Új Néplap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-23 / 274. szám

2005. NOVEMBER 23., SZERDA RIPORT 5 kórház A gyermekeknek sokkal jobb, ha szüleik jelenlétében gyógyulhatnak. Látszik, hogy itt semmire sincs pénz. Még a mosóport is az ápolók hozzák otthonról. EMBERSÉGGEL SOK MINDEN PÓTOLHATÓ Szűcs László és felesége mezőtúri. A munka miatt kellett elköltözniük a vá­rosból. Ám ahogy idejük engedi, haza­jönnek és meglátogatják a mamát. Leg­utóbb azonban a család szeme fénye, az első osztályos Csenge belázasodott. A szülők talán ráéreztek, hogy a mostani talán több egy „szokásos” náthánál, ezért nem halasztották másnapra a dol­got: azon nyomban indultak a kórház­ba. Tudták, hogy ott mindig találnak gyermekorvost.- Kiderült, hogy Csengének tüdő- gyulladása van — meséli az apuka, akit épp meseolvasásban zavartunk meg. — Bent kellett maradnia. Ha már így ala­kult, legalább annak örülünk, hogy nem odahaza, a fővárosban ért utol Horváth Győző A beteg gyerek látványa mindig szívszorító. Ha mindehhez rá­adásul olyan „lepusztult” kör­nyezet is társul, mint amilyen jelenleg a mezőtúri kórházat, így a gyerekosztályt is jellemzi, még inkább felkavaró az érzés. A szembeötlő pénztelenség, a régi, elhanyagolt épület, benne az ütött-kopott bútorok, a láb alatt megbillenő ósdi mozaikla­pok látványa azonban csalfa képet alkot az emberben. ADATOK A KÓRHÁZRÓL ELLÁTÁSI TERÜLET: MEZŐTÚR. TURKEVE, MESTERSZÁLLÁS. KÉTPO. MEZOHEK Az ellátási területen elok száma: Dolgozói létszám: Születések száma évente: 32 ezer 250-260 420-450 A szülők jelenléte bizonyítottan elősegíti a kis betegek gyógyulását. Szűcs Csenge tüdőgyulladással fekszik a kórházban, ágyánál édesapja mesét olvas neki. Őszinte légkörben gyógyíthatnak a nyugalom szigetén A gyermekosztály irányítását három évvel ezelőtt vette át dr. retkes tamás főorvos. Ahogy fogalmazott, a mezőtúri kórház és benne a gyermekosztály a nyugalom szigete. Az utóbbi időszakban kiegyensúlyozottá vált a működés. Igaz, a fejlődésnek jelenleg több körülmény is gátat szab. Maga a fő­orvos sem ismeri az okát a helyi betegirányítási szokásoknak. A szabad orvosválasztás jegyében a túri kórház helyett ugyan­is gyakran más intézményekbe küldik a betegeket akkor is, ha az adott kór helyben is kezelhető lenne. Pedig a szakorvosok és nővérek létszáma elegendő lenne a 25 ágyas osztály ellátására. Nagyon fontos, hogy olyan bizalmi légkör alakult ki a dolgozók között, ami nagyban elősegíti a sikeres munkát A gyógyí­tás ugyanis olyan munka, amelyben nincs helye a mellébeszélésnek és a hibá­nak - fűzte hozzá a vezető. bennünket ez a betegség. Itt ugyanis nem kellett magára hagynunk a kislá­nyunkat. Csenge persze nagyon izgult, csak akkor nyugodott meg, amikor lát­ta, hogy édesanyja is pizsamára vetkő­zik. Akkor vált számára bizonyossá, hogy nem megy el, hanem vele marad.- Ez nagyszerű dolog - folytatja a gyermeke ágya mellett kuporgó édes­apa. Szemlátomást nem zavarja, hogy alatta a matuzsálemi kort megért apró kórházi szék nyöszörög és itt-ott a tom­pa fejű szögek is kikandikálnak belőle. Fontosabb, hogy napközben ő is a kis­lányával lehet. Csenge ötödik napja nyomja az ágyat. Már lényegesen jobban van. Az itt töltött idő bőven ad lehetőséget, hogy a szülők bepillantást nyerjenek a gyermekosztály mindennapi életébe. A külsőségekről természetesen ők Túri Andrea az egyik kis beteggel sem tudnak teljesen megfeledkezni. Új bútort az egész épületben nem lát­ni. A kórtermek ágyait is alaposan megviselte az idő. Á fehér festék a hosszú évek alatt jó pár helyen „meg­adta” magát. Néhol pedig a matrac alá pozdorjalapot kellett becsúsztat­ni, hogy valamivel pótolják a hasz­nálhatatlanná vált sodronyt. A tisztá­ra mosott ágyneműt azonban „ropo­gósra” vasalták, ahogy látszik, hogy a folyosó régóta koptatott, kikotyogó- sodott kövét is nagy gonddal takarít­ják. - Látszik, hogy itt semmire sincs pénz. A tárgyi hiányosságokat azon­ban a személyzet embersége, ked­vessége pótolja. Például Andrea is egy tündér - vélekedik Szűcs I László, miközben kipillant a fo- J lyosón sürgő-forgó fehér köpe- J nyes nővérre.