Új Néplap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
2006-02-24 / 47. szám
TELEPÜLÉSI OLDALAK Növekednek az adóbevételek idén Apátin Három százalékkal növekednek Jászapáti bevételei 2006-ban. Mint azt Szabó Lajos polgármestertől megtudtuk, a növekedés oka, hogy a településnek ösz- szességében 41 millió forinttal több pénzt utalnak a személyi jövedelemadó-bevételek visz- szaosztásából, mint egy évvel korábban. A városvezető hozzátette, hogy sajnos mindez nem a vállalkozások teljesítményének növekedéséből, hanem a visszaosztás elszámolási rendszeréből adódó többlet- bevétel lesz. A település 1,6 milliárdos költségvetéséből mintegy háromszázmillió forintot költhetnek fejlesztésre, amelynek kétharmad részét már korábban megkezdett fejlesztések finanszírozására le is kötötték. A legjelentősebb kiadási tétel idén is a szennyvízcsatorna-építésre szánt kiadás lesz, de újítanak fel utakat, iskolaépületeket is. Az egyik legnagyobb eredményként szerepel, hogy az állami normatívák összege, illetve saját bevételeik csaknem teljes egészében fedezik működési kiadásaikat. Mintegy hatmillió forintos mínusz látható jelenleg, ami az 1,3 milliárdos kiadást számítva elenyészőnek mondható. Szabó Lajos rámutatott, hogy az év folyamán ez az összeg minden gond nélkül kigazdálkodható. SZABARI PÁL nyugdíjas, Jászapáti: Első feladatként a temető másik felében is kiépíteném az utakat, mert jelenleg a sárban járunk, hogy eljussunk szeretteink sírjához. Ezután ipart telepítenék az üres ipari parkba, hogy új munkahelyeket teremtsünk, és ezzel csökkenhetne a munka- nélküliek száma. Nagyon fájó számomra, hogy nincs kilátásban gyorsforgalmi út építése. Szinte minden út kikerül bennünket. Elkeserít, hogy az M8- as autópályát Szolnok felé tervezik, és nem Jászapátin keresztül. Helyrehoznám a Heves felé vezető utat, mert az elég rossz állapotban van. Helyeslem a buszmegállók folyamatban lévő építését. Szeretném, ha a strandon lenne orvosi ellátás, és szállodát is lehetne oda építeni. A sportpályán tévéközvetítésre alkalmas épületet hoznék létre, így a Sport 1 csatorna is közvetíteni tudná az NB2-es mérkőzéseinket. ■ TIA A Jásztelek határában megépült hulladéklerakóba harminc évig hordhatják a szemetet. Tóth János gépkezelő, járművezető Is besegít a lerakásnál. Kellemetlen vitába keveredett Jászladány és Jász- kisér önkormányzata a Regio Kom Térségi Társulással. Évek óta nem fizeti ki a két település a számukra meghatározott hulladékelhelyezési díj egészét a Regio Komnak. A történet még akkor kezdődött, amikor 2001-ben a kistérségi hulladéklerakó telepet üzemeltető Regio Kom Kft.-ben a részt vevő települések meghatározták, hogy a telepet használó két kistérség városainak (Jászberény, Jászapáti, Jász- árokszállás, Heves) hulladék- szállítást végző cégei fogják beszállítani a 33 település szemetét a Jásztelek határában lévő regionális hulladéklerakóba. Szabó Lajos, a Regio Kom Térségi Társulás elnöke, Jászapáti polgármestere elmondta, hogy a társulás nagyobb hulladékelhelyezési díjat határozott meg Jászladány és Jászkisér szállítócége számára, mivel e két ön- kormányzat nem fogadta el a települések közösségének döntését. Mint megtudtuk, azóta sincs egyezség. Az ügy már megjárta a bíróságot is, amely jogerős határozatban állapította meg, hogy Ladány és Kisér kénytelen magasabb díjat fizetni. Az adósság mostanra már meghaladja a tízmillió forintot. — Szeretnénk elkerülni az újabb pert, ezért remélem, sikerül megegyezni a két településsel - tette hozzá Szabó Lajos.