Új Néplap, 2006. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

2006-01-10 / 8. szám

JÁSZBERÉNY ÉS KÖRNYÉKE " iy/í’. • 'f i ■ >'■ 2006. JANUAR 10., KEDD A tervezett megyei fejlesztési program vitája A napokban tartották Jászbe­rényben a Jász-Nagykun-Szol- nok Megyei Fejlesztési Prog­ram vitáját. A 2007-2013 kö­zötti időszak fejlesztési iránya­it meghatározó program végle­ges formába öntését szolgálta a fórum. A jászsági polgármes­terek, vállalkozások, illetve ci­vil szervezetek képviselői mondták el véleményüket a rendezvényen. A találkozót a Jászsági Többcélú Társulás szervezte, amelynek jászberé­nyi irodájába még január 20-ig elküldhetők a megfogalmazó­dó vélemények, észrevételek. SOROZAT HA ÉN DÖNTHETNEK BENYÓ GYÖRGY festőművész, Jásztelek: - Első dolgom volna, hogy intézked­jek a vízelve­zető árkok rendbetételé­ről. Azután pe­dig megszer­vezném azt, hogy az emberek ügyeljenek az árkok tisztán tartására. Rengeteg víz megáll a telepü­lésen, kis tavakat, pocsolyákat alkotva. A korábban már léte­zett árkokat betömték, jó ré­szük elgazosodott, így nem tudják ellátni feladatukat. Az elvándorlás a falu iskolájából szinte már megállíthatatlan­nak látszik. Hogy most mit le­hetne tenni ez ügyben, nem tudom, az biztos, hogy még a kezdetekkor elejét kellett vol­na venni a problémának. A szociálisan nehéz sorsú roma lakosság számára megfelelő munkalehetőséget kell találni, hogy ne csak a segélyekből él­jenek. Az viszont igaz, hogy a településen igencsak kevés munkaalkalom van. Korábban működött egy szövőüzem, ahol megváltozott munkaké­pességűeket foglalkoztattak, de mostanság már ez sincsen. Két hónapig nem fizettek foglalkoztatás Időleges pénzzavar volt az oka az elmaradásnak Két hónapig nem kaptak fizetést Jászberényben a megváltozott munkaké­pességűeket foglalkozta­tó Lekter Kft. dolgozói - értesült szerkesztősé­günk. Mint kiderült, csak időleges elmaradás­ról volt szó. Banka Csaba- Valóban voltak gondjaink az elmúlt évben a bérfizetéssel — ismerte el Visi László, a társa­ság vezetője -, de szerencsére mostanra minden rendeződött a cégnél, mindenkit ki tud­tunk fizetni. A cégvezető érdeklődésünkre elmondta: az elmaradás oka az volt, hogy egy időszakban nem tudták kitermelni azt a hatmil­lió forintot, amelyre szükség van a bérfizetéshez. A megválto­zott munkaképességűek foglal­koztatása után járó állami dotá­ciót csak abban az esetben utal­ják számukra, ha a bérek után minden közterhet megfizetett a vállalkozás. Ezt nem tudták megtenni egy ideig. Visi László cáfolta, hogy jelen­leg is volnának olyan munkatár­saik akiknek fizetését vissza kellene tartani.