Új Néplap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-23 / 274. szám

2005. NOVEMBER 23., SZERDA MEGYEI TŰKOR 3 Az új azonosító kártya segítségével a jövőben könnyen ellenőrizhető, hogy tanár és diák jogosan veszi-e igénybe a kedvezményeket Plasztiklap iskolásoknak azonosító Diákok és tanárok kapják, hogy ne legyen visszaélés Oktatási személyi azono­sító kártyát kapnak ha­marosan a diákok és ta­nárok. A műanyag lapocs­ka feladata az ellenőrzés lesz, egyelőre azonban csak többletmunkát je­lent az iskoláknak. Fodor Beáta A napokban vehették át a diá­kok és a pedagógusok azokat a taj-kártyához hasonló plasztik- lapokat, amelyekkel az igénybe­vett kedvezmények jogosságát kívánja ellenőrizni a miniszté­rium.- Tavasszal kevés informáci­ónk volt, hogyan is kell feldol­A közoktatási intézetekben alkalma­zott pedagógusok száma a megyében, százalékban (2004/2005) Összesen: 6 391 gozni a szükséges adatokat. így is két-három napot vett. igény­be, míg mindenkit bevittünk a rendszerbe — tudjuk meg Szabó Tamástól, a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnázium és Köz- gazdasági Szakközépiskola és Kollégium igazgatójától. - Mi már megkaptuk a kártyákat, fo­lyamatosan adjuk át dolgozó­inknak és a diákoknak. A probléma valójában ezután jelentkezik. A mostani kilence­dikesek kénytelenek vissza­menni abba az általános iskolá­ba, ahol végeztek, a főiskolán, egyetemen tovább tanulók pe­dig abban középiskolában kap­ják meg a kártyájukat, ahol érettségiztek. Akit az idén nem vettek fel sehová és most vala­hol dolgozik, valószínűleg nem is tud erről az azonosítóról. Jö­vőre enélkül azonban nem fel­vételizhet.- Többletmunkát jelent a fel­dolgozáson, szétosztáson kívül a kimaradtak értesítése is. Ez utóbbi nem kötelességünk, de másképpen nem jutna el hozzá­juk a kártya. Ha a diák intéz­ményt vált, a két iskola közötti összehangolt munka kell az adatok átjuttatásához. Egyelőre sok kérdőjel van ebben az ügy­ben, sok tévedési lehetőséggel és fáradtsággal jár. A következő év során kiderül, elérte-e célját az azonosítás. A gyerekek egyébként nincsenek tisztában a kártya fontosságával, na és megint lesz mit elhagyni — tette hozzá az igazgató. A kártyán a személyes ada­tok mellett egy 11 jegyű azono­sító szám is van, mellyel azt szeretnék elérni, hogy az iskola ne vehessen fel támogatást olyan diák után, aki már nem tanul ott, illetve ellenőrizhető legyen, ki vesz igénybe például utazási kedvezményeket. Az or­szág más területein előfordult már, hogy egy iskolában nem létező diákok nevét is beírták az osztálynaplóba, sőt le is osztá­lyozták őket, az intézmény pe­dig felvette az értük járó állami fejkvótát. A tanárok is hasonló okokból kapnak azonosítót: az ő esetükben a pedagógusoknak járó kedvezmények jogosságát ISKOLAI OKTATÁSBAN, RÉSZESÜLÖK A MEGYEBEN (2004/2005) általános iskolás 38 994 szakiskolai tanuló 6 717 középiskolai tanuló 17 177 felsőoktatásban tanuló 3 746 FORRÁS: KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL ellenőrizheti majd a szaktárca, valamint hogy rendelkeznek-e megfelelő szakképzettséggel. Az azonosító kártyával nem tűnnek el a diákigazolványok, sőt a kiosztott azonosító szá­mok a diákigazolvány-igénylé­sekhez is kellenek majd. Az ok­tatási azonosítót hamarosan a felsőoktatásban is bevezetik. El­sősorban azért, hogy senki ne vehessen jogtalanul igénybe ál­lami kedvezményeket, ne járjon például két egyetemen is ingye­nes képzésre. Lehet, hogy nem bírja sokáig varga ferencné szülő: - Tegnap este mutatta otthon a lányom ezt az azonosítót. Eddig nem szólt róla, nem is igazán tudom, hogy mi vele a teendőnk. Ezután a diákigazolvány mellett ezt is fel kell mutatniuk, ha vonaton utaznak? RÓBERT 16 ÉVES (SZOLNOK): - A múlt héten a suliban kiosztották ezeket a lapokat. Eltettem a másik igazolvány mellé. Egyelőre fo­galmam sincs, mire jó. Állítólag meg kell tartani a felvételiig, mert a rajta lévő szám kell a jelentkezéshez. A kártya vékony, le­het, hogy nem is bírja sokáig a „gyűrődést"... VE1EMENY Államilag ellenőrzött diákok és pedagógusok FODOR BEATA a napokban veszik át az iskolások és pedagógusaik azonosító kártyáikat. Ezzel bekerültek abba az adatbázisba, amelyen keresztül ellenőrizni lehet, a gyerekek jogosan igényelnek-e például állami utazási támogatást, a pedagógusok megfelelő szakképzettséggel oktatnak-e és az iskola