- Tizenöt éve dolgozom itt. A I berendezés azóta csak annyi- I ban változott, hogy még kopot- I tabb lett. Ennek ellenére jól ér- I zem itt magam, mert szinte I családias a légkör. Kevesen va- 1 gyünk, ez teszi emberközelivé l ezt a helyet - mutatja be mun- ? kahelyét túri andrea. Vannak azonban nehéz napok. A szolgá- I lat az szolgálat, még karácsony- \ kor is. Ilyenkor mindenki család- \ ja körében érzi jól magát. Ennek el­lenére megesik, hogy Andrea két fia is édesanyjuk nélkül ünnepli a szent­estét. A nővér szavaiból arra lehet kö­vetkeztetni, hogy ő és munkatársai va­lóban otthonuknak tekintik az osz­tályt. Minden lehetőséget igyekeznek kihasználni annak érdekében, hogy elfogadhatóbb környezetet teremtse­nek a betegeskedő nebulók számára. Hogy pénz nélkül mik ezek a lehe­tőségek? Amit lehet, azt otthonról is behozzák. Képeket a kopár falakra, és ruhákat, pizsamát, papucsot, ami­ket otthon, a srácok már kinőttek. A kórház ugyanis nem tud ilyesmire ál­dozni, mindenből kevés van.- Sajnos vannak, akiknek még arra sem telik, hogy a kórházba került gyere­küknek megfelelő ruhát hozzanak - mondja elszorult torokkal Andrea. Döb­benetes, de az is megesik, hogy a kórházi leltárba vett ruhácskáknak is nyoma vész. „Véletlenül” elcsomagolja az anyu­ka. Szerencsére a nővéreken kívül is akadnak sokan, akik a szívükön viselik a kórház, és a kis lakók sorsát Vállalkozá­sok segíttettek abban, hogy a lábadózó lurkók tévézhessenek a folyosón. Van vi­deó- és DVD-lejátszó, kaptak ajándékba műsoros kazettákat is. Különösen megin­dító az, amit a kórházzal szemközti refor­mátus gimnázium diákjai tettek: iskolai újságjuk bevételéből egy mosógépet vet­tek karácsonyra ajándékba a gyermek- osztálynak. — Igazság szerint mi nem moshatnánk a kórházi ruhákat, a szen­nyes tisztítását ugyanis központilag vég­zik - vallja be Andrea. Valójában semmi okuk a szégyenkezésre. Ezzel semmi ros­szat nem tesznek. Ráadásul a mosóport is ők hozzák otthonról... Az osztályon mindenből kevés van, spórolni kell. Már évek óta nem tud­nak pelenkát és tápszert biztosítani. Ezeket most már a szülőknek kell ma­Előfordulnak dühös betegek ritkán a legjobb szándék ellenére is történhetnek meglepetések. Mint például egy évvel ezelőtt - mondja kállainé kovács ibolya adminiszt­rátor. A titkárság szomszédságában időpontra bejelent­kezett betegek vára­koztak. Csakhogy a mentők sürgős ellá­tást igénylő betege­ket hoztak, így „felborult” a rend. Volt, aki emiatt annyira dühös lett, hogy nem bírt parancsolni az indu­latainak. - Előbb az orvoshoz, majd az irodába rontott be a férfi. Ordítozott velünk, és fenyegetőzött. Próbáltuk megnyugtatni, de hiába - emlékezik az esetre Ibolya. Ké­sőbb a betegek akarták meglincsel­ni a hőbörgő embert, mert miatta ellátatlanul maradtak. gukkal hozni a kórházi kezelésre szo­ruló kicsik számára. Ez a körülmény jelentősen megváltoztatta a betegfelvé­tellel kapcsolatos „szokásokat”. Régeb­ben ugyanis többen igyekeztek kihasz­nálni a kórházi osztály szociális „szol­gáltatásait”. Igaz, orvosilag indokolt volt a kis betegek felvétele, ám a baj rendszerint korántsem volt akkora, mint amennyi ideig szerették volna gyermeküket a kórházban hagyni egyes szülők. Ma már lényegesen ke­vesebben próbálkoznak ezzel, de azért van rá példa. A közelmúltban egy pár hónapos apróságot dajkálgattak a nő­vérek. Hozták-vitték magukkal a ki­csit, amerre a dolguk szólította őket. Az anyuka nyugodt lehetett afelől, hogy babája jól érzi magát. Az is volt. Jó ideig nem jött látogatni, majd ami­kor betoppant, jó hír várta: „A kicsi jól van, hazaviheti az anyuka.” Az anyu­kát szinte letaglózta a váratlan fejle­mény. Zavartan kapkodta össze a gye­rek holmijait, köztük a pelenkákat, majd elviharzott. Azt mondta, haza­megy, ruhákat hoz a kicsinek. A visz- szaút napokig eltartott... Év végére elkészül az új épület A mezőtúri kórház megbízott igazgató-főorvo- sa, DR. károssy CSABA úgy látja, Magyaror­szágon általában, így az irányítása alá tartozó intézményt érintően is sokkal kevesebb a pénz, mint amennyire szükség lenne. Az utóbbi idő­szakban sikerült gátat vetni az eladósodás­nak. Már nincsenek kifizetetlen számlák. A jelenlegi szűkölködést, a betegekhez és az egészségügyi dolgozókhoz egyaránt méltatlan elhelyezési körülményeket ellensúlyozza a kórház épülő új szár- %: nya. A remények szerint az építők az év végén befejezik munkájukat. Ja- '■ nuár elsején megkezdi működését a 1 sürgősségi fogadóhely. Ha minden i jól meg}', jövő nyárra átköltözhet- | nek az osztályok is. A jövőben ott , 1 működik majd a belg}'ógvászat, a i szülészet, nőgyóg}'ászat, a sebé- § szét, és a gyerekeket is ott gyó­gyítják majd Mezőtúra térség ben betöltött egészségügyi szerepe várhatóan lényegesen felértékelődik majd a minőségi változásoknak köszönhetően. A cél az, hogy a korszerű intézmény új szolgáltatásokkal kiegészülő egészségügyi cent­rumként működjön.

Next

/
Thumbnails
Contents