Új Néplap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)
2005-12-08 / 287. szám
2005. DECEMBER 8., CSÜTÖRTÖK MEGYEI TÜKÖR Adventus Domini, az Úr érkezése eljövetel A nagy üzenetet a karácsony hordozza, hogy Isten szeretete testet öltött Krisztusban A karácsony előtti várakozás keretében a szolnoki református templomban Adventi köszöntő címmel adtak műsort tegnap délután. A rendezvényen Örkény Antal nyugdíjas orgonáit és a szolnoki Tiszaparti Gimnázium tanulói (képünkön) szolgáltak különleges műsorral. Az adventét, a karácsonyt megelőző négy hét idejét szinte mindannyian megünnepeljük, de kevesebben gondolkozunk el valódi tartalmán. Szathmáry István » Annyit tudunk róla, hogy a karácsony bevezetője, de üzenete sokak előtt rejtve marad. Erről beszélgettünk hamar István szolnoki református lelkipásztorral.- Lelkész úr! Mit jelent valójában az, hogy advent? — Az advent neve a latin adventus szóból származik, annyit jelent, hogy eljövetel, megérkezés. Az ókorban az uralkodó hivatalba lépését, vagy egy szorongatott tartományba való megmentő érkezését jelentette. Ezt természetesen minden esetben forró váradalom vette körül. Innen vették át az első keresztyének is ezt a szót. Számukra a győztes uralkodó Krisztus volt, s az adventus Domini, az Úr érkezése, Krisztus visszajövetelét jelentette. Történetileg az advent első aspektusa Krisztus visszavárása győztes uralkodóként. Azután a keresztyén egyház története során a négyszázas években rögzült a karácsony ünnepe december huszonötödikére, és akkor alakult ki Krisztus születése ünnepének az előkészítése ugyanúgy, ahogy a húsvét előtt hat hétig böjtöltek, és intenzíven foglalkoztak Krisztus szenvedésével. A karácsony előtt először egy Jiathetes adventi előkészítő időszak alakult ki, szintén böjttel, majd a következő században ebből rövidült le a négyhetes advent. Tehát az advent második szempontja, a Krisztus születésének ünnepére, a karácsonyra való fölkészülés. Ehhez még két aspektus járult a későbbiek során, amelyeket III. Ince pápánál olvasunk először 1200 körül. Ő említi, hogy az első adventi vasárnapon gondoljunk arra, hogy Krisztus megérkezett hozzánk testben. A második adventi vasárnapon arra, hogy megtérésünk alkalmával megérkezik a szívünkbe. A harmadik adventi vasárnapon gondoljunk arra, hogy halálunk óráján értünk jön Krisztus, és a negyedik adventi vasárnapon arra, hogy visszajön ítélni élőket és holtakat. Az adventi vasárnapoknak ezt a tartalmát, fokozatosan kialakult értelmezését átvették a protestánsok is. A reformátusok részéről Bőd Péter prédikátor szól erről bővebben. — Ama embere hogyan közelíti meg az advent kérdését? — Kétféleképpen. A hittől teljesen függetlenül minden ember számára a karácsony valami különleges alkalom, egyfajta titokzatosság, misztika veszi körül. Sokan nem tudják megfogalmazni, hogy tulajdonképpen mi is adja a karácsony varázsát, de valahogy minden ember érzi, hogy itt különleges élményekre számíthat A hitben élő embereket ezenkívül másféle lelki tartalom, az ünnepre jellemző különleges hangulat és tevékenység is jellemzi. Ilyenkor sűrűbbek az egyházi események. — Mit mond az advent a ma emberének? Mi a lelki üzenete? — Az advent mindenképpen a | várakozás, az előkészület ideje. | A nagy üzenetet a karácsony | hordozza, hogy Isten szeretete z testet öltött Krisztusban, és Krisztus itt van köztünk, lélekben, befogadhatjuk az életünkbe, és egyszer eljön ítélni élőket és holtakat. Krisztus jövetele a tulajdonképpeni nagy üzenet, tehát ő azokhoz érkezik meg, akik várják. Az advent alkalom erre, hogy a Krisztussal való kapcsolatunkat fölvegyük, vagy megerősítsük. Új beruházás az ÉMÁSZ Rt.-től Egerben kibővült és technológiájában megújult az EMASZ Rt transzformátorállomása Az Eger-Dél 120 / 35 / 20 kV-os létesítményben az áramszolgáltató lecserélte az elavult berendezéseket és korszerű, távműködtethető készülékekkel szerelte fel. A 120 kV-os bővítésének köszönhetően jelentősen javult Eger város és térsége vil- lamosenergia-ellátásának üzembiztonsága, a 20 kV-os kapcsoló berendezés rekonstrukciójával és bővítésével pedig biztonságosan kielégíthető Eger város és térsége, valamint az Egri Ipari Park fogyasztóinak megnövekedett villamosenergiaigénye. A beruházás értéke meghaladja az 1 milliárd forintot, mely kiegészül a kapcsolódó elosztó hálózati beruházásokra fordított további 25 millió forinttal. A létesítmény ünnepélyes átadásán az ÉMÁSZ Rt. képviseletében dr. Konrad Mußenbrock, az igazgatóság tagja jelent meg. Üdvözlő beszédében kiemelte a partnerek gyors és precíz munkáját, amelynek köszönhetően minden új berendezés a kitűzött határidő előtt működik. Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató Rt. - a Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád megyék valamint Pest megye és Jász-Nagykun-Szolnok megye egy-egy részét magában foglaló, közel 1,5 millió lakosú régió villamosenergia-ellátásáért felelős szolgáltató - a szolgáltatási területéhez tartozó fogyasztók ellátási biztonságának növelése érdekében kiemelt hangsúlyt fektet a hálózat karbantartására és fejlesztésére. A társaság 2005-ben 8,5 milliárd forintot fordított hálózati beruházásra - tájékoztatta az egri sajtótájékoztatón megjelenteket dr. Konrad Mußenbrock. Egyebek között sor került tíz transzformátorállomás és hét távvezeték rekonstrukciójára. A fontos fejlesztések sorában említette a miskolc- nyugati, a gyöngyösi, a nagybátonyi és az eger-déli transzformátor-állomás felújítását, illetve a Mezőkövesd-Bükkábrány- Diósgyőri Acélművek, a Felsőzsolca-Encs és a Szerencs-Károlyfalva közötti vezetékeket. Az ÉMÁSZ Rt. szakemberei kicseréltek csaknem 80 ezer fogyasztásmérőt és jelentős fejlesztések voltak a közvilágítás területén is. Ezzel párhuzamosan sikerült csökkenteni az üzemzavarok számát is. A folyamatos korszerűsítés eredményeként a 2000-ben történt 1388-ról 2004-re alig több mint 800-ra csökkent a nagyfeszültségű és 14 ezerről 12 ezerre a kisfeszültségű üzemzavarok száma.