Új Néplap, 2006. március (17. évfolyam, 51-76. szám)

2006-03-09 / 58. szám

RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL városban. Az új intézmény célja a hátrányos helyzetű, de tehetséges jászsági gyerekek segítése, ng Kunhegyes. Történelmi dátumnak - tekinthető március hetedike a helyi modern, ötállásos autóbusz-pálya­udvar életében, hiszen ezen a reg­gelen indult innen a legelső járat. Mégpedig hajnali négy óra harnim- cöt percor Tomajmonostorán át, Ti- szaszentimrére. Napközben negyvennégy pár autóbusz érkezik és megy tovább a megye, az or­szág különböző részeire. Az utolsó járat este nyolc órakor a kisúji állo­másra közlekedik. Hétköznap reg­gel hattól este nyolcig, hét végén pedig reggel hattól este hétig fo­gadja az utazókat, várakozókat megyénk legfiatalabb buszpálya­udvara. DSZM Szolnok. Tokár István, a megyei közgyűlés elnöke (jobbra) látogatott tegnap szerkesztőségünkbe. A kötetlen beszélgetést megelőzően — kedves gesztusként — kolléganőinket nőnapi virággal köszöntötte. Ké­pünkön Hanga Valéria, a megyeháza sajtos munkatársának társaságá­ban (balra) a mai lap készítésének egy fázisával ismerkedik az elnök úr. Karcag. Az önkormányzat, mint a Déryné Művelődési és Ifjúsági Köz­pont fenntartója, pályázatot nyújt be a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által meghirdetett a helyi önkormányzatok könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő pályázatára, az intézmény műszaki, technikai felszerelésének bővítésé­re. A pályázathoz szükséges egy­milliós önerő az intézmény költség- vetésében biztosított. DE Mezőtúr. Három férfi vásárlási szán­dékkal jelent meg egy mezőtúri üz­letben kedden dél körül. Távozásuk után vették észre a bolt dolgozói, hogy a pult alatt lévő pénztárca el­tűnt, a benne lévő 1 millió forinttal együtt. Az üzletben elhelyezett ka­mera rögzítette a bűncselekményt. A rendőrség nyomozást indított, mrfk Öcsöd. Az önkormányzat az előző évben számos pályázatot nyújtott be, melyek közül mintegy tizenha­tot pozitívan értékeltek, emellett további három beadvány elbírálás alatt van. Még ugyanebben az év­ben valósították meg — illetve né­hány még folyamatban van - azt a hat munkálatot, melyekhez a támogatást 2004-ben ítélték meg. rá Szolnok, a társadalmi befogadás elősegítése a szociális területen dolgozó szakembereknek néven a Humán Szolgáltató Központ szerve­zésében több hónapos képzési programot indítottak a megyeszék­helyen. Kéthetente 3 napos foglal­kozásokat tartanak a résztvevők­nek, ahová vendég előadókat is meghívnak, ng MEGYEI TŰKOR 2006. MÁRCIUS 9., CSÜTÖRTÖK Nyugi, egyelőre nincs madárvész! turizmus A Tisza-tónál nyoma sem található a fertőzésnek FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Pedig közegészségügyi veszély­től a vírus felhígulása miatt fel­tehetően nem kell tartani még akkor sem, ha találnának fertő­zött madarakat a területen. A vo­nulás ugyanis április végén be­fejeződik, ezután az állatok szét­szóródnak, s valószínűleg nem lesznek újabb megbetegedések. Megyénkben a Tisza-tó térsé­ge nemcsak idegenforgalmi szempontból számít kiemelt tér­ségnek, de kömyezetvédelmileg is. Különleges madárvilága, amely mostanáig egyik fő von­zerejét jelentette, akár riasztóvá is válhat. Szabó Lajos azonban bizakodó, hiszen errefelé