Új Néplap, 2005. november (16. évfolyam, 256-280. szám)
2005-11-11 / 264. szám
2005. NOVEMBER 11., PÉNTEK 10 HIRDETÉSEK ÉSI ÉS ZENEI KHT. PROGRAMAJÁNLATA November 23-25. Szolnoki Galéria (Templom u. 2.) V. SOULNOK JAZZ NAPOK november 23. (szerda), 19 ára Öt év után újra együtt a Szakcsi-Vukán duó! SZAKCSI-VUKÁN ZONGORAEST Szakcsi Lakatos Béla és Vukán György duókoncertje Vukán György és Szakcsi Lakatos Béla a magyar jazz mértékadó művészei, nevük felbecsülhetetlen értéket idéz a jazz-kedveló közönség számára. Szóló és kamarazenekari felállásban egyaránt sikeres produkciók egész sorát élvezhette a közönség előadásukban, mindkettejük nevéhez számtalan saját szerzemény kapcsolódik köztük színházi és filmzenék is. November 24. (csütörtök), 19 óra VASVÁRI PÁL STRING TRIÓ Vasvári Pál tanulmányait a Bartók Béla Konzervatóriumban végezte 1981-ben, nagybőgő szakon. Az elmúlt két évtizedben meghatározó művésze volt a magyar zenei életnek, nem csak mint zenész, hanem mint keresett producer és mások lemezeinek zeneszerzője. Vasvári. Pál az eltelt tíz év hazai munkásságáért háromszor kapott Emerton díjat, utoljára 2000-ben „Az Év Produkciója” volt a Hungarian World Music Orchestra, melynek nem csak vezetője, hanem zeneszerzője is. Vasvári Pál új állandó formációja a „String Trió”, amelyhez hasonló összeállítású együttes még nem volt Magyarországon. A Trió másik két tagja: Frankie Lato - hegedű (Látó Ferenc) Bírta Miklós - gitár November 25. (péntek), 19 óra BERKI TAMÁS BAND: A HÍD lemezbemutató koncert Berki Tamást rajongói többek között szuggesztlv, és őszinte hangulaté koncertjeiért szeretik, ahol a közönséggel szinte együtt lélegzik. Berki rengeteget tesz azért, hogy a jazz műfaját megszerettesse, közelebb hozza az emberekhez. Közreműködnek: Berki Tamás ének, Tóth Viktor szaxofon. Mohai Tamás gitár, Plútó Horváth József basszusgitár, Mohai Győző-dob A jazz napokra bérletet vásárlók között 4 fős szállásokat sorsolunk ki Görögországba, Makrigialos üdülőhelyre, az Andromeda Travel Kft. felajánlásával November28. (hétfő) 18.00óra Borostyán Művelődési Ház „VIHAROS ÉVSZÁZAD” a 95 éves FALUDY GYÖRGY születésnapi estje Aki kérdez: Kozári Réka, a MTV szerkesztő műsorvezetője Közreműködik: Tihanyi László Az estet követően Faludy György dedikál, a helyszínen a könyvei megvásárolhatók. A Városi Művelődési és Zenei Központ Kht. és a Pallai Produkció közös rendezvénye. November 28. 19.00 óra Szigligeti Színház A SZOLNOKI SZIMFONIKUS ZENEKAR BÉRLETES HANGVERSENYE Műsor: Mozart: C-dúr zongoraverseny K.467 Bruckner: I. szimfónia Közreműködik: Prunyi Ilona zongora Vezényel: Kaposi Gergely December 5. (hétfő) 10.00 és 14.00 óra HEMO (Szolnok, Táncsics u. 5-9.) Némath Ervin: A KÖRTEMUZSIKA Zenés mesejáték Móra Ferenc „cserepeiből”, a Forrás Színház előadásában. December 12. (hétfő) 9.30, 11.00 és 14.00 óra HEMO (Szolnok, Táncsics M. u. 5-9.) VITÉZ LÁSZLÓ A Miskolci Csodamalom Bábszínház előadása 40 percben. (Teltházas előadás) A rendezők a helyszín-, idöpont- és műsorváltoztatás jogát fenntartják! Bővebb információ: Városi Művelődési és Zenei Központ Kht. Szolnok, Baross út 16., I. emelet Telefon: 56/514-575, 56/514-569 Megdöbbentő Kedvezmények a Kunszentmártoni Peugeot-nál októberben, és novemberben! Számos kedvezmény, ami akár összevontan is igénybe vehető*. • 200.000 - 500.000,- Ft-os egyedi árkedvezmény személygépkocsikra*. • 15%-os bruttó árkedvezmény a tehergépkocsikra*. • Peugeot Finanszírozás 3,99% THM-el (CHF) •. • Használtautó beszámítás. • Prémium szervizkártya minden vásárlónak*. 