- Törvényben megfogalmazott lehetőségük a településeknek, hogy maguk válasszák ki, mely céggel oldják meg a hulladékszállítást - mutatott rá Jászladány polgármestere, Dankó István. - Jászladány és Jászkisér ezt az utat választotta, és a la- dányi önkormányzat a Nagyközségi Üzemeltetési, Vagyonkezelő Intézményét (NÜVI) bízta meg a szállítással. Mint mondta, a kezdetektől nem értettek egyet a társulási határozattal. Az ellenvéleményükről szóló hivatalos határozatot azonban a harminc napos jogvesztő határidőn túl terjesztették be. - Irreálisan magas - közel négyszeres - hulladékelhelyezési díjat szabtak meg számunkra - tette hozzá Dankó István. — Csak azt a részt fizettük be, amit á regionális lerakó tulajdonos önkormányzataként jogosnak tartottunk. Most a különbözet elmaradása miatt vagyunk gondban. Mind Jászladány, .mind Jászkisér hajlandó a kompromisz- szumra. Készek az immár 13 millió forintra rúgó tartozás befizetéséről tárgyalásokat folytatni. Szerintük ismét elő kell venni, hogy ötödik beszállítóként jelenjen meg a NÜVI a négy város szemétszállító cége mellett. Hírek Iskolások, civil szervezetek is a farsangolnak JÁSZSZENTANDRÁS művelődési házában is tombol a farsangi báli szezon. Az elmúlt hónapban nem volt olyan hétvége, amikor ne szerveztek volna az iskolá- ; sok, illetve civil szervezetek számára valamilyen mulatságot. Az elkövetkező napokra is marad még az összejövetelekből. Február 28-án a nyugdíjasok bátyus báljára, március 4- én pedig a pávakör által szervezett házasok báljára kerül sor. A gyermekvédelem feladatait tekintik át jászladányon az önkormányzati intézmények, a gyermekekkel foglalkozó szervezetek, illetve a rend- őrség képviselői a napok- ban tartották szokásos éves megbeszélésüket. Ilyen alkalmakkor a fiatalok fejlődésével, társadalmi beilleszkedésével, gyermekvédelemmel kapcsolatos helyi feladatokat ösz- szegzik. Tizedszer hálóznak Jászapáti „barátai” Nyugdíjasfarsang a könyvtárban jászapátiban a városi könyvtár nyugdíjasklubja a napokban látta vendégül a művelődési ház nyugdíjasklubját. A hagyományoknak megfelelően farsang idején a könyvtári klub látja ven- f dégül a település nyugdí- jasait, a szüreti bált viszont a művelődési házban tartják. A jó hangulatú műsoros délutánon az otthonról hozott sütemények mellett jó hangulatú beszélgetés zajlott. NYEREMÉNY. Az Örömest kiadványunkban megjelent rejtvény megfejtését küldte be Térjék! Istvánné Jászdózsai olvasónk. A Jászlnvest Rt. által felajánlott, ötezer forint értékű ajándékcsomagot a napokban vehette át Jászapátin Nagy Lászlótól, a kereskedelmi cég vezérigazgatójától. A JÁSZAPÁTIAK Baráti Egyesülete tizedik alkalommal szervezi meg ezen a hétvégén, szombaton műsoros esttel összekötött bálját. Az eseményen fellép Szűcs Judith és az Apostol zenekar. A JNSZ Megyei Ipari, Mezőgazdasági. Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakképző Iskola és Kollégium 5130 Jászapáti, vasét u. 4. om azonosító 100521 FELVÉTELT HIRDET az alábbi OKJ-s szakmákra nappali tagozaton Középiskolai képzésre épülő érettségi utáni képzések- vendéglátótechnikus - mezőgazdasági technikus- kereskedelmi technikus - kertész- és növényvédelmi technikus- faipari technikus - agrárkereskedelmi menedzserasszisztens- divat- stílustervező 10. évfolyamra épülő képzések- géplakatos- asztalos- kőműves- szobafestő-mázoló- karosszérialakatos- fényező-mázoló- nőiruha-készítő- varrómunkás- fodrász- élelmiszer- és vegyiáru-kereskedő - dísznövénykertész- vas- és műszakiáru-kereskedő - virágkötő és berendező- ruházati kereskedő - dísznövény és zöldségterm.- szakács - növénytermesztő gépész- cukrász - mezőgazdasági gépész- pincér - gazda II- falusi vendéglátó - kertépítő és -fenntartó- általános állattenyésztő - parkgondozó- kertész - húsipari szakmunkás- pék 8 általános iskolát végzettek és 16. életévet betöltötték részére- általános állattenyésztő - szobafestő-mázoló - pék- falusi vendéglátó - parkgondozó - varrómunkás- kőműves - növénytermesztő gépész - lakástextil varró-javító Jelentkezhetnek 10. évfolyammal és szakmai végzettséggel rendelkezők. Jelentkezési lap és részletes felvilágosítás az iskolában kérhető. Tel.: 57/540-260,57/441-067 Jelentkezési határidő: 2006. április 26. téda Jászberény, Nagykátai út 1. Tel.: 57/415-006,57/415-242 .. “ Jászapáti, István krt. 11.49. Tel.: 57/441-003,57/440-356 TUZEP Jászladány, Kossuth L. u. 8. Tel.: 57/454-007 AREMELES ELŐTT, AKCIÓS ÁRON RENDELJEN • Leier, Kőrös, Máji és Ytong falazóelemeket • Zsalukövet és betontermékeket, import • Cementet (hazai) • Csempék, padlólapok, gress-lapok • Tatai hornyolt, íves vágású cserép 88 Ft/db • Polka cserép, natúr 148 Ft/db ÉPÍTKEZÉS, FELÚJÍTÁS ELŐTT ÉRDEKLŐDJÖN TELEPEINKEN! JÁSZAPÁTI CO ES VIDÉKÉ ÁFÉSZ • Jászapáti, István király u. 6. sz. alatti kb. 70 m! üzlethelyiségét • Erdőtelek, Kossuth u. 16. sz. alatti kb. 90 m2 területű üzlethelyiségét • Átányon, az ABC melletti italboltját és a volt terménybolt helyiségét. Bérbe adja vagy eladja • Szolnok, Pálffy János u. 1. sz. alatti 1432 m! alapterületű raktárát, irodahelyiségeket • Szolnok, Pálffy János u. 3. sz. alatti 300 és 407 m2 raktár- és üzlethelyiségét. Bővebb felvilágosítás: ÁFÉSZ Jászapáti, Kossuth u. 3. sz. . Tel.: 57/540-155 vagy 540-157 | HULLADÉKKEZELÉSI DÍJ ÁTLAGOSAN AZ ORSZÁGBAN EV Dlj/HAZTARTAS 2003. 6269 2004. ■■■MM 8 469 2005. 9175 (AZ ADATOK BUDAPEST NÉLKÜL ÉRTENDŐK) HULLADÉKKEZELÉSI DÍJ A JÁSZSÁGBAN (FT/HÁ2TARTÁS): 2005 2006 8000 8400 FORRÁS: RÉGIÓ KOM KFT. FÉMKOFFER KFT. Jászapáti, Temető út 1. | TeL/fax: 57/540-280 * • FINOMLEMEZ MEGMUNKÁLÁS «ELEKTROSZTATIKUS PÓRSZÓRÁS - POSTALÁDÁK «LÉPCSŐHÁZ LEVÉLSZEKRÉNYEK •PÉNZKAZETTÁK S MÉRETBEN Az oldalt írta: Banka Csaba Fotók: Sárközi János Jászberényi Szerkesztőség 5100 Jászberény, Szabadság tér 4. Tel.: 57/501-710, Fax: 57/501-711 email: bankacs@ujneplap.hu Február 25. Szolnok és környéke Február 27. Karcag Február 28. Jászberény Március 01. Kisújszállás Március 02. Martfű Március 03. Jászárokszállás Március 04. Abony, Mezőtúr Március 06. Kunhegyes SOROZAT HA ÉN DÖNTHETNÉK Elmaradás a díjfizetésben hulladék Tízmillió feletti tartozást halmozott fel két település JÁSZAPÁTI ÉS KÖRNYÉKE 2006. FEBRUÁR 24., PÉNTEK mmmmmwmzmmmmm IMP