Új Néplap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-21 / 272. szám
16 MOZAIK 2005. NOVEMBER 21, HÉTFŐ WW*W»iaiIilHWlWWWBWMWWWWMWi A Táncsics úti ovisok látványos műsorszámmal kedveskedtek nézőiknek. JÓTÉKONYSÁGI OVIGÁLA KARCAGON Jótékony óvodagálát tartott a Déryné Művelődési Központban a Madarász Imre Egyesített Óvoda szombaton. A szülőket, óvodásokat és az intézményt támogató-vállalkozókat dr. Fazekas Sándor polgármester köszöntötte. Az ovisok tánccal, énekkel, játékkal köszönték meg azt a több száz ezer forintos támogatást, melyet a vállalkozóktól, szülőktől, nagyszülőktől kaptak. A műsorban elhangzott Karcagi Nagy Zoltán előadóművész erre az alkalomra írt dala. Az elvetélt fekete csalogány A Fábry-show-t nézve egyre inkább az a benyomásom, hogy a műsor megkezdte mélyrepülését. Nem értem, miért is kell bámulnom a nemzet elvetélt csalogányát, Fekete Pákát, amint gügyén ragyog a képernyőn, egyáltalán miért bíbelődik vele Fábry? Hogy nevetségessé tegye? Hisz ez számomra már röpke két perc alatt megtörtént más műsorokban, akkor kimulattam rajta magam, innentől kezdve arcomra fagy a mosoly, ahogy itt a dákók méretét ragozzák huzamosabb ideig. Hozzáteszem, nem biliárdról esett szó. Úgy érzem, a showman most sokat markolt (nem a dákókra gondolok), és keveset fogott. Mert én inkább arra a szimpatikus palesztin fiatalemberre lettem volna kíváncsi, akit viszont hamar átzúgattak a képernyőn, hadd ismerjem meg őt, népének szokásait, feledve a kínaiak nyögdécselését. Csüggedten átkapcsolok másik csatornára, tán ott kellett volna kezdenem. Mert Kertész Ákos, az író beszél többek között a globalizációról, a fogyasztói társadalomról, arról, hogy miképp működik manapság a reklám: lenyomja a torkunkon azt amit ő akar, figyelmen kívül hagyva, amire igazán szükségünk lenne. Azt hiszem, van némi igaza... m zsoldos HIDEG TEL Jászberény ' 2 °C -4 °C Tiszafüred 2 °C -5 °C Kunhegyes hőmérséklet + déli felhőzet Karcag Kisújszállás Szolnok 2 °C -4 “C EMQ Kunszjntmárton EWS'"> Jász-Nagykun-Szolnok megyében ma hideg és változóan felhős idő lesz. Elszórtan kevés hó is hullik. Mérsékelt, északnyugati szél fúj. A jellemző hőmérséklet kora délután +2, kedden reggel -4 fok körül alakul. A legvalószínűbb folytatás országos viszonylatban: kedden hasonló idő várható. Szerdán éjszaka délnyugaton komolyabb havazásnak, hófúvásoknak is jelentős a veszélye! Csütörtökön sok csapadékra, az ország keleti felén havasesőre, ónosesőre, majd esőre van kilátás. Orvosmeteorológia: nincs fronthatás. Közlekedés-meteorológia: szerdán éjszaka, illetve csütörtökön napközben legyünk óvatosak! Ugyanis az időjárás nagyon megnehezíti, a közlekedést! Az előrejelzés bizonytalansága, szerdáig „KICSI" További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu). 1°C '.:r 2 -C 2 W»csütörtök 4.M;-1 Vizhőmérséklet Duna 8-10“C Tisza 6-8 °C Balaton 9 C Velencei-tó rm Fertő 6 °C Tisza*tó 7 °C Hójelentés Dachstein 0-50 cm Tignas 0*30 cm Hintertuxer 0-100 cm VIDÁM PERCEK ÉLETÚT A férfi életútja megyékben mérve: 20-30: Heves megye 30-40: Békés megye 40—50: Vas megye 50 felett tolna, de nem megye! MONOKLI- Jean! Kérem a monoklimat.- A jobb, vagy a bal szeme alá? TEREMTÉS Miért Ádámot teremtette először az Isten? Mert ő is tudja, hogy nem szabad nővel kezdeni. KÉK IBOLYA Az aluljáróban egy nő kiabál:- Kék ibolyát tessék! Kék ibolyát tessék! Egy rendőr odamegy hozzá és letorkolja:- Itt tilos árulni. Igazolja magát! Hogy hívják?