Új Néplap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-06 / 31. szám

10 MEGYEI TŰKOR — HIRDETÉSEK BjSBWW88BMM8!8S8888i8SIWW 2006. FEBRUÁR 6.. HÉTFŐ Ráfizetünk, ha takarékoskodunk a hővel? szolgáltatás A fogyasztóvédők szerint az ígérettel ellentétben még mindig magas a távfűtés díja A radiátorokra szerelt egyedi fűtésszabályzók a fűtési költsé­gek igazságosabb megosztását szolgálhatnák. Ennek ellenére a távfűtéses lakótelepi lakások­ban élőknek mélyen a zsebük­be kell nyúlniuk. A rendelkezésre álló statisztikai ada­tok szerint a szolnoki lakótelepi laká­sok többségében szereltek fel a radiá­torokra fűtésszabályzókat, melyek a fogyasztott hőmennyiség mérését, il­letve a fűtési költségek igazságosabb megosztását szolgálják, szolgálhatnák. A megyei fogyasztóvédő egyesület tag­jaiban felmerült a kérdés, miért nem csökkentették a hődíjat, a kétkulcsos díj alkalmazása ugyanis előnytelen a lakóknak. Jelentősen befolyásolhatná a hődíjak alakulását a gázüzemű áramfejlesztő, amelyet Szolnokon a Móra úti fűtőműbe két évvel ez­előtt építettek be. Az áramtermelés során keletkező hulladékhőt ugyanis fűtésre és melegvíz szolgáltatására használják feL- Szolnok távhő- rendszereit 1996 óta koncessziós szerző­dés alapján az Alfa- Nova Kft. üzemelteti. A cég az elmúlt tíz év­ben jelentős beruhá­zásokat hajtott végre - ismerte el pozsonyi Miklós, a megyei fogyasztóvédelmi egyesület munkatár­sa. - Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg az „Olcsóbb távhőszolgáltatásért” címmel a megyei napilapban tíz évvel ezelőtt megjelent ígéretről: „A lakótöm­bökön végzett átalakítást követően, a lakásokban a távfűtés zárható, nyitha­tó, szabályozható lesz... a tervezett ösz- szevont alap és hődíj fizetésénél ez a számlában meghatározó lesz.” Sajnos ez a mai napig nem valósult meg — ál­lapította meg Pozsonyi Miklós.- A szolgáltató minden felmerült költségét érvényesíti az alap- és hődí­jakban, lényegében kockázatmentesen végzi tevékenységét — mutatott rá a fo­gyasztóvédő. - Megtakarítás a hődíj­ból lehetséges a hőfokszabályzó felsze­relése után. Érdekes matematikai tör­vényszerűség, hogy az állandó alapdíj miatt csökkenő fogyasztás esetén az egységnyi hőért (GJ: gigajoule) a fo­gyasztó arányait tekintve mégis egyre többet fizet. A fűtési költségek megosztása kétfé­le módon történhet: a felszerelt költ­ségmegosztók vagy ennek hiányában a lakások légköbmétere szerint. A szol­gáltatónak, illetve a tulajdonosi önkor­mányzatnak biztosítania kellene, hogy az érintett lakóközösségek eldönthes- sék, egy- vagy kétmutatós díj alapján kívánják a fűtési díjat fizetni. Amíg a fogyasztóknak nincs választási lehető­ségük, a kötelezően megkötendő szol­gáltatási szerződések formálisak, és egyoldalúan csak a szolgáltató érdeke­it képviselik. A korábban említett újságcikkben utalás történt arra is, hogy a hatékony­ságot biztosító beruházások 2001-ig tartanak, s ennek hatására a távhődí- jak csökkenni fognak. Tény, hogy 2000-ben a fűtési díjból 2 százalékos kedvezményt kaptak a szolnokiak. Idő­közben a megyeszékhelyen több olyan beruházás történt, melyek jelentősen befolyásolják a hődíjak alakulását. Több fűtőműben gázüzemű áramfej­lesztőket épített be a hőszolgáltató. A A HŐDÍJ (GJ) ALAKULÁSA TAKARÉKOS FELHASZNÁLÁS ESETÉN (200 LÉGKÖBMÉTERES LAKÁSNÁL) Fogyasztott hőmennyiség (GJ) 40 alapdíj (Ft) 52 000 hődé (ft) 50 400 összes fűtési ktg (Ft). 