Új Néplap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-19 / 271. szám

4 AKCIÓ — HIRDETÉSEK 2005. NOVEMBER 19., SZOMBAT mm iiMiiitiiMi mm mm m mmmmmm A bevásárlást továbbra is főleg a nők intézik Az olcsó a drágább akciók Kedvezményekkel csábítják a vevőket rnrnmmtmm»^- !k i aiiniiti' '»Ife, Közelednek az ünnepek, a boltokban egyre nagyobb a tumultus. Nem árt, ha alaposan megnézzük az árakat. I Az év első hat hónapjá­ban tovább erősödtek a hipermarketek és disz­kontok — derül ki a GfK Hungária Piackutató Inté­zet legfrissebb, a hazai kiskereskedelem helyze­tét feltáró Jelentéséből. Baranyi György A vásárlók kedvenc bevásárló­napja továbbra is a péntek. A GfK Hungária Piackutató Intézet legfrissebb tanulmányából töb­bek között az is kiderül, hogy 2005 első féléve az élelmiszer­kereskedelem számára megle­hetősen nehéz idő­szaknak bizonyult. A hipermarketek piacrésze ugyanak­kor további 2 szá­zalékponttal növekedett, csak­úgy, mint a diszkontok részese­dése - elsősorban a Lidi piacra lépésének köszönhetően. A be­vásárlások zöme a korábbiakhoz hasonlóan szintén a hét utolsó napjaira koncentrálódik: az egy hét alatt forgalmazott érték szempontjából továbbra is ki­emelkedő szerepe van a pénteki és a szombati napoknak. Az egy­re gyakrabban csütörtökön in­duló akciók hatására azonban idén már a hét utolsó előtti mun­kanapjának, a csütörtöknek az erősödése is megfigyelhető volt „A napi fogyasztási cikkek be­szerzése még mindig inkább a délelőtti, 9-12 óra közötti idő­szakra tehető” - mondta el Fo- garassy Gabriella, a GfK Hungá­ria Consumer Tracking területi Persányi Miklós környezetvédel­mi és vízügyi miniszter felavat­ja november 21-én, hétfőn, a bu­daörsi Tesco áruházban az első vezetője. „A délelőtti beszerzé­sek a teljes forgalom 60 száza­lékát adják, s ez természetesen főleg a kisebb alapterületű bol­tokra jellemző. A hipermarke­tek és diszkontok összevetése­kor kiderült, hogy a délelőtti vásárlás jellemzőbb a disz­kontüzletekben, míg hiper- marketekbe inkább délután já­runk. Ez alól kivétel a Lidi, ahol inkább délután vásáro­lunk.” A vásárlók egyre kisebb hányada (49 százalék) jár gya­log boltba, az autós bevásárlá­sok szerepe ezzel szemben év­ről évre nő - az első hat hó­napban már a vásárlók több mint harmada autóval intézi a napi beszerzése­ket. A kártyás fizeté­sek szerepe fo­lyamatosan nő, bár egyelőre a forgalomnak csu­pán 10 százalékát teszi ki a készpénzes fizetéssel szem­ben. A bevásárlásokban to­vábbra is a nőké a főszerep: a napi beszerzések felét idén is a háziasszonyok végezték, a vásárlások közel egyötödénél azonban a házastárs is jelen volt. A hipermarketek és disz­kontok számára egyre fonto­sabb vásárlói célközönséget a 3-4 fős családok jelentik. A hi­permarketek vásárlói köre idősödik - hiszen egyre na­gyobb az 50-60 éves korosz­tály részaránya a látogatók kö­zött —, míg a diszkontok egyre nagyobb százalékban szolgál­nak ki fiatalabb vásárlókat - ezekben egyre nő a 30-40 éves korosztály szerepe. bolti használtelem-gyűjtő pon­tot. E gyűjtőt még az idén több száz fogja követni, majd or­szágszerte több ezer. Mindig a kedvenc üzle­temben vásárolok függet­lenül attól, hogy olcsóbb vagy drágább - mondja egy középkorú háziasz- szony, Zsóka. Letenyei Ágnes Sokan azonban öt-tíz forintos különbség miatt képesek egy nap több boltot bejárni. Az ak­ció szó hallatán mindenkinek az olcsóság jut eszébe. Egy-egy terméket kevesebbért megvásá­rolni, maga a boldogság.