nem tanít-e „fan­tomdiákokat”. Nem szúrópróbaszerű alkalmi ellenőrzéseket tervez a tárca, minden egyes jogosultságot megvizsgál. már megint volt a minisztériumban valahol egy kis elkölten­dő pénz. Az ellenőrzés ugyanis eddig sem hiányzott. Leg­alábbis az iskoláké. Erre van egy jól kitalált hatóság,, az Álla­mi Számvevőszék. Átfogó vizsgálatai során az iskolákban ösz- szevetik, hogy köszönő viszonyban vannak-e a statisztika, az osztálynaplóba írt nevek és az önkormányzattól igényelt nor­matíva adatai. A kőbányai iskola vezetői lebuktak, amikor csak a naplóban létező diákokat osztályoztak. A gyerekek után járó évi 200 ezer forint fejkvótáért. az új rendszer üzemeltetésének KÖLTSÉGEIRŐ1 azonban nem tud konkrét adatokkal szolgálni a minisztérium. A kártyák le­gyártásáért viszont mintegy tizennégymillió forintot már ki­fizetett az állam egy társaságnak. A cég a költséghatékonyság égisze alatt vékony plasztiklapokat készített. Ezzel talán be­biztosította saját jövőjét. Az azonosító lap vékonysága és mi­nősége ugyanis lehetővé teszi, hogy azt néhány év után kicse­réltesse gazdája. Természetesen állami pénzen és állami el­lenőrzés mellett. VAN VÉLEMÉNYE? ÍRJA MEG! velemeny@ujneplap.hu Fél évszázados a könyvtár Kenderesen ötven évvel ezelőtt alakult meg a városi könyvtár. Az évfordulóra szakmai nappal emlékeznek csütörtökön. Bara- nyi Mihály polgármester kö­szöntője után Ulveczki Mihály­né nyugdíjas könyvtárvezető idézi fel a kezdeteket, majd a mezőtúri, abádszalóki és kun­szentmártoni könyvtárt és az ott folyó szakmai munkát mu­tatják be vezetőik. ■ DE DSEg í'i z\ nfjWYjtB OLVASÓINK ÍRJAK Jó volna, ha kevésbé sóznák a járdákat Leesett az idei téli szezon első hava, és mindjárt neki is álltak sózni az utakat, járdákat. Egy-egy télen tonnaszám kerül az asz­faltra ebből a káros anyagból. Ami aztán szépen megeszi a jár­műveket és a cipőket, a környezetre kifejtett negatív hatásáról már nem is beszélve. Elhiszem, hogy így nem csúsznak az utak, és a sózást ebben az esetben kényszeredetten szükségesnek is tartom. Hiszen sokan nyári gumival közlekednek, és rengeteg baleset megelőzhető a sószórással. De akkor is, jó lenne takaré­kosabban bánni ezzel az anyaggal. Azt is nehezen fogadom el, hogy néhol a járdákra olyan vastagon terítenek sót, hogy ropog az ember talpa alatt, ráadásul olyan szinten teszi tönkre a láb­belit, hogy ki lehetne dobni. A járdákról különben el is lehet la­pátolni a havat, és ez sokkal környezetkímélőbb megoldás! M. T. A., SZOLNOK (FENNTARTJUK MAGUNKNAK A LEVELEK SZERKESZTÉSÉNEK JOGÁT) Tizenöt éves a szandaszőlősi gazdakör ünnepeltek Egyedülálló agrárképzéseket szerveztek bereczki ma:n=­“-'vi’AATOh ‘ - ' A szandaszőlősi Bereczki Máté Gazdakör jogelődje, a Kertbarát Kör 1990. ok­tóber 15-én alakult, főleg szolnoki és megyeszék­hely környéki lakosokból. A közösség rá két évre már gazdakörré alakult. D. Szabó Miklós Jelenleg ötvenhat tagja van en­nek a politikamentes szervező­désnek, amelynek fő célja a mezőgazdasághoz, kertgazdál­kodáshoz fűződő szakmai el­méleti és gyakorlati ismeretek átadása a tagságnak. Ennek ér­dekében neves, a szakmában elismert előadókat hívnak, be­mutatókat szerveznek az idő­szerű mezőgazdasági, kerti tennivalókról, továbbá hazai szakmai kirándulásokon vesz­nek részt. Sőt még tanfolyamo­kat, gazdaképzést is szervez­tek, amelyek ötven éve nem voltak a városban. Az idén beindították az agrár­vállalkozási képzést, amelyre még várnak jelentkezőket. Az úgynevezett „ zöldkönyves” me­zőgazdasági vegyszeres nö­vényvédő tanfolyam kezdetét az év végére tervezik. A jubileum alkalmából ren­dezett, fehér asztalok körüli összejövetelen Kocsis Gyula, a gazdakör örökös tiszteletbeli el­nöke értékelte az elmúlt másfél évtizedet, röviden szólt a jövő­ről. Arról, hogy az esztendő előttünk álló és 2006 téli hó­napjaiban szó lesz a biogazdál­kodásról, a korszerű növényvé­delemről, de nem marad el a már hagyományos, nemzetközi borverseny sem. Lesznek előadások a város életéről, a nagyobb mezőgazda- sági gépek közlekedési nehéz­ségeiről is. A másfél évtizedes jubileumi rendezvény második részében a saját készítésű pogácsák, ka­lácsok elfogyasztása után a megjelentek a tavalyi boraikkal koccintottak az elkövetkező he­tek, hónapok sikereire. mm mm mS §§älli&ä m m Egy régi tag, Pribéli Menyhért hozzászólását

Next

/
Thumbnails
Contents