9 _ A F7 Wr i 2CH5 " A részletekről munkatársaink készséggel tájékoztatják önt! PEUGEOT iwarne.; Kunszentmárton Hivatalos Peugeot Márkakereskedés 5440 Kunszentmárton, Erdőtér 30. Tel.: 56/560-201 fax.: 56/462-912 e-mail:qualitekm@axelero.hu Nyitva: H-P.: 8-17; Szó: 9-12 Kiadja az Axel Sprlnger-Magyarország Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája. Főszerkesztő: BÁN JÁNOS Kiadóvezető: NÁNAI TIBOR Főszerkesztő-helyettes: Laczi Zoltán Felelős szerkesztők: Baranyi György, Molnár G. Attila Tóth András A szerkesztőség és kiadó címe: 5001 Szolnok, Mészáros L. u. 2. Levélcím: 5001 Szolnok, Pf. 105. Szerkesztőségi telefon: (56) 516-700 Szerkesztőségi telefax: (56) 516-740 Kiadói telefon: (56) 516-712 Kiadói telefax: (56) 516-710 e-mail: ujneplap@axels.hu Készült: Szilády Nyomda Kft. 6001 Kecskemét, Mindszenti kit 63. Telefon: (76) 482-192 Felelős vezető: Boros Gábor ISSN Új Néplap 0865-915x Az újság PANDA szerkesztőségi rendszerrel készült. A MATESZ által auditált. Az előfizetői példányok kézbesítését az Axel Springer-Magyar-or- szág Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a KŐRÖSHÍR Kft. árushelyein keresztül történik. Terjesztésvezető: Jánosi Imre Telefon: (56) 516-703 Telefax: (56) 516-720 Előfizetés a kiadónál Telefon: 06-80 200-690 hétköznap 16.00 óráig, más időpontban üzenetrögzítőn az 516-703-as telefonszámon. Telefax: (56) 516-720 valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással a KHB 10404508-45018367 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetés dija: egy hónapra 1550 Ft negyedévre 4650 Ft félévre 9300 Ft egy évre 18 600 Ft Hirdetési vezető: Tóth Imre Telefon: (56) 516-731 Telefax: (56) 516-720 e-mail: hird.szolnok@axels.hu Telefonos hirdetésfelvétel: (56) 516-716 Tájékoztatjuk Olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, játékokon, akciókon, szavazásokon, rejtvénypályázatokon stb. részt vevők által személyesen, írásban, telefonon, SMS-ben, interneten, e-mailben megadott személyes adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatokat megadva hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a Társaságunk érdekeltségébe tartozó cégek, amelyek az adatok feldolgozását is végzik (Axel Springer-Magyarország Kft., Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Harlequin Magyarország Kft., Zöld Újság Rt., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft, Hungaropress Sajtó- terjesztő Kft.), előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira és egyéb szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmet. Az érintettek felvilágosítást kérhetnek az általunk kezelt személyes adataik köréről, felhasználásuk módjáról és céljáról, és bármikor kérhetik azok helyesbítését felhasználásuk korlátozását illetve törlését Kéziratokat és fotókat nem őrzünk meg, és nem küldünk vissza. Lapunkban a cikkek végén megjelenő (X) fizetett hirdetést jelent. Az Új Néplap bármely részének másolásával, terjesztésével, az adatok elektronikus tárolásával és feldolgozásával kapcsolatos minden jog fenntartva. Értesüléseket átvenni csak az Új Néplapra hivatkozva lehet. A lapban közölt adatok tájékoztató