Új Néplap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-31 / 26. szám

2006. JANUÁR 31., KEDD 8 GAZDASÁGI TÜKÖR BŰI .'"fí'T'ÍIMl Új fapados Magyarországon március 28-ÁN jelenik meg a Ferihegyi repülőtéren a lett állam és a SAS légitár­saság érdekeltségébe tarto­zó fapados, az airBaltic. He­tente két járat indul majd Budapestró'l Vilniusba. Erre az útra egy felnőtt oda-visz- sza útra szóló vissza nem váltható jegy jelenleg 36 600 forintért foglalható. Már mindenkinek van mobilja a tavalyi Év végére Magyar- országon a 100 főre jutó elő­fizetések száma 92,4-re nőtt az egy évvel korábbi, 86,4- ről - közölte a Nemzeti Hír­közlési Hatóság hétfőn. Csak decemberben - elsősorban a karácsony miatt - a három magyarországi mobilszolgál­tató ügyfeleinek száma 178 ezerrel emelkedett az előző havihoz képest. Magyarországon uniós átlagár alatt az új autó átlagosan 3,4 százalékkal emelkedett tavaly az új au­tók átlagára Európában - áll egy cég tanulmányában. A vizsgált országok közül Németországban és Magyar- országon 5 százalékkal ol­csóbbak az új autók, mint az európai átlagár. Ausztriá­ban pedig 3 százalékkal ma­gasabbak. A HÍRSÁV A PANNON GSM TÁMOGATÁSÁVAL KÉSZÜLT A BUX-index 2006. január 30-án Nyitóérték: 22 748 153«. J Ne* York i o tőzsde nyitása / 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: (01 NYERTESEK 2uns. \ 30. Részvény UtoiséáríFt) Synergon 597 Váltós« Millió ft +4,55 191 PannonPlast 2 339 +0,82 90 FHB 1440 +0,28 447 Egis 24 300 +0,21 52 BorsodChem 2 531 +0,04 542 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Vátósf%) Millió Ft Fotex 504-1,95 135 OTP 7 300-1,28 5 765 Mól 21800-0,91 4 917 Graphlsoft 1 700-0,87 13 Richter 43 350-0,12 2 139 A BUX-index az elmúlt napokban 23 250 23 000 22 750 22 500 22 250 22000 21750 21500 •*£' 22692 22 516 22561 22420 21996 01.23 01.24 01.25 01.26 01.27 01.30 (ORRÁ* BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2006. január 30-án €/Ft $/Ft €/$ mm 1 t ■■ 251,36 I 1 207,79 1,21-0,29 Ft +1.71 Ft-lcent Megfejik az önkormányzatokat? forgalmi adó Bajba kerülhetnek a nagy, városokhoz kötődő fesztiválok Rosszul járhatnak az ön- kormányzatok, ha az adó­hatóság úgy dönt, hogy az ingyenesen biztosított köz­terület után is áfát kell fi­zetniük. Pedig hazánkban általános gyakorlat, hogy nem kérnek pénzt a jóté­konysági rendezvények szervezőitől. Europress-összeállítás Kaposváron többek között moz­góárusításra, jármű tárolására, vásár és rendezvény tartására le­het igénybe venni a közterülete­ket - tudtuk meg Sárdi Pétertől, a város vagyongazdálkodási igaz­gatójától. A díjak jelenleg 24 fo­rinttól egészen 2600 forintig ter­jednek naponta négyzetméteren­ként. A nonprofit jellegű kulturá­lis, illetve sportrendezvényekért jelképes, egyforintos bérleti díjat kér a város naponta. Esztergomban a város és a ré­gió lakosságának széles körét érintő ünnepi és kulturális vala­mint sportrendezvény esetén a szervezők mentesülhetnek a díj­fizetés alól. Tavaly kéthetente ren­deztek olyan eseményeket - gyer­meknap, a kommunizmus áldo­zatainak ünnepe, önkormányzat, civil szervezetek, egyházi meg­emlékezések, március 15. stb. -, amikor a közterület díját elenged­ték a szervezőknek. Az önkor­mányzati eseményeken a terület- használat díjmentes. Az esetleges jogszabályválto­zás rendkívül rosszul érintené a városvezetést. Kiállítás, alkalmi vásár tartása jelenleg 210 Ft/m2/nap. gyöngyösön a közterületek használatáról szóló helyi rende­let szerint kulturális és sportese­ményekre térítés nélkül bocsát­ja rendelkezésre