Új Néplap, 2006. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

2006-02-14 / 38. szám

T JÁSZBERÉNY ÉS KÖRNYÉKE 2006. FEBRUAR 14., KEDD Uniós pénz a mindennapos fejlesztéshez Másfél év alatt közel tizennégy- millió forint pluszpénzt költhet el a jánoshidai Petőfi Sándor Általá­nos Iskola egy, az Európai Unió ál­tal meghirdetett, sikeres pályázat eredményeként - tudtuk meg Tóthné Eszes Éva Igazgatónőtől. A hátrányos helyzetű tanulók fej­lesztését célzó program részeként egyebek mellett a pedagógusok számára továbbképző tanfolya­mot szervezhetnek, továbbtanu­lásra felkészítő órákat tarthatnak, művészeti köröket működtethet­nek, mentálhigiénés foglalkozáso­kat rendezhetnek, szabadidős fog­lakozásokat szervezhetnek az is­kola összes tanulója részvételével. Számos közösségfejlesztő prog­ramba a tanulókon kívül a szülő­ket is bevonhatják. Az iskolán be­lüli különböző foglalkozásokon kívül múzeum- és színházlátoga­tásokat is szervezhetnek az el­nyert anyagi támogatással. A pá­lyázat lehetőséget biztosít arra is, hogy különböző eszközbeszerzést is megoldjanak. A program febru­ár 1-jével indult Immár harma­dik éve nyer az intézmény jelen­tős nagyságrendű uniós pénzt Ta­valyelőtt tizenötmilliót, míg tavaly hatmilliót fordíthattak szakmai munkájuk javítására. SOROZAT HA ÉN DÖNTHETNÉK PINTÉR LÁSZLÓNÉ, Jászberény:- A városban nagy szükség vol­na egy színházteremre. Itt színi előadásokat, hangversenye­ket lehetne tar­tani. A város kulturális intéz- ményeiben ugyan vannak ilyen rendezvények, de nagy szervezést igényel a kultúrott- honok átalakítása ezekre a be­mutatókra, s inkább csak pódi­um-előadások érkezhetnek a városba. A városi filmszínház épülete például szerintem min­denképp megfelelne erre a cél­ra. A mozizás már nem vonz annyi embert, mint korábban, és sokszor kihasználatlannak érzi az ember a városközponti épületet. Rendkívül pozitívan értékelem a Jászberényi Nyár fesztiválprogramjait. Ugyanak­kor nagyon jó volna, ha az ilyenkor szokásos színvonalas rendezvényeket nemcsak né­hány hétig, hanem egész évben élvezhetné az ember. Aki nem bírja, elmehet! munka A vezető szerint alaptalanul panaszkodnak a dolgozók Továbbra sincs nyugalom Jászberényben a megvál­tozott munkaképességűe­ket foglalkoztató Lekter Kft. háza táján. A dolgo­zók aggódnak ki nem fi­zetett munkabéreik, illet­ve a nem megfelelő mun­kakörülmények miatt. Banka Csaba A megváltozott munkaképessé­gűek számára alig-alig van ál­láslehetőség a környéken, ha kiegészítő keresetre van szük­ségük a rokkantnyugdíj mellé, akkor nemigen válogathatnak az emberek. Sokadik próbálkozásra sike­rült elérnünk Visi Lászlót, a Lekter Kft. ügyvezető igazgató­ját. Megemlítettük neki a szer­kesztőségünknek jelzett prob­lémákat. Többek között azt, hogy legutóbb egy panaszos le­vélben azt írták, a leszázalé­kolt dolgozóknak gyakran 50- 80 kilós farönköket kell emel­ni, fűrészelni.- Ez van uram — reagált az ügyvezető igazgató. - Raklapo­kat gyártunk. Ha gyufaszála­kat készítenénk, nem kellene akkorát emelni. Itt ilyen a munka, ezeket a munkakörül­ményeket kell elfogadni. Aki nem bírja, elmehet.- Épp azért mentek önhöz, mert megváltozott munkaképes­ségűek számára kínált - gondo­lom egészségügyi állapotukhoz igazodó — munkát a cég. Hiszen épp ezért kap támogatást vállal­kozása!