- Kék Ibolya. PARADICSOM A pap hittanórán faggatja a gyerekeket.- Meddig volt Ádám és Éva a paradicsomban?- Őszig - feleli Pisti.- Miért?- Mert akkor érik az alma. SZOLI KIRÁLYA TÍPUS Látszólag: Barna agyonszoli- zott bőr, kigyúrt, alacsony test, kocka LADA, vastag aranyláncok, mobil, fehér frottír zokni, makkos cipő, susesz (suhogós jogging). Félelmek: Nem adtam tejet Marcellnak (a pit- bullnak), kifogy a mobilból a térerő, nincs eléggé izzadtságszagom. A gyógyító hatású Kálváriadomb FEGYVERNEK. A település határában található Kálvária domb megyeszerte híres gyógyító hatásáról tart előadást Nagy Gyula holnap 17 órai kezdettel a helyi Művelődési Házban. A rendezvény ingyenesen látogatható. Minden érdeklődőt szeretettel várnak, mg A NAP IDÉZETE Ha egy közepes művész, festő vagy író élete minden szellemi feladatának kivitelét olyan műgonddal hajtaná végre, mint ahogyan a nők mindennap teszik, néha többször is összerakják magukat Nagy művészek a nők, sajnos művük romlandó. Márai Sándor SZUPER! fexpressz SEAT Cordoba 1.4 klímával 3.136.000 Ft helyett klíma, vezető- és utasoldali légzsák, központi zár, el. ablakemelő, ködfényszóró, szervokormány A képen látható modell extra felszereltséget tartalmaz. Átlagos üzemanyag-fogyasztás: 6,41/100 km, C02-kibocsátás: 154 g/km Juvenal Kft. Szolnok, Széchenyi krt. 26. Pénzügyekben segít a K&H Lízingcsoport! Tel.: 56/410-970, 06-20/9808-110, 20/468-0826, 70/231-8186 www.juvenal.hu E-mail: seat@juvenal.hu JÁSZKÜRT ÜZLETHÁZ! Szövetkabátok, dzsekik garanciával. Állandó akciók, ingyenes igazítások.---------------------------------------------------------------------------------*209908* 90.000 Ft! Reklámcég munkatársat keres mellékállásban, minden városból! 70/314-4152.---------------------------------------------------------------------------------*2073j>2* GÉPKEZELŐT keresünk homlokrakodóra, nagy gyakorlat előny. Tel.: 30/3358-003.---------------------------------------------------------------------------------•210216* BANDERAS divatáru-készítő, dzsekire varrodát keres. Tel: 06-30/9514-475.---------------------------------------------------------------------------------*210538* Egész Európa tapasztalata az Ön szolgálatában A Fortis Bank megérkezett ■ Elérhetőségünk: Fortis Bank Magyarország, 1052 Budapest, Deák Ferenc u. 15., telefon: 483-8100, www.fortisbank.com Aalst • Adana • Alkmaar • Amersfoort • Amsterdam • Antwerpen • Antalya • Ankara • Arnhem • Barcelona • Bilbao • Birmingham • Bologna • Bordeaux • Brabant Wallon • Breda *. Brugge-Roeselare • Bruxelles/Brussel • Bursa • Budapest • Charleroi ♦ Den Bosch • Den Haag • Denizli • Deventer • Dordrecht • Dortmund • Eindhoven • Enschede • Florence • Gaziantep • Gdansk • Gent • Goes * Groningen • Haarlem • Halle-Vilvoorde • Hamburg • Hassett-Genk • Istanbul • Izmir • Kayseri • Kempen • Köln • Kortrijk • Krakow • Leeds • Leeuwarden • Leuven-Mechelen • Liége • Lille • Lisboa • London • Luxembourg (G-D) • Luxembourg (Libramont) • Lyon • Maastricht • Madrid • Manchester • Marseille • Metz • Milano • Mons • München • Namur • Nantes • Nijmegen • Noord-Limburg • Nottingham • Orléans • Padova • Paris • Porto • Pozna'n • Prague • Reading • Rotterdam • Rouen • Sevilia • Sitesia • St. Nikiaas • Strasbourg • Stuttgart • Torino • Toulouse • Tournai • Trier • Utrecht • Valencia • Verviers-Eupen • Vienna • Warszawa • Zurich. «■* Business Banking beyond Frontiers FORTIS BANK