- Nyugdíjas vagyok, egész nap más dolgom sincs, mint hogy bevásároljak, megfőzzek. Én bizony három-négy üzletet is bejárok, de most már tudom, hogy melyik helyen mit veszek meg. Én ezt már így megszok­tam, szívesen szánom rá az időt. Van olyan, hogy egy vásár­lással majdnem egy ezrest spó­rolok, ami nekem sokat jelent. Sokszor előfordul, hogy a ve­vő az üzletben egy hatalmas plakáton lát egy terméket, ami annyira akciós, hogy drágább, mint máshol. Ebbe a csapdába beleesni nagyon könnyű, de ugyanakkor bosszantó is. Ak­ció, nagy transzparens, piti ár, majd jön az orra esés. — Á gyerekeim már régóta mondogatták, hogy vegyek meg nekik valamilyen német csoko­ládét, mert az nagyon finom. Bevallom őszintén, vonakod­tam egy kicsit, de amikor meg­láttam rajta az akció feliratot, rögtön érte nyúltam a polcon. Eltelt két nap, és egy olyan üz­Minden akciós Ha valahol akció van, akkor leginkább élelmiszerekre gondolunk, pedig lehet ol­csóbb - akciós - téli gumi, ruha, cipő, utazás, de na­gyon sok más is. Például al­kalmak előtt — jeles névna­pok, karácsony, ballagás - az ékszerüzletekben is már 10-15 százalékkal keveseb­bért vehetünk gyűrűt, kar- és nyakláncot. letbe tévedtem, ahol nem iga­zán szoktam vásárolni. A csoki ott kétszáz forinttal volt olcsóbb az eredeti árán. Azt hittem, gu­taütést kapok. Egyszerűen be­csapva éreztem magam — mesé­li Bodnámé Irénke. Egyedül nehéz megtartani a vásárlókat Piacgazdaságban csak az a ke­reskedő találhatja meg a szá­mítását, aki — bármilyen nagy, vagy kicsi is vállalkozása - üzletpolitikája középpontjába a vásárlót helyezi. A vevők igé­nyei pedig különbözőek. A KSH adatai szerint a kis­kereskedelmi értékesítés nö­vekedési üteme megtört: 2003-ban 108,5 tavaly 105,6 százalékkal, idén január-áp­rilis között pedig csak 102,5 százalékkal bővült a kiskeres­kedelem forgalma. A legnagyobb súlyt képező élelmiszer- és a ruházati ke­reskedelemben hasonlóképp alakult a növekedés üteme. A tartós fogyasztási cikkeknél ellenben átlag feletti bővülés történt, leszámítva a gépjár­műpiacot. Az éles verseny vesztesei az egyéni kereskedelmi kisvállal­kozások, kivéve a láncokba tö­mörült boltosokat. A sta­tisztikai hivatal kimutatása szerint 2005 első negyedév­ében az elmúlt másfél évtized történetében először csökkent az üzletek száma. Az áfa januári csökkentése segíti a hazai termelők ver­senyképességének javulását. Az ármérséklő hatás azonban nem úgy fog jelentkezni, hogy január elsején minden kira­katban minden korábbi 25 százalékos áfát terhelő termé­ken átjavítják az árcédulát egy 4 százalékkal kisebb árra. ■ L. Z. IflNWERMl MOHOS BŐIÉ 5000 Szolnok, Abonyi út 88. 