102 400 lGJd0a(Ft) 2560 30 52 000 37 800 89 800 2993 20 52 000 25 200 77 200 3860 (FORRÁS: MEGYEI FOGYASZTÓVÉDELMI EGYESÜLET) fűtő- és használati meleg víz előállítá­sához így jelenleg az áramtermelés so­rán keletkező úgynevezett hulladékhőt használják fel. Ennek köszönhetően Pécsett a 2003-ban hődíjemelést nem hajtottak végre, bár akkor 16,1 százalé­kos gázdíjemelés volt. Az újság hasáb­jain megjelent cikkben négy évvel ez­előtt ígéretet olvashattunk, mely sze­rint a beindított Keret-program min­denki számára megoldást kínál arra, hogy 2003-tól csökkenteni lehessen a távhőszolgáltatás alapdíját, annak ér­dekében, hogy mindenki annyit fizes­sen, amennyit ténylegesen fogyaszt. — Nos, az alapdíjat azóta is évente emelik, az alap- és hődíjak összevoná­sa nélkül továbbra sem valósulhat meg a tényleges fogyasztással arányos díjfizetés - húzta alá Pozsonyi Miklós. Az alap-és a hődíj költségelemei A FŰTÉSI KÖLTSÉG mintegy ötven szá­zaléka az úgynevezett alapdíj. Ez a szolgáltatónál jelentkező bért és köz­terheit, a szolgáltató üzemeinek, táv­vezetékeinek és azok tartozékainak üzemeltetésének, karbantartásának költségeit, a vásárolt áruk és szol­gáltatások, a rendszerből folyamato­san elfolyó víz pótlásának kiadásait és az amortizációt tartalmazzák. A hődíj a szolgáltató által előállított hő díja, a hálózati hőveszteség és az üzemeltetés során elfolyt víz pótlásá­hoz felhasznált tüzelőanyag költsé­geit fedezi. A cikk az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület és megyei szervezete, valamint kiadónk együttműködése alapján jelenhetett meg. A költségeket az országos egyesület viseli. VALENTIN-NAPI ÜZENETEK HASÁBJAINKON .Yéplap VALENTIN-NAPI hirdetési szelvény' Megrendelem Valentin napja alkalmából a következő szöveg közlését: Bizonyára sok kedves olvasónk számon tartja a szerelmesek ünnepét. „A boldogságot nem lehet ajándékba kapni, Egyetlen titka-, adni, mindig csak adni, Jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet, És sok, sok önzetlen, tiszta szerelmet. ” (Goethe) Az Új Néplap hasábjain ebben az évben is lehetőséget nyújtunk arra, hogy köszöntse kedvesét. Csokorba rendezett üzenetét eljuttathatja kiadónkba személyesen, telefonon, vagy postai úton 2006. február 10-ig, mindössze 960 Ft-ért Címünk: Új Néplap - hirdetésfelvétel 5000 Szolnok, Pf.: 105., Mészáros Lőrinc út 2. Telefon: 56/516-716, fax: 516-720 Ha a levelet választja, a borítékra kérjük ráírni: „ VALENTIN-NAP”\ Megjelenés: február 14. kedd ^ Az üzenet díját, 960 Ft-ot postai utalványon befizettem, a szelvényt vagy másolatát mellékelem. °^j Név: Cím: SE A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal INGATLAN KERESÜNK-KÍNÁLUNK eladó ingatlanokat kül­földi és belföldi ügyfeleink részére. UNIVERZÁL Országos Ingatlanközvetítő Szolnok, Ady 1. Tel.: 56/422-043 vagy 20/9928-505.----------------------------------------------------------•213736* SZ OLNOK Csokonai út elején lakásnak irodá­nak együttesen alkalmas 149 m!-es igényes ki­alakítású, galériás, reluxás, padlófűtéses lakó­ház udvarral, melléképülettel frissen festett homlokzattal eladó. Irányár: 32,9 M Ft 70/455-3111, 70/455-3080.-----------------------------------------------------------*217980* SZ OLNOK Csokonai út elején társasház építé­sére alkalmas 308 m!-es telek eladó. Irányár: 14,9 M Ft. 70/455-3111, 70/455-3080.