Új Néplap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-08 / 287. szám

2005. DECEMBER 8., CSÜTÖRTÖK 10 GAZDASÁGI TŰKOR Gazdagok a magyarok, de megtakarításuk nincs A magyarok vagyonosab­bak, mint a régióbeli orszá­gok polgárai - ez derül ki a Gfk és a Wall Street Jour­nal közös felméréséből. Mégis alig három százalék azoknak az aránya, akik 25 ezer euró (mintegy 6,25 millió forint) megtakarítás­sal rendelkeznek. Az Egye­sült Államokban és Nyugat- Európában ez 40, illetve 13 százalék, (tm) Nem a hitelfelvevőknek kell fizetni a közjegyzőt A MAGYAR ORSZÁGOS KÖZ­JEGYZŐI kamara szerint a hi­telezők és nem a hitelfelve­vők érdeke, hogy a jelzálog- szerződést közokiratba fog­lalják. Ezért reméli, hogy nemcsak az akciós időszak­ban vállalja az OTP Bank és az Erste a közjegyzői díj megfizetését az ügyfelek he­lyett. (tm) Közel félmillióan váltottak biztosítót egy HÓNAP alatt közel 500 ezren váltották le kötelező felelősségbiztosítójukat, ebből 100 ezren az inter­neten. A netrisk.hu számítá­sai szerint azok, akik át­mentek másik biztosítótár­sasághoz, átlagosan 22-23 ezer forintot takarítottak meg. (tm) a h;'' ' TÁMOGATÁSÁVAL KÉMIÁT A BUX-index 2005. december 7-én 21400 21300 21200 ­Előző napi záróérték: 20840 Változás:-1,11% 15.30, a New York-i □ tőzsde nyitása /'( Záróérték: 21072 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 FORRÁS: BÉT NYERTESEK Részvény Richter Utolsó ár (Ft) 39 850 Változás (%) +4,54 Millió Ft 1760 Synergon 473 +3,50 37 Mól 21120 + 1,98 4643 Bchem 2 289 +0,44 317 Mtelekom 955 +0,21 554 VESZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Pflax Utolsó ár (Ft) 610 Változás (%) Millió Ft-5,72 3 Démász 17 310-3,83 18 Fhb 1330-3,55 119 Pplast 1780-1,11 19 OTP 6750-0,88 8533 A BUX-index az elmúlt napokban 22 500 21670 “•'ww n 21 000 - 21 256 ?n snn 21072 20 000 19500 *%> 11.30 12.01 12.02 12.05 12.06 12.07 FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2005. december 7-én €/Ft $/Ft €/$ i Í i 253,73 216,33 1,17-2,43 Ft-2,93 Ft-leent Egyre kockázatosabb a devizahitel pénzromlás Ha tovább gyengül a forint, emelkednek a törlesztőrészletek Kihat a forint árfolya­mára, és így a devizahite­lek törlesztőrészleteire is az, hogy kedden leminő­sítette Magyarország hosszú lejáratú állam- adósságát a Fitch hitelmi­nősítő intézet. Elemzők szerint a pénzromlás folytatódik. Braunmüller Lajos­Dalia László-Tóth Marcella A keddi bejelentés után némileg gyengült a forint is. Az azonban önmagában nem érinti hátrá­nyosan a devizahitelt törlesztő­ket, ha rövid távon változik az árfolyam. A részletek megállapí­tása ugyanis általában 3 vagy 6 havonta történik. Mégpedig úgy, hogy például az adott negyedév letelte utáni napon megnézik az éppen aktuális árfolyamot, és annak alapján kiszámolják, mennyi lett volna a törlesztés részlete az elmúlt három hónap alatt, és annyit kell fizetni a kö­vetkező negyedévben. Ha a forint hosszabb távon is gyengül, akkor azonban rosszul járhatnak a devizahitelt felve­vők. Márpedig azt jósolják egyes elemzők, hogy a költségvetés túl­költekezése miatt 270 és 280 fo­rint között lesz egy euró egy éven belül. Vannak persze ennél óvatosabb becslések is. Erdei