jellegűek, amelyekért felelősséget nem vállalunk. ... hogy kipróbálja bármelyik limitált szériás modellünket, most megteheti! Ráadásul a íkodaFabia Classic használtautó-beszámítás esetén még mindig 500 000 Ft kedvezménnyel az öné lehet! Látogasson el hozzánk, és találja meg a kedvére valót' Az Ön Skoda- márkakereskedője: Juvenal 5000 Szolnok, 4. sz. főút, 104. km Tel.: (56) 510-330 Fax: (56) 510-339 www.juvenal.hu V J Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. közleménye Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. átfogó korszerűsítési programot hajt végre a villamosenergia-hálózaton. A kiegyensúlyozott és zavartalan villamosenergia-szolgáltatási biztosító fejlesztés érdekében folyamatosan dolgoznak a társaság szakemberei. Ezért: ■ Mezőtúr településen a Homokos düllő, az MMB termelőszövetkezet Pap tanya, az MMB Termelőszövetkezet Gépbontó, az MMB Termelőszövetkezet Baromfi telep, az MMB Termelőszövetkezet Kiss tanya, az MMB Termelőszövetkezet Nagy tanya valamint a Kúria tanyák transzformátor állomások ! teljes területén 2005. riovember 15-én 8 órától 9 óráig, ■ Szolnokon az üdülősor utca, a Tenisz utca, a Verseny utca, az Erdő utca teljes területén 2005. november 15-én 8 órától 12 óráig áramszünet tesz. A biztonsági előírások miatt elkerülhetetlen átmeneti szolgáltatás- kimaradásért megértésüket kérjük. &on o LEAR. CORPORATION „A sikereinkben való részvétel nem az egyetlen általunk kínált ösztönzés. ” Lear Corporation 34 ország 289 gyártó telephelyén több mint 110 000 munkatársat foglalkoztat. Cégünk a világ ötödik legnagyobb gépjármúülés-, belső felszerelési rendszerek, és autóvillamossági berendezések gyártójának magyar vállalataként az autóipar elismert partnere. Gyöngyösi telephelyünk mérnökségi osztálya, TÖRÖKSZENTMIKLÓSI munkavégzésre keres mielőbbi belépéssel: 1 fö TECHNOLÓGUS REZIDENS MÉRNÖKÖT Feladatok: • minőségorientált mérnöki tervezési (APQP) folyamai koordinálása, a javasolt akciók megvalósításának és hatásának követése, • időszakos auditok végzése, • változtatások technológiai bevezetésének végzése, a különböző mérnöki dokumentációk biztosítása az outsource-termelés részére, • a mintabenyújtáshoz szükséges vonatkozó feladatok elvégzése, • reklamáció esetén (külső/belsó) részvétel a 8 D-csapat munkájában. Követelmények: • főiskolai vagy egyetemi gépész, villamosmérnöki végzettség, • tárgyalóképes angolnyelv-tudás (szóban és írásban), • felhasználói szintű számítógépes ismeretek (MS Office, AutoCAD), • önálló munkavégzés, munkabírás, elkötelezettség, • hasonló munkakörben szerzett tapasztalat. Előny:- törökszentmiklósi vagy Törökszentmiklós környéki lakóhely, Ha szeretne tagja lenni egy sikeres csapatnak, és részt venni a 21 század kihívásaiban, akkor küldje be címünkre lényképes magyar és angol nyelvű önéletrajzát! A borítékra, kérjük, Írja rá a megpályázott pozíciót és telephelyet! Lear Corporation Hungary Kit., omberierölorrás-osztály, 3201 Gyöngyös, Pt. 257, telefon: 37/518-520, fax: 37/518-523, e-mail: hrgyongyos@lear. com m Castello Borház pályázatot hirdet területi képviselő állásra a megye területére. Amit kínálunk: alapbér + jutalék, teljesítmény után szolgálati gépkocsi. Amit kérünk: középfokú végzettség. Pályázatokat 4400 Nyíregyháza, u Epreskert u. 37. címre kérjük. | Ma hirdetési ügyekben Csasztvan Nikoletta segítségét kérheti 7.30-17 óráig az 56/516‘727-es telefonszámon. Telefonos apróhirdetések felvétele: 56/516-716 A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, Illetve jogi felelősséget nem vállal _________INGATLAN _________ »Ú JSZÁSZON kertes családi ház eladó, ügynökség kizárva. T.: 42/409-426,20/516-6779.