhoz képest ilyen nagy különbség lesz a szavazatok kö­zött. Nagyon aktív volt a kam­pány mindkét oldalon, s úgy ér­zem, csattanós választ adtunk ellenfeleinknek. Iváncsik Imre csak akkor sza­kadt el a számítógépen sorako­zó számok mellől, amikor már feketén-fehéren kitűnt, me­gyénkben mindenhol pártjának jelöltje győzött. Akkor aztán előkerült a pezsgősüveg, rövid pohárköszöntőjében pedig min­denkinek megköszönte a kam­pányban végzett munkát.- Óriási dolognak tartom, hogy a nyolc választókerületből hetet megnyertünk. Holnap azonnal nekifogok egyéni kép­viselői munkámnak, a ma éjsza­ka azonban még az ünneplésé. Reményteljesen indult, de cseppet sem reményvesz­tetten zárult a Fidesz me­gyei szervezetének a szol­noki Tisza Szállóban tar­tott rendezvénye. Mészáros Géza A párt szimpatizánsai gyűltek össze a szállóban, hogy televízi­ón és kivetítőn végigkövessék a választások 2. fordulóját. Este hét órakor közel százan beszél­gettek vidáman a hotel halijá­ban, hogy alig három óra eltel­tével kissé bánatosan búcsúz­zanak el egymástól. Gyorsan ér­keztek az eredmények, és egyetlen körzetből sem jöttek a jó hírek.- Bevallom, ilyen különbség­re nem számítottam. Nem ér­zem magam jól, mert tudom, sokat dolgoztunk az elmúlt he­tekben, hónapokban, hogy megértessük a választópolgár­okkal gondolatainkat, program­jainkat. Nem érzem jól magam, ám mégsem vagyok teljesen el­keseredve, mert tudom, sokan vannak azok, akik ismerik az értékeinket és ezek után is ve­lünk maradnak - beszélt be­nyomásairól Szalay Ferenc, a megye 3. számú választókörze­tének képviselője. Hasonló opti­mista gondolatokat osztott meg lapunkkal dr. Kovács László, a 4. számú körzet jelöltje: - Nem búsulok, hiszen jobb ered­ményt értem el, mint négy év­vel ezelőtti elődöm. Természete­sen nem repesek az örömtől, sőt! Ám ez a tisztes vereség ab­ban erősít meg, hogy van értel­me a munkámnak. Továbbra is hangoztatom, nem politikusa, hanem képviselője kívánok len­ni választóimnak. „Engem az lelkesít, hogy a 8 évből 4 már letelt!” — fogta kis­sé humorosra a választási ered­ményeket egy pohár rozét kor­tyolgatva az egyik Fidesz-szur- koló. Többen Dávid Ibolyáról és az MDF kampányáról beszéltek lesújtóan, mások az MSZP-re és Gyurcsány Ferencre kiáltottak kígyót, békát. Ám szépen las­san mindenki elszállingózott: hiszen hétfőn munka van:.. Nem tombolt a jókedv: Szalay Ferenc (középen), Farkas Flórián (állva), és Kovács László (Jobb szélen) lehangoltan figyelték az eredményeket Dr. Gedei József (MSZP) 1. VK. 1 57,0% %JgÍ 57,0% Szádvári Gábor (Fidesz-KDNP) 43,0% részvétel Farkas Imre (MSZP) Az Kálmán László Győző (Fidesz-KDNP) fordulóban 32,8% eldőlt Dr. Szekeres Imre (MSZP) 52,0% Járvás István (Fldesz-KDNP) 48,0% 2.VK. 57,2% részvétel Rózsa Endre (MSZP) 50,2% Vlda Tamás (Fidesz-KDNP) 37,8% __ Az első fordulóban eldőlt Botka Lajosné (MSZP) 55,8% Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP) 44,2% Herbály Imre (MSZP) 51,8% Fejér Andor (Fidesz-KDNP) 45,2% Iváncsik Imre (MSZP) 4. VK. Varga Mihály (Fidesz-KDNP) 59,7% H 63,1% 53,4% Az első Dr. Kovács László (Fidesz-KDNP) Dr. Vadai Ágnes (MSZP) fordulóban eldőlt 40,3% WRKNtNSk részvétel |H39,7% 5. VK. 59,8% részvétel 6. VK. 63,2% részvétel 7. VK. 55,1% részvétel 8. VK. 63,0% részvétel

Next

/
Thumbnails
Contents