Új Néplap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-08 / 261. szám

16 MOZAIK 2005. NOVEMBER 8., KEDD Az autó belülről még szennyezőbb, mint a környezete Amerikai kutatók szerint a lég­kondicionálót működtető autó­ban az ember nagyobb adagot kap a szennyezett levegőből, mintha egy autóút mellett sétál­gatna, akár városban is. Egy felmérés szerint az autóba szű­rés nélkül juthatnak be a kipufo­gógázok, s emellett a belső mű­anyag szerkezetek, elektronikai berendezések és az illatosítok is rendesen szennyezik a zárt abla- kú utastér levegőjét. Olyan kö­vetkeztetések is levonhatók az autó utasterében lévő állapotok­ról a légkondicionálásnál, misze­rint annál nagyobb a légszen­nyeződés, minél többen ülnek a kocsiban, mert maga az ember is a levegőt szennyezi, baktériu­mokkal, gombákkal. Mindez lég­zőszervi problémákhoz is vezet­het. Ezért célszerű az ablak nyi- togatása, főleg ha zöld környe­zetben utazunk éppen. Tökóriások földje Egyetlen száron négy nagyméretű tök termett a vezsenyi Ecseki AndrásnééknáL A kertben elhullajtott mag négy ter­mése — a saját mérésük szerint—több mint 170 kilót nyomott Képünkön a háziasszony éppen megpihen az egyiken. Az ikrek között különös a kapcsolat A Földön élő körülbelül százmillió ikerpár több mint harmada egypetéjű. Ez azt jelenti, hogy genetikai ál­lományuk teljesen azonos, fizi­kai adottságaik is rendkívül ha­sonlóak. Kutatások során kiderült, hogy lelki kapcsolatuk meg­nyilvánulásai egészen széles skálán mozognak: a telepátia köznapi eseteitől kezdve a fáj­dalom átviteléig. Sok ikerpár­nak a külön egyetem, a külön lakóhely súlyos kínokat okoz, hiszen korábban rendkívül szo­ros kapcsolatban éltek. Vannak, akik felnőttként is nehezen döntenek ikertestvér­ük nélkül, épp ezért életük vé­géig megőrzik a szoros kötelé­ket. Általában népszerűek, de az is előfordul, hogy csak egy­mással játszanak, nem alakíta­nak ki kapcsolatot a többiek­kel. Nincsenek könnyű helyzet­ben az ikreket nevelő szülők sem, akiknek nagy a felelőssé­ge abban, hogy megpróbálja­nak nyitni, az ikerkapcsolatot kissé lazítani. Fontos, hogy elősegítsék: időnként az ikrek külön is le­gyenek, hogy kialakítsanak másokkal is kapcsolatokat, le­gyenek külön barátaik, külön útjaik. Sokan azt javasolják, hogy az ikreket ne öltöztessék egyformán, hogy kialakíthas­sák saját egyéniségüket. A szakemberek szerint jobban fej­lődnek akkor is, ha külön osz­tályban tanulnak. Ennek legfőbb előnye, hogy teljesítményüket nem hasonlít- gatják folyton össze. Mert ha ez az összehasonlítás az iker­pár egyik tagjára nézve soroza­tosan kedvezőtlen, akkor mindez idővel állandó kudarc- élményt okoz. CSATLAKOZZON A TESCO SZOLNOKI CSAPATÁHOZ! A Tesco Nagy-Britannia vezető élelmiszer-kiskereskedelmi hálózata. Ezt a sikert kiváló minőségű termékeinek és a vásárlók első osztályú kiszolgálásának köszön­heti. Magyarországon a TESCO-GLOBAL ÁRUHÁZAK RT. egyenes úton halad azon célja felé, hogy első legyen a kiskereskedelemben. A 2005-re szóló hipermar- ketprogramunk és a már meglévő 44 áruházunk kiváló lehetőségeket rejt magában a - kivételes képességű vezetők számára. Hamarosan megnyíló szolnoki áruházunkba keresünk szakképzett munkaerőt az alábbi szakterületekre:- SZAKKÉPZETT