Új Néplap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)
2006-04-17 / 90. szám
4 JÁSZBERÉNY ÉS KÖRNYÉKE 2006. ÁPRILIS 18., KEDD I Előadás a térség közbiztonságáról A JÁSZOK Egyesülete évi rendes közgyűlését tartja meg április 25-én Budapesten, a Pest megyei megyeházán. Miután meghallgatják az elmúlt évről szóló beszámolókat, a tizenötéves jubileumát idén ünneplő közösség folytatja hagyományos előadásainak sorát. Ezen a napon Körei-Nagy József alezredes, Jászberény rendőrkapitánya a Jászság közbiztonságáról tart tájékoztatót. Jászsági ikonfestők munkáiból állítottak ki A jászberényi Déryné Művelődési Központ aulájában ezekben a napokban jászsági ikonfestők munkáiból gyűjtöttek össze néhány tetszetős darabot. Az alkotásokat még április 20-ig megtekinthetik az érdeklődők. Tárlattal tisztelegtek a költészet előtt április végéig látható a jászberényi JJamza Múzeum és Jász Galéria kiállító termében a középiskolás fiatalok munkáit bemutató tárlat. Az ifjú művészek versillusztrációiból készült összeállítást a múlt héten nyitották meg. Az intézményben így emlékeztek meg a költészet napjáról. Április végéig látható a tárlat Az uniós elvárásokról hallhatnak a fiatalok városi könyvtár és Információs Központ újabb, az Európai Unióval foglalkozó rendezvényt szervez. Április 19-én, szerdán délután fél négykor Kovács Julianna, a Team Europe Magyarország szakértője vezetésével tartanak fórumot. Az eseményen a fiatalok továbbtanulási lehetőségeiről, az Európai Unióban megkövetelt elvárásokról, a bolognai folyamat részleteiről hallhatnak az érdeklődők. Az oldalt írta: Banka Csaba Fotók: Sárközi János Jászberényi Szerkesztőség 5100 Jászberény, Szabadság tér 4. Tel.: 57/501-710, Fax: 57/501-711 email: bankacs@ujneplap.hu Még maradnak „romok" fejlesztés Jelentős építkezés indulna Jászberény főterén Bartók Béla- emlékdíj a Jászság Népi Együttesnek A herényiekben megfogalmazódik a kérdés: mikor hasznosítják a főtér Dózsa György út, Zirzen Janka utca és Zoltán utca áltat határolt ingatlanait A börtönudvar romos épületei eltűntek, de a jászberényi főtéren továbbra is volna még régi épület, beépítetlen ingatlan, amit fejleszteni lehetne. Banka Csaba Amikor néhány napja elkezdték lebontani Jászberény központjában a bíróság mögötti, úgynevezett „Börtönudvar” - egyébként meglehetősen rossz állapotban lévő - üzletsorát, a helybéliek nem csak azt kezdték kérdezgetni, hogy mi épül a helyén. Rögtön felmerült az is, hogy a főtér másik végében elhelyezkedő Zirzen Janka és Zoltán utca, illetve Dózsa György út által (üres telkeket és romosodó épületeket tartalmazó) területen mikor kezdődhet meg végre a jó néhány éve rebesgetett munka- A Börtönudvar üzletsorának épületei magántulajdonban vannak, s információink szerint ezek helyén a tulajdonos magánberuházásként új üzleteket épít - közölte érdeklődésünkre Sáros László városi főépítész. Más irányú fejlesztésről egyelőre még nincs szó ezen a területen. — A döntően városi tulajdonban lévő Lehel vezér tér, Dózsa György út, Zirzen Janka, Zoltán utcák által határolt ingatlanok hasznosítása régóta kérdés. Mi a helyzet ezen a területen?- Az ígéret szerint jövő héten ad választ egy befektetői társaság arra, hogy milyen feltételekkel kíván építkezni a területen. Az ingatlanegyüttes körülbelül hetven százalékban önkormányzati tulajdonban van, ezen kívül egy kiskereskedelmi üzletláncnak, illetve két magántulajdonosnak van még itt tulajdonrésze. Ilyen szempontból tehát nem túl bonyolult a képlet. Az elmúlt években viszont leginkább az volt a gátja a beruházás megindításának, hogy a tőkével érkezők szeretnék a fejlesztés előtt saját Tulajdonukban tudni a városközponti területet.- Ez teljesen érthető!