Új Néplap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-22 / 299. szám

MEZŐTÚR WttHMtKtKMBMMKMMMMKMBKKKMBBBKKKBKKBBMMMMMMtlWHMMSM 2005. december 22 , csütörtök HHHHHMHKBHHHHH Lecserélt óvodai játékok pályázat A szabványok miatt az új csúszdát is le kell szerelni Az óvodák udvarán alaposan megfogyatkoztak a játékok, mert még az újabbak is balesetveszélyesnek bizonyultak az EU-szabvány szerint A város új rendőrkapitánya hazatért szakács László alezredes úgy ismeri Mező­túrt, mint a te­nyerét. A város újdonsült rend- őrkapitánya helyi szárma­zású, az utóbbi években azonban a kunszent­mártoni kapitányságot vezette. — Pontosan húsz esztendeje kezdtem a pályafutásomat itt, Mezőtúron. Az elmúlt két évti­zed igen mozgalmasan telt. Pél­dául 1999-ben lehetőségem adó­dott egy olyan tanfolyam elvég­zésére, amely kizárólag akkor indult. Az egyéves képzés kapi­tányság vezetésére készített fel. A kunszentmártoni kapitányság vezetői posztja 2001-ben ürese­dett meg, s mostanáig én töltöt­tem be. Az elmúlt négy évben naponta ingáztam a család és a munkahely között. Érthető hát, hogy örömmel elvállaltam a megbízást a most megüresedett mezőtúri kapitányságvezetői be­osztásra, bár őszintén szólva ne­héz szívvel hagytam ott a kun- szenü kollektívát. Most, hogy hazatértem, talán szabadidőm is több marad. Leginkább a két­kezi munka kapcsol ki, ezért azt szoktam mondani, hogy a vak­bélműtéten kívül mindent meg­csinálok, amire szükség van. Újítottam már fel így veterán au­tót, rajzoltam, hangszert készí­tettem, illetvesaját kezűleg újí­tottam fel a családi házunkat.. S O ft O Z A T HA ÉN DÖNTHETNÉK DR. HOCK ERNŐ szállodaigazga­tó: - Ha dönt- hetnék, minden erőmmel azon lennék, hogy munkahelyeket teremtsek a városban. Az utób­bi években ugyanis Mezőtúron több cég is jelentős leépítéseket hajtott végre, miközben újak nemigen létesültek. Ennek kö­vetkeztében pedig a fiatalok sorra hagyják itt a települést, a boldogulásuk érdekében kény­telenek elköltözni. Ugyancsak komoly problémát jelent ná­lunk a kisebbségi kérdés, mely­re szintén munkahelyek terem­tése jelenthetne megoldást. Az ugyanis véleményem szerint hosszú távon tarthatatlan; hogy az önkormányzat kénytelen se­gélyekből eltartani őket Hiába keresik kedvenc csúszdájukat a mezőtú­ri ovisok. Mivel a játé­kok többsége nem felelt meg a rendkívül szigo­rú uniós előírásoknak, szinte kiürültek az óvo­daudvarok. Szilvási Zsuzsa Minden óvodában felül kellett vizsgáltatni a játékokat a közel­múltban, s azokat, amelyek nem felelnek meg az előírások­nak, ki kell iktatni. A legtöbb intézményben már az igen bor­sos árú minősített vizsgálatok­ra sem könnyű előteremteni a pénzt, a játékok felújítására, cseréjére pedig már végképp nem futja. A gyerekek tehát Csak egy maradhat a mezőtúri 2. számú óvoda két tagintézményének udvarán ösz- szesen 33 játék volt eddig. Ezek közül csupán egy felelt meg az előírásoknak, tizenkettőt azon­nali bontásra ítéltek, további húszat pedig 2008. december 31-ig kell megjavítani. kénytelenek megválni szeretett játékaiktól, s hogy mikor kap­nak helyettük másikat, csak ta­lálgatni lehet. Az új szabványok ugyanis többek között lekerekítettebb formákat, szűkebb lépcsőfoko­kat, ütéscsillapító burkolatot követelnek meg. Ezeknek az előírásoknak pedig még az olyan eszközök többsége sem felel meg, amelyeket alig né­hány éve vásároltak az óvodák. Előfordul tehát, hogy az újnak számító játékot is cserélni kell. Erre pedig valóban nem köny- nyű előteremteni a pénzt, hi­szen darabja több százezer fo­rintba kerül, pályázati lehetősé­gekben pedig nem bővelked­nek. Ráadásul a felújított vagy kicserélt játékokat újabb drága vizsgálattal kell minősíttetni. Természetesen senki sem vi­tatja, hogy a balesetveszélyes eszközöket ki kell cserélni, hi­szen a gyermekek biztonsága mindennél fontosabb. Egyedül az a kérdés, miből tudják majd finanszírozni a cserét. Megkérdeztük olvasóinkat Ön mit szól a játékok cseréjéhez? NAGY IRÉN óvodavezető:- Nemrégiben rendeztük az óvodánk szüle­tésnapját, s , előfordult, hogy a szülők azon nosztalgi­áztak, hogy még ők is ugyan­ezekkel