Új Néplap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
2006-01-28 / 24. szám
Egy hónapon belül két vállalkozás indul Egy hónapon belül két vállalkozás is megkezdi működést Tö- rökszentmiklós ipari területén - tudtuk meg Kocsis Gabriellától, a Törökszentmiklósi Iparfejlesztési Kft. ügyvezetőjétől. A Natural Meat Kft. 2003-ban 6800 négyzetméteres területet vásárolt a Törökszentmiklósi Ipari Parkban azzal a szándékkal, hogy 1700 négyzetméteres élelmiszer-feldolgozó üzemet fog létesíteni, 40-50 dolgozó foglalkoztatásával. Az információink szerint törökszentmiklósi és fegyverne- ki vállalkozók által alapított cég profiljában hasonló feladatot lát el, mint a már megszűnt Hajdú-Bét. A társaság a beruházáshoz korábban pályázatot nyújtott be, és vissza nem térítendő fejlesztési támogatást nyert. A finn Lindström Kft. a munkaruházatok tisztítására szakosodott ipari mosoda építését befejezte. Itt az első időszakban heten, majd rövid időn belül további 28-an tudnak munkát vállalni. A polgármesteri hivatalban kapott információ szerint a későbbiekben az ipari mosoda területét is szeretnék bevonni az Ipari Parkba. ■ Mészáros Géza Lángra kapott a bútorbolt teteje Karcag főterén Karcag főterén az egykori Kunsági étteremben működő bútorbolt tetőszerkezetének egy része kapott lángra tegnap délután. A tűzoltóságra fél kettőkor érkezett a bejelentés, így a lánglovagok azonnal a helyszínre indultak. A dolgozókkal a bolt ezen részéből a bútorokat kivitték az udvarra. Közben megérkeztek a püspökladányi és tiszafüredi kollégák is, így négy vízsugárral — ebből egy a magasból mentőn volt — mintegy két óra alatt eloltották a tüzet. Az oltásban 20 tűzoltó vett részt, akik 40-50 négyzetméteren az épület födémszerkezetét is lebontották, nehogy a többi épületre - cukrászüzem, bútorbolt főépülete — átterjedjen a tűz. A mentesítésben részt vett még két szabadnapos tűzoltó, egy tűzoltásvezető és egy tűz- vizsgáló is. A tűz keletkezésének okát vizsgálják. ■ DE ingázók Tömegek vállalják a hosszas utazást, legyen fagy vagy rekkenő hőség FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL A jászszentandrási Tajti Atti- láné immár tizenharmadik éve dolgozója az Electroluxnak. Neki fél ötkor indul a buszjárata, ha a délelőttös műszakba kell mennie. Vállalja a bejárást, hisz lakóhelyén kevés a munkalehetőség. Hasonlóan Szabó Éva is, aki munkatársnőjével a Il-es üzem dolgozója. Ahogy megtudjuk, a délelőttös műszakból fél négy körül már haza is érnek Szentandrásra. Sokat jelent az, hogy legalább a buszjáratok akkor indulnak a gyárkaputól, amikor a napi munka letelik.- Nekem a 25 kilométeres bérletet kell megvennem. Egy takarító cég alkalmazottjaként dolgozom a hűtőgépgyár területén - mondja Mucirák László. Elfogadtam a munkalehetőséget, mert Farmos környékén sem kínálnak sok egyéb munkát. Korábban még Tápiógyör- gye környékén ajánlottak állást, de mivel oda is csak buTöbb százan várakoznak a Hűtőgépgyár előtt, hogy műszakjuk letelte után hazaindulhassanak. Nagyon sokan órákig tartó zötykölődésre kényszerülnek. szozni kellene, maradtam Jászberénynél. Amúgy Farmos körül nemigen van más munka. Az ember vállalja a bejárást, ha lehetőség adódik arra, hogy munkát végezhessen. A reggeli buszom négy húszkor indul. A műszakváltás minden alkalommal csúcsforgalmat