PÉK- HÚS ELADÓ- BAROMFI ELADÓ- HENTES-RÉSZMUNKAIDŐS PÉNZTÁROS TESCO AJÁNLATUNK: Felelősséggel és kihívásokkal teli munkakör, versenyképes fizetési rendszer, kiemelkedően jó munkakörülmények, szakmai előrelépési lehetőség, minőségi továbbképzési ‘j, program, lehetőség, hogy csatlakozzon a TESCO csapathoz. Ha az itt leírtakat kihívásnak tekinti, bővebb felvilágosítással és jelentkezési lappal az alábbi helyen várjuk: Tesco Felvételi Központ - TESCO Hipermarket Cegléd 2700, Malomtó szél 30. Tel.: 06/20 827 6738, Nyitva tartás: 14-18 óráig. A személyzeti étkező üzemeltetésével kapcsolatban szintén a fenti címre kérjük a bemutatkozó leveleket elküldeni. HUMOR CSOKIVICC — Mi az: 15 cenüméter és mogyorója van? — Snickers csoki. ELSŐ FÖLDRAJZÓRA (A mi tanárunk is csak kic­sit férfisoviniszta) — Emberek! Rólam azt állítják, hogy férfisoviniszta vagyok. Ez nem igaz! Ez egy hatalmas nagy rágalom! De hát mit tehetünk, ha a férfi a teremtés koronája? Az. egri A ngolkisasszonyok „Sancta Maria” Leánygimnáziuma (Kossuth L: u. 8. Tel.: 36/312-190) nyílt napot tart 2005. november 18-án 7.40-12 óráig. Szeretettel várja az érdeklődőket 5. osztályába. 9. osztályába és az új idegen nyelvi előkészítő évfolyamára. Jogi tanácsadás Dr. Szegedi Károly 2005. no­vember 10-én 16.00-18.00 óráig az MSZP Szolnok, Tófenék úti irodájában ingyenes jogi ta­nácsadást tart. (x) A belső béke megteremtésé­hez az első lépés a megbocsá­tás. Megbocsátani pedig any- nyit jelent, mint elengedni a múltat. Herczeg Kata KELLEMES ŐSZI IDŐ JásZBeréi 14 °C 6 °C hőmérséklet + déli felhőzet Szolnok *14 °C 5°C TíssSrareB 14’C 5*C '»Kunhegyes • Karcag Ü*. KjjjjjjszáHás i EAAS EWS­Kunszsptroáfton Jász-Nagykun-Szolnok megyében ma reggel még felhős, ködfoltos idő lesz, de délután kisüt a Nap. Számottevő eső nem esik. Gyenge, keleties szél fúj. A jellemző hőmérsék­let kora délutánra 14, szerda reggelre 6 fok köré várható, A legvalószínűbb folytatás országos viszonylatban: a héten valószínűleg végig folytatódik az enyhe, változó­an felhős-napos idő, tartós ködfoltokkal, számottevő eső nélkül. Orvosmeteorológia: nincs fronthatás. Közlekedés-meteorológia: reggel továbbra is előfordul­nak tartós ködfoltok. Az előrejelzés bizonytalansága: péntekig .KICSI” További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Moblle-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu) Vizhőmérséklet Duna 9-11 °C Tisza 6-9 °C Balaton 10°C Velenceí-tó 9 “C Fertő 9 °C Tisza-lo 8”C Pollen Csalán alacsony Gombák közepes Parlagfű alacsony r Mindennapos gond, hogy mit vegyünk fel a munkahelyre, az iskolába - vagy csak úgy egyszerűen a hét­köznapi ügyintézéshez. Németh Zsuzsa A divatos viseletek kiválasztása mellett ilyenkor fontos szem­pont, hogy a ruhák és cipők ké­nyelmesek legyenek. Az ősz legújabb kollekciói ebben is se­gítenek. Több dolog egységessé vált a különböző irányzatok kö­zött: a formák és szabásvonalak a nyári trendhez képest termé­szetesebbek, egyszerűbbek és visszafogottabbak lettek. Eltűn­tek a túlzottan harsány, hivalko­dó színek, a bő, mindent eltaka­ró és néha túlságosan is slam- pös lebernyegek. Visszatérnek ugyanakkor a szupernőies for­mák, a szűkebb, az alakot, tes­tet, csábító előnyöket