Új Néplap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-07 / 260. szám

2005. NOVEMBER 7, HÉTFŐ MEGYEI TÜKÖR $$£$$$$$ M ?,<yA <■ ívj,. iiiiiiiiiiiillf 3 Mészáros Tímea Veszprémből jött a kiképzésre, Afganisztánba utazik. A felkészülés részeként ő is megkapta a szükséges védőoltást. Bevállalják a veszélyt Irak A kiküldetésekben nagy szerepet játszik a pénz is Hazánkban csak Szolno­kon, a Béketámogató Ki­képző' Központban képez­nek külföldi szolgálatba készülő katonákat. Most az Irakba, Afganisztánba, Boszniába és Koszovóba utazókat készítik fel. Horváth Győző, ___________ Sá pi Lajos Zoltán őrnagy ideha­za is fontos beosztást tölt be ala­kulatánál. Ő a MH 86. Szolnok Helikopter Ezred hadműveleti főnöke. Most Irakba készül, ahol törzstiszti feladatokat fog majd ellátni. Az, hogy pontosan mi lesz a dolga, a háromhetes felkészülés alapján a felettesé­vel folytatott végső személyes beszélgetés alapján fog tisztá­zódni.— Úgy határoztam, kipró­bálom magam külföldön is — mondta. Szavaiból kiderült az is, hogy ezt a döntést erősen be­folyásolta az, hogy ezzel a mun­kával itthoni keresetének dup­láját viheti haza családjának. — Eredetileg a balkáni küldetésre jelentkeztem, ám közben lehe­tőség adódott arra, hogy Irakba mehessek. Otthon nem örültek ennek, de támogattak - folytat­ta. A főtiszt tisztában van azzal, hogy a magyar katonák jelenle­gi külföldi feladatai közül az a legveszélyesebb, amire ő is vál­lalkozik. Szabó József néhány hete tért haza Irakból. Összesen 20 hónapot töltött már az arab államban. 1998-ban is járt ott katonai megfigyelőként. Ő a ki­képző központ parancsnok-he­lyettese. Különösen tapasztalt katonaként most ő készíti fel az újabb iraki váltást. Szavai na­gyon fontosak a felkészülök számára. Túlzás nélkül állíthat­juk, egy-egy tanácsa életeket menthet meg. - Az biztos, hogy ott nem érezheti magát bizton­ságban az ember. Nap mint nap százak halnak meg az öngyil­kos merényletek miatt. Kato­nák és civilek egyaránt - eleve­nítette fel emlékeit. „Jó időpont­ban jó helyen kell lenni,. Akkor és ott, ahol éppen nem ér talá­lat.” — ez a titka a biztonságnak a kintiek szlogenje szerint. Sokszor apróságnak tűnő dol­gokon múlhat az élet. Nem árt elsajátítani a helyi szokások nagy részét, és alkalmazkodni kell a vallási, kulturális sajátos­ságokhoz. Mindez a felkészítés fontos részét jelenti. Váratlan helyzetek per­sze mindig adódhatnak.- Ha valaki egyszer részt vesz egy ilyen küldetésben, haza­térve már hiá­nyozni fog neki- vélekedik az őrnagy. Ha le­hetősége adódik, újból kimegy. Er­re nem csak a szakmai kihívás, de a kereset is serkenti őt. Nem könnyű bejutni sem a kiképző Közpom felkészíté­sért felelős tisztje Táj ti Ákos százados. Tőle tudhattuk meg, hogy a jelenlegi, háromhetes felkészítésen 90-en vesznek részt. Ki Irakban, ki Afganisz­tánban, ki pedig a Balkánon lát el majd jövő év elejétől 6 hó­napon át feladatot. A küldeté­seken pályázat útján lehet részt venni. A hivatásos és szerződé­ses katonák számára alapköve­telmény a 3-5 éves csapatszol­gálat, az idegennyelv-ismeret és a fizikai, egészségügyi é$ pszi­chológiai alkalmasság. Új felszereléseket kapnak a katonák a honvédelmi minisztérium nyílt és meghívásos közbeszerzési eljárással 1,5 milliárd forint értékben gondoskodott olyan esz­közökről, amelyeket a külföldi békefenntartói feladatokat ellátó katonák kapnak - tájékoztatott a HM tájékoztatási osztályveze­tő-helyettese, Kiss Dezső alezredes. A beszerzést az alkalmazó, a Magyar Honvédség igényei és a NATO ajánlásai indokolták. A beszerzés - a 2006 végéig tartó folyamatként - 2000 katonát juttat korszerű eszközökhöz úgy; hogy tartalékot is biztosít. A cikk teljes terjedelemben a www.ujneplap.hu-n olvasható Felszerelések ára Rohamsisak 8790 forint Repeszálló mellény betét nélkül 2970 forint komplett gyakorlóruha 10500 forint (AZ ADATOK A YVW.MIUTARlA'NAGYARUJL\Z.HU INTERNETES OLDALRÓL SZÁRMAZNAK) 1G8SB2IIÍ Megint a vétlen vezető húzta a rövidebhet TÓTH ANDRÁS ismét meghalt egy. ember az országúton közlekedési baleset­ben úgy, hogy rendőrségi információk szerint ő volt a vétlen. Borzasztó karambol lehetett a baleset, amelyet követően szemtanúk szerint öt(!) órán át helyszíneltek teljes útzár mel­lett a szakértők a 32-es főúton az újszászi elágazásnál. szombaton este ugyanis a korom sötétben egy sofőr úgy gon­dolta, hogy ő a terminátor: teste sérthetetlen. Két kamiont megelőzött, majd frontálisan belerohant a szembejövő autó­ba. Aki ismeri az útszakaszt, az tudja, hogy a