Új Néplap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-22 / 273. szám
2005. NOVEMBER 22., KEDD FIGYELŐ HIRSAV Az intézmények bérben leelőzték a versenyszférát A versenyszférában gyakorlatilag nem változott, míg a költségvetési intézményeknél tovább csökkent a foglalkoztatottak száma — derül ki a KSH gyorsjelentéséből. Szeptemberben a bruttó átlagkereset 154 600 forint volt. A vállalkozásoknál dolgozók átlag keresete harmincezer forinttal volt alacsonyabb a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állókénál, (tj) Területfejlesztési fórum a civil szervezeteknek az észak-alföldi régió az eddigieknél jobban be szeretné vonni a civil szervezeteket a területfejlesztésbe. A különböző egyesületek vezetői csütörtökön egy debreceni fórumon ismerkedhetnek meg a különböző régiós kezdeményezésekkel, illetve betekintést nyerhetnek két minta- programba is. (tj) PSZÁF-intés: az SMS még nem szerződés AZ INTERNETES DÍJKALKUÚtorok csak tájékoztató jellegűek, a biztosítóknak minden esetben az általuk hivatalosan közzétett tarifáikat kell alkalmazniuk a gépjár- műfelelősség-biztosításoknál - figyelmeztet internetes oldalán a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete. A PSZÁF arra is felhívja a figyelmet, hogy SMS-ben nem lehet szerződést kötni, illetve a biztosító egyesületeknél tagdíjfizetési kötelezettség is fennállhat. Az autósoknak december 1-jéig kell dönteniük a biztosítóváltásról. (tj) Hazánk még alig hagy nyomot a természeten Sokan úgy tartják, hogy hazánk annál több hasznot tud húzni a globalizációból, minél közelebb van az élmezőnyhöz. A fordulatszámot csak akkor érdemes felvenni, ha megoldást találunk a globalizáció okozta társadalmi problémákra - fogalmazta meg Szabó János professzor. Szolnokon, a napokban tartott előadása előtt elmondta: Magyarországon a társadalom legfelső és a legalsó tizede között 3-4-szeres volt a vagyoni különbség, most 10-12 szeres. Fejlődni ugyanakkor kell. Szabó János szerint azonban mindenkinek rá kell ébrednie, hogy mások rovására senki sem fogyaszthatja túl a természetet. Hazánk ökológiai lábnyoma még Európában az egyik „legkisebb”. Mindössze kétszerese az ország területének. ■ TJ * VÁROSI MŰVELŐDÉSI ÉS ZENEI KÖZPONT KHT. Szolnok PROGRAMAJANLATA November 23-25. Szolnoki Galéria (Templom u. 2.) V. SOULNOK JAZZ NAPOK November 23. (szerda), 19 óra Öt év után újra együtt a Szakcsi-Vukán duó! SZAKCSI-VUKÁN ZONGORAEST Szakcsi Lakatos Béla és Vükén György duókoncertje Vükén György és Szakcsi Lakatos Béla a magyar jazz mértékadó művészei, nevük felbecsülhetetlen értéket Idéz a jazz-kedvelö közönség számára. Szóló és kamarazenekari felállásban egyaránt sikeres produkciók egész sorát élvezhette a közönség előadásukban, mindkettejük nevéhez számtalan saját szerzemény kapcsolódik köztük színházi és filmzenék is. November 24. (csütörtök), 19 óra VASVÁRI PÁL STRING TRIÓ Vasvári Pál az elmúlt két évtizedben meghatározó művésze volt a magyar zenei életnek, nemcsak mint zenész, hanem mint keresett producer és mások lemezeinek zeneszerzője. Az eltelt tíz év hazai munkásságáért háromszor kapott Emerton díjat, utoljára 2000-ben „Az Év Produkciója" volt a Hungarian World Music Orchestra, melynek nem csak vezetője, hanem zeneszerzője is. Vasvári Pál új állandó formációja a „String Trió”, amelyhez hasonló összeállítású együttes még nem volt Magyarországon. A Trió másik két tagja: Frankie Lato (Látó Ferenc) - hegedű Bírta Miklós-gitár