Új Néplap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-11 / 264. szám
16 MOZAIK 2005. NOVEMBER 11., PÉNTEK Lelőtt rétisast mentettek természetkárosítás Akár börtönbe is kerülhet az elkövető A sérült rétisas befogása végül nem okozott különösebb nehézséget szakembereknek Csupán a természetvédők gyors beavatkozásának köszönhetően sikerült megmenteni a pusztulástól azt a rétisast, amelyre Kunhegyes és Bánhalma között bukkantak rá a napokban. Bugány János- Éppen a vonuló vízimadarak állományfelmérését végeztem a környék halastavain, amikor egy halőr felhívta a figyelmemet a nagy testű, sérült madárra - idézte fel a történteket a túrkevei székhelyű Nimfea Természetvédelmi Egyesület munkatársa. Információink szerint a tó közepén ülő, bal szárnyát erősen lógató rétisas az előző napon, késő délelőtt bukkant fel a lecsapolt mederben, miután a közelben tartózkodó nagy- lilik-csapat irányából több lövés dördült a ködös időben - folytatta Monoki Ákos. A szakembertől megtudtuk: másnap a Nimfea programvezetője és külső szakértője egy nagy méretű nyeles halkiemelő hálóval fogta be a ragadozót. Munkájukat jelentősen megkönnyítette, hogy a halászok által végzett zsilipkarbantartás miatt a jószág időközben kigyalogolt a tó közepéről a part menti gyékényesbe. A helyszínen történt előzetes vizsgálat során a természetvédők megállapították, hogy a madár bal szárnya végén több, sörétes lőfegyver által okozott sérülés látható. A szárny izomzatában sörétszemekre bukkantak, és egy söréttől származó vágást is felfedeztek az egyik alsó fedőtolion. Az ivarérett — becslések szerint legalább ötesztendős — tojót ezt követően Karcagra, majd a Hortobágyi Nemzeti Park természetvédelmi őreinek segítségével a Górés tanyai repatriáló telepre szállították, ahol elsősegélyben részesült. A rétisast később a szükséges vizsgálatok és műtét elvégzésére a Budapesti Állatkertbe vitték. Itt négy sörétszemet távolítottak el belőle, illetve rögzítették törött csontjait. Az operáció sikerült, azóta a rétisas a fővárosban lábadozik. Szabadon engedni azonban nem lehet többé, mert felépülése után Sem lesz már teljesen röpképes. VIDÁM PERCEK GYEREKSZÁJ Biológiaórán a tanító Sanyikát felelteti: — Mondd meg nekem, miben különbözik a kenguru az embertől? — Abban, hogy a kenguru üres erszénnyel is tud ugrálni! ★ * * Két kisgyerek beszélget: — Ti imádkozni ebéd előtt? — Nem, az én anyukám jól főz. ÖREGSÉG- Melyik a legöregebb állat a világon?- ???- A pingvin, mert az még fekete-fehér. A NAGY ÁLDOZAT Kukacfiú lánykéréskor kérdezi kedvesét: — Ha nem jössz hozzám, a tyúkok elé vetem magam! SZTÁRSZTORI Csak szex, más semmi - új magyar filmet forgattak Nyáron forgatta Goda Krisztina elsőfilmes rendező a Csak szex, más semmi című produkcióját. Decemberben kerül a mozikba a vígjáték, ami színház a filmben. A társulat a Veszedelmes viszonyok című színművet próbálja. Ám nem ez a filmvígjáték főcsapása, hanem a dramaturgnő magánélete. A férfiakban csalódott Sárffy Dóra - schell judit - dramaturg fő gondja, gyereket akar, de párt nem. Tehát olyan donor kell, aki később sem tart igényt rá vagy a születendő gyermekre. Az orra előtt van színészkollégája, aki erre a legmegfelelőbb lenne. Ám Dóra szinte gyűlöli. © villámgyors megoldás rövidtávú pénzügyi nehézségekre © a megállapított hitelösszeg egy évig nem változik © most rendkívül kedvező kamat nem csak három kívánságod teljesítem! Ez a hirdetés nem minősül ajánlattételnek. Az alkalmazott biztosítékról, a hitelkeret összegéről és rendelkezésre bocsátásáról ä K&H Bank minden esetben önállóan, kizárólag a saját feltételei szerint dönt. A termék részletes leírását a vonatkozó szerződés, a2 Általános Szerződési Feltétetek és a Hirdetmény tartalmazza. A kondíciók módosításának jogát a bank fenntartja. * A hitelminősítés függvényében a 8ank 6 havi számlamúlt igazolásán túl magánszemély! készfizető kezesség vállalást is kérhet biztosítékként K&H Cégvonal 06 40 444 444 -> www.khb.hu FOLYTATÓDIK AZ ENYHE IDŐ Jászberény *11 ”C 0"C Tiszafüred 12 “C 0°C Kunhegyes reggeli hőmérséklet + aeii felhozol Szolnok *12 °C 1 °C Karcag Kisszállás Kunszgntmárton U EWS ^ Jász-Nagykun-Szolnok megyében ma délelőtt ködös, ködfelhős idő lesz. Oéltájban viszont az ország nagy részén ismét kitisztul az ég, de megmaradnak a napos, hideg, ködös tájak. Számottevő eső sehol sem esik. Gyenge, változó irányú lesz a légmozgás. A jellemző hőmérséklet kora délutánra 12, a tartósan ködös vidékeken 8 fok köré emelkedik. Szombat reggelre 0 fok köré várható, de lesznek mérsékelten fagyos területek.