Új Néplap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-15 / 267. szám
2005. NOVEMBER 15., KEDD wsmsm 8 > v« mmmmmmm iiitÄiÄi HÍRSÁV A jövőt borúsan látják a fogyasztók AZ ÉszAK-AtFötDÖN ugyan javult a lakosság gazdasági várakozása, ám a régiók többségében visszaesett a bizalmi index. A GKI Rt. által - az Európai Unió támogatásával — készített felmérés szerint a fogyasztók saját pénzügyi helyzetüket októberben a szeptemberivel azonosnak ítélték, de romlásra számítottak. Az ország gazdasági helyzetét kedvezőtlenebbnek látták,* és az infláció növekedésére is számítottak, (tj) Kétmilliós támogatás a szakmát tanulóknak A MEGYEI KÖZGYŰLÉS illetékes bizottsága a napokban kétmillió forintot osztott szét a cigány fiatalok tanulmányainak segítésére. Tokajiné Demecs Katalin, az önkormányzat alelnöke elmondta: a tavalyinál több, 214 középiskolában, vagy szakiskolában tanuló, megyében élő cigány fiatal részesült a egyszeri juttatásban. Mivel azonban a most szétosztható keret kisebb volt a korábbinál, így átlagosan 9 ezer forint támogatáshoz jutottak a diákok, (tj) Forró dróton tájékoztat a közigazgatási hivatal az új közigazgatási eljárási törvénnyel kapcsolatos jogszabály-értelmezések, kérdések megválaszolására forró drótot hozott létre a megye közigazgatási hivatal. Az ügyfelek és az ügyintézők egyaránt hívhatják az 56/511-942 telefont, vagy írhatnak e-mail címre: hatosag@jasz.b-m.hu. (tj) Az árakban fagyot hozott az október nem változtak összeségében az elmúlt egy hónapban a fogyasztói árak — derül ki a KSH gyorsjelentéséből. Egy hónap alatt az élelmiszerek árai alig emelkedtek, a tartós fogyasztási cikkeké pedig mérséklődött. (tj) A megye most lemaradt a régiós pénzosztáson Több mint 600 millió forintot osztott szét idei utolsó pályázati fordulójában Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács. Az igényeknek azonban ezúttal is csak a töredékére futotta, hiszen a korábbiaknál is több ön- kormányzat, civil szervezet és vállalkozás remélt segítséget tervei megvalósításához. Míg tavasszal megyénk pályázói taroltak, most a sor végére kerültek. A tanács által támogatott 58 kérelemből csak 14 volt Jász-Nagykun-Szolnok megyei. Mindez az összegekben is megmutatkozott. A szétosztott forintoknak csaknem felét a hajdú-bihariak vitték el, és a szabolcsiak is közel 200 milliót kaptak. Megyénkbe 160 millió forint jutott. A különböző pályázatok iránt eltérő érdeklődés mutatkozott. Míg több olyan önkormányzat is volt, amely nem kapta meg beruházásaihoz az igényelt támogatási összeget, addig a megfelelő érdeklődés hiánya miatt jelentős összeg, közel 26 millió forint maradt meg a köztisztviselők és a pedagógusok internet-hozzáférésének támogatására elkülönített keretből. Ezt a pénzt a tanács szeretné turisztikai célokra átcsoportosítani még az idén. ■ TJ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Törökszentmiklós város jegyzője pályázatot hirdet a polgármesteri hivatalban 1 fő művelődésszervező ügyintézői munkakör betöltésére. Pályázati feltételek: • büntetlen előélet • felsőfokú (főiskolai, egyetemi) szakirányú szakképzettség, vagy bölcsészettudományi, pedagógiai végzettség. • Képességek, készségek: szervezési kommunikációs, együttműködési, problémamegoldó képesség, rendszerben való gondolkodás A pályázatok elbírálásánál előnyt jelent: • fenti végzettségekhez kötött munkakörben eltöltött szakmai gyakorlat • közigazgatási alap- és szakvizsga megléte • idegen nyelv ismerete • informatikai eszközök készségszintű használata A pályázathoz csatolni kell: • diplomamásolat • szakmai önéletrajz • 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány Ellátandó feladat: A város közművelődési, közgyűjteményi intézményeihez, a civil szervezetekhez és az ifjúságpolitikához kapcsolódó szakmai, szakigazgatási feladatok ellátása. Közreműködik a képviselő-testület döntéseinek előkészítésében, a bizottságok munkájának segítésében, szakterülete pályázatainak kidolgozásában, gondozásában, azok elszámolásában. Illetmény az 1992. évi XXIII, tv. szerint. Apályázat beérkezésénekhatárideje: 2005. november 30. Apályázat elbírálásának határideje: 2005. december 10. Az állás 2006. január 1 -jétől betölthető. Apályázat kiírója fenntartja a jogot a pályázat eredménytelenné nyilvánítására. Apályázatot az alábbi címre kell megküldeni: Polgármesteri Hivatal, dr. Varga Imre jegyző 5200 Törökszentmiklós, Kossuth u. 135/a. A pályázattal kapcsolatos részletesebb információt az 56/590-426-os telefonszámon, dr. Gyuricza Miklós aljegyzőtől kérhetnek. ^ FIGYELŐ 5 Siker a pályázati félsiker méhészet Tizenegymilliós támogatás a éztermelőinek A megye méztermelői által elnyert támogatások csaknem fele a méhcsaládok szinten tartását, az atka elleni védekezést szolgálta A méhcsaládok ugyan már a telelés időszakát élik, ám a méztermelők most összegzik az idei év eredményeit. Míg a méhészek szerint sikeresek voltak az uniós pályázatokon, addig a hivatalok csak félsikerről beszélnek. Laczi Z.