November 25. (péntek), 19 óra BERKI TAMÁS BAND: A HÍD lemezbemutató koncert Berki Tamást rajongói többek között szuggesztív, és őszinte hangulatú koncertjeiért szeretik, ahol a közönséggel szinte együtt lélegzik. Berki rengeteget tesz azért, hogy a jazz műfaját megszerettesse, közelebb hozza az emberekhez. Közreműködnek: Berki Tamás ének, Tóth Viktor szaxofon, Mohai Tamás gitár, Plútó Horváth József basszusgitár, Mohai Győző dob A jazz napokra bérletet vásárlók között, az Andromeda Travel Kft. jóvoltából, 2 db 4 löt stúdió jellegű szállást sorsolunk ki, amelyek Görögországba, Makrigialos üdülőhelyre, 7 éjszakára, 2006. május 30 -június 13. közötti időszakra szólnak. November 23. (hóttö) 18.00 óra Borostyán Művelődési Ház „VIHAROS ÉVSZÁZAD” a 95 éves FALUDY GYÖRGY születésnapi estje Aki kérdez: Kozári Réka, a MTV szerkesztő műsorvezetője Közreműködik: Tihanyi László Az estet követően Faludy György dedikál, a helyszínen a könyvei megvásárolhatók. A Városi Művelődési és Zenei Központ Kht. és a Pallai Produkció közös rendezvénye. November 28.19.00 óra. Szigligeti Színház A SZOLNOKI SZIMFONIKUS ZENEKAR BÉRLETES HANGVERSENYE Műsor: Mozart: C-dúr zongoraverseny K.467 Bruckner: I. szimfónia Közreműködik: Prunyl Ilona zongora Vezényel: Kaposi Gergely December 5. (héttő) 10.00 ás 14.00 óra HEMO (Szolnok, Táncsics u. 5-9.) Németh Ervin: A KÖRTEMUZSIKA Zenés mesejáték Móra Ferenc „cserepeiből', a Forrás Színház előadásában. December 12. (hátid) 9.30,11.00 ás 14.00 óra HEMO (Szobiok, Táncsics M. u. 5-9.) VITÉZ LÁSZLÓ A Miskolci Csodamalom Bábszínház előadása 40 percben. (Teltházas előadás) December 21.18 óra Református templom (Szolnok) KEGYE JÁNOS pánsípművész karácsonyi koncertje A rendezők a helyszín, időpont- és műsorváltoztatás jogát fenntartják! Bővebb információ: Városi Művelődési és Zenei Központ Kht. Szolnok, Baross út 16., I. emelet Telefon: 56/514-575,56/514-569 Erdőbe vitt ENSZ-képviselők fatermelés Csak magukra számíthatnak az erdőtulajdonosok Az erdőterület megóvása a megyében (2003, hektár) Nefag | H 5l Vízügyi Vágják a fát. A magánérdek-tulajdonosok számos térségekben jelentős munkaadónak Is számítanak, ám állami támogatást hiába várnak. A magánerdő-tulajdonosok a gazdálkodásukhoz eddig még soha semmilyen hazai állami támogatást nem kaptak. Mészáros Géza Mindez az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Szervezete, a FAO Magyarországra kihelyezett konferenciáján, Kőtelken hangzott el. Luzsi József, a Magánerdő-tulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének (Megosz) elnöke nem rejtette véka alá azt sem, hogy az Európai Unió által elindított Natura 2000 programhoz beküldött magyar pályázatokat késlekedve bírálják el. így az erdő- birtokosok nem jutnak hozzá a szükséges forrásokhoz. Magyarországon kétmillió hektár az erdő, melyből 800 millió magánkézben van. Ez utóbbiak 70 százalékában fatelepítés, kitermelés is zajlik. A magán- szektor mintegy 42 milliárd forint bevétellel bír, ám a működés összes járulékos költségei 43 milliárd forintot tesznek ki. Azaz a magánerdő-tulajdonosok, miközben az ártéri, illetve a vad- gazdálkodással közcélt is szolTöbb millió család megélhetését biztosítják az európai unióban a magánerdő-tulajdonosok száma eléri a négymilliót Ők kezelik az erdőterület 70 százalékát, és 16 millió család megélhetését biztosítják. A hazai erdők élőfa-készlete 333 millió köbméter, összértéke több mint ezermilliárd forint Magyar- országon