Új Néplap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-08 / 287. szám

MEZŐTÚR I Dráguló helyi buszjegyek jövőre átlagosan 11,5 szá­zalékkal drágulnak a helyi közlekedés tarifái Mezőtú­ron. A helyi autóbusz-vo- naljegy ára így Januártól 120 forint lesz. A város ön­kormányzata 2006-ban 1,2 millió forintos támogatást ad a Jászkun Volán Rt.-nek a helyi közlekedés feltétele­inek biztosításához. Kistérségi központi ügyelet I A mezőtúr Városi Kórház v vezetése december 10-ig ki­dolgozza a mezőtúri kistér- ; ségi központi ügyelet sze- ; mélyi és tárgyi feltételeit. A kistérség ugyanis húszmil­lió forintot nyert el egész­ségügyi alapellátási felada- í tok fejlesztésére. Vezetői pályázatokra * várnak jelentkezőket TÖBB INTÉZMÉNY vezetői tisztségére is pályázatot várnak Mezőtúron. így a Kereskedelmi Szakközépis­kola, Szakiskola és Kollégi­I um, a Kossuth Lajos Általá­nos Iskola, a Móricz Zsig- mond Könyvtár és Közössé­gi Ház, valamint a Városi Kórház-Rendelőintézet igazgatói posztját is meg­hirdették. Társulásra készülő szociális intézmények INTÉZMÉNYFENNTARTÓ tár­II sulást készülnek létrehozni a mezőtúri szociális intéz- : ; mények és a túrkevei idő­sek otthona. Ezzel a kistér- , ség teljes területén össze­hangoltan és előre kiszá- mítható módon lehet bizto- í sítani a bentlakásos intéz­ményi ellátás feltételeit Jobb ivóvíz lesz Pusztabánrévén TÖBB SIKERTELEN pályáza­tot követően végre sikere­sen bírálták el a közbeszer­S zési eljárás keretében a pusztabánrévei ivóvízrend- H szer felújítására beérkezett anyagokat. Ennek eredmé­I nyeként a beruházást a Hidrofilt Kft. végzi majd el 12,4 millió+áfás áron. 2005. DECEMBER 8., CSÜTÖRTÖK iHHHH Szélerőművek országa leszünk alternatív energia Mezőtúron már alapoznak, Miklósra is engedélyt adtak Szakhatósági dokumentu­mok hiánya, illetve a be­ruházó vállalkozásnál tör­tént tulajdonosváltás kés­leltette eddig a szélerőmű­vek építését megyénkben. Mészáros Géza Végre elindította szélenergeti­kai beruházási programját a Bé- késwind Kft., amely hamarosan beüzemeli első két szélerőmű­vét. A cég 2006 végéig 17,5 mil­liárd forintot szán az építkezé­sekre, s jövőre más cégcsopor­tok is hasonló nagyságrendű beruházásra készülnek az or­szág szinte összes régiójában. Már meg is rendelte két első, 100-100 méter magas szélerő­művét a társaság, melyeket Me­zőtúr és Törökszentmiklós kör­zetében állítanak fel. Török- szentmiklósra megkapta az en­gedélyeket az energiafelügye­Megújuló energiaforrások Ausztria 25,2 Svédország 24,5 Finnország 21,3 Portugália 15,9 Dánia 7,8 Görögország 7,6 Franciaország 7,4 Spanyolország 5,9 Olaszország 5,5 MAGYARORSZÁG 3,6 Írország 2,0 Németország 1,8 Hollandia 1,6 Luxemburg 1,4 Belgium 1,0 Egyesült Királyság 0,7 (•felhasználás részaránya az összes energiá­hoz viszonyítva Forrás: KSH) Szélerőmű számokban Toronymagasság 100 m Teljes magasság Rotorátmérő 142,5 m 82 m Egy gép éves villamosáram termelése 4 200 MWh Éves várható összes energiahozam 12 600 000 kWh Szén-dioxid-megtakarítás 8 100 OOOtonna/év Villamosáram-eladásból adódó árbevétel 220,5 m Ft/év Várható iparűzési adó településenként 4,4 m Ft/év (Forrás: Eurowind, a Békéswind jogelődje) lettől a Békéswind, Mezőtúron pedig már megkezdték az ala­pozó munkákat. Ez utóbbi szélerőmű a város ipari parkjában kapott helyet. Az első szélkerék építési munkála­tai már el is kezdődtek a helyszí­nen, a tervek szerint tavasszal pedig már üzemelhet A cég to­vábbi három létesítésére kért en­gedélyt, így várható, hogy hama­rosan négy hatalmas erőmű se­gíti a város áramellátását Olyan tempót diktál most a kft., hogy jövő év áprilisáig to­vábbi öt szélerőművet építenek fel a környéken, de Nyírbátor, Lajosmizse és Mohács körzeté­ben is beruháznak, így össze­sen 30 szélerőmű létesítése vár­ható a közeljövőben — számolt be a tervekről Dávid Csaba, a vállalat menedzsere. Az utolsó akadály is elhárult a szélerő­művi fejlesztések előtt az októ­berben hatályba lépett új villa- mosenergia-törvénynek kö­szönhetően, mely egységesen 23 fortnt/kWh-ra emelte az át­vételi árat. Ezt JátVa a Békéswinddel tárgyaló pértzin­Dr. Draskovits Dénes, Mezőtúr polgármestere támogatta a szélerőmű létesítését tézet is hozzájárult a finanszí­rozáshoz, de pályázati forráso­kat is remél a vállalat Az első ütemben felépülő erő­műveket nem a Békéswind, ha­nem erre létrehozott projekttár­saságok fogják üzemeltetni. így a törökszentmiklósit a Gyula- wind Kft., míg a mezőtúrit a Mezőwind Kft. működteti majd. Kérdéses a befektetés