hosszú ívű ka­nyar nappal is beláthatatlan, nemhogy este. A terminátor mégis belefogott az előzésbe. Talán úgy volt vele, lesz, ami lesz. És lett nagy csattanás. autót vezető ember lévén magam is sokszor vagyok szemta­núja olyan előzéseknek, amelynek során nekem is égnek áll a hajam, nemhogy annak, akivel szemben jön egy éppen elő­zésben levő őrült úgy 120-130-as tempóban. Mert mást nem tudok mondani: az olyan ember egészen egyszerűen bolond, veszélyes, aki nem tudja kivárni a teljesen biztonságos alkal­mat az előzésre. Ráadásul nem csak a maga életét kockáztat­ja, hanem másokét is. És lám, mindig a vétlen húzza a rövi- debbet. jó lenne már tudomásul venni minden egyes autósnak, hogy a járművezetés nem pillanatnyi szeszély alapján folyó hebe­hurgya terepjáték. Es az is jó lenne, ha mindenki, aki volán mögé ül, megjegyezné: nincs egyedül az úton, bizony szembe is jönnek. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@uj neplap.hu Akadémiai díjat kaptak A magyar tudomány napja al­kalmából a Debreceni Akadé­miai Bizottság (DAB) ülésén a napokban a DAB elnöke a régió kamaráival egyetértésben a jászberényi Aprítógépgyár Rt.­nek Innovációs Díj kitüntetést adományozott. A gyár stratégi­ájában kiemelt helyet kapott a környezetvédelmi berendezé­sek gyártása, fejlesztése, ezért kapta a díjat. ■ TA OLVASÓINK ÍRJAK Egyesek miért tehetnek olyasmit, amit más nem: Tudom, nem mindig csak a rosszat kellene szóvá tenni, de vannak dolgok, ami mellett nem lehet megjegyzés nélkül el­menni. A hajléktalanok jelenléte városunkban tény, erről már az Új Néplap is többször írt. Sokaktól hallom ezzel kapcsolatban azt a kérdést, hogy miért nem tesznek ez ügyben valamit. Iga­zuk lehet, de elgondolkodtam és én sem jöttem rá, hogy mit is lehetne tenni? Szerintem semmit, az otthontalanok köztünk vannak, bár felháborítónak tartom, hogy ők szemrebbenés nél­kül tesznek meg olyan dolgokat, amit mi, átlagemberek nem (magunk jóérzése miatt sem). Nekik nincs szégyenérzetük? Megdöbbentem és felháborodtam, amikor a minap reggel kilép­ve házunk kapuján, előttem guggolt egy nő, dolgát végezve. Ez ellen csak ő maga tudna tenni! K. TEODÓRA, SZOLNOK (FENNTARTJUK MAGUNKNAK A LEVELEK SZERKESZTÉSÉNEK JOGÁT) Márton-nap a Gardenben. Garzsik Péter, a szolnoki Garden Hotel ezüst­érmes főszakácsa Márton-napi finomságokkal és új borral várja a ven­dégeket esti libalakomájára november 11-én pénteken este hat órától. Az estet Kocsis Andrea hárfaművész előadása kíséri. (X) Lóczi István szenvedélye a motorozás LÓCZI ISTVÁN, a megyei közle­kedésifelügye­let igazgatóhe­lyettese legény­korában is so­kat motorozott. Volt egy 250-es, „csepptankos” JAWA-ja, ám azt rég eladta. Nyáron, 50. születésnapja al­kalmából azonban családja meglepte egy ugyanilyen típu­sú, 1967-ben gyártott járgán­nyal. Azóta szabadidejében új­ra nyeregbe pattanhat. Ha ne­tán elromlik valami az öreg „paripán”, akkor azt a közle­kedési szakember saját kezű­leg bütyköli meg. HGY Ismerősök, magánügyek Lits József a tenger mélyére is leszáll LITS JÓZSEF, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szö­vetségének me­gyei elnöke - megfogalma­zása szerint - megpróbálja túlélni az életet. Éppen ezért minden reggel fut, és rendsze­resen úszik is. De számtalan különleges sportot is kipróbált már. így sokáig ejtőernyőzött. Mostanában azonban nem az égbe, hanem a mélybe száll. Ha ugyanis engedi az ideje, akkor búvárkodik. Egy „merü- lős” tengeri kirándulásról a közelmúltban tért vissza. TJ Horthy Csaba jól forgatja a kőműveskalapácsot HORTHY CSABA, Tiszajenő pol­gármestere kedvtelésből is építkezik. Mos­tanság éppen egy régi istál­lót igyekszik felújítani, saját maga végezve el szinte az ösz- . szes iparosmunkát. Az építő iparhoz mindig is vonzódott, a fogásokat pedig igyekezett el­lesni a mesteremberektől. így az elmúlt években rakott már kemencét, sőt saját háza is ja­varészt keze munkáját dicséri. Annak idején - egy-két dolgot leszámítva — maga hozta tető alá az épületet. TJ Ballagó László csónakba ül szabadidejében BALLAGÓ LÁSZ­LÓ Abádszalók jegyzője nagy horgász híré­ben áll. Ha csak teheti, vízre teszi csó­nakját, és szenvedélyének hó­dolva a kedvelt helyei, a Nagy­kunsági Főcsatorna és az ör­vényt Morotva felé veszi az irányt. legnagyobb zsákmány­ként eddig egy 26 kilós harcsa és egy 11 kilós ponty akadt a horgára. Rendszerint a kopol­tyúsok elkészítését is vállalja, mint ahogy bográcsos ételeivel is szívesen lepi meg családját és barátait. FI

Next

/
Thumbnails
Contents