jelent az Electrolux jászberényi gyárainál. Autók indulnak és érkeznek egymás után, temérdek kerékpárt helyeznek el a tárolókban az érkezők, és száz meg száz ember várakozik a gyárkaputól nem messze kialakított buszmegállókban. A táblákon sorjáznak a településnevek: Szolnok, Zagyvarékas, Jászárokszállás, Heves és a többi. A megyehatár itt nem jelenthet akadályt, az emberek - ha valamilyen szempontból megéri számukra - vállalják a napi utazással járó kellemetlenségeket. A zsúfoltságot, a ráfordított időt, nyáron a rekkenő hőséget, s ilyenkor télidőben - ahogy ezekben a napokban is - akár a mínusz húsz fokos hideget. ■ BCS Hatvanöt kilométert is kénytelenek utazni az ELECTROLUX Lehel Kft. munkatársai közül Jászberényből mintegy 1800-1900 embert utaztatnak a környező településekre - tudtuk meg Király Éva HR-menedzsertől. A herényi gyár főkapujával szemben található buszmegállótól a legközelebbi településre tíz kilométert, míg a legtávolabbról érkező dolgozójuk lakóhelyére 65 kilométert'ke ti nap mint náp utazni. A vonatkozó kormány- rendelet szerint a helyközi 1 buszközlekedés költségeit nyolcvan százalékban a munkáltatónak kell megtérítenie. Az ingázó dolgozóik nagy részétől így a költségek ötödét kérik el. Mindezen túl-a vállalatvezetés döntése értelmében - akinek 25 kilométernél távolabbról kell bejárnia, attól sem kémek több pénzt, csak a 25 kilométeres távolság költségeinek húsz százalékát. Ezzel a kedvezménnyel próbálják kompenzálni valamelyest az utazással töltött nem kevés időt. Az Electrolux dolgozói részére bérli a járatokat, amelyek indulását, érkezését a műszakváltások időpontjához igazítják. Ez a bejárási rendszer jó néhány éve működik már a vállalatnál. Megkérdeztük olvasóinkat Mit szól a szolnoki kukacsere megszervezéséhez? TOMPA ANTALNÉ: - Kisebbre cseréljük a kukánkat. A 120 literes pont elég, hiszen ketten vagyunk a férjemmel. A nagyot sokszor két-három hét alatt sem tudtuk telerakni. Nem utolsó szempont, hogy kevesebbet kell fizetni érte, ami egy nyugdíjasnak nagyon sokat számít. Elvárható lett volna, hogy házhoz hozzák a kukát, ha már ennyit fizetünk érte. Mivel nem így történik, a férjem vasárnap utánfutóval viszi majd eL ÁBEL FERENCNÉ: — Kicseréltetem kisebbre a kukát, de jobb lett volna, ha a helyembe hozzák. Annak \ idején autóval hozták, és a szerződés aláíráskor le is rakták a szemetest. Most is így kellett volna! A férjemmel túl vagyunk a hetvenen, nehéz megoldani, hogy vasárnap elvigyük. Megpróbálja betenni az autóba, de ha nem sikerül, akkor gyalog kell megoldanunk, vagy megkérjük a szomszédot, hogy vigye el az utánfutóval CSÖMÖR BÉLA:- Egyedül élek, úgyhogy örülök a lehetőségnek, és élek is vele. Kicserélem a kukát, mert Szondán dolgozom, szinte csak aludni járok haza, nyáron pedig még kevesebbet vagyok itthon, egyszerűen nincs rá szükségem. Sokszor három hónap is kellett, mire megtelt ez a nagy szemetes. Azt tartom csak kellemetlennek, hogy nekünk kell elmenni a másikért. Bár közel van az iskola, csak odáig kell majd elhúznom. HORVÁTH ADRIENN: - Nem cserélünk kukát, mert hárman vágjunk, és nekünk ez elég. A kisebb kuka kevés lenne, a nagyobb meg már sok. Amikor felvet& dött a kérdés, akkor leültünk és megbeszéltük, hogy a családunknak melyik a legideálisabb. Emellett döntöttünk. Az