- Tudja, szerintem lehetnek közöttük, akik úgy lettek meg­változott munkaképességűek, hogy talán lefizették az orvost. Aki esetleg így tett, most két helyről kaphat fizetést. Egy­részt hozzájut a rokkantnyug­díjhoz, másrészt én még fizetek is nekik. Piszkáljanak csak nyugodtan. Maga tud jó cikke­ket írni, ezek a bejelentgetők meg elérik, hogy megszűnik ez a vállalkozás is.- Igaz, hogy 25-30 embernek csak egyetlen mobil WC áll ren­delkezésére egész nap ?- Az egyik helyiségben. A velünk szomszédos, úgy har­minc méterre lévő telephelyen meg ott van minden szociális helyiség WC, zuhanyzó, mele­ü Dometic Cégünk, a Dometic Rt. a Dometic Sweden AB leányvállalata, amely világelső az abszorpciós hűtőszekrények, légkondicionáló berendezések, ablakok, védőtetők és egyéb szabadidős termékek gyártása terén a lakókocsik, szállodák, kórházak számára. A Dometic Rt. munkatársakat keres: Azonnali belépéssel DISZPÉCSERT A munkakör ellátásához szükséges képzettségek, elvárások: • Középfokú végzettség • Kiváló kommunikációs és problémamegoldó készség, határozott fellépés • Gyakorlatias hozzáállás, nagyfokú munkabírás • Számítógépes ismeret 2006. március 01. munkakezdéssel HEGESZTŐT Alkalmazási feltétel: hegesztő szakmunkás-bizonyítvány, vagy gázhegesztő és lánghegesztő szakmai képesítés Munkavégzés: több műszakos munkarendben. A munkakör betöltéséhez próbamunka végzése szükséges. HŰTŐSZEKRÉNY- ÉS AGGREGÁTGYÁRTÓT Alkalmazási feltétel: szakmunkás- vagy érettségi bizonyítvány, a „vasas" szakmák előnyt jelentenek. Munkavégzés: több műszakos munkarendben. Jelentkezés: folyamatosan . i Jelentkezni lehet személyesen: J Kövérné Fellegi Márta, Dometic Rt 5100 Jászberény, Fémnyomó út 1. sz. gedő. Azért tetettem oda a mobil WC-t, hogy akinek nagyon sür­gős a dolga, ne kelljen messzire szaladnia...- Továbbra is arról hallunk, hogy nem, vagy csak kevesebb munkabért fizet az embereknek!- Ezzel kapcsolatban csak akkor nyilatkozók, ha ide hozza elém azokat, akik ezt terjesztik. Ellenőrzött már nálunk az APEH, a munkaügyi felügyelet, de mindent rendben találtak.- Gondolja, ha nem tartaná­nak az elbocsátástól, akkor új­ságíróhoz fordultak volna?- Senkit nem köteleztem arra, hogy itt dolgozzon, és senkit nem tartok vissza attól, hogy el­menjen. A dolgozók aggódnak a nem megfelelő munkakörülmények miatt. Felvételünk illusztráció. Szigorúbban ellenőrzik a jövőben a foglalkoztatás pénzügyi támogatásait alapvetően átalakul ű megváltozott munkaké­pességűeket foglalkoztató cégek támogatási rendszere. Mint azt Kerékgyártó Zsuzsa foglal­koztatási tanácsadótól, a megyei munkaügyi központ jászberényi kirendeltségének munka­társától megtudtuk, az új rendszer egyik fontos hozadéka lehet, hogy szigorúbban ellenőrzik a jövőben a rehabilitációs foglalkoztatás pénzügyi támogatásait. Már január 1-től szigorúbb lett a rendszer, hisz újabb támogatottakat már nem lehet beléptetni a rendszerbe. Egy másfél éves átmeneti időszakot követően pedig 2007. július 1-től ktárólag csak olyan munkáltatónak ad­nak támogatást, amelyek egy komoly akkreditá- ciós folyamaton mentek már keresztül A bérek és járulékok negyventől száz százalékáig támo­gathatják a vállalkozókat. A cél, hogy ne má­sodrendű munkavállalóként foglalkozzanak a megváltozott munkaképességűekkel, hanem a megmaradt képességeknek megfelelő munka felkínálásával az érintettek visszakerüljenek az elsődleges munkaerőpiacra. Jászapáti, Jászkisér és Jászszentsindnís Önkormányzata az általunk létrehozott JÁSZKÖZMŰ Kft. főmérnöki állására pályázatot hirdet. Amunkavégzés helye: Jászapáti Elvárások: • felsőfokú szakirányú végzettség, • szennyvíz-üzemeltetés