-Mészáros G. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) információja szerint határidőre befejeződtek a méhészeknek járó támogatások kifizetése. Az idén rendelkezésre álló közel egy- milliárd forintos keretnek azonban még a harmadát sem sikerült kihasználni. A mintegy három és félezer érintett mindösz- sze 280 millió forint támogatást igényelt. Ebből a megyénkbeli kérelmezők megközelítően 11 millió forintot kaptak. Az MVH a keret kihasználtságát illetően az elkövetkezendő két évben jelentős javulást vár, hiszen az idén meghirdetett intézkedésekből akadt olyan, amire még kérelmet sem nyújtottak be az érintéttek. A hazai méhésztársadalom nem érzi azt, hogy lemaradt volna az uniós pályázati támogatásokról - állítja a megyei méhészeti szaktanácsadó. Molnár Ferenc elmondta: az ágazat már a csatlakozás első évében elérte a támogatások 30 százalékos kihasználtságát Ez a szint pedig megfelel az európai közösség régebbi tagjainál az elmúlt években tapasztalt átlagnak. Azt, hogy a magyar méztermelők sikeresebbek legyenek, az idén áprilisra áthúzódó rendeletek is akadályozták. Ám az is igaz, az Európai Unió pályázati kiírásaival egyelőre nehezebben birkóztak meg a magyar méztermelők. Ezért is volt az ágazatra nézve kedvező, hogy létrehozták a szaktanács- adói hálózatot. így ugyanis az információk hamarabb eljutnak az érintettekhez, s a pályázatok megírásánál hathatós segítséggel és fontos tanácsokkal szolgál. A legsikeresebbek (80 százalékos kihasználtság) egyébként a méhcsaládok szinten tartására kiírt pályázatoknál voltak a hazai méhészek. Csak a gyógyszer- támogatások során megyénkben 121 méztermelő mintegy ötmillió forintot nyert el, elsősorban atka elleni védekezésre. Hazánk még tavaly elkészítette a három évre szóló a Magyar Méhészeti Nemzeti Programot, ami feltétele volt annak, hogy Magyarország igénybe vehesse a méz termelése és forgalmazása után járó uniós támogatást. Az EU illetékes bizottságai pedig a magyar méhcsaládállomány számára- a maximálisan adható pénzt szavaztak meg. Támogatásokban bíznak a termelők nem történt eddig lényeges elmozdulás az úgynevezett E- rendszám kérdésében. A hazai termelők szezonális, hat hónapos járulékos költsége a méhészjárművekre közel hetvenezer forint Ez komoly érvágást jelent a szakmának. Molnár Ferenc, megyei méhészeti szaktanácsadó azonban reméli, hogy erre is lesz pályázati lehetőség a méhészeti nemzeti programban. A termelők számára kedvező irányba mozdult el viszont a vegyes méz felvásárlási ára, az akácmézé azonban stagnál Megyei méhészek támogatása (ezer forint) I0GCIM KERELMEK SZAMA KIFIZETETT TAMOGATflS méhcsaládok számának szinten tartása 45 1.371 vándoroltatáshoz szükséges eszközbeszerzés 5 1.420 régiós rendezvények szervezése 1 2.400 varroa atka elleni védekezés 127 5.693 Forrás: MVH Építsük együtt karrierjét! Népszerű képzéseink: • Pénzügyi, számviteli ügyintéző • Mérlegképes könyvelő • Adótanácsadó, adószakértő • Pénzügyi-számviteli szakellenőr • Személyügyi ügyintéző, gazdálkodó • Kereskedő, vállalkozó, boltvezető • Minőségirányítási belső auditor • Ingatlanközvetítő, értékbecslő • Társasházkezelő, ingatlankezelő • Számítógép-kezelő • Becsüs (ékszer, festmény, műtárgy) • Közbeszerzési referens • Marketing- és reklámügyintéző Kedvezmények: • kamatmentes részletfizetés • 30 % SZJA kedvezmény A képzés helye: Szolnok Perfekt Gazdasági Tanácsadó Oktaté és Kiadó ZRT. Szolnok, Verseghy park 8. E-mail: szolnok@perfekt.ho ^S/gisowatt MAGASNYOMÁSÜWOSOK IPARI PORSZÍVÓK Ipari üzemek, autószervizek, autómosók, takarítócégek, szállodák, panziók, kórházak figyelmébe! A szolnoki Príma Csapágy Kft. kereskedelmi tevékenységi körének bővítése ill. meglévő és új partnerei még teljesebb kiszolgálása érdekében három teljesen új termék forgalmazását kezdi meg, megyénkben kizárólagos joggal. Mind a meleg és hideg vizes nagynyomású mosóberendezések, mind az ipari száraz és nedves porszívók, mind a kompresszorok magas minőségű termékek 1-2 év garanciával. MOST 3 TERMÉKRE BEVEZETŐ AKCIÓT HIRDETÜNK: KD 500 meleg vizes mosó 180 bar/720 liter/h/140 CF jmutóASOrOOO Ft íreiyéir bruttó 412.500 Ft K 570 hideg vizes mosó KS 1600 classic hideg vizes mosó 160 bar/900 liter/h 145 bar/5101/h bruttó 3‘14.000-Pt'llélygir ^zmtté-9íti5rf1tÍTety5ffbruttó 219.000 Ft bruttó 81.250 Ft Bővebb információ az üzletünkben: Príma Csapágy Kft. 5000 Szolnok, Thököly út 93. Tel./fax: 56/424-763 E-mail: primacsapagv@Drimacsapagv.hu. www.primacsapagv.hu