még nem találtak fertőzött állatot. — A Tisza-tó Európa egyik legfontosabb madárpihenő he­lye. Szerencsére azonban mos­tanáig elkerülte a fertőzés. Re­mélem, a későbbiekben sem alakul ki járvány ebben a tér­ségben. Erre azért is kicsi az esély, mert a tavaszi vonulás­kor nagyon rövid időt töltenek | nálunk a madarak, csupán egy- I egy éjszakára pihennek meg | nálunk. Az itt fészkelő mada- ' rakkal semmiképp sem kerül­hetnek közvetlen kapcsolatba a látogatók, így ezek az állatok sem jelentenek veszélyt rájuk. Ettől eltekintve számítunk rá, hogy a madárinfluenza megje­lenése befolyásolhatja a turisz­tikai szezont, mégsem készü­lünk elriasztani a madarakat. A Tisza-tó térsége ugyanis foko­zottan, védett terület, nem is \ GYORSSZAVAZÁS ■ Az Ön nyaralását befolyá­solja-e a madárinfluenza? Szavazzon honlapunkon ma 16 óráig: , www.ulneplap.hu A Tlsza-tó varázslatos madárvilága mostanáig komoly idegenforgalmi vonzerőt jelentett. Remélhetőleg Idén nyáron nem válik riasztóvá. lenne jogunk hozzá. Mint arról többször beszámoltunk, az em­ber akkor fertőződhet meg a ma­dárinfluenza kórokozójával, ha Megkérdeztük olvasóinkat Az Ön nyaralását befolyásolja a madárinfluenza? DR. KOVÁCS LÁSZLÓ, Karcag:-Nem befo­lyásolják a madárinfluen­záról szóló hí­rek a tervezett nyaralásunknak sem a helyszínét, sem az idejét Most is a horvát tengerpartra megyünk. Eszembe sem jut, hogy a madárinfluenza megza­varhatná a kikapcsolódásun­kat Ha több időnk lenne nya­ralásra, akkor még lemennénk néhány napra a Balatonra is. KISSNÉ JUHÁSZ EMÍLIA, Szolnok:-Sajnos be­folyásolja a nyaralásunkat, mert a férjem­mel a téli hónapok végén, illetve ilyenkor március elején szoktunk Egyiptomba elutazni, ami idén többek között a madárinfluenza miad nem jött össze. A Balatonra évekig utaz­tunk pihenni Remélem, talán ősszel el tudunk már utazni Egyiptomba. CSÁTI CSABA, Szolnok-Nem befolyó- 2 sol minket, mert nem ijed- I tünk meg a m madárinfluenzátóL Idén is a magyar tengerhez fogunk utaz­ni, Balatonfenywsen van egy kedvelt szállásunk, ahol estén­ként mindig etetünk hattyúkat, talán ez marad el. Nem tudnak eltántorítani a Balatontól, ha rám tüsszent egy hattyú, majd megmosom az arcom a vízben. * TÓTH JÁNOSNÉ, Jászberény:- Mindenképp befolyásolja az emberek dön­tését a nyári utazásról. Én olyan nyaralóhe­lyet választanék, ami kevésbé kitett a „fertőzésnek”. Sosem lehet tudni, mi veszélyezteti a mindennapjainkat Igaz, nyi­latkoztak arról, hogy a tavak­ban felhígulva nem terjedhet a madárinfluenza, de jobb óvatosnak lenni. A rémhírek árthatnak megyénk és az Alföld vizes élőhelyei közül is kiemelkedő jelentőségű a Tisza-tavi ma­dárrezervátum. A Hortobágyi Nemzeti Parkhoz tartozó 2500 hektárnyi természetvé­delmi terület számos ritka, védett madár otthona. A ván­dorlások időszakában pedig különösen megszaporodik a szárnyasok száma a kör­nyéken. A nemzeti park tájegységvezetője, Végvári Zsolt a madárinfluen- za-fertőzés tömeges felbuk­tartósan beteg madarak között mozog, és a vírust hosszabb ide­ig és nagyobb mennyiségben be- lélegzi. Semmilyen megfigyelés kaná- sától nem tart. Egy­részt, mert az eddigi aggodal­mak ellenére tegnapig egyet­len elhullott, vagy fertő- zésgyanús egyedre sem buk­kant. Másrészt úgy véli: a legnagyobb testű szárnyasok kivételével a