- Mindezt végigvinni nem egyszerű pénzügyi művelet volt - mutatott rá a cégvezető -, de túljutottunk a nehézségeken. www.toyota.hu Minden próbát kiáll Megkérdeztük olvasóinkat Megvédi-e valaki a munkavállalót? SZŐLŐSI SÁNDOR, nyugdíjas:- Az újságok­ban olvasottak és a környeze­temben tapasz- toltak szerint ugyan működik hazánkban bizonyos érdekvé­delem, van szakszervezet, de munkája nem hatékony. A munkavállalók helyzete kiszol­gáltatott. Az emberek nem ér­zik úgy, hogy véleményükre bárki is ad valamit. A kétkezi munkásembemek nem na­gyon lehet szava mostanság, vagy ha mégis van, kockáztat­ja az elbocsátást. NAGY SÁNDOR, * munkavállaló: —Nem sok vá­laszt már el a nyugdíjtól Úgy látom, hogy manapság nincs, aki megvédje a dolgo­zót. A meglévő szakszervezeti keretek alkalmasak volnának arra, hogy, felszólaljanak az emberek jogaikért, de a ta­pasztalat, hogy nem érdemes a munkavállalónak kinyitnia a száját. Amennyiben mégis, szankciók követik a felvetése­ket. Háromszor meggondolja mindenki, hogy szóljon-e bárki érdekében is. A Toyota Hilux már csaknem negyven éve a megbízhatóság mintaképe. Bárhol tesztelték a világon, a legzordabb körülmények között is megállta a helyét. Természetesen a modell most bemutatkozó, legújabb generációs változata is ezeket a hagyományokat folytatja. A Toyota fejlesztőinek mérhetetlen tapasztalatára támaszkodva az új Hilux nagyot lépett előre. Megnövelt méreteivel kategóriájának egyik legtágasabb rakodó- és utasterét kínálja, amely a személyautók komfortját tekintélyt parancsoló megjelenéssel ötvözi. Legyen szó kemény munkáról és szállításról, vagy a legextrémebb szabadidős programokról, az új Hilux nem ismer akadályokat. Ha Ön is szívesen próbára tenné, várjuk jelentkezését tesztvezetésre hivatalos Toyota márkakereskedésünkben! Új Toyota Hilux. A megállíthatatlan TODAY TOMORROW TOYOTA HERING AUTOHAZ KFT. 5100 Jászberény, Nagykátai u. 19. Tel.: 57/415-038 5000 Szolnok, Alcsisziget Tel.: 56/513-775 HflWfíQPTIKA Jászberény, Apponyi tér 7. Tel.: 57/404-482 ÚJÉVI AfflWÜ • Szemüvegkeretek 10 % . 20 %- 30 % • Szemüveglencsék- 10% Kontaktlencse-ápolók- 20 % Bútorasztalos vagy épületasztalos képesítéssel rendelkező faipari gépmunkást és bútoripari felületkezelőt felveszünk. CNC vezérlésű faipari megmunkáló központ kezelésében, programozásában jártas munkatársat keresünk faipari szakmunkás, vagy faipari technikus személyében. Telefon: 57/439-120, 06-30/681-6380 Möbelforrás Kft., Jászjákóhalma i% Még nehezebb helyzetben egy évvel ezelőtt mint emlékezetes,/o' egy évvel ezelőtt a szintén jászberényi központú Jászer ’95 Kft. - e cég irodája ugyanott volt, ahol je­lenleg a Lekter Kft. központja is van - csődbe ment, s mintegy 650 megváltozott munkaképességű dolgozónak kellett új mun­kát keresnie. Legtöbbjüknek ez nem sikerült, hiába is próbál­kozott bárhol. A Lekter Kft. mindössze ötven-hatvan embert tu­dott felvenni. Talán közülük is jó néhányban felmerült az, hogy ismét olyan bizonytalanságba kerülnek, mint egy éve. Szerencsére ez most úgy tűnik, nem következett be. SZAPPANOS GÉZA, nyugdíjas:- Nem úgy ta­pasztalom, hogy a létező szakszerveze­tek igazán fog­lalkoznának a munkások min­dennapos gondjaival Valami­kor ez másként működött. Ha felszólalt az ember társaival közösen, bizony el tudott érni dolgokat, akkor volt érdekkép­viselet. Ismereteim szerint ha­sonlóról mostanság nemigen beszélhetünk. A dolgozók in­kább