Új Néplap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)

2005-11-15 / 267. szám

MEGYEI TŰKOR Már keresik Cserkeszőlőn a kivezető utat A 44-es főút a gyorsforgalmúsí- tást követően elkerüli Cserke- szőlőt. A közlekedésbiztonsági szempontból indokolt beruhá­zás miatt a község vezetése azon töri a fejét, miként tudna megfelelő csatlakozást teremte­ni az M44-eshez.- A tervek alapján már tud­juk, hogy éppen Cserkeszőlőtől északra lesz egy nagy pihenő­hely — mondta lapunknak Szo- kólái Lajos polgármester. - Bár még odébb van az építkezés, már keressük annak a lehetősé­gét, miként tudnánk a legmegfe­lelőbben csatlakozni az új úthoz. A polgármester szerint ez megváltoztatja a település szer­kezetét is, hiszen ezentúl más útvonalon érkezik Cserkeszőlő- re a forgalom.- Bár az ötleteinket alapvetően az illetékes hatóságok szakvéle­ménye fogja meghatározni, mi azt szeretnénk, ha a pihenőhely környékén csatlakozhatnánk egy úttal az új 44-eshez - tette hozzá Szokolai Lajos. ■ PE Gépkocsitakart lopni a gyerek, de rajtakapták Nem először szökött meg és nem először kapták rajta bűn- cselekményeken azt a 13 éves fiút, aki egy szolnoki lakásott­hon lakója. Mint arról a rendőr­ség beszámolt, a fiú ezúttal egy, a Nagy Imre körúton parkoló gépkocsit tört fel. Szétszerelte a gyújtáskapcsolót, majd beindí­totta az autót, ám a kormány­zárral nem bírt. Ehelyett magá­hoz vette az elsősegélydobozt, az illatosítót és egy mobiltele­fon-töltőt. A Szolnoki Rendőrka­pitányság nyomozói ekkor csíp­ték fülön. Kihallgatása után, mivel gyermekkorú, elenged­ték, s így nem is büntethető. ■ M. G. KÖZÉLETI HÍR Herbály Imre országgyűlési képviselő fogadóórát tart ma délelőtt tíz órától Kunhegyesen, délután egy órától pedig Tisza- püspökiben, a polgármesteri hi­vatalban. Holnap reggel nyolc és délelőtt tíz óra között Török- szentmiklóson a piacon várja fogadóórára az érdeklődőket. Késve jött ki a mentő? betegszállítás Fegyelmi eljárás indult lapunk felvetése nyomán A megfelelő ellátás érdekében a megyében még legalább két-három mentőállomást kellene létesíteni a szakemberek szerint FOLYTATÁS AZ 1. OLDALRÓL — Ilyen esetben a szabályozók szerint három óra a mentők meghatározott vonulási ideje — mondta a hozzátartozó - Ezt ki is vártuk, és három órával a ri­asztást követően, délután fél egykor telefonáltunk újra az ügyeletre. Akkor azt a jelzést kaptuk, hogy egy órán belül ér­kezik a, jnentő. nVfi- Tovább vártak?- Nem gondolhattunk arra a törés miatt, hogy személyautó­val induljunk útnak. A követke­ző egy óra leteltével — amikor ismét telefonáltam -, azt kér­ték, legyünk türelemmel, már úton van a jármű. Délután ket­tőre értek hozzánk. Amikor in­dultak, jómagam is útra keltem. Előbb értem a jászberényi Er­zsébet Kórházba, mint a mentő. Megbeszéltem mindent a kór­házi kezelőorvossal. Végül fél négy előtt valamivel - az első A gyógyulást nem befolyásolja dr. sebestén Mihály a Hetényi Géza megyei kórház sürgősségi osz­tályának vezetője úgy véli, ez esetben a gyógyulást nem befolyásolja, mikor került kórházba a beteg:- Amennyiben szakember látja a törést és a beteg általános állapotát, dönt a kezelés módjáról. Való­jában elég, ha 12 órán belül ellátják a kórházban. Vélhetően a kórházba szállítást követően sem azon­nal műtik meg a combnyaktörést Általában a beteg általános állapotától függően 48-72 órán belül kerül sor az operáció­ra. Az is igaz viszont, hogy a beteg általában a baleset pillanatában ián a legjobb állapotban, utána fokozatosan romlik a közérzete. Kevés a mentőautó, sok a fölösleges szállítás dr. cseh Gábor, a szolnoki mentőszolgálat vezetője nemrégiben nyilatkozott lapunknak a mentők helyzetéről tér­ségünkben. Amint