utcánkban viszont sok idős, nyugdíjas, egyedülélő cseréli ki, mert nekik tényleg felesleges ez a nagy. Csak hogy viszik el a cserehelyig vasárnap? Azt nem tudom. \GYORSSZAVAZÁS1 ■ Ön milyen távolságon Ingázna egy biztos munkáért? Szavazzon honlapunkon vasárnap ó óráig: / ' WWW, •• •• MEGYEI TŰKOR 2006. JANUAR 28., SZOMBAT Órákat buszoznak a munkáért Besenyszög. A Wesniczky Antal művelődési házban ma este jótékony- sági bált rendeznek az intézményt támogatók számára. A rendezvény bevételéből a művelődési házat kívánják szebbé tenni. A műsorban fellépnek a besenyszögi Rózsák Táncműhely, az Amazonok, a Hemo- Diamond Versenytánc Egyesület és a Chiovini Kórus tagjai. A talpaláva- lóról Széles Attila és zenekara az Éles-bend gondoskodik, fb Jászberény. Csütörtökön hajnalban betörtek egy sörözőbe, ahonnan tv-t, kávéfőzőt és váltópénzt tulajdonítottak el. Az elkövetők több mint 600 ezer forint kárt okoztak a sértettnek. MRFK Jászladány. A jászárokszállási származású Csányi Sándor, az RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL OTP elnök-vezérigazgatója hozta létre azt az alapítványt, amelynek célja a jászsági hátrányos helyzetű tehetséges gyerekek támogatása. Mint Dankó /sivár? jászladányi polgármestertől megtudtuk, a nagyközségből is van támogatott diák, méghozzá az önkormányzati Móra Ferenc Általános Iskolába járó, ötödikes Czibak Mária személyében. BGY Kunhegyes. A közelmúltban megtörtént az összevont iskolai intézmény elnevezésével kapcsolatos közmeghallgatás. Döntés született arról a település számára igen fontos kérdésről, hogy az iskola neve Kunhegyesi Általános és Labdarúgó Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Alternatív Szakiskola legyen, hgy Budapest. A szolnoki török kori Tisza-hidakról nyílt kiállítás szerdán a Magyar Nemzeti Múzeum kupolatermében. A rengeteg érdeklődőt vonzó, érdekes, színes tárlat vasárnapig látogatható. A tervek szerint az érdekes anyag több országos múzeumban is megtekinthető lesz. Mezőtúr. Hétvégi házba törtek be ismeretlen személyek Mezőtúron. Az elkövetők szerszámokat, mosógépet, hűtőszekrényt és két csónakmotort tulajdonítottak el, melyek értéke 150 ezer forint, mrfk Rákócziújfalu. Betörtek egy helyi presszóba. Az elkövetők feltörtek három játékgépet, majd a zsákmányolt készpénzzel távoztak, mrfk Szolnok. Elkötöttek ismeretlenek egy Mazda személygépkocsit, amikor tulajdonosa 15 percre leparkolt vele a vasútállomáson. A rendőrök elrendelték a jármű körözését, de a tulajdonos még a délután folyamán megtalálta az autóját a Jósika úton. A járművet sértetlenül hagyták hátra a tolvajok, sőt abból semmit sem loptak el. mrfk Tiszaföldvár. a Hajnóczy József Gimnáziumban, Humán Szakközépiskolában és Kollégiumban mostanság 543 diák koptatja a padokat. Mivel a közelmúltban jelentős informatikafejlesztést végeztek, és a számítógépek száma ötven körüli, ősztől beindítanak egy olyan osztályt, amely tagjai informatikai gimnáziumi képzésben részesülnek. DSZM Túrkeve. Regionális népzenei találkozót szerveznek a városban a magyar kultúra napja tiszteletére ma 10 órától. A találkozóra a környező települések népzenei körei, kórusai érkeznek. Helyszín: Városi Művelődési Intézmény és Könyvtár — közölte lapunkkal a Magyar Turizmus Rt. Észak-alföldi regionális marketing igazgatósága, ta