megtérülése szakértők szerint kevésbé gazdaságosak itthon a szélerőmü­vek, vagyis a működtetésük néha többe kerül, mint amennyi pluszenergiát megtermelnek. Ennek az az oka, hogy a szélkere­kek mellett szénhidrogén-tüzelésű hőerőműveket is fenn kell tar­tani. Ezek termelik ugyanis az energiát, ha nem fúj a szél A ka­zánokat nem lehet egyik percről a másikra leállítani, akkor is működnek, amikor a szélerőmű teljes gőzzel dolgozik. A kettős rendszer miatt a szén-dioxid-kibocsátás is nagyobb. Ausztriában azért nem okoz gondot a szélerőművek leállása, mert ott a szü­netekben vízi erőművel termelnek áramot. Flóráról kapta nevét a tér A Mezőtúrra érkezőket Ismét kecses nőalak fogadja a Köztár­saság úti kis téren. A régi piac­téren állt egykor egy szép disz­két, amely nagyon emlékezte­tett a római díszkutakra. A kút középpontjából kiemelkedő ke­cses nőalak, feje fölött virágfü­zérrel Mezőtúr flóráját, növény­világát ábrázolta. A Flóra-szobor 1891 májusában került a kútra, s Mezőtúr jelképévé vált. 2001. július 17-én éjjel azonban máig tisztázatlan körülmények között ledőlt talapzatáról. A Györfi Sán­dor szobrász által irányított alko­tótelep művészei azonban tavaly újraöntötték a bronzszobrot, s egy éven át a mezőtúri galériá­ban „lakott” Flóra. Néhány hete azonban végre visszakerült egy­kori helyére, a Köztársaság úti kis térre, ahol közadakozásból méltó talapzatot emeltek szá­mára. Most pedig Flóra adott nevet a kicsiny térnek. A város lakóinak kezdeményezésére ugyanis a képviselő-testület úgy határozott, hogy Flóra tér­nek hívják a díszkút terét Adományokkal segítik a lovagkeresztes falut Alig néhány napja avatták Ma­gyarországon elsőként lovagke­resztes településsé Kétpót. Az ünnepségen a Szent Lázár Lo­vagrend magyarországi nagy- perjelje, dr. Simóka Tamás és a település polgármestere, Bol­dog István leplezte le a „Szent Lázár Lovagrendi Község” fel­iratú táblát. A lovagrend - amely a térségben 19 települést támogat különböző adomá­nyokkal — úgy ítélte meg, hogy Kétpó a leginkább rászorult, ezért kitüntetett Figyelmet szen­telnek a községnek. Az ünnepi ceremónia után így hamarosan kézzelfogható segítséget is kap­nak a kétpóiak a pártfogóktól. A tervek szerint néhány napon belül megérkezik egy nagyobb értékű szállítmány, amely első­sorban bútorokból és informati­kai eszközökből áll, s több csa­lád köszönheti a lovagrendnek a nyugdíjak kiegészítését. Karácsonyra készül a Kevehús Közel százötvenmilliós beruházásnak köszön­hetően az uniós előírásoknak megfelelő húsfel­dolgozóban működik május óta a mezőtúri Kevehús Kft. A megújult, kibővített, közel 1000 négyzetméteres épületben az rendkívül szigorú előírásoknak megfelelően minden műveletet külön helyiségben végeznek. így akár három­szorosára növekedhet a termelés, és a kínálat­ból eddig hiányzó, vákuumcsomagolt terméke­ket is készítenek, mind szélesebb választék­ban. Arra azonban különösen figyelnek, hogy az uniós szabványok betartása mellett azért az ízek is igaziak, háziasak maradjanak. Ezeket a házias ízeket találják meg mindazok, akik a cég piac melletti üzletét felkeresik. Itt már a kará­csonyra készülődő háziasszonyokat várják rendkívül kedvező, ünnepi áraikkal. A ko- csonyánakvaló éppúgy beszerezhető, mint a töltött káposztába való húsféle, vagy a különbö­ző ízletes húskészítmények. (x) A Lokátor új kutat épít Tovább tart a téli szervizakció a Suzuki Lokátor­nál. Ennek keretében 10 ezer forintért végzik a téli átvizsgálást olajcserével együtt, s nem csu­pán Suzuki gépkocsik esetében, hanem bármi­lyen típusú járműre érvényes a kedvezmény - tudtuk meg Bagó Lajos értékesítési vezetőtől. — Rendkívül kedvező áron kaphatók egyes típu­sok, a dízel Wagon R például ötszázezer forintos árelőnnyel 2 millió 590 ezer forintért, míg az Ignis GLX plus az alapfelszereltségen túl spoi­lerrel, ülésfűtéssel, 15”-os alufelnivel, metálfé­nyezéssel 2 millió 569 ezer forintért kapható. Januárra várható a korszerű, konténertartá­lyos üzemanyagkút műszaki átadása, amely természetesen a környezetvédelmi előírások­nak megfelelően épül. Eközben továbbra is za­vartalanul folyik a kiszolgálás, rendkívül ked­vező áron kínálják tehát a gázolajat törzsvásár­lóiknak a Diesel Centrumban. Egyre népsze­rűbb a mobil eredetiségvizsgáló állomás is. Ezt 30 kilométeres körzeten belül kiszállási díj nél­kül végezik tehergépkocsik, mezőgazdasági jár­művek, pótkocsik, lassú járművek részére, (x) SUZUKI LOKÁTOR KFT., Mezőtúr, Szolnoki u. 1. Tel/fax: 56/350-364

Next

/
Thumbnails
Contents