Új Néplap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)
2006-03-11 / 60. szám
Ezoterikus nap a Tiszaligetben Első alkalommal rendeznek ezoterikus napot Szolnokon, a Tiszaligetben, az Ibiza bejáratánál, a parkolóban ma 10 órától. Az érdeklődők megtudhatják születésünk titkait, képet kaphatnak aurájukról, tanácshoz juthatnak grafológustól és asztrológustól életvitelük befolyásolásához. ■ FB SOROZAT HA ÉN DÖNTHETNÉ« GYENES ADORJÁN, Szolnok - A Kossuth tér átalakításával egyetértek, jó ötlet, hogy kitiltják a gépkocsikat majd arról a JL területről. Enteign lett vannak ötle- |p : teim, melyek ^ szerintem váro- Wm sunk előrelépését szolgálnák. Fejleszteném a tiszaligeti létesítményeket, hisz nagyon fontos a sport. Szintén ennek érdekében építtetnék kerékpárutakat. Az egyik legfontosabb kérdés, hogy olyan szemetesek legyenek a városban, amelyek „ellenállnak” a vandáloknak, és amelyeket rendszeresen kiürítenek. Kezdeményezném azt is, hogy a időmérős, lámpás kereszteződésekben állítsák le a vezetők az autókat, ezzel érhetnénk el valódi környezetvédelmet. Végül még több rendezvényt szerveznék, virá- gosítanám az utcákat, hasonlóképpen, ahogy most szépítették a Széchenyl-lakótelepet. Szolnok, Vércse út 21. Tel.: 56/372-565, 515-242, fax: 56/513-520 Alapozás, földmunkagép, mélyépítés, vákuumszivattyúzás. BETONELADÁS! I KISZÁLLÍTÁS! Számítógép által '*** vezérelt, korszerű betonüzemünkből. Szivattyús betonbedolgozás, f Daruzás, betonbontás. Építőipari gépek, kisgépek kölcsönzése. „Van gépünk hozzá...” SZOLNOK KÖRNYÉKE 2006. MÁRCIUS 11.. SZOMBAT ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■I A városba szólít a munka ingázás Ha nincs helyben lehetőség, vállalni kell az utazást Aki nem talál a lakóhelyén állást, annak marad a munkanélküliség, vagy az ingázás. Rimóczi Ágnes A Szolnok környéki településekről is sokan utaznak nap mint nap a megyeszékhelyre, hogy dolgozhassanak. Hétköznapokon reggelente bizony zsúfolt a szolnoki Ady Endre úti buszpályaudvar, ahová egymás után futnak be a vidéki járatok. Meglehetősen fáradtan szállnak le ezekről azok a munkába járók, akik lakhelyükön nem jutottak álláshoz. így tesz nap mint nap a negyvenhárom esztendős János, aki Rákóczifal- váról utazik be Szolnokra.- Szerencsére a két település között nem nagy a távolság, a buszok is viszonylag sűrűn járnak, így nincs okom panaszra. Emellett még a bérletemet is kifizeti a munkaadóm Korán csörög az óra A legtöbb bejárót hajnalban ébreszti a vekker, sokan már négy óra előtt felkelnek, hogy a hatórai kezdésre munkahelyükre érjenek. Nekik legjobb esetben is átlagosan egy óra elvész a napból, a buszra, vonatra várakozással. Naponta több százan ingáznak a megyeszékhely és a környező települések között zsúfolt autóbuszokon meséli. Nincs ilyen szerencsés helyzetben Katalin, aki Tisza- sülyről utazik naponta a megyeszékhelyre.- Sokszor előfordul, hogy épp akkor megy el a buszom, amikor végzek. Ilyenkor több mint másfél órát kell várnom a következő járatig. De mégsem panaszkodom, hisz ez az első munkahelyem, és csak halkan jegyzem meg, ezt átmeneti megoldásnak szántam. Lekopogom, úgy néz ki, hogy nyáron Budapestre költözöm, s a végzettségemnek megfelelő munkakörben helyezkedem el. Vannak tehát olyanok, aki csak ideig-óráig ingáznak megélhetésük érdekében, mások viszont egész életükben naponta akár száz kilométert is utaznak, hogy dolgozhassanak. Legtöbbször azért, mert a kisebb településeken kevés az elhelyezkedési lehetőség, a meglévő állás pedig biztos, még ha utazással együtt fárasztó is. Jutalom az előfizetői hűségért! Egy hónapon át naponta megajándékozunk régi előfizetőink közül egyet. Szolnoki előfizetőink közül Andrási Imre vehette át lapunk ajándékát.- Lassan harmincöt éve nap mint nap az Új Néplap jóvoltából értesülhetünk a megye és a nagyvilág híreiről. Feleségemmel már régóta nyugdíjasok vagyunk, így időnkből bőven futja rá, hogy elejétől végéig átböngésszük a lapot - meséli előfizetőnk. Hozzáteszi: színes képet kapnak a történésekről. - Nagyon fontosnak érzem, hogy építő jelleggel informáljon az újság. Jónak tartom az egy-egy települést bemutató oldalakat is. Kíváncsi vagyok rájuk. Ahogy a legtöbb közérdekű információra, ami a napilapban megjelenik. Hozzátartozik az újság a mindennapjainkhoz - mondta el végül Andrási Imre. Szolnok, Mészáros Lőrinc út 2. Tel.: 20/520-66-37 agnes.rimoczi@axelspringer.hu A fotókat készítette: Bakos Judit TELEPÜLÉSI OLDAUK Március 10. Törökszentmiklós Március 11. Szolnok Március 13. Karcag Március 14. Jászberény Március 16. Újszász, T.földvár Március 17. Kenderes