---------------------------------------------------------------------------------*182365* SZOLNOK belvárosában, a Sajtó utcában 45-69,81 m2-es társasházi lakások leköthetők. Ár. br. 225.000 Ft/m1. Érd.: KŐPIRAMIS Kft., Szolnok, Konstantin út 44. Tel.: 56/419-219,20/236-5595. *117323* SZOLNOKON frekventált helyen önálló beépítési telek reális áron, sürgősen eladó. Érd.: 30/562-0510.---------------------------------------------------------------------------------*197109* SZOLNOK, Vízpart körúti építési telek eladó. Érdeklődni: 30/562-0510.---------------------------------------------------------------------------------*197109* SZ OLNOKON, a Bercsényi úton 70 m2 lakás + garázs +15 m! üzlet eladó. 30/368-8475.----------------------------------------------------------*2023«* OS ZTRÁK, holland, német kínai és magyar befektetők részére ingatlanokat keresünk az ország egész területén! Tel.: 06/1/789-7201, 789-7202,789-7203.---------------------------------------------------------------------------------*205527* * FARMOSON, Pest megyében zöldövezetben, műút mellett + kiépített kerékpárút, parasztház 1 hold szántóval eladó. 53/380-782.----------------------------------------------------------*206500* SZ ANDASZŐLÖSÖN építendő, tervezés alatt álló sorház jellegű 100 m2 alapterületű házak 150 E Ft/m2-től telekhányaddal eladók. Tel.: 30/3160-130. BAROSS úton kétszintes, bruttó 90 m!-es lakás, garázzsal 14 M Ft, vagy anélkül eladó. 20/310-2869. ——*--------------------------------------------------*207450* EL ADÓ költözés miatt 2 szobás, kertes családi ház, Körösi u. 50. Érd.: 56/425-493.--------------------------------------------------- —*207665* NÉMET - osztrák ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk! 06-1-210-4673.---------------------------------------------------------------------------------*208130* SZOLNOK, Szántó krt-i, 1.5 szobás, 43 m2-es, III. emeleti, gázos, parkettás lakás eladó. 06- 70/630-9005.----------------------------------------------------------*208852* ■ 2 SZOBÁS családi ház eladó Rákóczifalva, Ady E. u. 52. alatt Érd.: 56/441-061, 06- 20/516-3315.---------------------------------------------------------------------------------*209172* SZ OLNOK, Szapáry út 11. alatt 36 m2-es garzon Irodának, rendelőnek is alkalmas plusz udvari tárolóval, padlásrésszel eladó. Érd.: 56/375-639,30/590-9651. —----------------------------------------------------------------------------*209178* SÜ RGŐSEN eladó Kolozsvári úti 1 + 2 fél szobás, felújított, gázos, klímás, redőnyös lakás. Tel.: 56/375-179,20/992-8512.------------------------------------------------------—.----------------------*209217* BU DAPESTRE költözik? Vegyen új lakást a Ná- dasdy-udvarban már 235.000 Ft/m2-es ártól! www.nadasdy-udvar.hu, tel: 20/231-1715 »SZOLNOK Dózsa Gy. úti 66 m2-es, 2. emeleti, 2 szobás, amerikai konyhás, gáz-cirkofű- téses, légkondis jó állapotú lakás áron alul eladó. Tel.: 06-30/2992-380.