a tereket, utcá­kat az önkormányzat. A város­üzemeltetési igazgatóságon ar­ról tájékoztattak: a „tisztán poli­tikai” rendezvények nem jellem­zők, a pártok általában valami­lyen kulturális programmal kö­tik össze a szabadtéri összejöve­teleiket, ilyenek például a majá­lisok, amelyekhez szintén díj­mentesen vehetik igénybe a ki­szemelt területet. Pécsett csak és kizárólag a vá­ros önkormányzatának saját ren­dezvényei díjmentesek, minden A kaposvári tavaszi fesztivál rendezvényei közé tartozik a fúvós zenekari találkozó. A házigazda a képen látható Kaposvári Honvédzenekar egyébért díjat kell fizetni. Az egyéb kulturális jellegű rendez­vények igényelhetnek azonban kedvezményt. Komoly problémát jelentene, ha a saját, ingyenes rendezvények után be kellene fi­zetni a 20 százalékos áfát: ez ugyanis jelentős, mintegy 60 mil­lió forint pluszkiadást jelentene. Az olyan nagyszabású, nagy terü­letet igénylő és huzamosabb ide­ig tartó önkormányzati esemé­nyekkel együtt, mint például az országos színházi találkozó, a ta­vaszi fesztivál vagy a gasztronó­miai fesztivál, melyek minden év­ben megrendezésre kerülnek, éves szinten nagyjából 300 millió forint plusz áfa közterület-hasz­nálati díjat kellene fizetni a város kasszájába. BE KELL-E FIZETNI CIZ áfát, ha az önkormányzatok ingyenes használatra biztosítanak köz­területet rendezvényekhez? És ha cserébe más szolgáltatást kapnak? Állítólag vizsgálják az APEH-ban, milyen választ adjanak ezen kérdésekre. Az előzmény, az hogy a fővárosi önkormányzat az egyik cégnek elsősorban reklámfelületet biz­Közteriilet-használati díj Település Ft/m2/ nap Szombathely 140-1000 Székesfehérvár 0-330 Kaposvár 1-2 600 Esztergom 10-15 000* Békéscsaba 60-5 860 Komárom 250-500 • KJDIH.T lEUNTÓSÉOi, MÜEMIÉKIEILEOC TERtlETEKEN HÍRRÁSFIíROPRESSCYÜITÉS Békéscsabán egy pavilon fel­állítása a belvárosban 890 forint havonta négyzetméterenként, míg a legolcsóbb helyen csupán 245. A közgyűlés által kiemelten kezelt eseményeken nem kell a közterület-használatért fizetni, például a szilveszteri futógálán vagy utcai kosárlabdameccsen. tosítana, amelyért cserébe töb­bek között harminc korszerű vécéautomatát kapna, s a szer­ződés megkötése előtt állásfog­lalást kértek - tudtuk meg Czuk Dorottya sajtófőnöktől. az üggyel kapcsolatos érdek­lődésünkre az APEH-ban a kö­vetkező választ kaptuk: az Art. 53. § (2) bekezdése értelmében az adóhatóságot a hivatali eljá­szarvason Ingyenes közterü­let-használatra sem az önkor­mányzat által szervezett esemé­nyek (május 1-jei majális, illetve az augusztus 20-ai kirakodóvá­sár), sem pedig az egyéb rendez­vények alkalmával nincs lehető­ség. A város két legnagyobb ren­dezvényét, a júliusi pásztortalál­kozót és dudásfesztivált, valamint a szeptemberi szüvanapot a Vaj­da Péter Művelődési Központ szervezi. Mindkét rendezvényen tavaly négyzetméterenként napi 750 forintért adták bérbe a közte­rületet. Amennyiben be kell fizet­ni az áfát, ez hozzáadódik a köz­terület-használati díjakhoz. Komáromban két kategóriát különböztetnek meg. Az egyik a komáromi városrész, a másikba rám során tudomására jutott minden irat, adat, tény, körül­mény tekintetében titoktartási kötelezettség terheli, így nem adhat tájékoztatást a hozzá ér­kezett beadványokról sem. pedig a tét nem kicsi, hiszen Magyarország minden önkor­mányzatát érinti, s jelentős összegeket kellene befizetniük egy kedvezőtlen döntés esetén. Koppánymonostor és Szőny vá­rosrész tartozik. A második katergóriába sorolt közterület foglalási árai a felébe kerülnek