Március 18. Jászfényszaru Andrási Imrének (balra) Elek Péter, az Új Néplap terjesztésért felelős régióvezetője adta át az előfizetői hűség jutalmát kifejező ajándékcsomagot ■1—1— Hírek Civil szervezet alakult Vezsenyen A KÖZELMÚLTBAN alakult meg negyven fő részvételével Vezsenyen a csökkent Munkaképességű Helyiek Civil Érdekképviselete. A szervezet célja, hogy bejegyzett egységként működhessenek, és a településen lévő nyolcvan regisztrált csökkent munkaképességű embert tagjaik között tudhassák - mondta el Szabó jánosné szóvivő. Nagykörűben is várják a véradókat ismét segítő szándékú em- Irereket várnak Nagykörűben. Március 14-én, kedden reggel kilenc és déli tizenkettő óra között tartanak véradást a Tisza-parti település orvosi rendelőjében. Öt héten át zajlik a Szülők Akadémiája „szülők Akadémiája” címmel öt héten át tartó iskola-előkészítő, „iskolába csalogató” programot szerveznek a Szandaszőlősi Általános Iskola, Művelődési Ház és Alapfokú Művészetoktatási Intézményijén. Hetente egy alkalommal, keddenként délután öt órától tartanak előadásokat szülőknek a beiskolázással kapcsolatos témákról, az előadások ideje alatt a gyerekek foglalkozásokon vehetnek részt. Még mindig tart a báli szezon nem ért még véget a báli időszak Rákóczifalván. A II. Rákóczi Ferenc Bérkilövő Vadásztársaság ugyanis épp ma este tartja hagyományos, immár harmadik vadászbálját. Az e hónapban megrendezendő Rákóczi- napok keretében is lesz majd zenés mulatság, 25- én rendezik meg a Kuruc bált. Legyen az ANGOL gyermeke második anyanyelve! j A gyermekek fejlődésük korai szakaszában biológiai készséggel rendelkeznek több nyelv I anyanyelvként történő elsajátítására. Helen | Dóron angol nyelvész speciális, anyanyelvi módszert fejlesztett ki gyermekek angol okta- I tására. A foglalkozásokon a nyelvet nem tanulják, I hanem elsajátítják a mindennapi helyzetek (pl. I étkezés, tisztálkodás, utazás), játék, éneklés, és | mondókatanulás során. A gyermekek 4-8 főből I álló kis csoportokban „tanulnak” heti 1-2 alka- 1 lommal, illetve otthon mindennap a tanfolyami 1 CD-t hallgatják. A foglalkozások gyakran a hét | fénypontját jelentik számukra. Ezzel a módszerrel 1-14 éves korig bárki j könnyedén elsajátíthatja az angol nyelvet. 1 Az a gyermek, aki elvégzi a Helen Doron tan- 1 folyamokat, több mint 7000 szót sajátít el, idegen nyelvi közegben pedig teljes természetességgel használja a megszerzett tudást! (Összehasonlításul: egy angol anyanyelvű ember kb. 5000 szót használ a hétköznapi beszédben.) Helen Doron Early English Nyelviskola ma már a világ 23 országában, hazánkban pedig a főváros minden jelentős körzetében és 14 vidéki helyszínen működik. így egyre több gyermek számára nyílik lehetőség, hogy e módszerrel „tanulhasson” angolul. Szolnokon márciustól várunk minden kedves érdeklődőt ingyenes bemutató-óráinkra! Tanfolyamok igény szerint folyamatosan indulnak! (X) Jelentkezés és tájékoztatás: tel: 06/20-513-1569 www.helendoron.com Helen Porond Early English JOGSZABALYVALTOZAS MIATT UTOLSO LEHETŐSÉG! MERLEGKEPES KÖNYVELŐ KÉPZÉST INDÍTUNK, kedvező feltételekkel! Jelentkezési határidő: 2006. március 20. Bővebb információ: a PERFEKT ZRT alábbi címén Szolnok, Verseghy park 8. E mail: szalnok@perfekt.hu Infóvanal: 56/422-276 perfekt Lakásvásárlási, építési és szabadfelhasználású jelzáloghitelek ÉRTÉKBECSLÉSI DÍJ NÉLKÜL 70 % KAMATKEDVEZMÉNNYEL (CHF-hitel esetén) AJÁNDÉK ÉLETBIZTOSÍTÁSSAL FÉSZEKRAKÓ-HITEL ESETÉN SZERZŐDÉSKÖTÉSI DÍJ NÉLKÜL vályogházra, szántóföldre, üzletre, nyaralóra is * A kamatkedvezmény a futamidd első 6 hónapjára érvényes. ©FHB A HITELES BANK. HITELTERMÉKEK KOZVETITESERE SZERZŐDÖTT PARTNER TELEFON: 06-20/513-5413 HA LAKÁSHITEL, AKKOR FHB. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ PÁLYÁZATOT HIRDET megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának elősegítésére irányuló „befogadó munkahelyek kialakításának támogatására” Pályázat célja: Olyan munkáltatói háttér kiépítése, amely a különféle mértékben megváltozott munkaképességű, fogyatékos, rehabilitált személyek számára megfelelő, tartós foglalkoztatást biztosít. Pályázati dokumentáció beszerezhető: A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Munkaügyi Központ Szolgáltatási és Módszertani Osztály Rehabilitációs Csoportjánál, (5000 Szolnok, Kossuth L. u. 6-8. sz. Telefon:56/423-233/337.sz. mellék) A munkaügyi központ kirendeltségein, Interneten: www.afsz.hu.www.mmkszolnok.hu A pályázatot 1 eredeti és 2 másolati példányban kell benyújtani 2006. április 20-án. 16 óráig. Az elbírálás határideje: 2006. június 15. www.fhb.hu