Új Néplap, 2005. december (16. évfolyam, 281-306. szám)

2005-12-01 / 281. szám

2 Milliárdokba kerül a fürdők fejlesztése Lakossági fórumot tartott teg­nap kora este Botka Lajosné szolnoki polgármester a megye- székhely fürdőinek fejlesztésé­ről. A városháza dísztermét tel­jesen megtöltő érdeklődők véle­ményére volt elsősorban kíván­csi a város vezetése. A fórum be­vezetőjében Botka Lajosné kifej­tette, hogy jelenleg a fejlesztés útvonalát keresik. A cél az len­ne, hogy ne kelljen Szolnokról a helyieknek elutazniuk, ha für­dőzéssel akarják eltölteni ide­jüket. A város vezetője ismertet­te, hogy az eddigi tanulmány- tervek szerint a Damjanich uszoda és a tiszaligeti strand fej­lesztése több mint négymilliárd forintba kerülne. ■ PE CD-játszót és pénztárcát loptak a tizenévesek Saját osztálytársát lopta meg kedden délután az a fiatalkorú fiú, akit ceglédi otthonában csíptek fülön a helyi kapitány­ság rendőrei. A két Szolnokon tanuló diák egy helyi járatú au­tóbuszon utazott, amikor egyi­kőjük ellopta társától annak 40 ezer forintot érő hordozható CD-lejátszóját. Szintén Szolnokon történt, hogy három gyermekkorú, egy 10, egy 11 és egy 12 esztendős kisdiák megállított az utcán egy kerékpárost. Elterelve a figyel­mét,' 'beszélgetésbe elegyedtek vele* és eközben a bicikli kor­mányán lévő táskájából ellop­ták pénztárcáját. A rendőrség a bejelentést követően gyorsan rátalált az elkövetőkre és a zsákmányra. ■ M. G. KÖZÉLETI HÍREK tiszatenyő. A képviselő-tes- tület közmeghallgatással egy­bekötött nyílt ülést tart ma dél­után öt órától a Szent István Általános Művelődési Köz­pontban. martfű. Farkas Imre ország- gyűlési képviselő tájékoztatót és fogadóórát tart holnap dél­után öt órától a művelődési központban. 1 Kisújszállás. A képviselő- testület ma délután egy órától tartja soros ülését a városháza Gaál Kálmán termében. Fegyvernek. A Duna Televízió műsorterve alapján december íl-én, vasárnap 10.10-kor a „Szerelmes földrajz” című műsor­nak a Tisza menti Fegyvernekről elszármazott prof. ár. Hámori Jó­zsef lesz a vendége. A sorozat­ban híres embereket faggatnak az általuk legkedvesebbnek tar­tott helyekről. A Magyar Tudomá­nyos Akadémia alelnöke, volt kul­tuszminiszter, agykutató Fegyver- neket tartja a legszebb helynek, ezért ezt a települést mutatja be a Duna Televízió nézőinek, mg Jászkarajenő. A helyi Széchenyi István Általános Iskola diákjai ki­nőtték azt a kistermet, amelyben eddig a számítógépes ismereteket sajátították el. Éppen ezért a léte­sítmény egy számítógépes oktató­M E GYEI TÜKÖR 2005. DECEMBER 1., CSÜTÖRTÖK \ GYORSSZAVAZÁS ■ Ön vesz fel hitelt a karácsonyi ajándékra? Szavazzon honlapunkon ma ló óráig: y www.uineplaD.liu auuuuijiiummjüHjiiiiimuuujjuumUffiuüiijininm i ffij mr»irn»imnJUM»«—«eo»a»oi Hitelekből vásárolt ajándékok adósság Részletre ugyan drágább, de könnyebb hozzájutni az egyes termékekhez Megkérdeztük olvasóinkat Vesz majd fel áruvásárlási hitelt az ajándékokra? NAGY GÁBORNÉ, Újszász - Nem szok­tam hitelt fel­venni, mert mindig össze- spórolgatok annyit, ami a kará­csonyi kiadásokra elég. Akkor veszek meg valamit, ha van rá