Ta­más, a Magyar Bankszövetség elnöke munkatársunknak el­mondta: nem számít tartós fo­rintgyengülésre. „A következő hetekben várhatóan lebegni fog a pénzünk, az euró felmehet 268-270 forintra, de utána való­színűleg visszajön a mostani 253-254 forintra. Nem látom okát a tartós forintgyengülés­nek." Mivel a Fitch hitelminősí­tő lépése nem tartalmaz új infor­mációkat a költségvetés alakulá­sa szempontjából, és a hazai de­vizapiacunk is igen stabil és Svájci frank alapú hitel esetén 70000 60000 50000 • « 40 000 Ej 30000 n o _ ____ 16 0 168* 176** I------CHF/FT ÁRFOLYAM-------1 •Á RFOLYAMVÁLTOZÁS 5 SZÁZALÉK •ÁRFOLYAMVÁLTOZÁS 10 SZÁZALÉK Havi törlesztőrészlet alakulása, ha öt vagy tíz százalékkal gyengül a forint Euró alapú hitel esetén 70000 60000 50000 40000 30000 250 263* 275 I------EURŐ/FT ÁRFOLYAM so kszereplős, ezért a Raiffeisen elemzői sem tartják valószínű­nek azt, hogy az euró árfolyama számottevően, 10-15 forinttal emelkedne - mondta Nagy Edi­nái, a bank marketingkommu­nikációs főosztályának munka­társa. Abban azonban egyetértés mutatkozik, hogy nem áll meg a forintgyengülés. Forián Szabó Gergely, a CA-IB elemzője érdek­lődésünkre leszögezte: általában akkor érdemes felvenni deviza­alapú hitelt, ha a forint gyenge, ugyanis a visszaerősödésnél nyerhetünk, vagyis olcsóbbá vál­hatnak a törlesztőrészletek. Eszerint most valóban jobb felté­telekkel lehet beleugrani egy euró- vagy svájci frank alapú hi­telbe, mint egy héttel ezelőtt. De számítani kell arra, hogy tovább gyengül a forint, ami azt jelenti, hogy jelentősen megemelked­nek a törlesztőrészletek. Bőd Péter Ákos volt pénzügy- miniszter, a Corvinus Egyetem Váltsuk ki a költőpénzt! A síuiAK ara. valószínűleg nem befolyásolja a forint gyengülése. Mint lapunk ér­deklődésére az utazási iro­dák elmondták, a szóba jö­hető árfolyami-ngadozást már bekalkulálták az áraik­ba. Ugyanakkor aki Ausztriá­ba, Svájcba, Olaszországba, Franciaországba készül, an­nak célszerű most beváltania a költőpénzét, hiszen minél később teszi ezt meg, annál többe kerül neki. tanára szerint forinthitelekkel szemben körülbelül 260 forintos euróig éri meg devizát választa­ni, ennél gyengébb magyar pénz esetén már bosszankodhat a hi­telfelvevő. A gyengülő forint ráadásul inf­lációt, áremelkedést is eredmé­nyez. egy százalékkal gyen­gül a forint, akkor 0,6 százalék-" kai emelkedik az import termé­kek ára - figyelmeztetett Bőd Pé­ter Ákos. Ez az áremelkedés ter­mészetesen nem minden ter­mék árában jelenik meg azonos mértékben. Az üzemanyagárak szinte naponta igazodnak az inf­láció változásához. Az élelmisze­rek esetében is hasonló a hely­zet. Ezek árai gyorsan emelked­hetnek, ha az infláció magasabb lesz. A műszaki cikkek esetében nagy a verseny a piacon, ezért itt a magasabb infláció csak késlel­tetve jelenhet meg. A magyar gazdaság nyitott, a GDP mintegy 60 százaléka az import. Annak következtében, hogy hazánk gazdaságát a legkocká­zatosabbak közé sorolták a régi­óban, bankjaink drágábban jut­nak külföldi hitelhez, a szlovákok, "vagy a lengyelek - emelte ki Bőd Péter Ákos. Plusz- költségeiket áthárítják a magyar ügyfeleknek. Drágítja a deviza­hiteleket, így csökkenti vonzere­jüket az is, hogy az Európai Köz­ponti Bank december 1-jén 2,25 százalékra emelte az alapkama­tot, és jövőre további 25-50 bá­zispontos emelésre lehet számí­tani. Svájcban is emelés valószí­nűsíthető. December 15-én 25 bázispontos, melyet 2006-ban újabb 50 bázispont követhet. Az idén már nem érdemes lakást venni CITROÉN £^yes Kk&TJe.