---------------------------------------------------------*20015* »M ARTFŰ központjában 3 szobás, földszint, emelet erkélyes, 3 részes nagy pincével nagy padlással társasházi lakás eladó. Érd.: 56/451-658.---------------------------------------------------------------------------------*209388* SZANDASZŐLÖSÖN 500 négyszögöl telek eladó. Tel.: 30/2607-026.--------------------------------------------------------------------------------*209394* SZ OLNOKON, AdyE. 18. sz., felújított 1,5 szobás, erkélyes lakás eladó. 20/552-7563. SZOLNOK, Győrffy úton 2 szoba + étkezős lakás eladó. Ár.: 6 M Ft Tel.: 56/428-057.---------------------------------------------------------------------------------*209479* SZANDASZŐLÖSÖN, a Vörösmező úton 2 szobás, gázos családi ház eladó vagy kiadó. Tel.: 06-30/4212-752. ELADÓ a Városmajor úton 2003. évben teljesen felújított 2 szobás, 48 m2-es, IV. emeled, zöldövezeti, egyedi gázfűtésű, kis rezsijű társasházi lakás. I. ár: 7.2 M Ft Érd.: 06- 30/2667-607-es telefonon. ________ *2094%* SZ ANDASZÖLÓS, Kiss János u. 132. sz. alatti 2951 m2-es építési telek, 9 x 6 m-es alápincézett, félig kész épületteL fúrt kúttal eladó. Ár 9 M a Mobil: 06-70/217-3949,56/340633,18 óra után. ELADÓ Szolnok, Attila utcában 2.5 szobás, összkomfortos, 60 m2-es, kertes családi ház. tár: 7.5 M Ft Érd.: 20/9928-505.---------------------------------------------------------------------------------*209538* GARÁZS AKCIÓ! Széchenyi-lakótelepen új garázsok eladók, kiadók. Érd.: 30/9412-348.----------------------------------------------------------------------------—*187969* SZ OLNOK, Sóház úton garázs kiadó 10.000 Ft/hó. Tel: 30/348-6807. JÁRMŰ 2003. júniusi, 7600 km-t futott, 1.2 VW Polo eladó. Tel: 06-20/3513-039.---------------------------------------------------------------------------------*209416* Jk SUTÓÜVCG '93 Kft. /autoglas^ . Szélvédők, oldalüvegek '.autóOveg,1 „inden autótípushoz * Kavicsfelverődes javítása • Zárt tgk. üvegezése • 3M autóüveg-fóliázás • Napfénytető beszerelése •SIKA ragasztók, tömftők | • BP olajok, aWMBJI VARTA akkumulátorok yfk «Nwl értékesítése JIÜl Szolnok, Thököly út 85. TeUlax: 56/514-537. Nyitva: hétfőtől péntekig 8-17 őréig GAZDASÁGI társaság értékesítésre kínálja alábbi gépjárműveit: Audi 80, Iveco tehergépjármű, Seat Terra áron alul, Suzuki Swift és Mazda B2200 törött állapotban. Érdeklődni: 06-30/9253-537 telefonon.-----------------------------------------------------------*200912* AUTÓ és teherautó bérlés. 06-70/944-0958.-----------------------------------------------------------*209351* állást kínál CSŐ- és víz-, központifűtés-szerelőket hegesztőt, lakatost és műszaki érzékű segédmunkást keresünk. 06-20/9607-672.-----------------------------------------------------------*208772* www.gyere-a-nemet-iparba.de----------------------------------------------------------*206004* It alkereskedésben gyakorlatot szerzett üzletkötőt keresünk felvételre, működési terület: Szolnok város és Jász-Nagykun-Szolnok megye. Feltétel: középfokú iskolai végzettség, saját személygépkocsi. Kézzel írt önéletrajz // az alábbi címre küldendő: ^ Cigié Kft. 2700 Cegléd, Pf.: 58. j AZONNALI kezdéssel otthoni dolgozókat keresünk hosszú távra. Biztosított kereseti lehetőség bruttó 145.000 Ft/hó. Kérje tájékoztatónkat bizalommal. Válaszborítékot mellékelve! Euroweb Center 1148 Budapest, Na© Lajos király útja 42-44.