pénzem, egyébként nem költe kezem. Most is már ötleteket gyűjtök, nézelődök, figyelem, hogy kinek mit vegyek. Nem mindig egyformán tudok anya­giakat fordítani az ünnepre, de arra ügyelek, hogy a négy kis unokámnak ízléses, szép ajándékot tudjak vásárolni. SZABADKAI FERENCNÉ, Szolnok-Nem vennék már fel hitelt A férjem a ka­ra miatt nem tud, és egyébként is egyszer már volt áruvásárlási hite­lünk, de akkor is meggondol­tuk magunkat, és inkább egy­ben visszafizettük. Talán csak az első havi részletet tisztáztuk ki. Most is csak nézelődök, vér- nyomásmérőt szeretnék venni, de nem karácsonyra, csak úgy maguknak, hogy legyen. A gye­rekek, meg az unokák pénzt kapnak az ünnepkor. NAGY ÁGNES, Tiszavárkony- Nem veszek fel áruvásárlá­si hitelt, mert nem tudnám fizetni. Jelen­leg is két ilyen fizetnivalóm van, így is nehezen törlesztek, egy harmadikkal már egyálta­lán nem boldogulnék. Egysze­rűen nem futná rá. Spórolok, beosztom a fizetésemet, abból veszem meg az ajándékokat, és az ünnep egyéb kellékeit. Ilyenkor már nézelődök, de csak december 10-e után kez­dek konkrétan vásárolni. Sze­rencsére nem nagy a család. NAGY ATTILA, Szolnok- Nem tudom még, hogy ve­szek-e fel hitelt, most éppen a televíziókat né­zegetem. Nem karácsonyra szánom, egyébként is vásárol­tam volna, csak úgy gondo­lom, hogy ilyenkor nagyok sok akció van az ünnepek miatt Bízom benne, hogy most az át­lagosnál olcsóbban jutok hoz­zá. Most azt érdeklődtem meg, hogy mennyire beugratásak ezek a nullaszázalékos hitelek, illetve a befizetés nélkül elvihe­tő konstrukciók. levízió —, a kis háztartási gé­pek és a szépségápolási cik­kek fogynak a legjobban. A laptopokból is jócskán visznek a Subnet kedvezménynek kö­szönhetően. Míg az előző év­ben az olcsó termékeket keres­ték, mondván az is jó lesz, idén a vásárlók nagy része ad a minőségre. A korábban ta­pasztalhatókhoz képest jóval megfontoltabbak a vásárlók, a hitelt minden gond nélkül vis­sza tudják fizetni. A Magyar Cetelem Banknál hitelt közel hatszázezren igényeltek, ebből az áruhitel öszszege 2003-ig több, mint húszmilliárd forint FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL Ezzel azonban nagyon vigyázni kell, figyelmeztet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyele­te. A fogyasztási hitelek ugyan­is egyre népszerűbbek az ün­nepek közeledtével. Arra azon­ban kevesen gondolnak, hogy akár ötven százalékkal is töb­bet fizethetnek vissza. — Az apró betűs részben van a lényeg - mondja egy idős hölgy, akinek komoly fejfájást okozott a mosógépre felvett hi­tel. Marika néni és idős férje drágán fizetett a háztartási gé­pért. A hatvanezres műszaki cikkből hamar százezres lett. A szolnoki Electro Plus áru­házban már komoly vásárlási szándékkal érkeznek az érdek­lődők. Az üzlet vezetője, Hor­váth Éva elmondta: többen és magasabb értékben vásárol­nak, mint tavaly.