hallgatnak, mintsem ál­lásukat veszélyeztessék. A SEI Interconnect Hungary Kft. az alattyáni elektronikai kábelgyártó üzemébe, az alábbi munkakörre jelentkezőket vár: MINŐSÉGÜGYI MÉRNÖK Feladatok: - Multinacionális cégeknél történő minőségügyi reklamációk kezelése,- Külföldi beszállítók képviselete a vevőknél,- A társaság minőségügyi projektjeiben való részvétel,- A külföldi beszállítókkal és vevőkkel történő folyamatos kapcsolattartás- Felsőfokú műszaki végzettség (elektromérnök előny)- Megbízható, kommunikáció képes angolnyelv-tudás- Minimum 1-2 éves szakmai tapasztalat- B kategóriás jogosítvány. Amit nyújtunk: - Kreatív munkavégzés lehetősége egy fiatal, lendületes csapatban,- Folyamatos képzési lehetőségek- Külföldi tanulmányutak- Versenyképes fizetés. Angol és magyar nyelvű szakmai önéletrajzokat Csík Istvánná személyzeti vezető részére kérjük küldeni. Cím: 5142 Alattyán, Jászapáti u. 1. Tel.: 57/561-230 E-mail: Agi_Csik@sepehu.sinet.sei.co.jp áe.Qmó betöltésének feltételei: Hírek Foglalkoztatási pályázatot készítettek jánoshidán a Humán Erő­forrás Operatív Program keretére az önkormányzat, a Jászsági Cigány Munka- vállalókért Egyesület, a jászboldogházi Alurad Kft., valamint a debreceni Regi­onális Munkaerőképző Központ közös pályázatot adott be - értesültünk Eszes Béla polgármestertől. Egy sikeresen elbírált pá­lyázattal harmincegy em­ber számára, három hóna- pos képzést követően, más­fél éves foglalkoztatást biz­tosíthatnának. A Jánoshi­dán kialakítandó üzemhez, a képzéshez, illetve a fog­lalkoztatás támogatásához 98 millió forintot remélnek. Színjátszók újabb látogatására várva JÁSZFELSŐSZENTGYÖRGYÖN január 28-án egy, a helybé­liek által már nagyon várt esemény lesz a művelődési házban. Újra ellátogat a te­lepülésre a jászárokszállási Görbe János Színkör. Ez al­kalommal az Anconai sze­* * relmesek című zenés dara­bot láthatják az érdeklődők - mondta Ménkű János, a művelődési ház vezetője. Ismét készülnek a Jászberényi Nyárra idén nyáron is kiemelke­dő rendezvény lesz a jász­berényi Nyár eseményso­ra. A szervezés megkezdő­dött - tudtuk meg Sas Ist­vántól, a Déryné Művelő­dési Központ Igazgatójá­tól. Az eseményre július 27-e és augusztus 13-a kö­zött kerülhet sor. TELEPÜLÉSI OLDALAK Január 11. Túrkeve Január 12. Kunszentmár Január 13. Tőrökszentmil Január 14. Szolnok köm) Január 15. Karcag Január 16. Jászberény • Az oldalt írta: Banka Csaba Fotók: Sárközi János Jászberényi Szerkesztőség 5100 Jászberény, Szabadság tér 4. Tel.: 57/501-710, Fax: 57/501-711 e-mail: bankacs@ujneplap.hu Az Aprítógépgyár Rt. mechanikai anyagvizsgálói 1-, 2-es tanfolyami végzettségű jelentkezőket vár anyagvizsgáló munkakörbe. Jelentkezés: Jászberény, Sportpálya u. 1. alatt. Telefon: 57/504-174 | Megváltozott munkaképességű embertársaink, ha dolgozni akarnak, szinte kizárólag csak a foglalkoztatásukra szakosodott vállalkozáMkm«záimtha^ nak. (Képünk illuszgáció. A Lekter Kft. vezetője nem Járult hojf»zj£& adP |telosuzemukben fölvételt készítsünk.

Next

/
Thumbnails
Contents