-----------------------------------------------------------*217980* SZOLNOKON Városmajor útról nyíló új családi házas övezetben 749 m’-es telek építési enge­déllyel eladó. Irányár: 14,9 M FI 70/455- 3111, 70/455-3080.-----------------------------------------------------------*217980* SZ0LN0K belvárosában üzlethelyiségek el­adók. 06-30/9286-625.-----------------------------------------------------------*217997* NÉMET-OSZTRÁK ügyfeleink részére eladó in­gatlanokat keresünk! 06-1-210-4673-----------------------------------------------------------*218103* ELADÓ Szolnok, Vásárhelyi P. úti, I. em.-i, 43 m!-es, 1.5 szobás, gázos lakás 6.5 M Ft-ért. Tel.: 06-20/9928-505.-----------------------------------------------------------*218195* ELADÓ Szolnok, Mátyás kir. úti III. em.-i, 84 m2-es, 3 szobás lakás 10.5 M Ft. Tel.: 06- 20/9928-505.-----------------------------------------------------------*218195* SZAIOLBAN összközműves utcában, üres épí­tési telek eladó. Érd.: 06-30/907-4602.-----------------------------------------------------------*218199* SZOLNOK, Jubileum téri 3. emeleti 2 szobás parkra néző lakás eladó. T: 30/3383-491----------------------------------------------------------*218220­VA SVÁRI Pál úton IV. emeleti, 54 m2-es lakás eladó. Tel.: 06-20/4477-855.-----------------------------------------------------------*218270* SZOLNOKI Baross úti 4. emeleti 2,5 szobás la­kás eladó vagy szolnoki családi házra cserél­hető. Érd.: 20/915-7762.-----------------------------------------------------------*218310* ÜZLETHELYISÉGEK eladók (esetleg kiadó) Szé­chenyi zöldséges piacnál Szolnokon. 06- 30/9387-690.---------------------------------------‘------------------*218373* GA RÁZS GARÁZS eladó vagy kiadó Szolnok, Mikszáth úti belső garázssoron. Érd.: 20/9422-832, 30/463-6163. SZOLNOKON, Kassai úton garázs kiadó. Tel.: 20/585-2070, 20/558-3851.----------------------------------------------------------*218295* ________ JÁRMŰ__________ «S ZEMÉLYGÉPKOCSIKAT, 6-16 évesig kész­pénzért megvásárolunk. Tel.: 06-20/9834-198.----------------------------------------------------------*214838* Sá ndor Service FORD márkakereskedés és szerviz | 5310 Kisújszállás, Deák F. u. 69-75.? t.: 59/520-750, t./f.; 59/322-300 ASTRÁT és Corsát vennék. 30/740-2080.----------------------------------------------------------*218129* 8 SUZUKI Swift 1.3 metálzöld. áron alul, 700 E Ft-ért, részletre is eladó. 20/9175-372.-----------------------------------------------------------218263* HASZONGÉPJÁRMŰ «1 DB IFA traktor eladó. 110 LE, ZT-300-as, vagy elcserélhető IFA MTZ-re. Bánhalma, Ság- vári Endre út 20. T.: 06-59/329-174. ÁLLÁST KÍNÁL ÉKSZERÜZLETBE eladókat keresünk. Török­szentmiklósi lakóhely és ékszerbecsüsi vég­zettség vagy becsüstanfolyami jelentkezés előny. Pályázatiakat rövid szakmai önéletrajz­zal a kiadóba „Ékszerbecsüs 218196” jeligére, 2006. február 7-ig kérjük leadni!-----------------------------------------------------------*218196­120 E Ft! Területi képviselőket keresünk min­den városból! 70/314-4152.-----------------------------------------------------------*215135* «LEINFORMÁLHATÓ gyakorlattal rendelkező nemzetközi gépkocsivezetőt keresünk uniós munkára. Érdeklődni lehet munkanapokon 8- 17 óráig a 30/278-3810-es telefonszámon.-----------------------------------------------------------*215145* GYAKORLOTT általános gépszerelőt keresünk felvételre, lehetőleg Kunszentmártonból és környékéről. Bér: megegyezés szerint! Érdek­lődni: 06-30/2395-197.