Új Néplap, 2006. április (17. évfolyam, 77-100. szám)

2006-04-07 / 82. szám

2006. ÁPRILIS 7, PÉNTEK TŰKOR 13 HIRDETÉSEK-a. ' 7 (i-izeten politikai mraeies) ■ BOTKA LAJOSNE AZ MSZP KÉPVISELŐJELÖLTJE Idén is sok diák jelentkezett a szolnoki katasztrófavédelmi versenyre. Általános iskolások és középiskolások számára teg­nap és ma tartották-tartják a körzeti elő­döntőt. Szolnokról, Tiszasülyről, Fegyver- nekről, Törökszentmiklósról és Beseny- szögről összesen 11, általános iskolások­ból álló csapat versenyzett az idei ifjúsági katasztrófavédelmi verseny helyi forduló­ján a Tiszaligetben. Különös volt látni, hogy a srácok milyen nagy szakmai hoz­záértéssel rakták a homokzsákokat az ár­vízvédekezést bemutató gyakorlaton. Su- rányi Dániel és Juhász Ákos maximális % pontszámot ért el ebben a versenyszám-1 ban. - Szüléinktől tanultuk, hogy kell a | homokzsákokat egymásra rakni úgy, | hogy az jó legyen — mondták. Elárulták £ azonban azt is, hogy Ők már — nem is A Tiszasülyi Általános Iskola csapata — köztük (balról) Surányi olyan régen — közvetlen részesei voltak Dániel és Juhász Ákos — harmadik lett a versenyben. Az első és az árvízvédekezésnek. ■ HGY a második helyet a törökszentmiklósi tanulók szerezték meg. Az Európai Unió tapasztalatai nyomán Magyarországon is elindította a Gyurcsány-kormány a vidékfejlesztési célokat szolgáló Leader+ programot, mely megyei konferenciájának a Közép-Tiszai Turizmusfejlesztési Akciócsoport adott otthont Rákóczifalván. A program során 290 millió Ft érkezik megyénkbe. Herbály Imre és Iváncslk Imre szocialista országgyűlési képviselők segítik az Akció- csoport munkáját. (Fizetett politikai hirdetés) Árvíznél is védekeztek már Az „ÚJ MAGYARORSZÁG” program az MSZP programja, az emberek programja! Az emberek programja, az én programom! ÁPRILIS 9-ÉN KÉREM SZAVAZZON A FOLYTATÁSRA! Tisztelettel és köszönettel: BOTKA LAJOSNÉ képviselőjelölt __________________________________________________________ (Fizetett politikai hirdetés) __________________________________________________________________ „Bal, jobb, bal” mi azt mondjuk, hogy bal! Azért, hogy hozd ki magadból a legtöb­bet, eltöröltük a sorkatonai szolgálatot címmel tartott sajtótájékoztatót Iváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium politi­kai államtitkára és Gulyás Adrienn, a Fi­atal Baloldal Jász-Nagykun-Szolnok me­gyei elnöke. A Fiatal Baloldal hisz a fia­talok érett gondolkodásában és szabad­ságában. Hisz abban, hogy a fiatalok éle­tét saját döntéseik kell, hogy meghatá­rozzák. Ha valaki tanulni akar, tanul­hasson, ha dolgozni szeretne, dolgoz­hasson. Ha valaki családalapításra vá­gyik, azt a társadalom segítse. Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok sa­ját döntéseiktől vezérelve, elégedettek legyenek az életükkel - emelte ki a FIB megyei elnöke. Korábban volt egy úgy­nevezett "kötelező rossz", a sorkatona­ság, amely gátat szabott a szabad aka­ratnak. A sorkatonaság már a múlté, mert a baloldali kormány eltörölte a kö­telező katonai szolgálatot. így a fiatalok­nak nem kell félbeszakítaniuk a tanul­mányaikat, otthagyni a munkahelyeiket, családjaikat. Mindenki azzal foglalkoz­hat, amivel szeretne. Aki katonáskodni akar, az a magyar professzionális hadse­regben képezheti ki magát. Gulyás Adrienn köszönetét mondott Iváncsik Imrének és a Honvédelmi Mi­nisztériumnak kitartó, eredményes munkájukért. A baloldali kormány igent mondott, hogy a fiatalok megszabaduljanak a sorköte­lezettségtől. A jövőben mi is igent mon­dunk a baloldali kormányra!----------------------------------------------------------------------------- (Fizetett politikai hirdetés) —————————-———— AZ ORSZÁG JÖVŐJE TE VAGY! Megyeszerte számos rendezvényen monda el a fiataloknak a Fiatal Baloldal, hogy mit tett és tesz az MSZP a fiatalokért. A legutóbbi hétvégén rendezett, nagysikerű szolnoki programon - több száz érdeklődő fiatallal együtt ­A részt vett Újhelyi István, az MSZP alelnöke is, aki elismerően szólt a szolnoki eredményekről. A baloldal többet tesz a fiatalokért! ✓ Április 9-én szavazz az MSZP-re! Fiatal baloldal J-N-Sz Megyei Szervezete

Next

/
Thumbnails
Contents