akkor hangsúlyozta, a me­gyei szolgálatnak bizony szüksége lenne a fej­lesztésre, hiszen többségében sok százezer kilo­métert futott, lestrapált autókkal dolgoznak. Je­lenleg csupán egyetlen rohamkocsit és négy eset­kocsit - Szolnokon, Jászberényben, Tiszafüre­den és Karcagon - tudnak útnak indítani. Legalább Mezőtúrra, Kunszentmártonba, Kunhegyesre és Törökszentmiklósra kellene még egy-egy, orvosi szintű ellátást nyújtó mentőautó. Mint el­mondta, az esetek túlnyomó többségében — közel háromnegyed részében — betegszállítási feladatokra kérik őket, valljuk be, sok­szor alaptalanul így néha félő, hogy épp a mentésre nem ma­rad kapacitás. Ráadásul a megfelelő ellátás érdekében a megyé­ben még legalább két-három mentőállomást kellene létesíteni, Kőtelek, illetve Jászalsószentgyörgy térségében, de Jászárokszál- lásra is „elférne” egy. Ezek most fehér foltnak számítanak, ahol rendkívül nehéz biztosítani a 15 percen, belüli helyszínre jutást riasztás után hat órával — érke­zett meg a mentő a herényi kór­házba. Amikor tudakoltam, hogy miért késlekedtek, azt mondták, hogy nagyon kevesen vannak... A mentőszolgálatnál nem cá­folták az esetet, és - egyelőre nem hivatalosan - elmondták, hogy aznap rengeteg riasztásuk volt. Az említett szállítás mégis „a még elfogadhatónál” is hosz- szabbra nyúlt. Az eset kapcsán belső fegyelmi eljárást kezde­ményeztek, hogy kiderítsék az okokat, s megállapítsák, ki a fe­lelős a történtekért. Lapunk ígé­retet kapott arra, hogy amikor ez az eljárás befejeződik, hiva­talosan is tájékoztatást kapunk a részletekről. ■ Banka Csaba Mikor jönnek? MENTŐT gyakorlatilag bármi­lyen baleset, rosszullét esetén hívhatunk közvetlenül, a beteg állapotának súlyosságát azon­ban a szolgálatvezető fogja el­dönteni annak alapján, amit tőlünk hall. így adott esetben akár az is előfordulhat, hogy az ügyeletes orvost értesíti, s az megy ki a beteghez. Azonnali - vagy adott esetben legfeljebb egy órán belüli — mentést igé­nyelnek legtöbbször a közterüle­ti vagy akár otthoni balesetek, rosszullétek. Három, illetve hat órán belüli kórházba szállítást határozhat meg a mentőt kérő háziorvos, például krónikus be­tegek állapotrosszabbodásakor. Elkészült az első uniós játszótér Miklóson Több mint egy éve bontották le a gyerekek megszokott, ám el­avult és az európai uniós szab­ványoknak sem megfelelő játé­kait Törökszentmiklóson, a Fáy-lakótelepen. Erre a jogsza­bályok kötelezték az önkor­mányzatot - tudtuk meg a kör­zet önkormányzati képviselőjé­től, Csikós Sándortól. A város­atya, aki egyben a városfejlesz­tési bizottság munkáját is irá­nyítja, elmondta, igyekeztek pá­lyázati támogatást szerezni a város játszótereinek felújításá­ra, de ez nem sikerült. Végül úgy döntöttek, hogy a képvise­lői keretből kiegészített önkor­mányzati forrásból valósítják meg a 3,5 millió forintot megha­ladó beruházást a lakótelepen. Azért éppen itt, mert ez a város­nak az a területe, ahol jelenleg a legtöbb gyerek él. A kivitele­zőt közbeszerzési eljárás ered­ményeként bízták meg a játszó­tér megépítésével. Ez néhány hét alatt meg is történt. Bár még folyik a műszaki átadás, a nebulók már birtokba vették az első törökszentmiklósi uniós minősítésnek megfelelő hintá­kat, mászókákat és a csúszdát. ■ HGy 2005. NOVEMBER 15.. KEDD Adományt vitt és fát ültetett a falvai küldött Meghatározó szerepet szánt Rá- kóczifalvának a Magyar Kultúra Lovagrendje november 12-i hár­mas határ menti találkozóján a programot szervező Falvak Kul­túrájáért Alapítvány. A nemzet­közi rendezvénynek Aranyos­apáti adott otthont. Nagy József, az akciót kezdeményező falu- gondnokság vezetője itt adta át azt az adományt, amelyet a Ti- sza-parti település