Új Néplap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-31 / 26. szám

CNC VÍZSUGÁR VÁGÁS Alkalmazott alapanyagok: Alumínium, réz, korrózióálló acél, ipari műanyag Várjuk megrendelésüket élesztette újjá, és szervezi meg azóta is a bálozók nagy örömére. Természe­tesen mint minden alka­lommal, most is jótékony célú a rendezvény. Az ese­mény tiszta bevételét Jász­berény főterének szépíté­sére különítik el. Gyűlik a pénz a világtalálkozóra jászboldogháza talán leg­nagyobb idei vállalkozása a Jászok Világtalálkozójá­nak megszervezése. Az ön- kormányzat számos pályá­zatot adott be, hogy több forrásból tudja előteremte­ni az anyagiakat Mint azt Szűcs Lajos polgármestertől megtudtuk, két pályázaton már sikeresen szerepeltek, amelyekből mintegy négy­millió forintot sikerült elő­teremteniük a június 30- án, július 1-jén, 2-án sorra kerülő eseményhez. Hírek Számítógépi-beszerzés a berényi könyvtárban A jászberényi Könyvtár és Információs Központ négy és fél millió forint támoga­tást nyert számítógép-be­szerzésre. Az összeg nagy részét ebben az évben költhet! el. A képviselő- testület legutóbbi ülésén határozott arról, hogy a szükséges félmillió forin­tos önerőt elkülöníti a pá­lyázat felhasználásához. Emlékezés a második világháború áldozataira A JÁSZFELSŐSZENTGYÖRGYI József Attila Művelődési Házban február 7-én Hol van a sok sírkereszt...? cím­mel nyílik meg Kovács Ani­kó festőművész és Babucs Zoltán hadtörténész, muzeo­lógus közös kiállítása. Tovább folytatják a berényi állatkert felújítását Újabb festmény a képtárnak Jász bál immár tizenhetedik alkalommal A jászberényi Városvédő és Szépítő Egyesület ismét megszervezi a Jász bált (képünkön). A századfor­dulós hagyományokat fel­elevenítő rendezvényt a lokálpatrióta egyesület a rendszerváltás idején Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően folytatják tovább­ra is a Jászberényi Állat- és Nö­vénykert kifutóinak felújítását. Fercsik Péter igazgatóhelyettes elmondta, hogy a tavaly meg­kezdett munkákat idén tavasz- szal szeretnék befejezni. Új gibbonkifutót alakítanak ki rö­videsen, de új helye lesz a kar­mos majmoknak és a szurikátáknak is. Mivel kinőtte a helyét a pápaszemes kajmán, számára is új nyári lakot alakí­tanak ki, de az egyik legna­gyobb vállalkozásuk, hogy új külső röpdét készítsenek az af­rikai madaraiknak. Az új he­lyen a látogatók tokók, turákók, szalakóták, seregélyek között sétálhatnak majd. A munkák nagy részével már elkészültek, a kemény tél beköszönte miatt hagytak fel időlegesen a felújí­tásokkal. Amint valamelyest enged a fagy - az előrejelzések szerint a napokban -, már munkához is látnak. Azt meg­tudtuk, az állatkert idén is pá­lyázik a még felújításra váró ki­futói átalakítására. BARÁTH KÁROLY Pro Ulte-díjOS fényképész, Jászberény:- Nagyon örültem az elkerülő út első szaka­sza átadásának. A fejlesztés vi­szont csak ak­kor érheti el cél­ját, ha a teljes elkerülő sza­kaszt át tudják adni, és csök­kenhet a város forgalma. A par­kolási gondok enyhítésére - ha ideiglenesen is - ki lehetne használni a főtér szomszédsá­gában lévő területrészt, ahol egyelőre csak romos házak van­nak. Szerintem több lehetőség van a Jászberényi Nyár rendez­vénysorozatban. Ha rajtam múlna, biztosan jobban odafi­gyelnék, hogy a városban le­gyen olyan szálloda, amely fo­gadni tudja az érkező vendége­ket. Ez most nagyon hiányzik. Éppúgy, ahogy a harmadik x-en túli korosztály szórakozását, ki- kapcsolódását segítő vendéglő, étterem, szórakozóhely is. Jó volna, ha a következő önkor­mányzati testület inkább a vá­rospolitikát helyezné előtérbe a pártpolitika helyett. Nem bonthatta ki meglévő művé­szi tehetségét a jászjákóhalmi Kozmóczki Géza. Huszonnégy évesen felvették ugyan a képző- művészetire, de még abban az év­ben tragikus hirtelenséggel el­hunyt A jákóhalmi honismereti szakkör tavaly emlékkiállítást szervezett tiszteletére. Most pe­dig a művész családja a leendő Jász Képtár gyűjteményének gya­rapítására a fiatal művész egyik festményét ajándékozta oda. B. Jánosi Gyöngyi, a Hamza Múze­um és Jász Galéria igazgatója a napokban a honismereti szakkör elnökétől, Fodor István Ferenciül a művész szülőházánál vette át az 1971-72 táján készült Egri utca cí­mű