+e.r) /evő Mindenképpen jobban járunk, ha a jövő év elejéig várunk a la­kásvásárlással. Az ingatlanok forgalmi adója ugyanis 2006- ban 20 százalék lesz a mostani 25 százalék helyett. így például egy nettó 10 millió forint értékű lakás vételára az idén 12,5, míg jövőre 12 millió forint lesz. Ha azonban nem tudjuk elhalaszta­ni a szerződés megkötését, ak­kor csak előszerző­dést kössünk az idén - tanácsolja dr. Nadray Katalin ügy­véd. így le lehet fog­lalni a kiválasztott ingatlant, nem kell attól tartani, hogy elvi­szik. Az előszerződésben még a jelenleg érvényben lévő 25 szá­zalékos áfakulcs szerepel. A szer­ződést azonban csak jövő év ele­jén kössük meg, amely már a 20 százalékos áfakulcsot tartalmaz­za. így a lakás teljes vételára után a csökkentett forgalmi adót kell kifizetni. Az ügyvédnő azt is elmondta: még nem lehet tud­ni, hogy a jogszabály mely idő­ponthoz köti majd az új áfa fi­Év végéig csak előszerződést célszerű kötni. gyelembevételét. Ez lehet ugyan­is az adásvételi szerződés meg­kötésének időpontja, de az is, amikor a földhivatalhoz benyújt­juk a tulajdonjog-bejegyzési ké­relmet. Ha mégis az idén szerző­dünk olyan új lakásra, amelyet részletben kell kifizetni, akkor az adásvételi szerződésben arra kell figyelni, hogy a vételár ne egy összegben szerepeljen, ha­nem az ütemezés szerint bontsuk meg. így az erre az évre esedékes ösz- szegre még 25, a jö­vő évire pedig 20 százalék adót kell fizetni. Azaz minden fizeté­si részletnél és a végösszegnél is tartalmazza külön a nettó árat és az áfát is. A lakás áfájának jö­vő év eleji csökkentésének hatá­sára megjelentek a csalóka hir­detések, amik már az idén 20 százalékos áfakulccsal kecseg­tetnek. Ezek a hirdetések lénye­gében azt jelentik, hogy az in- gaüanforgalmazó 4 százalékkal alacsonyabb áron kínálja a la­kást az idén. ■ T. M. (C2., C3, C4-, Xs<\r<\ Kóméi ás CS mode/Jekre.) C.JXRPÉN C4, S ^os /,4/ X trxkr Z 840 OOO C4- SX fe./S-z-ereJ+ séyj mode/leJsre akár / OGG OOO Fi Ke.cfve.ut ■ # \ -\G 3\ X&nr* Ko/ná/ f ,(o ­* KJ ima. * AßS 9 ric/iirC.D * Kádlámpa, már 3 -250 OOO U+clsé> daraáaK/ L*+ogt\ssok e/ houzJ^Kf A/ni$ J<ész./e+ +«.r+. www.citroen.hu CITROÉN Finanszírozás A kedvezmények az akcióban részt vevő márkakereskedésekben érvényesek 2005, december 1-jétŐía készlet ere|éig, de legkésőbb 200$. december 31-éig bezárólag; a természetes sze­mélyek által leadott iígyfélmegrendelésekre vonatkozóan. Az akciós ajánlatok más kedvezmé­nyekkel nem vonhatók össze! A képen látható autók illusztrációk. Az árak a regisztrációs-adót és áz ÁFÁ-t tartalmazzák, jelen hirdetés nem minősül ajánlatnak; a változtatás jogát fenntártjuk. BODEX KERESKEDŐHÁZ KFT CITROÉN TRUKA m 5000 Szolnok, Thököly út-Városkapu Tel.: 56/512-744 5100 Jászberény, Nagykátai út 4/A Tel.: 57/406-906, 503-790 CITROEN A stílus útján

Next

/
Thumbnails
Contents