- Még mindig a szórakozta­tó elektronika - házimozi, te­í Sláger a plazmatévé A LEGTÖBB ÜZLETBEN Úgy Vé­lik, hogy idén a karácsonyi vásárlások slágere a plaz­matévé lesz. Az ára ugyan sokat idomult a vásárlóerő péntárcájához, ám még így sem mondható filléres ter­méknek. A legolcsóbb is több száz ezer forintba kerül A hölgyeket sokkal inkább érdeklik a konyhai eszközök, mintsem az elektronikái termékek. Adott esetben a borsörlőket Is gondosan választják ki. volt. Megerősítették: az ünne­pek közeledtével jócskán meg­növekszik az igények száma. A Tiszavidék Áruház emele­tén is egyre többen fordulnak meg — tudatta lapunkkal dr. Selmeczyné Hegedűs Borbála igazgató. Elmondta: többféje hi­tellehetőség all a vásárlók ren­delkezésére. Az ej$lk' szandai>Hféten működő üzletben a hitel ügyin­tézők a tavalyi igényekhez tud­nak hasonlítani. Az elmúlt év­ben sokkal többen vásároltak kölcsönből, mint most. Azt mondjak, hogy a december ko­moly változásokat hpzhat, hi­szen a karácsonyi roham ak­korra várható. Leginkább a 25- 40 év közöttiek veszik igénybe ezt a lehetőséget. RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ÉLETÉRŐL laborral és szertárral gyarapodik. Jelenleg a huszonnyolc új gép be­szerzése folyik. Mindez uniós tá­mogatással valósul meg, és mint­egy harmincmillió forintba kerül. Az ünnepélyes átadás március 15- én esedékes, dszm Mezőtúr. Két és fél millió forintot érő zsákmányra lelt ismeretlen tet­tes kedden, egy helybeli ház udva­rán, ezért leemelte a ház nagyka­puját, és az ott parkoló traktort a hozzá kapcsolt ekével együtt ellop­ta. A tulajdonos ezt a késő esti órákban fedezte fel és bejelentést tett a rendőrségen. A járőr a traktor keresésére indult, amikor észrevet­te, hogy az úttesten áthajt egy jár­mű a szemközti földútra, ezért utá­na eredt. Az ismeretlen elkövető, amikor észlelte, hogy egy rendőrau­Szolnok. író-olvasó találkozó keretében mutatta be dr. Garamvölgyl László Hogyan halt meg József Attila? című könyvét A szerző a találkozó után dedikálta a művét a szolnoki Hlld Viktor Városi Könyvtárban. tó követi, nyomban megállította a járműszerelvényt, kiszállt, majd pedig elmenekült, mrfk Szolnok. Hetedik alkalommal ren­dezték meg tegnap a megyeházán a gyermekvédelmi szakmai fóru­mot. Az esemény célja a gyermek- védelem területén dolgozó pedagó­gusok, gyermekjóléti szolgálatok és gyámhivatalok munkatársai közötti szakmai információk áramlásának segítése volt, de a megyei együtt­működés erősítése is fontos szere­pet kapott, lá Tiszafüred. A bemutatkozás, a ki- kapcsolódás és a megméretések jegyében telt az elmúlt egy hét a FIámori András Műszaki Szakkö­zépiskola, Szakképző Intézet és Ál­talános Iskolában. Az immár negye­dik alkalommal megtartott Hámori- napokon számos program várta a résztvevőket. Egyebek mellett mű­veltségi és sportvetélkedők, ügyes­ségi feladványok és kézműves-fog­lalkozások szerepeltek a kínálat­ban. Mindezeken túl lehetőség nyílt egy drogprevenciós előadás meg­hallgatására, az üvegfestés és a vi­rágkötés kipróbálására, valamint karácsonyi díszek, meglepetések készítésére is. Egyébként a Hámo­ri-napok, mint mindig, most is a végzős osztályok szalagavató ün­nepségével zárult fi Ujszász. Századik születésnapját ünnepli Török Zsigmondné Margit­ka néni, a Kastély Otthon időskori részlegének lakója. Ez alkalomból tegnap az intézmény és a város ve­zetői köszöntötték, szs

Next

/
Thumbnails
Contents