kiemelő szoknyák, nadrágok, karcsúsí­tott kabátkák. Összességében olyan ez, mintha utaznánk egyet a múltban. Teret kap a klasszikus irányzat: a nő pedig újra nő lehet! Nem kell többé katonanadrágot, katonazöldet hordaniuk. Ám a csokoládébar­na maradhat, mert úgy tűnik, ez a szezon legdivatosabb színe. Mellette ott sorakoznak a feke­te, selymes, bársonyos anyagok. Minden darab a kényelemről, egyszerűségről, a mindennapi viseletről szól. klasszikus. Nagy visszatérő a zsabó ünnepi, hétköznapi, iro­dai viseletként egyaránt. A mályvaszínű muszlinblúz önma­gában is csinos, de akár mel­lénnyel, blézerrel is hordható. A hozzá illő sötétebb árnyalatú csí­pőnadrág klasszikus vonalú, le­felé enyhén bővülő szabású. ÁRAK: BLÚZ 3990 FT, NADRÁG 5990 FT, TÁSKA 990 FT Oh, azok a „szürke" hétköznapok © © Gondolj egy Citibank Személyi Kölcsön 600 000 Ft havi 15900 Ft-ért 60 hónapra árfolyamkockázat nélkül. * Szolnok, Kossuth L. út 7. P Tel.: (56) 516-120 H-P 8-16 és váltsd valóra! :rtü 13$ em p citibank Az mó 2005, szectsnbér 5-$ 2005. december 3-fc tar?. A?, időtartam tóMében a Ssöiaön igénylésének a CitiWf# Wormltíós rencszerében i történő rögzítési időpontja az irányadó. A hirdetésben szereplő íőríeszíőrészíet összege és THM értéke csax egyidejű szémienyíiés és a kölcsön teljes i futamideje alatt történő rendszeres fizetés-átutalás esetén érvényes. Az ekeié főtételei egyoldalú módositásének lógót« Citibank fenntartja. Az akbó i reszle-es fettételei hozzáférheti!* a bankfióköüben, 3 CitiPhow Banfcmc telefonos úoyféiszdlgáíston és 3 yrrtw.citibank.hu internetes oldalon. A Citibank Személyi Kölcsön felhasználási célhoz nem kötött fogyasztási kölcsön. A Citibank a kcícsont a hitelbírálati feltételei alapján, a szerződéskötést kővetően nyújtja. A THM meghatározása az aktuális feííéieSsk, ilieive a hatályos jogszabályok figyeiemőevéteiévei történt és a’ ~ A > ietteteiek váitezésa esetén a mértéke módosulhat Citibank Rí.-3 Crtiqroup és a magyarországi Citibank csoaof? íaűja, l HMú £ áj c.vo JÁSZKÜRT ÜZLETHÁZ! Magyar szövetkabátok és dzsekik olasz anyag­ból, garanciával. Igényes fehérneműk, állandó akciók, ingyenes felhajtások!--------------- -208993* MI NŐSÉGI kötöttáruk, exkluzív kosztümök, szoknyák és sztreccsnadrágok folyamatosan kaphatók a CORA Áruházban lévő KÁRÓ Butik­ban.---------------------------------------------------------------------------------*209277* ÓNIX Center! Nagyméretű női ruhák, olasz fér­fi divatáruk érkeztek!---------------------------------------------------------------------------------*208529­NŐI konfekció értékesítésére üzletkötőt kere­sünk. Jelentkezni: fényképes önéletrajzzal: 5008 Szolnok, Karinthy u. 7. —----------------------------------------------------------------------------*208571* KÉTSZINTES, ötszobás társasházi lakás ga­rázzsal eladó a Rákóczi úton. Kisebb lakást beszámítok. 06-30/252-2615.----------------------------------------------------------------------------------209276­a MEGÚJULT ÁRUVÁLASZTÉKKAL kibővült üz­lettérben várja a BŐR-CENTRÁL üzlet Szolno­kon, a Tiszavidék Áruház emeletén (volt Skála). Akciós árakon kínálunk bőrkabátokat, bőrdzse­kiket, bőrtáskákat, börruházati termékeket. < ( *

Next

/
Thumbnails
Contents