kórt esetleg magában hor­dozó és legyengült példá­nyok túlnyomó többségét még útközben „kiszelektál­ják” a ragadozómadarak. A természetőr azt is elárulta, a madárinfluenzától nem, csupán az alaptalanul pá­nikkeltő információktól félti a Tisza-tó és környéke ide­genforgalmi vonzerejét. BJ nincs arra vonatkozóan, hogy az ember a víz közvetítésével fertő­ződhetett volna meg. így a nyári szabad vízi fürdőzésben nincs kockázat, még akkor sem, ha a vízbe vírust tartalmazó madár­ürülék kerül - tudtuk meg ár. Péter Istvántól. A megyei főállat­orvos hozzátette: a halak a ví­rust nem hordozzák, fogyasztá­suk tehát veszélytelen. Gond lesz az önkormányzati költségvetésekkel Ha nem változik az állami fi­nanszírozás rendszere, ha nem emelkednek a települések bevé­telei, vagy nem rendezik az ön- kormányzatok feladatait, hatás­köreit, és az ehhez rendelt pénzügyi támogatásokat, az ed­digieknél is nagyobb gondjai le­hetnek a helyi önkormányzat­oknak intézményeik működte­tésével. Kiss József a jászberé­nyi polgármesteri hivatal város­gazdálkodási osztályának veze­tője elmondta, egyelőre még működtethető a város. Az álla­mi normatív finanszírozás mel­lé tavaly csak az iparűzési adó­ból 1,46 milliárd forint érkezett a kasszába. Az idei 13,7 milliár­dos költségvetés kiadásait - 700 millió forint fejlesztési hitel mellett is — még tudják finan­szírozni. A hosszú távon meg­határozott kötelezettségek vál­lalása miatt azonban át kell gondolni a város működtetésé­nek rendszerét. ■ Banka Csaba 2 Hetvenmilliót vesztett volna Szolnok? FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Ezen Radócz Zoltán, a vagyon­gazdálkodásért felelős alpolgár­mester emlékeztedet rá, hogy a 2001 júliusában megkötött szerződés szerint a Corpus Rt. valamivel több mint négyhektá­ros területet négyzetméteren­kénti 800 forintos árop, azaz mintegy 32 millió forintért vá­sárolta meg. Az önkorrpányzat- ra hárult az út, a járda, a közvi­lágítás kiépítése, a zöldterüle­tek kialakítása, ami százmillió forintnál is nagyobb kiadást je­lent a városnak. Mindez a szer­ződés megkötése előtt is látható volt. A pályázatot előkészítő bi­zottság többek között azt java­solta, tisztázzák a befektetővel, milyen szerepet vállal a közmű­vek kiépítésében, a parkosítás­ban. A szerződésbe azonban eb­ből semmi sem került. Az alpolgármester ugyanak­kor elismerte, a szerződést a közgyűlési jóváhagyta. Ám úgy látja a képviselők jóhiszeműen jártak el. A polgármester asszony gon­dolja meg, mit mond, és ne mel­lébeszéljen - reagált az elhang­zottakra Szalay Ferenc, a Fidesz frakcióvezetője. ■ TJ Hunyadfalva. A község Nagykörű­vel, Csataszöggel, Tiszasüllyel és Vezsennyel közösen pályázott egy automata lélegeztetővel ellátott életmentő készülékre. Ezzel kap­csolatosan jelenleg a hiánypótlást végzik. MGA Jászberény. Az európai uniós állam- polgári vetélkedő hét végén, a fővá­rosban megrendezett országos dön­tőjén negyedik helyezést ért el a Le­hel Vezér Gimnázium 12. osztályos tanulókkal felálló csapata. A ver­senysorozat szervezője a Szakmai Középiskolákért Kulturális Egyesület és a Magyar Atlanti Tanács volt — tá­jékoztatta lapunkat Kasnya Sándor, a diákok felkészítő tanára, bcs Jászberény. Alapítványi fenntartás­sal új közösségi házat adtak át a

Next

/
Thumbnails
Contents