a játékokkal játszot­tak. Érthető, hogy elavultnak számítanak már, a cseréjük­höz azonban mindenképpen forrást kellene biztosítani Enélkül nemigen tudjuk újak­kal pótolni a kieső eszközöket. MLINÁRCSEK János alpol­gármester:- A gyerekek biztonsága a legfontosabb, az intézmé­nyek azonban önerőből képte­lenek megvásárolni az új játé­kokat. Ezért valóban pályázati lehetőségeket kell keresni, melyhez az önkormányzat öt­millió forintot különített el a jövő évi költségvetésben. Ez biztosíthatja a pályázatokhoz szükséges önerőt. BÚSINÉ ÁDÁM TÜNDE SZÜLŐ:- Laura lá­nyom most jár óvodába, s ott is előfordult, hogy a néhány éve telepített fajátékok is bal­esetveszélyesnek bizonyultak. Egyértelmű, hogy biztonságo­sabb játékokra van szükség, ám hogy miből, az már más kérdés. A szülők többsége nincs olyan helyzetben, hogy segíteni tudjon, de az intézmé­nyeknek sincs rá pénzük. Ui beruházások a Fémfeldolgozóban A Fémfeldolgozó Rt. mezőtúri gyára az idén ünnepli 40. születésnapját. A gyár, amely a város egyik legnagyobb munkáltatója, mintegy 160 mezőtúri és környékbeli dolgozót foglalkoztat. A gyárban december 21-én két jelentős beruházást avattak. A rozsdamentes acélokat feldolgozó FF Rt. termékeinek túlnyomó részét exportra gyártja. A gyártmányok felületének nemesítése vegyi eljárásokkal történik. Környezetvédelmi szempontú technológiaváltás témájú SMART-2004-5 támogatással épült meg az új, korszerű elektro-polírozó berendezés. A beruházás, a szükséges épület felújítási munkákkal, és a technológiai segédberendezésekkel együtt közel százmillió forintba került, melyhez az állam SMART-5 támogatásformájában 30,2 millió forint támogatást nyújtott. A Fémfeldolgozó Rt. budapesti és mezőtúri gyárainak könnyebb kommunikációját, egységes adatfeldolgozását teszi lehetővé az EU-támogatással megvalósult inforxom nevű, vállalati integrált információs rendszer. A teljes beruházás nettó 40 millió forintba kerül, melyhez a GV0P támogatásértéke mintegy 18,8 millióforint. (X) . i &z mforCOM integrált váítetetifányitáss infor:coM Komplett üzleti megoldás a kis- és közepes méretű gyártó vállalatok számára *t*t*»* Az Önök bizalmából megválasztott országgyűlési képviselőként kellemes karácsonyt és boldog új esztendőt kívánok minden mezőtúri, kisújszállási, túrkevei, kétpói, mesterszállási, mezőhéki lakosnak. Tisztelettel: Rózsa Endre Békés, boldog karácsonyt és eredményes új esztendőt kívánunk minden kedves vásárlónknak. Szarka Csilla és a látszerész üzlet dolgozói Mezőtúr, Dózsa Gy. út 13. > Hírek Elképzelések, tervek a város közlekedéséről a város tájékoztatót kért a Magyar Közútkezelő Kht. megyei területi igazgatósá­gától az útfenntartási fel­adatokról, a közlekedésbiz­tonságot javító beruházá­sokról. A hivatal műszaki osztálya beszámol a város forgalmi rendjéről, különös tekintettel egyes utcák ter­vezett egyirányúsítására. Jelentős mértékben nőnek a szemétdíjak közel Húsz százalékkal (pontosan 19,3 százalékkal) emelkednek a szemétdíjak januártól. Egy 120 literes kuka ürítése így 235 forint+áfa lesz. A város költ­ségvetésében 5 millió forin­tot különítettek el a díj mér­séklésére azok esetében, akiknek szociális helyzete ezt indokolja. A lakótelepi övezetben a későbbiekben a lakásszámhoz ajánlott gyűjtőedények alapján tör­ténik a számlázás. Bővül a kórház rekonstrukciója némiképp módosították a kórházberuházás új épü­letre vonatkozó szerződé­sét. A vállalkozói díj 8 mil­lió forinttal növekszik, a kivitelezési határidőt pe­dig 2006. március 31-ig meghosszabbítják. Közbe­szerzési eljárás indul az új épület tetőterében négy orvosi szoba és a műtő előtti zsiliprendszer kiala­kítására, továbbá a régi kórházépület és szakren­delő felújítási terveinek megfelelő kivitelezésére. Az oldalt írta, szerkesztette: Szilvási Zsuzsa Fotók: Mészáros János Telefon: 56/516-748 e-mail: szilvasi@axels.hu TELEPÜLÉSI OLDALAK December 23. Kenderes December 24. Jászfényszaru December 27. Jászberény December 28. Túrkeve December 29. Tisza-tó December 30. Jászapáti Mezőtúr és környéke Víz- és Csatornamű Kft. dolgozói

Next

/
Thumbnails
Contents