a fafeldolgozáshoz kapcsolódóan közel 40 ezer ember talál munkalehetőséget Hazánkban az egy főre vetítette fahasználat 60-70 százaléka a fejlett európai országokénak. ■ 12 gálnak, nem utolsó sorban az adott térségekben jelentős munkaadónak számítanak, mindezt önerőből és hitelből finanszírozzák. A nemzetközi szervezet tagjai megerősítették, hogy a legtöbb országban komoly nemzeti támogatást biztosítanak a magánerdőgazdálkodásra. A FAO képviselőit Kőtelken elkalauzolták egy ártéri erdőtelepítés helyszínére is. A közel 80 hektárnyi területen korábban mezőgazdasági tevékenységet folytattak. Most őshonos facsemetéket ültetnek, amelyek talán kibírják a tavaszi, több hónapos, vízzel elárasztott időszakot is. Köszönjük a támogatását azoknak, akik a „Szolnoki Idősek Otthonaiban élőkért ás dolgozókért Alapítványnak” ajánlották fel 2004. évi személyi jövedelemadójuk 1 %-át. 2005. évben az APEH-tél kiutalt összeg 624.021 Ft. Továbbá köszönetiinkut fejezzük ki azoknak Is, akik az 1 %-on felül is támogatták alapítványunkat, melynek összege: 490.000 Ft. A támogatás összegét az intézményben élők és dolgozók mindennapjainak megkönnyítésére, valamint az Idősek Világnapja és az Idősellátás 80. éves története alkalmából szervezett nagyszabású ünnepségünk megrendezésére fordítottuk. Szíves támogatásukat továbbra is várjuk a 18834727-1-16 adószámunkon. Elégedetlen fuvarozók SHARP A/3-as digitális másoló/ nyomtató már bruttó 198.750 Ft-tól. irodagép a ma&izffATó worm m mssms Smnorm Szolnok, Nagy Imre kit. 7-11. Telefon/Fax: (56) 378-787, (56) 424-410 E-mail: irodagep@axelero.hu Akció: 637.500 Ft kedvezménnyel. A MITSUBISHI MOTORS Tóth Autószerviz Szolnok, Nagysándor J. út 29. Tel.: 56/513-271 Nem hozott áttörést a fuvarozók és a közlekedési tárca november elején lezajlott egyeztetése. A szállítási ágazat helyzetének javítására augusztusban létrejött megállapodás megvalósítása lassú — hangzott el NiT Hungary szolnoki Építsük együtt karrierjét! Népszerű képzéseink: • Pénzügyi, számviteli ügyintéző' • Mérlegképes könyvelő • Adótanácsadó, adószakértő • Pénzügyi-számviteli szakellenőr • Személyügyi ügyintéző, gazdálkodó • Kereskedő, vállalkozó, boltvezető • Minőségirányítási belső auditor • Ingatlanközvetítő, értékbecslő • Társasházkezelő, ingatlankezelő • Számítógép-kezelő • Becsüs (ékszer, festmény, műtárgy) • Közbeszerzési referens • Marketing- és reklámügyintéző Kedvezmények: • kamatmentes részletfizetés • 30 % SZJA kedvezmény A képzés helye: Szolnok Perfekt Gazdasági Tanácsadó Oktató és Kiadó ZRT. Szolnok, Verseghy park 8. E-mail: szolnak@periekt.hu tagi találkozóján. Dittel Gábor fő titkár elmondta: továbbra is várják, hogy a kormány gyorsítsa a hatósági engedélyek kiadását, és csökkentse ügyintézési költségeit. De szükségesnek látnák a kedvezményes hitelfelvételi lehetőségek bővítését is. ■ FB Az oldalt szerkesztette: Teleki József PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Részvénytársaság ■ pályázatot hirdet 1-1 fő • közgazdaság-tudományi egyetemet, vagy pénzügyi és számviteli főiskolát, • agrártudományi egyetemet, vagy mezőgazdasági főiskolát (növénytermesztő-növényvédő) • műszaki egyetemet, vagy főiskolát (gépészmérnök) végzett kizárólag pályakezdő személyek részére, szakirányú végzettségének megfelelő munkaterületre. Az írásos pályázatokat 2005. november 30-ig Kelemen Béla vezérigazgató részére címezve kell megküldeni az alábbi címre: 5200 Törökszentmiklós, Almásy út 6.