területén szerzett, min. 5. év szakmai tapasztalat, /meg kell jelölni a munkavégzés helyét, helyeit/ • felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek, • B kategóriás jogosítvány, • 30 napnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány. Az elbírálásnál előnyt jelent a nyelvtudás, ill a szennyvíz-üzemeltetésben szerzett vezetői tapasztalat. Feladata: • az épülő szennyvíztisztítómű technológiai telepítésének és próbaüzemének nyomon követése, ill. a megépült szennyvíztisztító rendszer /csatornahálózat és tisztítómű/ működtetése, (eleveniszapos, biológiai szennyvíztisztító, nitrogén és foszfor eltávolítással) • a technológia telepítése alatt a szennyvíztisztító-telep és a három település hálózatához szükséges karbantartói létszám kiválasztása. Javadalmazás: megegyezés szerint, de az igényt a pályázatban jelölni kell. Szolgálati lakás megoldható. Fényképes önéletrajzát „Főmérnök” jeligére a Jászapáti Polgármesteri Hivatalban (Jászapáti, Velemi Endre út 2.) várjuk. A pályázat benyújtási határideje: 2006. február 28-án, 16.00 óráig. Az állás betölthető: 2006. március 16-tól. Érdeklődni lehet: a 06-30/207- 1822-es telefonszámon. A pályázat elbírálása előtt a pályázókkal egyéni elbeszélgetés lesz, melyről minden pályázót külön értesítünk. TELEPÜLÉSI OLDALAK Február Február Február Február Február Február Február 15. 16. 17. 18. 20. 21. 22. Újszász T.földvár, Mezőtúr Kenderes Jászfényszaru Törökszentmiktós Jászberény Túrkeve ^FEGYVERVIZSGA FIGYELEM! j A 2006. február 18-ra hirdetett fegyverismereti vizsga sajnálatos módon elmarad. KÖVETKEZŐ VIZSGÁNK IDŐPONTJA: 2006. március 4. szombat 9.00 óra Szentlőrinckáta, általános iskoia. Információ: 06-20/434-2353. « --------------------------------y Hírek Kísérleti program az együttműködésére a jászság tűzvédelmében többszintű egy üttműkö­dést valósítanak meg az önkéntes tűzoltó-egyesüle­tek, a jászkiséri önkéntes tűzoltó-köztestület, illetve a jászberényi hivatásos tűzoltók. Nagy István heré­nyi tűzoltóparancsnok fel­ajánlotta Lampert Mónika belügyminiszternek, hogy az együttműködés tapasz­talatairól és további lehe­tőségeiről mások számára is hasznosítható kísérleti programot alkotnak. , Honismereti jubileumot ünnepel a szakkör A jászjákóhalmi Horváth Péter Honismereti Szak­kör tagjai pénteken emlé­keznek meg névadójuk születésének 250. évfor­dulójáról. A megemléke­zés első részében Jászjá- kóhalmán Idézik fel a helytörténeti kutató életét és munkásságát, majd Jászberényben megkoszo­rúzzák a Lehel Vezér Gim­náziumban elhelyezett emléktábláját. Már a tizenhetedik jász bált rendezték meg A jászberényi Városvédő- és Szépítő Egyesület szom­baton este szervezte meg a tizenhetedik jász bált. Az idei rendezvény nyitótán­cát a Jászság Népi Együt­tes tagjai mutatták be, a bálanya szerepét pedig Ta­kács Daniella vállalta fel. A főtér átalakításáról tájékoztattak Jászberény képviselű-tes- tülete megismerkedett a főtér átalakítási terveivel. Annak és a környék ut­cáinak felújítására uniós forrásokat vennének igénybe. A legutóbbi soros ülésen felháborodást kel­tett, hogy a terv előkészü­leteiről a képviselők nem tudnak. Ezért a minap tá­jékoztatót tartottak. A Pa­gony Tervezőiroda által felvillantott lehetőségekről döntés még nem született. Az oldalt írta: Banka Csaba Fotók: Sárközi János Jászberényi Szerkesztőség 5100 Jászberény, Szabadság tér 4. Tel.: 57/501-710, Fax: 57/501-711 e-mail: bankacs@ujneplap.hu

Next

/
Thumbnails
Contents