a központi díjtételeknek. Például egy cirkusz napi 500 forintos négyzetméter áron foglalhat te­rületet a komáromi részen, a má­sik városrészekben pedig 250 fo­rintért. Az aláírásgyűjtés díja pe­dig naponta 500, illetve 250 fo­rint négyzetméterenként. Az elmúlt években nem érke­zett a városhoz olyan megkere­sés, amely jótékonysági rendez­vényt kívánt volna tartani közte­rületen. A városi rendezvények­kor, mint például a Komáromi na­pok, saját magától nem szed területfogalalási díjat az önkor­mányzat. szekszárdon a közgyűlés gaz­dasági bizottsága dönt az ingye­nes közterület-használatra vo­natkozó kérelmekről - mondta Sümeginé Sági Ibolya, a város­háza közgazdasági irodájának munkatársa. Évente néhány na­gyobb rendezvényre adja a város térítésmentesen a terepet. A leg­jelentősebb események, mint például a Szekszárdi Szüreti Fesztivál, vagy a Gemenc Kupa kerékpárverseny esetében milli­ós nagyságrendű lenne a közte­rület bérleti díja. Milliókba kerülhet a településeknek, ha kedvezőtlen döntést hoz az APEH Borászok döntenek a nyolc forintokról rendelet lesz Szóban megegyezett a szakma az agrárminiszterrel 2 a I £ A borászok örülhetnek, csak formailag kezeli pénzüket más szervezet Ahogy korábban már lapunk be­számolt róla, heves vita alakult ki. Ugyanis a borászok azt sze­rették volna, ha a jövedéki adót felváltó forgalombahozatali járu­lékból származó összeget a Ma­gyar Bormarketing Kht. kezeli. Ezzel szembeni jogi aggályokat fogalmazott meg a Földművelés- ügyi és Vidékfejlesztési Minisz­térium. Dékány András, a tárca szóvivője a múlt héten arról tá­jékoztatta lapunkat, hogy a mi­nisztérium szakmai véleménye megegyezik a borászokéval: a pénz felhasználásáról maguk a borászok döntsenek, ebbe nem kíván az FVM beleszólni. A szó­vivő elmondta azonban, hogy jo­gi akadályokba ütközik az, hogy a másfél milliárd forintot a Ma­gyar Bormarketing Kht. kezelje. Az Európai Unió ugyanis burkolt támogatásnak tekintené, ha álla­mi pénz felett egy civil szervezet, jelen esetben a Magyar Bormar­keting Kht. rendelkezne. A befi­zetések ugyanis a költségvetés­be folynak be, így mindenképp közpénznek minősülne. Ezért az FVM szerint egy az EU által is el­ismert, állami tulajdonban lévő szervezetnek kell rendelkeznie a pénz felett, azaz az Agrármarke­ting Centrum Kht.-nek. Tegnap Dékány András, a tárca szóvivője arról tájékoztat­ta lapunkat, hogy a szakmai egyeztetés végére értek. Eszerint a másfél milliárd forintot techni­kailag az Agrármarketing Cent­rum kezeli, de valójában a borá­szok döntenek a felhasználásá­ról. Az erről szóló rendelet meg­fogalmazás alatt áll. Jásdi István, a Magyar Függet­len Szőlő- és Bortermelők Orszá­gos Szövetségének elnöke is megerősítette, hogy a borászok képviselői szóban megállapod­tak vasárnap Gráf Józseffel a pénz kezeléséről. ■ Tóth M. Már a hegyi mentés sem lesz ingyen Július elsejétől fizetnie kell Szlo- | vákiában a hegyi mentésért azoknak a turistáknak, akik a biztonsági szabályokat megszeg­ve kerülnek veszélyes helyzet­be. A díj 25-70 ezer forint, ami nem tartalmazza az orvosi ellá- | tás költségeit. A szabályszegők- | re akár hétszázezer forintig ter­jedő bírság is kiszabható. Akik utasbiztosítást kötnek, számíthatnak a költségek meg­térítésére. Érdemes azonban fi- | gyelni, milyet kötünk. Van, ame- | lyik kiköti, hogy csak a kijelölt útvonalon történt balesetek ese­tén téríti a költségeket. Alapsza­bály, hogy csak a biztosítási ese­mény után térítenek, azaz akkor, ha baleset is történt. ■ T. M.

Next

/
Thumbnails
Contents