1:56/514-595,20/9445-355,20/3306-607 • Kamionalkatrészek értékesítése, • minőségi olajok forgalmazása, • olaj-, levegő-, üzemanyagszűrők, • légszárító patronok, • viszkóventilátorok, olajhűtők. Fagyálló folyadék kedvező áron!. KAMAZ ALKATRÉSZEK 1 AZONNALI KISZOLGÁLÁSA. ■ A hipermarke­tek vásárlói köre idősödik GEPJARMÚHITEL Használtautót vásárol? Teljes körű ügyintézéssel segítünk, \ akkor is, ha MAGÁNSZEMÉLYTŐL vásárol. Átírás, biztosítás kötése. 10% önerővel, már 20 %-tól CASCO-mentesen. SZOMBATON IS NYITVA! Szolnok, Hild V. út 1. (Széchenyi-ltp.) Tel.: 56/522-064, 56/522-135, 30/456-4004 r\Ö' 4* pjfp' C'Ö/ CSEMPE TÚRI „Bálabontás” időpontja: 2005. NOVEMBER 25-26. Óriási kiárusítás: 30-70%-os árengedmény Egyes burkolatok és fürdőszobai kiegészítők 300 Ft- tói III Aki keres, az talál II Megbánja, ha kihagyja III TECHNO-CENZOR KFT. A régi 4-es mellett 2740 Abony, Rózsás dűlő 11. Tel: 53/363-183, 53/360-870 13" 6900 Ft-tól 14" 10370 Ft-tól IS" 11790 Ft-tól TISZAFÖLDVÄR, EPER ÚT 3. Tel.: 56/470-404 Fax: 56/471-682 «. baesogumi@enternet.hu BACSÓ GUMI TÉUeUMPVÁSÁIt A VlfiCONeVMI CCMTiSHCl, Méret Márka Minta Bruttó listaár Kedvez­mény Bruttó akciós ár 155/70R13 Road Stone Euro Win 9.600 Ft/db ■29% 6.840 Ft/db 175/70R131 Road Stone Euro Win j 11.900 Ft/db-35% 7.800 Ft/db 165/65R14 Fristone FW 930 21.710 Ft/db ■54% i 9.840 Ft/db 165/70R14 | Kumho W7400 15.200 Ft/db ■27% 11.040 Ft/db 175/65R14 Kumho W 7400 15.700 Ft/db ■29% 11.040 Ft/db 185/65R14 | Dunlop | M3 Sport 30.090 Ft/db ■51% 14.880 FVdb 195/65R15 : Dunlop ! M3 Sport 32.990 Ft/db ■52% | I 15.840 FVdb ... más egyéb méretek is! Az akciós bruttó ár szerelve, centírozva értendő! Időpontegyeztetés: 06-30/2574-320 Műhely: Cibakháza, Czibak Imre tér 30., az üzemanyagtöltő állomás mögött! Minőségi fa és műanyag ajtók és ablakok közvetlenül a gyártótól! 15 éves fennállásunk alkalmából 2005. december végéig 10% kedvezményt nyújtunk kedves megrendelőinknek! Borovi Faipari Rt. 5000 Szolnok, Nagysándor J. u. 60. • Tel: 56/516-530.Fax: 56/516-531 I web: www.borovirt.hu e-mail: borovirt@borovirt.hu Szolnok, Nagy Imre krt. 7-11. Telefon/Fax: (56) 378-787, (56) 424-410 E-mail: irodagep@axelero.hu SHARP A/3-as digitális másoló/ nyomtató már bruttó 198.750 Ft-tól. isyioDAifí/iFyp a jmsem Smme m A GYÓGYSAR&K AJÁNLATA SCHOLL és egyéb gyógypnpucsok 20% engedménnyel! ♦ Vérnyomásmérők, masszírozok nagy választékban! ♦ Vitaminok, teák, étrendkiegészítők. ♦ Test-, fülgyertyák. ♦ Gyógykozmetikumok stb. Gyógysarok Szolnok, Tószegi út 13. (Papírgyárral szemben!) Tel.: 56/210-043. Parkolási lehetőség az udvarban. Egészségpénztári kártyákat elfogadunk. Nyitva: h-p.: 8-16, szó.: 8-12 óráig. c^fz (Dn ifi 1zetéíze A belváros szívében modem és hagyományos arany és ezüst ékszerek készítése, hozott anyagból is., Szakszerű javítás garanciával, egyedi ékszerek kivitelezése is! Magas színvonalú minőség! Szolnok, Magyar u. 10. (Árkád presszó utcája) ^ Szombaton is nyitva. | HÖLGYEK- szabad a dálva 21 év után ÖNÖKÉ a KRISTÓF! EGYEDI ÉKSZEREK- ezüst - korall - üveg - nemesacél RETIKÜLÖK, sálak, kendők, övék, kiegészítők. „AZ ÉKSZER ÖRÖK ÖRÖM" Keresse a különlegeset ■ a KRISTÓF-ban! f 1KRISTÓF DIVAT Szolnok. Magyar át 6. /

Next

/
Thumbnails
Contents