- Viszont az önkormányzat - szerintem nagyon helyesen Évek óta tart már erről a vita a városban korábban felvetődött, hogy nem kellene feltétlenül több milliárdos beruházásban gondolkodni ezen a területen, hanem a szomszédos háztömbökhöz hasonlóan társasházi jelleggel építhetnék be ezt a területet is. A vita jó néhány éve tart már a Jászberény központját alapvetően meghatározó Zirzen Janka utca, Zoltán utca, Dózsa György út, Lehel Vezér tér által határolt területrészről, de építkezés ez idáig még nem indult meg a területen, A főépítész mostani nyilatkozata szerint elképzelhető, hogy rövidesen változni fog a helyzet? határozatot hozott arról, hogy nem értékesíti belvárosi ingatlanait, hanem egy befektetésbe hozzájárulásként viszi tulajdonrészét. Ezért az elkészült épületekben üzlethelyiséget kér. Ezek ismerete alapján várjuk, hogy miként dönt a befektetői társaság. Többmilliárdos beruházás valósulna meg sáros László főépítész rámutatott, hogy a Zirzen Janka utca, Zoltán utca, Dózsa György út és Lehel Vezér tér által határolt belvárosi területrészen a helyi építési szabályzat és szabályozási terv szerint száz százalékos beépítésre van lehe- l||j|j||fc tőség. Ezt pedig nem ártana kihasználni. Vé- leménye szerint - és ezt a befektetői tárgya- lások is alátámasztották -, igazán gazdasá- aB sWm, gos az volna, hogy a teljes tömbre készített ■jfcíw tervek alapján - akár több kivitelezési ütem- 1 ben - valósulhatna meg a kivitelezés. A tér- HHh I szint alatti garázst, földszinti üzleteket, emeleti és tetőtéri irodákat és lakásokat tartalmazó, mintegy 2,4 milliárd forintos költségvetéssel becsült épületegyüttes. Nem tartaná helyesnek „felszabdalni” és kisebb beruházásokban beépíteni a város főterének értékes területeit. Szűcs Gábor a nemrég kapott Bartók-szobrot mutatja be A Magyar Művészetért Alapítvány Kuratóriuma és a Herendi Porcelánmanufaktúra Rt. képviselői néhány nappal ezelőtt, az Országos Táncház Találkozón adták át a Jászság Népi Együttes művészeti vezetőjének, Szűcs Gábornak a Bartók Béla Emlékdíjat. Mégpedig a zeneóriás születésének 125. évfordulójának emlékévében. Az értékelés szerint a népi együttes az elmúlt évtizedekben rengeteget tett azért, hogy Bartók Béla népzenei gyűjtései, hagyatéka tovább éljen a felnövekvő nemzedékekben. Egyébként egy pályázat segítségével a Jászság Népi Együttes a Bartók Béla évforduló kapcsán egy műsort készít elő, amelynék bemutatójára az év végén lehet számítani. SOROZAT HA ÉN DÖNTHETNEK pesti Béla, Jászberény: - Az utak állapotát úgy általában nem tartom túl rossznak a városon belül. Mindenképpen pozitív, hogy megépült a Jászberényt elkerülő főút első szakasza, már nagyon régen szükség lett volna rá. Ha végre sikerülne befejezni, akkor talán az a hatalmas kamionforgalom is csökkenne, amely most végigrobog a város közepén. Nem tartanám elképzelhetetlennek, hogy teljesen kitiltsák a kamionokat a belvárosból. Emeletes házban lakom, de ha egy húsztonnás monstrum végigszáguld az úton, akkor az egész építmény beleremeg. A harmadik emeleten is érezhető a rázkódás. Toyota Corolla Verso. A&ár 9'xÁt <5 Ww tökéin válás* ♦ úa. Ha Mí, ? ütta* csalás# «QytcfWo a hátsó iMimok «Kttítóáító fe « így hatälftt&f» tö&átóescn sík fáködóíéf áíi fsratókfcöhrt?. hcmlr*» & í&tó mottsjakwJe a sportos h k&m $ Koerkmm p/íOÖfemk A mórt*# gazs&gabP vá*fo»rtét st ílusos fceg&íMtk*! iacteítöK tó. KOnnytHóm Mékmsác söt&itót afctótaí, és >s hitsó ajtó króm <feíSlése écjyecé <■»pari«# és a tofcfon ttnöwar pedig a fcwtonságotabb WSlg&ják. PfÓháijÁ ki hívíftakxs Spyoja TODAY TOMORROW TOYOTA Hering Autóház Kft. 5100 Jászberény, Nagykátai út 19. Tel: 57/415-038 5000 Szolnok, Alcsisziget Tel: 56/513-775 EB Dometic Cégünk, a Dometic Rt. a Dometic Sweden AB leányvállalata, amely világelső az abszorpciós hűtőszekrények, légkondicionáló berendezések, ablakok, védőtetők és egyéb szabadidős termékek gyártása terén a lakókocsik, szállodák, kórházak számára. A Dometic Rt. munkatársat keres az alábbi munkakörbe: anyaggazdálkodó - beszerző. Feladata:- Abszorpciós hűtőszekrényekhez alkatrészek beszerzése külföldi beszállítóktól- Megrendelésekkel kapcsolatos hazai és külföldi levelezések lebonyolítása, kapcsolatok fenntartása- Anyaggazdálkodás Alkalmazási feltétel:- Felsőfokú végzettség- Angolnyelv-ismeret Írásban és szóban- Németnyelv-ismeret előnyt jelent. Bérezés:- megegyezés szerint Jelentkezési határidő: 2006. május 5. Jelentkezni lehet: Dometic Rt., Kövémé Fellegi Márta 5100 Jászberény, Fémnyomó út 1. Telefon: 06-57/416-497. e-mail: marta.koverne-fellegi@dometic.hu