önkormány­zata és intézményei gyűjtöttek össze a kárpátaljai magyarok megsegítésére. A szállítmányt a Kárpátaljai Nőszövetség, a cset- falvai Rákóczi Szövetség, vala­mint a Rahón működő Ukrán^ Magyar Művészeti és Kulturális Együttműködési Társaság kép­viselői osztják majd szét. Az esemény alkalmából tizenöt, Rá- kóczifalváról származó hársfát is elültettek a résztvevők a kul­túra elhunyt, illetve posztumusz avatott lovagjainak emlék­parkjában. ■ BJ RÖVIDEN TELEPÜLÉSEINK ELETEROL Abádszalók . Az Észak-alföldi Regio­nális Fejlesztési Tanácstól a strand­hoz vezető, így a turizmus fő útvo­nalának számító Deák Ferenc út szélesítésére nyert támogatást az önkormányzat — tudtuk meg Bordás Imre polgármestertől. Az 50 milliós beruházás várhatóan jö­vő tavasszal kezdődik, s a tervek szerint az idegenforgalmi szezon nyitányára már be is fejeződik, fi jf. Pénteken adják át ün­nepélyes külsőségek között a meg­újult könyvtárat. Ünnepi beszédet mond Koncz Erika, a Nemzeti Kul­turális Örökség Minisztériuma he­lyettes államtitkára, bcs Jászszentandrás. Bár az idei strand­szezonban a forgalom átlagosnak bizonyult a folyamatos fejlesztések megtették a hatásukat hiszen az ez évi mérleg összességében pozitív. Noha a múlt hónap végén a strand bezárt a jövő évi szezonra minden­képpen jó hír, hogy a külföldiek kö­zött is egyre népszerűbb a fürdő. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a nyugati országból érkezők eddig már negyvenöt lakókocsihelyet fog­laltak le Jászszentandráson. dszm Kunszentmárton. Márton-napi ün­nepi ülést tartott a város képviselő­testülete. A jeles alkalom tiszteletére Pro Űrbe Dijat adományoztak a közéletben kifejtett munkájáért Dióssy Tibornak, a szakközépiskola nyugalmazott igazgatóhelyettesének. Pro Communitate Urbis elismerést vehetett át Varga Dezső nyugalma­zott köztisztviselő, valamint a zeneis­kola szülői munkaközössége, pe A karcagi Déryné Művelődési és Ifjúsági Központ bemutatkozási lehe­tőséget kínált szombaton a fiataloknak. A Kirakat — Ilyenek vagyunk műsorában egy képzeletbeli kirakatnézésen vettek részt a nézők, és hallgatták meg a prózai, táncos és zenés karcagi, nagylváni és tiszabu- ral produkciókat. Képünkön a Déryné néptánccsoportja. Szolnok. Megalakult és szerdára már programot szervezett a Szolnoki Főiskolán a Fiatal Oktatók Klubja. Cél­ja a főiskola nedven éven aluli okta­tóinak szakmai közösséggé formálá­sa. Tagjai szélesebb körben megis­mertetik PhD-programjaikat közkincs- csé teszik tudományos eredményei­ket A rendezvények az oktatók, a hall­gatók és a külső érdeklődők számára is nyilvánosak. A Szolnoki Főiskola könyvtár előtti aulájában november l&án 18 órakor Fülöp Tamás Gróf Széchenyi István történetszemlélete címmel tart előadást ba Tiszafüred. A hagyományoknak megfelelően a Zrínyi Ilona Általá­nos Iskola Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat Eszterlánc óvodája idén is ludas dalokkal, lámpás fel­vonulással és kiadós lakomával emlékezett meg Márton napjáról. Az őszi ünnepkört lezáró rendezvé­nyen a szülőkkel együtt közel há­romszázan vettek részt, fi Tiszajeno. Új videokazettákkal, CDkkel és DVD-kkel gazdagodott az általános iskola könyvtára. Vágó Béla igazgató elmondta: összesen nyolcvanezer fo­rint értékben vásárolt elektronikai adathordozókat az iskola. A fejlesztés­hez hatvanezer forintos támogatást nyert az intézmény a megyei közokta­tási közalapítvány pályázatán, tj Tiszaszőlős. Varga Mihály ország- gyűlési képviselő meghívásának eleget téve, parlamenti látogatáson vettek részt a tiszaszőlősi nyugdí­jasklub tagjai. A budapesti kirándu­lásra Kerekes András polgármester is elkísérte az időseket, fi

Next

/
Thumbnails
Contents