festményt Az igazgató el­B. Jánosi Gyöngyi, a Jász Galéria igazgatója a honismereti szakkör elnö­kétől, Fodor István Ferenctől a művész szülőházánál vette át a festményt mondta, hogy a képtárnak egy- valyegyMakayJózsef-képetsike- előre nem túl sok lehetősége van rült vásárolniuk, ami intézmé- gyűjteménye gyarapítására. Ta- nyük első képvásárlása volt. Léket kapott a horgászat Kopoltyúsokat még nem, halastó fát viszont már loptak A tűzoltó Kun Csaba szabadnapján áldozott Időt a lékvágásra a gyári tavon Egy magára adó horgász­társaságnak az, hogy leg­alább tíz centi jég van ked­venc halastaván, nem je­lenthet akadályt. A halgon­dozás lehetőségét a mínu­szok idején is megtalálják. Banka Csaba Túdatosan telepítették az uszo­nyosok mázsáit az elmúlt évek­ben a Téglagyári halastóba. Mint azt Nagy Attila, a Hűtőgép­gyár Horgászegyesület vezető­ségi tagja elmondta, évente négy-öt alkalommal telepítenek különböző fajokat úgy, hogy az élőhely adottságait a leginkább kihasználhassák a halak is. A behozott fajokban természete­sen ott van a ponty és a keszeg, de a vízben élnek csukák, har­csák, compók, süllők is.- Télidőben a tó „levegőzteté­sét”, a halak oxigénhez jutását segítjük a lékeléssel. A nád elta­karítása pedig az élőhely tisz­tán tartását szolgálja - mondta Nagy Attila. - Szándékunk az volt, hogy a vastag jégpáncéllal és vastag hótakaróval járó nagy telek után szinte menetrend- szerű halpusztulásnak elejét vegyük. Az elmúlt években si­került is megakadályozni az ál­lomány ritkulását. Szerencsére eddig nemigen volt gondjuk az orvhorgászok­kal, rapsicokkal. Rendszeresen járják a tó környékét, komolyan Májusig érvényes a tilalom az elmúlt másfél évben a telepítést követően horgászati tilalom volt a tó csukáira és süllőire. A tagság nagy része már várja a májust, ami­kor is az újonnan telepített és két ívásig „békén hagyod” mgadozó- állománym is pecázhatnak a tóparti csendes sport szerelmesei veszik a tó őrzését. A problémát inkább az jelentette az elmúlt hetekben, hogy a tavat övező fákból vittek el - valószínűleg tüzelőnek - egy jó adagot. A társaság tagjait leginkább az foglalkoztatja az éves terve­zéskor, hogy miként tudják elő­teremteni az anyagiakat a szük­séges telepítésekhez. A tagság létszáma eléri a kettőszázötve­net, ebből az aktív horgászok száma is száz körül van. Szük­ség van tehát a halállomány rendszeres utánpótlására, még akkor is, ha tudják, hogy a meg­lévő halak természetes úton is szaporodnak a tóban. Az oldalt írta: Banka Csaba Fotók: Sárközi János Jászberényi Szerkesztőség 5100 Jászberény, Szabadság tér 4. Tel.: 57/501-710, Fax: 57/501-711 e-mail: bankacs@ujneplap.hu TELEPÜLÉSI OLDALAK Február 1. Kisújszállás Február 2. Martfű Február 3. Jászárokszállás Február 4. Abony, Mezőtúr Február 6. Kunhegyes Február 7. Jászberény SOROZAT HA ÉN DÖNTHETNÉK 5100 Jászberény, tel.: 57/413-014 Alsómuszály 58. Pf.: 171, 06-30/9459-542 E-mail: hgeneral@hgeneral.hu hgeneral@t-email.hu, www.hgeneral.hu v &BEB (|jJ Sikeresnek ítélik a DJI.D.A. programot A Jászberényi Rendőrkapitány­ság parancsnoka, Körei-Nagy Jó­zsef sikeresnek ítélte a város­ban zajló D.A.D.A. program megvalósítását a berényi képvi­selő-testület legutóbbi ülésén. Az alkohol- és drogfogyasztás, a dohányzás, illetve az AIDS meg­előzését szolgáló felvilágosító munka a gyerekek fogékonysá­gára épít. Jászberény négy álta­lános iskolájában immár tíz éve folyamatosan működő prog­ramban 295 tanuló vesz részt jelenleg is. A program lényege, hogy a rendőrök munkája so­rán szerzett tapasztalatok alap­ján olyan élethelyzeteket mutat be a gyermekeknek, amelyek bárhol, bármikor, bármelyik fi­atallal megtörténhetnek. A programvezetővel együtt kere­sik a megoldást, számba veszik a lehetséges következményeket és igyekeznek a helyes döntést meghozni. A felnőtt oktatók megpróbálják játékos formában megismertetni a gyerekekkel a témakörökkel összefüggő jogi, szakmai ismereteket. A D.A.D.A. program az iskolai ok­tatás során valósítja meg céljait. CNC-fémmegmunkálás Esztergályos munkák Lakatos és forgácsoló munkák Szerszámgyártás Raklap-, göngyölegforgalmazás, gyártás Excenter prés-munkák JÁSZBERÉNY ÉS KÖRNYÉKE 2006. JANUÁR 31., KEDD

Next

/
Thumbnails
Contents