----------------------------------------------------------*208040* » K ERESHET havi 200.000 Ft-ot másodállásban. Feltétel: érettségi, üzleti érzék. Előny: fiatalos lendület humorérzék, nyitottság Érd.: munkanapokon 9-12 óráig Tel.: 56/447-226.---------------------------------------------------------------------------------*206151* BANKLINEI Széles skálájú banki szolgáltatások (jelzáloghitel, személyi kölcsönök, vállalkozói hitelek, stb.) közvetítése, korra és nemre vonatkozó tekintet nélkül, érettségizett munkatársakat keresünk. Magas jutalék. Hitelközvetítők, mobilbankárok, ingatlanirodák jelentkezését is várjuk. Telefon: 06-20/950-4601, e- mail: bankline@citromail.hu. LAKATOST, hegesztőt keresek. 06-20/546-3689.----------------------------------------------------------*200351* Mu nkaerőt keresünk baromfi gondozásra, lehetőleg férfit Mezőhék és Tiszaföldvár környékéről. Szolgálati lakás megoldható. Érd.: 06-30/299-2803 telefonon. AMERIKAI munkák és vízumfelkészítés. 70/510-9110. JÁSZBERÉNYI kürtöskalács üzletbe lehetőleg női munkatársat keresek. 06-30/9384-349.-----------------------------------------------------------*206836* »GIPSZKARTON-SZERELŐKET keresünk hosz- szú távra elsősorban vidéki munkára. Pályakezdők előnyben! Minimum végzettség szakmunkás bizonyítvány. Bér megegyezés szerint 06-20/4803-153.---------------------------------------------------------*206915* » KARÁCSONYI faluba 2 m-re dísztár© illatszer forgalmazó társat keresek. Tel.: 30/311-2520.-----------------------------------------------------------*209140* A Kőröstel Kft. Köröstetétlenl Üzemébe középfokú végzettséggel rendelkező EXPORTRAKTÁROS munkatársat keres. A munkakör betöltésénél a hasonló területen szerzett gyakorlat előnyt jelent. Jelentkezni, illetve további információt kérni c a 30/6830-533-es telefonszámon lehet. | 8 NYOMDAI munkára jászalsőszentgyörgyi telephelyre munkavállalót keresek. Tel.: 30/4880- 192. ■ LAKATOSOKAT, hegesztőket keresek vidéki munkára. Érd.: 06-70/389-3329. »VÁLLALKOZÓI igazolvánnyal kedvező feltételekkel kozmetikust keresek. 30/910-6765.----------------------------------------------------------*209310* SZ OLNOKI sörözőbe szakképzett pultosokat keresek, lehetőleg fiatalokat Érd.: 20/310-2552.-------------------------*--------------------------------*200314* MA RTFŰI gépipari üzem lakatos, forgácsoló, hegesztő munkatársakat keres. Bérezés mege©e- zés szerint Érd.: munkaidőben 56/580-610. 8 KARÁCSONYI időszakra lehetőleg szolnoki, lehetőleg női, nem dohányzó eladót, ill. kisegítőt keresek. Érd.: 30/384-4341.----------------------------------------------------------*209403* MI KROBIOLÓGIAI készítményeket forgalmazó piacvezető társaság területi forgalmazó-szaktanácsadót keres Jász-Nagykun-Szolnok me- ©e területére. Szakmai múltat és kapcsolat- rendszert bemutató pályázatokat az alábbi címre kérjük elküldeni 2005. november 25-ig: AGRO.bio Hungary Kft, 1107 Budapest, Balkán u. 8., e-mail: info@agrobio.hu----------------------------------------------------------*200422* PR OFI henteseket keresünk magas kereseti lehetőséggel! 06-70/226-6142.-----,-----------------------------------------------------*209426* SZ OLNOKI cég informatikai ismeretekkel honlapszerkesztőt keres. Pályázatokat 5002 Szolnok, Pf.: 99-re várjuk.-----------------------------------------------------------*209461* (Folytatás a 13. oldalon.)