ís! A legvalószínűbb folytatás: legalább keddig az eddigiekhez hasonló, enyhe, változóan felhős-napos idő valószínű, tartósan ködös tájakkal, számottevő eső nélkül. Orvosmeteorológia: nincs fronthatás. Közlekedés-meteorológia: reggel és délelőtt ködös lesz a táj! Az előrejelzés bizonytalansága: a köd miatt „NAGY” További folyamatos, helyfüggő előrejelzés: a T-Mobile-WAP portálján (http://wap.t-zones.hu). Vízhőmérséklet Duna 9-11 °C Tisza 5-9 ÜC Balaton 10 “C Velencei-tó 8“C Fertő 8 C Tisza-tó 7X Hójelentés Dachstein 0-30 cm Tignes 0-30 cm Hintertuxer 0-100 cm Ha a drótszamár helyben jár.. Most jó lenni katonának! Már meg azt olvasom, hogy potom 370 ezer forintért vásárolt szobabiciklit nemrégiben a Honvédelmi Minisztérium a vezérkari főnöknek. A masina egyébként raktárban porosodik lezsírozva, merthogy terjedelmes volta miatt nem fér el a főnök szobájában, no meg ő sem ér rá mostanság pedáloz- ni. Már ha kell egyáltalán, hiszen gyanítom, ennyi pénzért már motorizálva van a szerkezet. Azért én örülök, hogy ilyen jó anyagi kondíciókkal rendelkezik a honvédség, a napozó ágyak, fagylaltgépek mellé immár titkos fegyver gyanánt felsorakozott a szobabicikli is. Fenséges látvány lehet egy ilyen roham, amint kivont karddal, a helyben járó drótszamár pedálját vadul taposva rettentjük az ellent... (zsoldos) Az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. a régió három megyéjében (Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyében) „Az. NFT házhoz jón” című program kistérségi pályázati tanácsadói hálózatának kiépítéséhez tanácsadó munkatársakat keres. Az összesen 56, felsőfokú iskolai végzettségű, felhasználói szintű számítástechnikai ismeretekkel, valamint jó kommunikációs és szervezőképességgel rendelkező, új munkatárs feladata az lesz, hogy a kistérségekben szakmai segítséget nyújtson a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjaira pályázóknak a projektötletek kidolgozásához, európai uniós pályázatok írásához, valamint a nyertes projektek megvalósításával járó adminisztratív feladatok ellátásához. Pályázni az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. honlapján, a www.eszakalfold.hu internetes címen található elektronikus adadap kitöltésével lehet. A meghirdetett állásokról és a jelentkezés feltételeiről bővebb felvilágosítás is ezen a honlapon található. Magyarország célba ér A pályásatok benyújtásának határidge: 2005. november 20. SKEBÁMUL Egyes ZALAKERÁMIA termékek-20% engedménnyel spanyol és olasz csempék és padlólapok - 20 - 50 % engedménnyel Amíg a készlet tart! INGYENES HÁZHOZSZÁLLÍTÁS! EUROKERÁMIA Kft. Szolnok, Tószegi út 9. (papírgyárral szemben) Tel.: 56/421-704 ^ Gépkocsivezetőket ^ keresünk gyakorlattal, négytengelyes és nyerges biliencsre, kiemelt bérezéssel, abonyi telephelyre. Telefon: 30/339-9440 I 8 FEDETT, zárt helyen tárolt száraz fenyő fűrészáru Szolnokon 40.000 Ft/m3 áron, minimum 5 m3-es tételben eladó. Tel.: 30/349-0349.---------------------------------------------------------------------------------*204702* ÓNIX Center! Nagyméretű női ruhák, olasz férfi divatáruk érkeztek!---------------------------------------------------------------------------------*208529* JÁSZKÜRT ÜZLETHÁZ! Magyar szövetkabátok és dzsekik olasz anyagból, garanciával. Igényes fehérneműk, állandó akciók, ingyenes felhajtások!------------:-------------------------------------------------------------------*208993* BE TANÍTOTT munkásokat keresünk szolnoki bőripari kft.-hez. Érd.: TrenkwakJer-Multiman Kft. 5000 Szolnok, Bercsényi utca 10., 56/510-950.---------------------------------------------------------------------------------*208603* NE FELEDJE! Nehézpótkocsi és autóbuszvezetői tanfolyam indul az INDEX KFT.-nél! Szolnok, Százados út 1. Tel.: 56/512-213, 429-767, 429-726.