-----------------------------------------------------------*215237* AZONNALI kezdéssel otthoni dolgozókat kere­sünk hosszú távra. Biztosított kereseti lehető­ség bruttó 165.000 Ft/hó. Kérje tájékoztatón­kat bizalommal. Válaszborítékot mellékelve! Euroweb Center 1148 Budapest, Nagy Lajos ki­rály útja 42-44.----------------—--------------------------------------*216695* FA KITERMELÉSBEN jártas, gyakorlattal rendel­kező motorfűrészest hosszabb távra alkalma­zunk. Szállás biztosítva. T.: 06-30/940-8896-----------------------------------------------------------*216768* EXKLUZÍV borkereskedelmi kft. területi képvi­selőt keres. Nyitott elme nem akadály. Alapfel­tétel: számlaképesség, royalbor@royalbor.hu----------------------------------------------------------*217919* SZ AJ0LI munkahelyre könyvelőt keresünk, adótanácsadói végzettséggel. Ajánlatokat „Márciusi kezdés-217963” jeligére a kiadóba kérjük.--------;-------------------------------------------------*217963* OR SZÁGOS ingatlaniroda, helyi képviseletei megnyitására vezetőket keres átképzéssel! 06-1-210-4904 ORSZÁGOS ingatlaniroda, területi képviselőket keres átképzéssel! 06-30-683-3630----------------------------------------------------------*218130* 8 SZOLNOK, vasútállomáson büfébe vendég­látós szakképesítéssel dolgozót felveszek. I: 06- 70/2975-098.----------------------------------------------------------*218225* HE TILAP keres 1 fő, Szolnok megyei ügyfélkör­rel rendelkező munkatársat, hirdetésszervezői munkakörbe (másodállásban is). Feltétel: sa­ját vállalkozás. Érdeklődni: 06-30/3831-301, 9- től 15 óráig.----------------------------------------------------------*218230* KO ZMETIKAI cég keres ambiciózus, kreatív, talpraesett eladókat napi 3-5 ezer Ft. Tel: 06- 30/373-8467.-----------------------------------------------------------*218234* ANGLIAI, írországi munkalehetőségek farmon, éttermekben. 06-30/459-3649.-----------------------------------------------------------*218244* «TISZASÜLY, Szivárvány sörözőbe szakirányú végzettségű pultost keresünk. Érd.: 56/542- 021, 20/932-1441.-----------------------------------------------------------*218257* HA NINCS munkája, várom. Szolnok, Baross út 10- 12. 204-es iroda. Tájékoztató: 2006. febr. 7- én du. 14 óra.-----------------------------------------------------------*218283* SZOLNOKI külkereskedelemmel foglalkozó cég rátermett, jó kommunikációs készség gél, felhasználói szintű számítógépes isme retekkel valamint B kategóriás jogosítvány nyal rendelkező munkatársat keres titkárnő ügyintézői állás betöltésére. Feltétel: Word Excel ismerete. Elbírálásnál előnyt jelent az orosz* és angolnyelv-tudás. Jelentkezés 2006. február 13-ig önéletrajzzal és telefon elérhetőséggel az alábbi címen. SPECIMPEX Kft. 5005 Szolnok, Pf.: 38. *2i82S7* KFT. keres, ve$ész szakmunkásokat, techniku­sokat, gyógyszergyártó területre, 3 műszakos munkarendbe, bp.-i munkahelyre. Szállást biz­tosítunk! Önéletrajzokat a 06-1-351-3678 fax­számra, vagy Humán Centrum Kft 1075 Bp., Holló u. 3-9. címre várjuk. Jelige: „vegyész”----------------------------------------------------------*218313* ÜZ LETVEZETŐT és eladót keresünk festék- és gazdaboltba. Zöld könyv előny. Önéletrajzokat a Törökszentmiklós, Eáy-ltp. 6, 2/10. címre kérjük.----------------------------------------------------------*218381* (Folyta tás a 13. oldalon.) •218277*

Next

/
Thumbnails
Contents